Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)

1975-05-22 / 21. szám

12. oldal MAGYAR HÍRADÓ Leánykérés, — technikával Irta: VAJDA ALBERT Doktor Tudományos Benő, okleveles kortünet, megigazította orrán az aranykeretes szemüveget és mély, átható tekintettel nézte a vele szemközt ülő végtelenül csinos lányt. — Ha zsebkomputerem nem csal, — mondta megfontolt, de nem barátságtalan hangon, — akkor mi pontosan egy éve, négy hónapja és tizenhat napja ismerjük egymást. Az órák, percek és má­sodpercek, ebben az esetben elha­nyagolhatók. Nem gondolja, El­vira? —• De gondolom, Benő, — mondta a lány és lesü­tötte szemét, amely kék volt, mint a búzavirág, csak csillogóbb. — Arra gondoltam, hogy kapcsolatunkat szorosabb alapokra is helyezhetnénk, — folytatta Dr. Tudományos. — Együttléteink határozottan a szelle­mi kellemesség légkörében bonyolódtak, biológiai értelembe véve pedig a maga sejtjei kifejezetten megnyerték az én sejtjeim rokonszenvét. Mi lenne, ha összeházasodnánk? — Boldog lennék — suttogta Elvira, még mindig csukott szemmel. Erre a pillanatra várt egy éve, négy hónapja és tizenhat napja. Most mindjárt megcsókol, gondolta bizsergető izgalommal és kissé szétnyitotta száját, amely telt és piros volt, mint az eper, csak izesebb. Szakkönyveim tanúsága szerint, — hallotta a férfi hangját, — most rá kellene hajolnom a maga szájára és csókot lehelnem ajkára. De nem élünk a múlt szá­zadban, kedves Elvira! A ma embere, mielőtt fizikai kapcsolatba lép az ellenkező nemhez tartozó egyén szervezetével, előbb meg kell győződnie arról, vajon egészséges szervezettel áll-e szemközt. Egyetért ezzel, Elvira? A lány kinyitotta a szemét és kissé csalódottan azt válaszolta, hogy nem érti pontosan, miről van szó. Dr. Tudományos Benő bólintott. Utána megmagyarázta, hogy szeretné, ha Elvira végigcsinálná mindazokat a vizsgálatokat, amelyek a modern kor embere, vagyis Dr. Tudományos Benő szerint múlhatatlanul szüksé­gesek ahhoz, hogy két ember összeházasodjék. És Elvira elment vérvizsgálatra és szövettani vizs­gálatra. A tüdőgondozóban húsz röntgen felvételt ké­szítettek mindkét tüdejéről, beleértve a tüdőcsucsokat is. Az ortopédiai klinikán gerincoszlopát vizsgálták, persze röntgen-felvételekkel. A belgyógyászati klini­kán megtükrözték a veséjét, ellenőrizték az epe és máj-funkciókat, a hasnyálmirigy működését. Az urulógiai klinikán a hólyagtevékenységet kisérték fi­gyelemmel, a nőgyógyászati klinikán pedig... egyszóval ott is lezajlott néhány beható vizsgálat. Az csak természetes, hogy Dr. Tudományos Benő kíván­ságának megfelelően az ideggyógyászati klinikán, több napon át foglalkozott Elvirával egy pszichiáter, megröntgenezték az agyát, rákoppantottak térdére és csuklójára, vajon hogyan működnek reflekszei. A fogászati klinika megröntgenezte valamennyi fogát és a laboratórium jelentést készített a szájában, vala­mint az ajkakon talált baktériumok számáról és milyenségéről. Néhány hét múlva, Elvira, kissé sápadtan, de aránylag jó fizikai állapotban ült szemközt Dr. Tudo­mányos Benővel. Valamennyi orvosi lelet ott volt äz asztalon. A férfi megköszörülte a torkát. — Gratulálok, — mondta, — maga makkegészsé­ges. Elvira. Csak a fiil-orr-gége klinika ajánlja, hogy alkalomadtán vetesse ki garatmanduláit, mert azok esetleg horkolást idézhetnek elő, idősebb életkorban. Ez azonban elhanyagolható. — Ez azt jelenti, hogy összeházasodhatunk, Benő? — kérdezte Elvira és lehunyta a szemét. Arra gondolt, hogy most Benő már tudja, milyen és hány baktérium ül az ajkán, talán megcsókolja. De a férfi nem moz­dult. — Biológiai szempontból semmi akadály, — mondta határozottan. — De modern korban élünk, nem a múlt században. Az ember érzelmei esetleg tévesek lehetnek. Azért van technika, hogy kiküszö­böljük segítségével a hiba-lehetőségeket. Menjen el kérem holnap a Központi Komputer Intézetbe, keresse ott Dr. Betápláló Alfrédot, tőle kap egy AZ EMLÉKEK SZÁRNYÁN Javában dúlt a második világháború, amikor behívták kiképzésre. Még be se lépett a laktanya ka­puján, máris hazavágyott a csendes, szelíd dunántúli faluba. Sümegre. Álmában sem gondolt arra, hogy hivatásos katona legyen, mégis ott maradt tovább­szolgálónak. Leszerelés előtt a parancsnok behivatta a szobájába: — Berci, fiam, te tehetséges vagy, nekünk pedig nagy szükségünk vari híradósokra. Úgy határoztam, hogy harmadmagaddal Krakkóba küldünk kiképzés­re. Tudsz valamit németül, a kiképzés különben is egy év, annyi idő alatt megtanulhatod a nyelvet. Egy olyan értelmes, gyorseszű gyereknek, mint Kalocsay Berci, nem volt nehéz a választás. Egyfelől a kilátás, hogy egy évig nem viszik ki az arcvonalba, szakmát tanul, ráadásul még egy nyelvet is, másfelől a bizonytalanság. Az érettségit letette, de afelől még nem döntött, hogy mi legyen a következő lépés. De ha belekezdett valamibe, néhány hónap múlva jön a S.A.S. a siess, apus, siess —, ahogy akkoriban ezt a fajta behívót nevezték s indulni kell, ahova paran­csolják. — Köszönöm, százados ur. A Krakkóban töltött évre Berci úgy emlékezett vissza, mint a paradicsomra. A németek, hogy veszteségeiket ellensúlyozzák, egyre több nőt alkal­maztak. A tanfolyamra jószerint csak a csatlós államokból küldtek férfiakat. Kalocsay Berci nemcsak jó külsejű, de mindig jókedvű fiatalember volt. Az életöröm majd szétvetette, már a tanfolyam első napjaiban népszerű lett a funkerbébik között. Farkasgyepűn ismerkedtem meg Bercivel, akkor helyezték mihozzánk, már nem tudom, honnan. 1944 decemberében és januárjában, az ardennes-i áttörés idején a mi arcvonalunkon egy helyben topogott a háború. A hangú1 ltunk, mint a váltóáram csapott mély depresszióból rövidtartamu eufóriákba, főleg, ha kedvünk sz int ettünk-ittunk. Mialatt szovjet csapatok véres ütközetben harcoltak Bu apest bekerítéséért, mi, úgy éltünk a Bakony erdeiben, mint valami szanatóriumban. Ez­redesünk imádta a hasát, gyakran vágatott disznót. hatszázpontból álló kérdőivet. Azt kell kitölteni. Én már megcsináltam a magamét. Dr. Betápláló azután megeteti a komputerrel a maga és az én adataimat és ezek alapján megkapjuk a százszázalékos választ arra: egymáshoz valók vagyunk-e, vagy sem? Egyetért ezzel, kedves Elvira? Elvira némán bólintott és elment a Központi Komputer Intézetbe. Itt megkereste Dr. Betápláló Alfrédot. aki átnyújtotta a száz oldalas kérdőivet, hatszáz kérdéssel. Négy hónap múlva Dr. Tudományos Benő felkereste Elvirát. A lány egy kereveten feküdt és kissé sápadtnak látszott. — Örömhírt hozok, — mondta Dr. Tudományos. — Ma futott be a jelentés: a komputer szerint tökéletesen illünk egymáshoz. Ezekszerint, semmi akadálya annak, hogy összeházasodjunk. — De van. — mondta bágyadt hangon Elvira. — Ugyanis gyereket várok és a jövő héten lesz az esküvőm Dr. Betápláló Alfréddal. Segített nekem a hatszáz kérdésre válaszolni és közben... A lány elhallgatott. Dr. Tudományos Benő levegő után kapkodott, azután felállt és megrovó hangon csak ennyit mondott: — Ugylátszik... bizonyos szempontból mégis a múlt században élünk. — Hála Istennek, — mondta lelkesen Elvira. Nem hiányzott soha a bor, a pálinka, sőt a konyak sem. Az üzleteket bizalmi emberei bonyolították le közeli, távolabi falukban, a kincstár szempontjából nem, de a nemzeti vagyon szempontjából inkább előnyösen. Ezek a portyázó legények beszélték el, még farkasgyepűi tartózkodásunk előtt, hogy a Si­­montornyai Bőrgyár vezetője utána rohant a kamionunknak: — Hé, emberek! Álljanak meg! A raktár teli bőrrel. Azt akaiják, hogy mindet a németek hurcolják el? Ebből a zsákmányból még Ausztriában sem fogytunk ki. A papirháboru tovább folyt, lestük a híreket, vártuk hazulról a postát, magunk szorgalmasan küldtük a tábori levelezőlapokat. Unalmunkban olykor kocká­zatos vállalkozásokba fogtunk. Fogytán volt a tüze­lőnk. Az ezredes egy hivatásos őrmestert bízott meg faszerzéssel. Az ő ötlete volt, hogy fejsze helyett páncélököllel döntsünk ki néhányat a Bakony hatal­mas tölgyei közül. Sok munkát megtakarítottunk, de az iszonyú dör­renések az egész környéket fölriasztották. Pillanatok alatt bekerítettek bennünket, szeren­csénkre ezredesünk volt a Bakonyban állomásozó alakulatok parancsnokai közt a rangidős. így szóbeli letoláson kívül más bántódásűnk nem esett. Egyetlen ember nem mozdult ki a maga kényelmesen berendezett kuckójából, Kalocsay Berci. A nádfalakról nem hiányos öltözetű színésznők néztek a belépőre, hanem egy álmodozó tekintetű asszony s egy ugyancsak álmodozó tekintetű lány. Azt hittük, az utóbbi a menyasszony: nem, a húga volt. Nőhöz Farkasgyepűn, a Bakony sűrűjében senki nem jutott. Berci úgy segített magán, hogy naphoszat telefonált, és fölujitotta az ismeretséget valamennyi funkerbébivel, akikkel Krakkóban együtt szolgált. Hála a ,,Vk közvetlen” vonalak hálózatának, a híradósok egymástól ezer meg ezer kilométerre is tarthatták egymással a kapcsolatot. Karácsony estén derült ki, mit jelent a gyakorlatban az ismeretségek fölujitása. A szentestét Farkasgye­pűn töltöttük, az ardennes-i harcok tomboltak, mi egyelőre tartalékban voltunk. A fát közös erővel díszítettük föl. Gyertyagyújtás után köriilállottuk a fát, ki-ki maga elé bámult, gondolataink átszállottak az aknák, légibombák lyug­(Folyt. a 13. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents