Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-30 / 5. szám
5. oldal NEPÁLI UTINAPLÓ ÉLET A HIMALÁJA VÖLGYÉBEN KATMANDUBA, Nepál — A repülőút Nepál fővárosába, Katmanduba csodálatos látnivalókkal és némi meghökkenéssel szolgál. A burmai gép pilótája nem győzi mutogatni és megnevezni a hófödte hegyóriásokat. Néhány száz méterre huzunk el a föld, a csúcsok felett — pedig a repülési magasság változatlanul nyolcezer méter. Ahogy eltűnik a hó a hegyeken, a vidék egyetlen véget nem érő lépcsőzetnek látszik: hatalmas teraszok kapaszkodnak fölfelé a völgyekből. Nepálban minden tenyérnyi területet kihasználnak, ám igy is csak a földek 12 százalékát művelhetik meg. A nepáliakról azt állítják az útikönyvek, hogy törekvő, szorgos emberek — másként azonban ez nem is lehet, ha meg akarnak élni. Hogy milyen ez az élet? Az ENSZ-statisztika a világ huszonöt legelmaradottabb állama közül ez a 140 ezer négyzetkilométer területű hegyi ország a legszegényebb, mivel az egy főre jutó nemzeti jövedelem — a lakosság gyors, évi 2,2 százalékos növekedése és a termelés stagnálása miatt — 50 dollárról évi 32 dollárra esett vissza. A látogató azonban a megérkezés után nem érzi, nem tapasztalja a fantasztikus nélkülözést. A nepáli szegénységet ugyanis nem lehet egyszerűen pénzben kifejezni. All milliós lakosság többsége a gyönyörű, de megközelíthetetlen dombok és hegyek lankáin él, afféle pénz nélküli társadalomban. A hatalmas hegy, a Himalája, az itt lakókat nemcsak a külvilágtól szigeteli el, hanem egymástól is. Katmanduban — talán a természet bőkezűségének köszön-ÜZENET EGY PALACKBAN PAPEETE, Tahiti — Ä francia polinéziai hatóságok egy palackban SOS-iizeneteket találtak egy taiwani halászhajón kitört lázadással kapcsolatban. A december 22-én kelt üzenet szövege az volt: ..Lázadás a hajón. A parancsnokot és helyettesét megölték. Akárki rátalál erre az üzenetre, azonnal küldjön segítséget. Aláírták a személyzet tagjai.” A palack megtalálása előtt két nappal hét embert kimentettek a tengerből, akik négy napon át mentőöveiken hányódtak a tengeren. Azt mondták a megmenekült halászok, hogy semmit nem tudnak a hajó sorsáról és a többiekről. hetően — már más a világ, tágabhak a horizontok. A város hatalmas völgyben fekszik. E termékeny völgyben bőven van viz, évente négyszer is aratnak, a hőmérséklet még télen sem süllyed 4-5 fok alá. A két szent folyó, a Bagmati és a Vishnumati találkozásánál mintha a múlt elzártságárá keresnének kárpótlást. Az 1930-as évekig összesen 150 fehér ember fordult meg Katmanduban, 140 angol és 10 más nemzetiségű. Az élő istennő évente csak egyszer hagyja el „palotáját" Most azonban a szállodák zsúfoltak, helyet találni jóformán reménytelennek tűnő vállalkozás. A fő vonzerő manapság is természetesen a Himalája a maga titokzatos és soha nem látott havasi emberével, a jetivel, s a világ legmagasabb csúcsával, a 8484 méteres Mount Everesttel. A legkülönbözőbb túrákat szervezik ide. A kirándulás méregdrága, a legszerényebb repülőút 65 dollár. Némi gyógyír talán, hogy a résztvevő díszes oklevelet kap, amely tanúsítja, hogy ezen és ezen a napon ,,a Mount Everest abban a megtiszteltetésben részesült, hogy fogadhatta X.Y. urat”. Hja, az ilyesmit meg kell fizetni... A földön, azaz a völgyben, kevesebb a cifraság — és hihetetlenül zsúfolt mindenütt. Katmanduban azt mondják, hogy a város sűrűbben lakott, mint New York. Minthogy azonban ennek senki nem számolt utána, nem lehet vitatni az állítást. A kanyargós, szűk utcákon, a roskadozó egyemeletes kőházak tövében valóban mindig rengeteg a siető vagy bámészkodó ember, a portékáját harsányan hirdető üzlettulajdonos. A szüntelenül csöngető, dudáló triciklis riksák szorgosan követik a gyalogos idegent (hátha meggondoljamagát), tehenek, öszvérek, kutyák kóborolnak — mindez trágya- és ételszag körítéssel. Sokan veszik körül a „gyógyszerészt”. Meghatározhatatlan színű szőnyegen ül, előtte láda, melynek tetején csókaszerű fekete madár szemléli egykedvűen társainak kifőzött koponyáit, amelyeknek zuzaléka kígyók szárított bőrével, gyökerek nedvével keverve bűzös lét ad. A dobozban emellett kis rákok szaladgálnak, ezeknek funkciója azonban homályban maradt. A fekete löttyöt kis üvegekbe töltögeti a patikus. Mire jó ez? Körülbelül az derül ki, hogy mindenre. Nyilván igy is van. Aki ugyanis egy ilyen kezeléstől meggyógyul, annak vaserős szervezete valóban képes legyűrni holmi betegségeket. Bűvös szereket máshol is kínálnak. A bélyegeket, képeslapokat, díszes késeket állhatatosan ajánlgató utcai árusok az elutasító válasz után suttogva játsszák ki az adut: „Uram, vásároljon hasist!”. A kábítószer-forgalom 1973 végéig teljesen legális volt, igy lett az ország a nyugati hippik paradicsoma. Kóválygó, fátyolos szemű ifjakból most is bőven akad. Egy dolog azonban nekik köszönhető: kezdetben rájuk épült a ma már teljesen elterjedt kerékpárkölcsönzési rendszer. A bérleti dij napi 3 rúpia, azaz harminc cent. A tulajdonos koszos füzetet hoz, elismétli az általa ismert egyetlen angol szót (money, azaz pénz), a bérlő tehát fizet, beiija a nevét, s máris viheti a masinát. A nevet persze nyilván nem tudja senki kisilabizálni — az analfabéták aránya 90 százalék fölött van. Am lopásra mégsincs példa. Hová is lehetne vinni egy kerékpárt a Himalája völgyéből? Ott viszont némi taposás és zihálás árán sok helyre el lehet jutni vele. A völgy látnivalói kimerithetetlenek. Tulajdonképpen három város épült egymás mellé, vagy inkább egymásba: Katmandu, Patan és Badgaon, zsúfolva a budhizmus és a hinduizmus neves kegyhelyeivel. Egy nepáli városka, Lumbini volt Buddha szülőföldje, a most is mindenfelé láthatók a kőben és fában fennmaradt ősi istenek. Még egy élővel is lehet találkozni. A fiatal, vörösben pompázó szűz Katmanduban székel, a Koronázó téren, egy (finom szószólva) ódon és megkopott palota sötét zugában, ahonnan évente csak egyszer, augusztusban jön ki, hogy fogadja a neki kijáró hódolatot. Iskolába ily módon természetesen nem jár, de hát egy istennek minek a tudomány. A nagyszerű vendégszeretet ebben a „palotában” csődöt mond, nem engednek be. Egyetlen hasonló hely van az országban, Patanban, a Pashupatinath templomban, amely a hinduizmus követőinek egyik legszentebb helye, s ahová csak a hívők léphetnek. A Bagmatinál magasló aranyfedelű templom igy csak az imaházakkal borított túlpartról vehető szemügyre. A szolgálataikat ajánlgató gyerek „idegenvezetőktől” itt már egyszerűen nem lehet szabadulni. Rövid számvetés: jobb fogadni egyet, mint hallgatni a nyüzsgő kórust. S végre egy kis nyugalom. A kiválasztott óriási hu-t kiált, s társai a felszólításnak engedve eltűnnek. A kis kisérő, akiről kiderül, hogy tizenegy esztendős, folyékony angolsággal magyaráz, sőt, amikor mellénk szegődik egy német turista, annak anyanyelvén is megismé-MONTAUBAN, Franciaország — A közelmúltban 70 fegyveres rendőr vette körül a de Portai birtokot, hogy az ottlakó 23 éves Jean-Louis bárót és leánytestvérét. Marie-Agnest távozásra bírják. A két testvér a körömszakadásig ragaszkodott az ősi birtokhoz, ami már 150 év óta a családhoz tartozik. Az utóbbi időben adófizetési nehézségeik támadtak, igy 15,000 dolláros adóhátralékuk keletkezett. Az állam eladta a birtokot 54.000 dollárért egy farmernek, aki nemsokára traktorosokat küldött a területre a munka megkezdésére. A két testvér rátüzelt a munkásokra, akik könnyebben megsérültek. Nemsokára a helyi ügyész arra szólitotta fel a Portai-testvéreket. hogy békés utón hagyják el a birtokot. Ök azonban erre nem voltak hajlandók, hanem kijetel mindent. Honnan a tudomány? Mosolyog. Gyerekkorában tanulta — válaszolja, s nagykomoly arccal mutogatja az erotikus szobrokat, a virágokkal övezett falloszokat. Hamar bele lehet tanulni itt az életbe, a maga nyers valójába. A templomot aranylemezek borítják. de mögötte leprakórház áll, és a parton halottaikat égetik egykedvűen a rokonok.Időnként hosszú botokkal piszkálják a holttestet, hogy gyorsabban hamvadjon. A maradványok a Bagmatiba kerülnek, s közben gyerekek tucatjai mártóznak nevetve a mocsárszerű vízben. Jó volna bejutni a templomba. — Mi lenne, ha azt mondanánk az őrt álló katonáknak, hogy hindu vagyok? — faggatom a gyereket. Elmélyed, de aztán felderül az arca. — Maga nem lehet hindu, uram. Azok nem járnak fényképezőgéppel — válaszolja. — A kormány minálunk nagyon okos. Hát ebben maradtunk. lentették: „A végsőkig védelmezni fogjuk őseink birtokát." Ekkor a rendőrség avatkozott bele a dologba, és körülvette a házat. Amikor az ajtót betörték, akkor Marie-Agnes azt kiáltotta testvérének, hogy nyisson tüzet a bitangokra. Jean-Louis puskája eldördült, de a rendőrök visszatüzeltek, és súlyosan megsebesítették a férfit. Halász György AZ UTOLSÓ BÁSTYA. AVAGY ADÓS FIZESS! Baron Jean-Louis de Portai és húga, Marie-Anges. '
