Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-02 / 1. szám
9. oldal A JÓSZÁNDÉK Irta: MIKES MARGIT Kőszeghy Jeromos magyar származású gazdag amerikai kórházi különszoba csendjében feküdt, az ágya mellett ült a felesége, az amerikai Clara Griffith. Az asszony ránézett a férje arcára és elszomorodott: — Milyen csodálatos az emberi arc, — gondolta, — az érzések, a léleknek minden rezdülése megjelenik rajta, az izmok összehúzódása, elernyedése kifejezi a fájdalmakat, vagy az enyhülést, a többi testrész nem képes erre. Az egy pontba merevülő majd újra kisimuló vonalak szinte jajgatnak vagy Szegény férjem, ahogy itt fekszik eltorzuló vonásaival, hangtalanul is beszél, elmondja, hogy milyen nagy fájdalmai vannak. A halálához közeledő férj kinyitotta a szemét és megszólalt: — Clara, most állandóan átgondolom az életem. Éppen az jutott az eszembe, hogy mikor kivándoroltam ide, mindenemet eladtam, a bútoraim, a tárgyaim mind elmaradoztak mögöttem, úgyszólván levedlettem az anyagot. Csak néhány ruhát, cipőt, a legszükségesebb fehérmenűt hoztam magammal. És akkor mintha egy irtózatos terhet raktam volna le, szabadon indultam útnak. Most ugyanezt a megkönynyebbiilést érzem. Igaz, hogy most sokkal nagyobb útra készülök... Minden vagyonomat szétosztottam, végrendeletet csináltam, mindent te fogsz örökölni meg a gyerekeim és könnyűnek érzem magam, súlytalannak. — Sóhajtott, lehunyta a szemét és elhallgatott. Egy darabig igy feküdt, aztán a beszédre mozduló szája jelezte, hogy megint mondani akar valamit. — Igen, most még messzebb útra indulok. De hidd meg, csak az a tudat kínoz, hogy ezzel neked fájdalmat okozok. Clara, hű és becsületes feleségem voltál, őrzőangyalom, most is te teszed még az életemet elviselhetővé, nem a doktorok... A doktorok... azok csak... — fölemelve a takarón nyugvó kezét, bágyadtan legyintett. Újra kinyitotta a szemét, mert hallotta felesége szipogását. Clara bárhogy is igyekezett kétségbeesését elnyomni, visszafojtani könnyeit, mégis látszott, hogy nagyon szenved, hogy megrendíti a halál közelsége, mely rövidesen el fogja ragadni tőle a férjét. Majd eltűnik az életéből és mi marad utána? Itt marad a mérhetetlen nagy hiány. Az üres karosszék, melyben üldögélni szokott, a mozdulatlan ajtó, amelyet nem fog többé kinyitni az ő keze. hogy belépjen rajta... És a hangja, melyet a füle membránja őriz még egy ideig, az is egyre bágyadtabb lesz, végül elhalkulva elenyészik majd az emlékezetében. Hogy fogom ezt elviselni? — jajdult fel belőle Clara és szeméből ki-ki csordultak a könnyei, elfordulva, lopva törölgette a zsebkendőjével. Csak fájdalmat nem mutatni most előtte!... A férje mindebből semmit se látott, de állandóan a feleségére gondolt, tudta hogy nagy megrázkódtatás lesz Clara-nak az ő halála. Hiszen minden csapás közt a legmegrenditőbb az örök elválás... Ez a legsúlyosabb... Ö is most el fogja hagyni a feleségét, akivel szinte összeforrtan éltek, egy test, egy lélek. Másnap a kezelőorvosa kérdésére, hogy hogyan érzi magát, elhaló hangon felelte: — Az már nem fontos. Csak az aggaszt, hogy a feleségemnek milyen nagy fájdalmat fogok okozni a halálommal... Szegény Clara... — Először is itt semmiféle meghalásról szó sincs, —felelte kötelességszerűen a doktor másodszor minden fájdalmat el kell viselni, millió és millió ember átesik ezen és elviseli. — De én ismerem a feleségemet és tudom, hogy a halálom mit fog jelenteni neki milyen gyötrelmet és ezt én okozom... —-A doktor szánakozva nézett rá és kiment a szobából. Jeromos lehunyta a szemét és tovább gondolkozott. Ha az ember meghal, vele együtt meghalnak egy kicsit a hozzátartozói is, akiket szeretett és akik őt szerették... vele halnak... Elmaradnak mindazok a dolgok, melyekben együttesen vettek részt, a barátságos vendéglátások vidámsága, élmények, utazások, séták örömei, a meghitt beszélgetések, egy-egy jólsikerült party. A barátok is elmaradnak, egymásután tünedeznek el és a hátramaradottak már tulajdonképpen nem élik a régi életüket, lassan minden eltűnik, amik hozzáfűzték a halotthoz, szegény Clarara is ez vár... Egyedül marad. Bár nem tehetek róla, hogy mennem NYUGAT FELÉ Nyugat felé, nyugat felé micsoda áradat, gyerek, kutya, szekér, csikó, hidlás és ól szalad. Hová, hová, hová, hová, magyarok, magyarok, elfogy, ahogy Tisza, Duna ott hátul elfogyott, elfogy elöl is a határ, fiatok házhelye. Azután már a semmi vár, abba futtok bele? Aztán — az Öperencia! a német szakadék! A Vég, mellyel túlról haza nép nem tért soha még. Elfogy az ország: veletek nyúlik, szakad, csobog. Veletek mennek a dűlők, a falvak, templomok. Nem lesz magyar a föld, amely magyartól megürül. Mit ér magában az üveg, ha a bora kidül? Egy ország ráng mögöttetek veszejtve véreit — egy ország megnyitott ere lüktetve vérezik. Meddig? S miért? S kiért? Kiért? Magyarok! Magyarok? Beh szomorú, beh keserű: kettőt kell halnotok! Illyés Gyula Mikes Margit megnyugodnak. kell. de mégis csak miattam fog szenvedni. Talán — és maga is elmosolyodott rajta, — ha elég erős lennék ahhoz, hogy utolsó napjainkban, amiket még együtt töltöttünk, meg tudnék változni vele szemben... Ha nem lennék többé a régi odaadó, csendesszavu élettárs. hanem átváltoznék egy morgó, nyűgös, komisz, veszekedő emberré, akire végül is ráunna és könnyebben tudná elviselni az elvesztését. Meg tudnám én ezt tenni? Dehogy tudnám! Képtelen lennék rá... Másnap Clara nem mehetett be a kórházba, helyette legjobb barátnője, Mary nyitott be az ajtón, a magával hozott virágokat vázába tette, aztán odahelyezte az éjjeliszekrényre. Mindezt Jeromos szótlanul figyelte, aztán váratlanul megszólalt: — Maga, Mary mindig olyan kedves volt, legjobb barátnője a feleségemnek. Most szegényre olyan nagy szenvedés vár. hogy azt hiszem, el se tudja majd viselni. Nekünk kellene segítségére lennünk, hogy a rá várakozó csapást átvészelje. Van egy tervem, részt venne benne? — Ó, hogyne, mindent megteszek szegény Claraért és magától is nagyon szép, hogy állandóan csak vele törődik. Mi az a terv? Aztán suttogó hangon, — még a falnak is füle van! — valamit megbeszéltek. Mary megdöbbent és hevesen tiltakozott: — Hogy tehetnék én ilyesmit? Én, aki a legjobb barátnője vagyok Claranak? Nem, ezt nem vállalhatom! — De értse meg. az ő érdekében kell vállalnia! És visszautasítja egy haldokló utolsó kívánságát, utolsó kérését? — Rettenetes dolgot kíván tőlem. — tépelődött a fejét elfordítva Mary. — Claraért! Még húzódott egy ideig, aztán mégis beleegyezett. Harmadik nap, mikor Clara félje mellett ült, (Folyt, a 10. oldalon) HUMOR Két anya beszélget: — Karcsi még udvarol a lányodnak? — Nem. Annak már régen vége. — Összevesztek? — Ellenkezőleg. Elvette a lányomat feleségül.- o -— Önt már otthagyta valaha a felesége? — ígéri, ígérgeti...- o-Borkóstolóra viszik a turistacsoportot. — Ez a tokaji negyven éves! — mondja büszkén a pincemester. Az egyik vendég a poharat méricskéli: — Negyven éves? Hát korához képest elég kicsi...- e -— Gratulálok, barátom! Ma van életed legboldogabb napja! — Azt hiszem tévedsz. Holnap lesz az esküvőm! — Éppen azért.- o-A vendéglőben sietős vendég ül le. Italt rendel. — Ja. és — mondja a pincérnek — hozzon egy sajtos szendvicset. De gyorsan, mert el kell mennem. — Akkor inkább szalámis szendvicset ajánlok. — Hogyhogy? — Annak is el kell mennie.- o -Az orvos kiküldi a beteget, szeretne a feleségével beszélni. — Asszonyom — mondja —, a félje idegei nagyon megviseltek, sürgősen nyugalomra van szüksége. — Látja, doktor ur, ezt mondom neki én is naponta ezerszer!
