Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-06-19 / 25. szám
MAGYAR HÍRADÓ IS. oldal VALTOZO VILÁG... Irta: PAPP VARGA ÉVA Itt. a legközelebbi utcasarkon van egy újságos ..Bódé", ahol kaphatók a friss újságok, de bent a helyiségnek alig nevez.hetö részben felhalmozva sok-sok régi könyv is, csak olyan papiríedeles és mellettük rengeteg Magazin, amelyeket olvasás után kidobálnak a lakók és az élelmes... üzletember pénzt tud kihozni abból. Sokat láttam, hogy a ..kincskeresők" öt centért mennyi gyönyörűséget szednek össze, amelyek ára szintén felment a duplájára. de a kereslet változatlan. Egyegy cim láttán megdobbant a szivem, eszembejutván a sok élvezetes óra. amelyet akkor még sok pénz árán, de elértem általai. A múlt napok egyikén a hirtelen jött eső bekényszeritett oda és régi Magazinokban lapozgatva rábámultam egy címre: ..VÉNLÁNYOK NAPJA”. Sietve fordítottam a fedőlapra, mi a dátum...? 1960! Hát igen. annyi évvel régebben talán még téma lehetett ez, < de hol vagyunk már attól...? A szövegből kitűnt, hogy minden év Júniusában megünnepelték a vénlányok napját. Célja csupán az volt, hogy a társadalom felfigyeljen a ,,pártában maradt" nőkre. Mert annyi évvel régebben még sok lány azért nem ment férjhez, hogy kénytelen volt segíteni a munkaké-telenné váll anyát, apát, vagy nevelni az árván maradt testvéreket. Mind ez, hála a Gondviselésnek, idejétmulta... Amilyen nemes szándék ünnepelni az édesanyákat kedves figyelem, hogy az édesapákat sem mellőzik, olyan bántó lenne rámutatni azokra a nőkre, akik azt a rég-elavult fogalmat és megnevezést külsejükkel is. fellépésükkel is végleg megszüntették. A nők időközben kiharcolták maguknak az elismerést minden téren. Ha nem mentek férjhez, állásban maradnak, társaséletet élnek, szórakoznak és ha sok is közöttük bizonyos koron már túllévő nő, az többnyire szellemi kiválóság; művésznő, tanárnő, orvosnő stb. A régimódi vénlánytipust csak könyvekből ismertem... mégis, ahogy most forgatom az emlékezés lapjait, hirtelen magamelőtt látom Teruskát: A házmesternénk testvérhuga volt Teruska, aki a nénje mellett afféle ,,vici”-ként dolgozott. A munkán kivül nem érdekelte senki és semmi. Hiába tréfált vele a levélhordó, vagy a tejeslegény, a lépcsősurolásból akkorse nézett fel, ha lakodalmasmenet hajtott el a ház előtt és a nótázásra a házbeliek kiszaladtak a kapu elé. Egyszer a mosókonyhába egy nagy kályhát akartunk beszerezni. A praktikus házmesterné ajánlotta. hogy vegyük meg a Teleki-téren, hiszen arra a célra a használt is megfelel. Teruska jött velem kiválasztani és mig ő — mint szakértő — nézegette a mosókonyhai néhány tárgyat, én inkább azt az embertömeget figyeltem, amely ennek a hires ócskapiacnak a mindennapos vevőköre volt. Érdekelt a sok lim-lom is. mig Teruska szólt, hogy megtalálta amire szükségünk van. Akkor közelebb mentem és megálltam egy öntött vaskályha előtt. Az ajtaja spárgával volt felerősítve és észrevettem, hogy az ajtó résén fehérfátyoldarabka kandikál ki. Ösztönösen meghúztam. mire a spárga elszakadt és a kinyitó ajtón kiesett a gyűrött menyasszonyi fátyollal együtt egy mirtuszkoszoru is... meglepetten bámultam rá, miközben Teruska feli mfordulva nyújtotta a számlát, de közben megállt a keze... rámeredt a látványra, elsápadt és hirtelen niegtántorodott. A kereskedő, aki mellettünk állt. várva a pénzre, megfogta a lányt és leültette egy ládára. Szólt az inasgyereknek, hogy hozzon egy pohár vizet, mig én rémülten kérdeztem, hogy: mi baja van Teruska? Nem tudott szólni. Az arcát a kezeibe temette és szinte rázta a sirás. Hamarosan kiváncsi tömeg jött oda, valaki orvosért kiáltott, rendőr is jött és egy öregnéni élénken tanácsolt: ..Inekció kell, attul elmúlik a roham. Az én ángyikám is igy volt tavaly...” Megérkezett az ügyeletes orvos, akit nem érdekelt az ángyika esete, a bámészkodókat erélyesen félretolta és a zokogó leányt bevitte az őrszobába. Mikor az injekció után kijött Teruska, falfehér volt, de a sírása már lecsendesedett. Beültettem egy Taxiba, vittem haza, miközben még hullottak a könnyei és úgy futottak le az arcán, mintha ismernék az utat. amelyen már árkot vájtak... A Margit-hid budai oldalán elküldtem a kocsit és A GOLDEN GATE UTASA (Folyt, a 12. oldalról) dését. vérkeringését hivatott meggyorsítani. Berzenczey idejében ez a hid természetesen nem létezett, de a Golden Gate (Aranykapu) vitorlás igen. Ez röpítette át a Csendes-óceánon. A hajón egy déli rabszolgatartó állam tengerésztisztje annyira felháborította, hogy naplójába a következőket jegyezte fel: ..Mr. Smith szerint a néger még nem kifejlődött ember: félig ez, félig majom. Bőrükből — szerinte — teljességgel hiányzanak azok a fontos anyagok, amelyek a mi bőrünk fehérségét adják. Agyvelejük is — Mr. Smith szerint — merőben különbözik a fehér ember agyvelejétől, és inkább a kutyáéhoz hasonló. Végtagjaikból az ikrák is hiányzanak, s még a bokájuk szerkezete is mentes fontos alkatrészektől. Lelki berendezésüknek — mondotta Mr. Smith — tömérdek fogyatékossága van, s mindent egybevetve, a néger még a majomnál is alávalóbb teremtmény. En sokat gondolkoztam ennek a magányos, fiatal, szelíd embernek szenvtelen felsorolásán, és a véleményével azonos felfogásokon, amelyekkel lépten-nyomon találkoztam Amerikában, s az a nézet alakult ki bennem, amit minden józzan. szenvedély nélküli ember is magáénak tarthatott, hogy az amerikaiak drágán fognak egykor kijózanulni ezeknek a terhes eszméknek a mámorából, s csak a vak nem láthatja az elkövetkezendő borzalmas polgárháború előjeleit.” Az Ázsiában partralépő Berzenczeyt csalódás érte. Gützfall, akitől a magyarok rokonságáról érdeklődhetett volna, már nem élt, özvegye pedig elégette a feljegyzéseit. Nem maradt más hátra, mint felkeresni a hires nyelvészt. John Bowring angol nagykövetet, aki — egyebek között — magyarul is tudott, ugyanis korábban hosszú időt töltött Magyarországon. Elképzelhethiik Berzenczey meglepetését, amikor kiderült, hogy az angol nagykövet éppen Petőfi verseit fordította. Sivesen segített a vállalkozó szellemű tábornokon, annál is inkább, mert személyesen ismerte Körösi Csorna Sándort. Berzenczey azonban csak Kantonig jutott el, a kínaiak nem engedték Tibetbe. A csalódott ember lemondott a további próbálkozásokról és Singapore, Calcutta érintésével Londonba vtorlázott. Itt ismerkedett meg a hires francia Íróval, Victor Hugóval. Majd a pasa hadsegédeként részt vett a remegő lánnyal beültem a Szeifert kávéház egyik páholyába. Egy erős kávét belediktáltam és azt mondtam neki: Itt maradunk kis ideig Teruska. nem akarom, hogy a lakók igy lássák magát! De most már mondja cl. mi izgatta fel annyira? A lány kissé megnyugodva beszélni kezdett: Szégyelleni, de megmondom; Engem a koszorú1 rikatott meg. Én nem mehettem férjhez, pedig nem vótam se csúnyább, se rosszabb, mint a többi lány a falunkban. Édesapám rokkantán jött haza a háborubul. édesanyám hirtelen meghalt, igy csak segélyből élt a család. Öt árva maradt, mind az én gondom volt. Az idősebb testvérem mán férhez ment. közben meg felettem elszaladt az idő. Mán régen nem gondolok ferhezmenésre. de mikor látom, hogy ezek a mai lányok nem becsülik a házaséletet, a koszorót még tűzre is vetik... akkor igen elfogódik a szivem... ne tessék haragudni, hogy alkalmatlanságot okoztam...” Haragudni...? Nekem is elfogódott a szivem... és mcgfájul. mikor a rengeteg válásról hallok, olvasok. Legszívesebben összeszedném azt a sok megnem becsült koszorút és azoknak adnám, akik vágyódnak utána, akik megbecsülnék nemcsak a házasság jelképét. hanem a hozzátartozó vőlegényt is. AKKOR IS, ha már FÉRJ lett belőle... a krimi csataban. A háborús csalódás, a honvágy és a betegség egyaránt kínozta. Elhatározta, hogy visszatér hazájába. 1862-től 1867-ig, a kiegyezés évéig. Klagenfurtba internálták. Felesége meghalt, gyermekei a mostohák kenyerét ették, birtokain idegenek gazdálkodtak. Berzenczey kiszabadulása után, rendezte családi ügyeit, majd 1869-ben Marosvásárhelyen ellenzéki programmal képviselőnek választották. Minden úgy tűnt. hogy kutatási tervéről végleg lemondott, amikor hirül vette, hogy az angol és orosz érdekek összecsaptak Ázsiában. Az Indokiából Turkesztánba. Jakub kánhoz igyekvő angol expedíció nem vette igénybe szolgálatait, mert bár tapasztalatát elismerték, de idegen nemzetiségű emberrel nem akartak útra kelni. Berzenczeyt mindez nem törte le. 1873 tavaszán Szentpétervárra utazott, ahol a cári kormány rokonszenvezett elgondolásaival. támogatta utazását. Egedül lovagolt át a Tien-San nyugati részén. Kasgarba. A Takla-Makán sivatagig még eljutott, de betegsége és más nehézségek megálljt parancsoltak. Bár az angol expedíció segítségére volt. csak a nyomukban lovagolhatott azon a tájon ahol előtte Körösi Csorna, utána pedig Stein Aurél járt. Átkelve a Karakorum hegyláncán és az Indus folyón, érintette Körösi Csorna munkahelyét, a zanglai lámakolostort. Sajnos, Berzenczey feljegyzéseinek jelentős része megsemmisült, igy nehéz útjáról keveset ismerhetünk meg. Ázsia csalódott vándora 1874-ben érkezett haza, Budapestre. A sok nélkülözés és az a tudat, hogy célját nem sikerült elérnie, felőrölte idegrendszerét. Még tizévigélt a lipótmezei elmegyógyintézetben, és 1884 őszén. 64 évesen halt meg. Pataki Béla Pál HUMOR TANÚ — János bácsi, maga volt az egyetlen szemtanú; kérjük, mondja el részletesen, mit látott, hogyan történt a baleset. — Ha nagyon részletesen akarják, elmondom én úgy es. — A lehető legrészletesebben, János bácsi. — Jó na. mondom. Hát kérem, az úgy történt. Az úgy történt, hogy az ut kanyarodék, s ők ner
