Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-06-26 / 26. szám
10. oldal MAGYAR HÍRADÓ Aratáskor volt őseink újéve Irta: SIMA FERENC Amikor megérkezik a nyár és leghosszabb a nappal, akkor van a Nap ünnepe, amit őseink hajdan megtartottak. Egészen pontos csillagászati ismeretek hiányában ezt a napot az ősmagyarok csak úgy tapogatózva, megfigyeléssel tették — a helyes junius 21-e helyett — a későbbi kalendárium szerint junius 24-ének, más számítással junius 29-ének megfelel napra. A kettő közül az első Szent Iván napja, a második pedig Péter- Pál ünnepe, hagyományosan ünnepe a magyar aratás kezdetének is, igy véve át még az ősmagyaroktól. A kereszténység felvétele előtt ez volt a magyar Újév első napja is. A Nap ünnepe igy igen nagy ünnep volt őseinknél, megérthetően, ha tudjuk róluk, hogy Theophülaktos hires görög és Abul Feda jeles arab történész megörökítése szerint a tüzet imádtak. Népünk életébői ennek a kornak tüzetesebb leírásai, sajnos, hiányoznak. Szűkösen szólnak a bel- és külföldi krónikások , .pogány” eleink vallásáról, mert az említett történészek nem lévén tűzimádók, hanem annak elvetői, véteknek tartották arról részletesebben imi. Utánunk az első magyar krónikások pedig már keresztények, sőt papi emberek voltak és igy a hitükbe ütközőként kezelték el, semmisítették meg a nemzet régebbi hagyományait, szokásait, dalait és regéit, igen hatékonyan együttműködésre unszolva ebben királyainkat is, merő áhitatosságukban nem gondolva arra, hogy mindezzel lehetetlenné teszik népünk történelmének igaz megörökítését, ami a későbbi tudományok nagy kárára, megcsonkítására megy. A jelenben nagy fájdalommal érzi ezt a hagyománykipusztitást a magyarság, és fájdalmát némileg csak az enyhíti, hogy a hagyományoknak, szerencsére, és mondhatni dugva megőrzötten, mégis maradtak fenn foszlányai, cserépdarabjai és belőlük, következtetés utján, az ősvallásunkról elég hű képet alkothatunk. A sors értékes ajándékának érzem, hogy az ősmagyar hitvilág mozaiktöredékeinek felkutatásához parányilag én is hozzájárulhattam azáltal, hogy felnőtt korom legtevékenyebb gyűjtő és kutató negyedszázadát a Felvidéken, a mai Szlovákiában éltem le, ahol legtovább fennmaradt az ősmagyar „pogány” vallás (— ha ugyan jogos pogánynak nevezni ezt a kereszténységhez szellemében oly közel álló őshitet #), mivel a kereszténység ellen Vászoly, Koppány és Vata vezérletével történt három „pogánylázadás” királyi leverése után az elbukott őshitvallók alvezérei és papjai, vagyis táltosai a Csallóköznek katonailag akkor még bevehetetlen mocsárvilágában, pontosabban a mocsárvilág szigetein húzódtak meg, élték tovább elszigetelten a maguk „pogány” szertartásu életét még századok múlva is, minek folytán szájról-szájra szállva az ősi hitből sok hagyománytöredék fennmaradt arrafelé máiglan is, úgyhogy Bős, Baka, Mad, Karcsa és több más apró csallóközi faluban, ha kereszténnyé váltak is a későbbi nemzedékek, életük külszínén sokszor átütnek és igy előttűnnek még az ezer év előtti őshit hagyatékának színfoltjai is. Az egyházi Újév, a hivatalos, ott is érvényes persze, de mellette megtartottan megvan az ezer év előtti Újév, a Nap ünnepe is Péter-Pálkor. A népi óévet háromnapos böjttel fejezik be, igy az említett hagyományhű falvakban junius 26, 27 és 28-a hústalan nap, amelyeket Péter-Pál napján annál kiadósabb lakoma követ és a falu egész népe áhitattal résztvesz a főtéri máglyaégetésen. Ennek lobogó tüze a Nap tüzét jelképezi. Ősi istentisztelet maradványa ez. A magyar „Isten” szó is a tűz nevéből ered ami a kaldeusoknál „esta” volt, ebből lett a görög „heszti”, Herodotosnál már „histie”, a népi görög beszédben „Istié”, amelyet őseink átvettek, amikor Arméniában laktak és beszédükben a szó végére idővel „n” betű került, mig a második „i” betű a szóban, több nép Írásmódjának megfelelően ,,y”-ra módosult és igy „Istyen”ként ejtődött a szó már a honfoglalás előtt, a további évszázadok során pedig „Isten” szóként vette fel végleges alakját. Ez a gondosan kinyomozott, fokozatos szóalakulás „Est”-tól „Isten”-ig csak az ok előtt tűnik furcsának talán kétesnek, akik nem nyelvészkednek, nem kisérik elemző figyelemmel egy-egy szónak sokszor bukfences útját több nyelven keresztül. De hitelesítő példa az átvett szó teljes eltorzulására számtalan van az angol nyelvben is. Az angol leírja például ezt a szót, hogy „psychology”, amit ovasva minden kultumép fia rögtön megérti, hogy a pszihológiáról, a lélektanról van szó. De aztán kiejti MAMA A gyermeknek a tárgyi és érzelmi világról az első benyomást az anya adja. A szabad, nem szabad — intések az első lecke az elkövetkezendő évekre, az egész életre, önmagukért, a biztonságukért, de ugyanakkor a közösségi életre készít elő. Az első emlék mindannyiónknak az édesanyánkkal kapcsolatos. Nekem is. Emlékszem az első lépéseimre: a szürke-keménységre — később tudtam meg, hogy a szoba földje ez. S az anyám keze óv, segíti bizonytalan próbálkozásomat. Elesek. Vágyik felborul a világ körültem, és feltör a sirás a szivemből. Nem is a fájdalomért van, inkább a félelemért. De minden elcsitul, mert anyám felemel, magasra, a világ fölé, és ez a biztonság. Nem látom az arcát, nem látom a haját vagy vállát, csak a hangja cseng, a csititó, a kedves, s simogatása fájdalmat, félelmet eltörlő... Vagy... nem tudom, hogy beteg vagyok, még nem tudom a világot szétosztani jelenségekre, csak azt érzem, hogy ring, remeg az öreg ágy, mert megállás nélkül rázza, hogy ringasson, hogy csititsa fájdalmamat. Ez a nyikorgó remegés zenévé bomlik bennem, de amely zenében anyám hangja csendül, ahogy mesélni kezd — elgurul hát minden hang, csak az ő szelíd szavai élnek s borítják be a létezést. Hogyne lenne hát Ő a világ teteje, a mindenség magasa, aki játékká bontja bennem még azt is, hogy ...Vasal, jár a két keze, egyengeti a ruhát s a vasaló útját. S azt mondja: „A vasaló koma most dolgozik. Ne háborgasd! Mindenkinek megvan a maga dolga...” Igen, a tárgyak, az eszközök életre kelnek, mert édesanya velük dolgozik, értem, értünk, hogy az életünk biztonságos legyen és szép. A mama a gyermek szemében, szivében az elérhető és a még el nem érhető világ kifejezője. Akinek szeretete, munkája, aggódása, simogatása, feddése nyomán bomlik ki a világ minden jelensége. Mater, mondta a latin, madre, mondta az olasz, mámá, igy az orosz, mother — az angol gyermekek ajkán avagy a német Mutter, a francia mére, a román majca és magyarul mama — azon kevés szavak egyike, amelyet megértünk más népek nyelvéből minden nyelvtudás nélkül is. A közelebbi rokonságba hozván igy a legtávolabbi népeket is ezzel a rövid, az angol ezt a szót a maga módján, hogy „szájkaledzsi” és már senki sem érti meg, aki nem tud angolul. Ilyen a szavak leszármazásának útja. De a teljesség kedvéért megemlitem azt a másik nézetet is, hogy az „Isten” név magyar nyelvünk saját eredeti elnevezése, tehát őseredetében magyar szó. A hajdankor homályos messzijébe visszanyúló tapogatózásunk egyébként arra vezet, hogy őseink a tüzet sohasem tekintették istennek, hanem csupán az Ég Szivét képező Nap jelképének. Az Ég Szivét, a Napot ők úgy imádták, mint a katolikusok az isteni Jézus Szivét. Őseink Istene igazában az Ég egész kereksége volt, a teljes Ég maga mindenestől, mint minden létezés forrása. Halvány nyomok vannak rá, hogy őseinknek volt valami elképzelésük a Szentháromságról is, olyan értelemben, hogy a Nagy Ég volt a főisten, a Nap, mint az Ég Szive az életerők forrása, az ősi Szentháromság a harmadik személye pedig a — Göncöl volt a Nagy Égnek a magyarokhoz földre szállott majd az Égbe visszatért fia. Ez a kissé Jézusra emlékeztető Göncöl az ősmagyarok „pogány” vallásából méltó egy külön cikkre, amelynek sorát is ejtem. Befejezésül visszakanyarodva az aratás szertartásos megkezdéséhez junius 29-én, a Nap ünnepén, meg kell említeni, hogy az aratás nagy munkájának forró szóval. Mert hiszen az anya maga az élet, az élet folytonossága minden népeknél. És nemcsak fizikai értelemben. Talán éppen ezért nincs a világnak annyi szép szava, amivel ki tudnánk fejezni az édesanya fogalmát. Mert ha kimondjuk ezt a szót, hogy mama, belezendül nemcsak a szivünk, de az egész létezésünk. Ebben a szóban benne van a minden szépségek összessége, a minden jóság teljessége, de az is, hogy szebbé, tartalmasabbá kell tennünk az életet, mert a mamától kapott első, a világgal való ismerkedésünket, benyomásainkat, szeretetérzetünket, amit utravalóként kaptunk, kamatoztatnunk kell. Tehát kötelességünk van a világgal, az élettel szemben, hogy tartalommal töltsük meg: munkával, emberséggel s az élet továbbvivésével. Az anya hite az életben: a gyermek. Gyermeket kell nevelnünk hát, hogy méltó folytatása legyünk a mama határtalan szeretetének, fáradhatatlan, soha nem lankadó munkájának, amivel bennünket szeretett, felnevelt, utunkra engedett. Az édesanya hite végtelen, mint az idő, mint az élet. Higgyük hát mi is, mai és holnapi anyák, az idő, az élet folytonosságát, a: gyermeket. És köszöntsük a tegnap és ma Édesanyáit, mert ők a mindenkori jelen és jövendő. Bertalan Ágnes FURCSA HISTÓRIÁK „Már nem is emlékszem rá, hogyan lehet lakásban élni” — jelentette ki a New Orleans-i Rick Weeks, aki 9 hónapon át „lakott” egy pózna tetején. Az eltelt időszakban egy ciklont is átvészelt szokatlan lakhelyén. Teljesítményével egyébként megdöntötte a póznalakás világrekordját. Amikor egy daru segítségével leemelték kényelmetlen lakhelyéről a város rezesbandája győzelmi indulót fújt a tiszteletére. *** A New York-i John T. Molloy tiz évi adatgyűjtés után közzétette a tanulmányát, amelyben azt fejtegeti, hogy az ügyvédek és vádlottak öltözködésmódja milyen hatást gyakorol a bírákra és az esküdtekre. Tapasztalata szerint az Egyesült Államokban, ahol az ügyvédek nem öltenek talárt, ajánlatos klasszikus szabású öltönyt viselniük, (Folyt, a 15. oldalon) (Folyt, a 11. oldalon)
