Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-06-26 / 26. szám
MAGYAR HÍRADÓ 9. oldal EMBEREK ESETEK HAJOK ÉS KAPITÁNYOK Irta: KUTAST KOVÁCS LAJOS Csak ha az ember hosszabb ideje él már Londonban, akkor érti meg, hogy az angoloknak miért állandó beszédtémájuk az időjárás. Ez már a harmadik londoni tavaszom s mégis, épp oly szokatlan számomra az időjárás, mint Brazíliában volt huszonöt évvel ezelőtt. Különösen azért, mert az idén a budapesti tavaszias-télből kerültem ide a londoni télies-tavaszba. Ritka itt a verőfény, meg kell becsülni. Reggelente leggyakrabban nehéz felhők lógnak az égen és csak késő délután tisztul ki, hogy aztán a hosszú alkonyaiban oly aranyfüstös színek játszanak Finchley lombjai között, amilyent csak régi holland festők tájképein láthatni. Angliában, a sziget-országban kell élni, hogy az ember megértse Turner szinvizióit, melyekkel különös módon megelőzte a francia impresszionistákat. Bizonyos, hogy az elmúlt télen se viseltem több meleg ruhát, mint most a londoni tavaszon. S egyre inkább megértem szomszédainkat, a kedves öreg angol színész-házaspárt, akik — ha a ritka napsütéses délelőttök egyikén összefutunk az utcán — felragyogó arccal újságolják, mintha én nem venném észre: — Sunshine! Kedvelem a hajókat. Bostonban épp oly megilletődve néztem meg az első amerikai hadihajót, a ,,Constituition”-t, mint Plymuthban a ,,Mayflower” II-t. Az utóbbit úgy, mintha az eredeti lett volna, mellyel az első angol telepesek, a Pilgrimek hajóztak át Uj Angliába. Londonban, a Tower alatt a Thamesen ugyancsak ring egy vitorlás karavela. Ez se eredeti, csak tökéletes és hű mása Sir Francis Drake vitorlásának. Drake az angolok egyik legnagyobb admirálisa volt (holott ugyancsak nem szűkölködnek KÚT Kopottkáváju, elhagyott, régi, Senki sem jár a tükrébe nézni, Csak nekem drága, ha eszembe jut: Szinarany az a városszéli kút. A poros dűlőt tikkadtan jártuk S mint egy csodára rátaláltunk. Megöntözhetjük szomjunkat végre! Vágyón néztünk le hűvös mélyére. Alig láttunk a gyapjas moháktól, Ki ebből iszik, az ám a bátor! — A furcsa ital torkunkban hagyott Hideg, dohos, keserű illatot. De rám mosolygott szürkéskék szemed! Sok kérdésemre volt ez felelet, S a vödör vízben, tűző Nap alatt Drága fényképpé vált a pillanat. Most mindig azt a fényképet látom, A dohos viz: emlék, ködös álom. Nem is mohos már, ha eszembe jut; Szinarany az a városszéli kút. Bónus István legendás tengerészekben!), akit némi maliciával „Őfelsége Kalózának” is neveznek. Tulajdonképpen mirálisa volt (holott ugyancsak nem szűkölködnek armada elleni harcban, bejárta a világtengereket, megsarcolta a távoli kikötőket, fosztogatta a kincses hajókat. Legnagyobb fogása volt a „Cacafuego” nevű spanyol fregatt, mely Spanyolország felé igyekezett a délamerikai „eldorado” aranyával... Drake Porto Belloban halt meg és tengerészhez illően a tengerbe temették. Drake hajója a Thamesen ugyan nem az eredeti,. de bent a hajóban látni az admirális hajózási műszereit, térképeit, ruháit, fegyvereit. Bujkáltam a szűk fedélközön, fölmentem a parancsnoki hidra, megvizsgáltam az ásitozó ágyukat. Ámultam azoknak a régi tengerészeknek a bátorságán, akik ilyen és ekkora hajókkal járták az ismeretlen tengereket. A fedélzeten ötlött szemembe a folyó túlsó partján az angol flotta „Belfast” nevű óriás csatahajója, mely éppoly békésen horgonyoz a Thamesen, mint a „Massachusetts” Fall-Riverben. Meg lehet nézni, akár egy múzeumot. Tulajdonképpen az lenne a jó világ, ha a hadihajókat már csak múzeumként ismernék meg az emberek... Greenwichben a „Cutty Sark” az utolsó nagy tea-szállitó vitorlások egyike. Ez is hajómuzeum. Érdemes végigjárni, benézni a szűk legénységi és tiszti kajütökbe, végigsétálni a fedélzeten, szemügyre venni a vitorlák bonyolult rendszerét. A „Cutty Sark” azonban, ha nem is hasonlítható a mai óceánjárókra, méreteiben már impozáns vitorlás, sokkal nagyobb, mint a „Mayflower” vagy Drake karavellája. Ilyen vitorlások járták még a múlt században a tengereket. Az igazi tengerészek jobban megbíztak a szelekben, mint a gőzgépekben. Hónapokig tartott, mire keleti irányba haladva, Afrikát a Jóreménység-fokánál megkerülve eljutottak a távolkeleti kikötőkbe, Indiába, Hátsó-Indiába, Kínába és a „Felkelő Nap Országába”, ahonnan az értékes rakománnyal, Dél-Amerikát megkerülve jutottak vissza Angliába. A vitorlások legénysége mélységesen megvetette a gőzhajók matrózait. S azt hiszem, a vitorlázásban valóban volt valami mélyen emberi. A természet erőivel mérkőztek, a szelekkel és.a vizek áramlásával. Próbatevő nagy kaland volt minden ut. Valóban, jobb iskola nem is lehetett fiatal tengerész számára, mint a vitorlás. Egyideig iskoláshajónak használták a ,,Discovery’^ is, mely ott horgonyoz most a Charring Cross és a London Bridge között. Ez a hajó azonban nem csupán vitorlás, gőzgéppel is fölszerelték. A vitorla segítette a gépet, vagy a gép a vitorlát? Scott kapitány hajója volt. Olyan, mintha egy kalandos regény, talán éppen Verne Gyula valamelyik könyvének illusztrációi közül vágták volna ki s tették volna rá a Thames-re. A hajó belsejében a vörös rózsafa-burkolat, a csillogó rézkilincsek, ablakkeretek, korlátok, lámpák meleg otthonosságot kölcsönöznek. Igaz, évekig lakott a hajón a Jegénység. Robert Falcon Scott 1900-ban lett a „Discovery” parancsnoka és indult el első déli-sarki útjára. A hajó két évig volt a déli jegestenger foglya; befagyva a jégbe. Első útjáról 1904-ben tért vissza. Scott a romantikus nagy felfedezők egyike, sorsa a felfedezések történetének legtragikusabb lapjaira tartozik. Utolsó expedíciójára 1909-ben indult. Az Antarktiszon négy társával, kutyaszánnal vágott neki a hósivatagnak. Emberfeletti vállalkozás volt. 1912 január 17-én érte el a Déli Sarkot. Félsiker volt, mert a norvég Amundsen — aki a „Fram” nevű hajóval érkezett az Antarktiszra — már 1911 december 14-én kitűzte a norvég zászlót. Visszafelé beteljesedett Scott és társainak sorsa. Edgar Ewans még február 17-én elpusztult. Scott, Wilson és Bowers folytatták az utat, de soha nem érkeztek meg a támaszpontjukra. Scott, aki emberfeletti akaraterővel utolsó percig vezette naplóját, 1912 március 29-én készítette az utolsó bejegyzést. A megfagyott tetemekre csak november 12-én bukkantak rá. A „Discovery” fényképein még ott áll a kapitány tisztjei és tengerészei között. Köztük van a fiatal Shakleton, aki később Scotthoz hasonló módon pusztult el a „fehér pokolban”... Múzeummá vénült hajók a Thamesen. S a parton végig elhagyott, pusztulásra Ítélt dokkok sorakoznak, ahová már nem futnak be hajók a tegnap még Ígéretes. de ma már elsüllyedt kincses, igaz-se-volt Keletről... (London) MOSOLYOGJUNK — Szervusz, Emil! De megváltoztál! Nemrégiben még nem voltál ilyen kopasz, nem volt ilyen nagy hasad és azt hiszem, szemüveged se volt... — Azt hiszem téved, uram. Az én nevem nem Emil. — Micsoda változás! Ezek szerint már a neved sem a régi... *** Az ifjú feleség igy panaszkodik: — Alig egy hete. hogy megesküdtünk, te pedig máris milyen későn jössz haza. — De hát. Mary, sehogy sem tudtam hamarabb hazajönni. Az egész este is alig futotta arra, hogy elmeséljem barátaimnak a kocsmában, mennyire boldogan élek veled — Azt mondta, ez a szövet tiszta gyapjú?! Itt a cédulán azt Írja, hogy műanyag... — A cédula csak a molyok félrevezetésére szolgál. *** — Ez egy igen okos papagáj. Ha meghúzza a jobb lábát, énekel, ha a balt. verset mond. — És mi van akkor, ha mind a két lábát meghúzzuk? — Leesem, te okos! — szólal meg váratlanul a papagáj. *** Gaston váratlanul hazajön, csinos feleségét egy férfivel találja. Gaston dühösen felkiált: — Mit keres nálad ez az idegen férfi? A szép Yvette szomorúan legyint: — Jöhettél volna egy órával később. Most már soha nem fogom megtudni. *** A beteg aggódva kérdi az orvostól: — Gyorsabban meggyógyulnék, ha abbahagynám a sörivást? — Már késő! — Hála az égnek — sóhajt fel a beteg. *** Kövér hölgy a buszon: — Egyetlen fiatalember sem akad itt, kérem, aki átadná nekem a helyét? Cingár kis férfi emelkedik fel a helyéről: — Nagys’asszony, ha megengedi, felajánlom szerény hozzájárulásomat...
