Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-06-05 / 23. szám
Itólo M MlAflIH HAYOAM MAGYAR HÍRADÓ KETTEN A VONATON Irta: HALÁSZ PÉTER II. Fiatalember: Ön budapesti volt? Férfi: Vagyok. Fiatalember: (zavartan) Úgy értem, Férfi: Tudom, hogyan érti. De látja: a New York-i taxisoffőrnek annyit mondok: seventysix — s már tudja, hogy nem vagyok New York-i. Legalábbis: nem igazi. És ugyanúgy tudja a párizsi, a londoni. a bécsi... hogy látogató vagyok. Idegen. Nem fogadhatom el tehát, hogy budapesti „voltam”, mert ha budapesti is csak voltam, akkor vajon mi vagyok? Fiatalember: Ezeket a kérdéseket nem érzi át mindenki olyan mélyen, mint ön... úgy értem, nem mindenki csinál belőle nagy ügyet. Végeredményben, aki anyagilag jól megalapozta magát... Férfi: Mindenki számára „nagy ügy”. A felszín alatt. Aki az ellenkezőjét mondja, annak ne higyjen. Tehát: igen, budapesti vagyok. Látom, ez a fogalmazás zavarja magát, mondjuk úgy tehát: budapesti születésű vagyok. Szívesen beszélnék arról, hogy melyik kerületben nőttem fel, melyik gimnáziumba jártam, milyen főiskolát végeztem, milyen utcában laktam... de nem teszem. Groteszk dolog volna. Itt ülünk egy nemzetközi gyorsvonaton, maga — életében először — Párizs felé tart és én itt érzelmesen vallják magának utcákról, terekről, amelyeken maga egy héttel ezelőtt — talán — végighaladt, tehát ahonnan jön. Fiatalember: És ahová két hét múlva visszatérek. Férfi: Úgy van. És én beszéljek fátyolos szemmel a Mester utcáról. Fiatalember: Arról nehéz. Férfi: Nem kell meggyőznie róla. De az ember nem azt vágyja vissza, ami volt. Ami lehetett volna. A honvágy az elveszített lehetőségek káprázata. Az emberek, akik belépnek múltjuk díszletei közé, erre hamar ráeszmélnek. Kifogynak a szavakból, bólogatnak. nem szívesen vallják be önmaguknak sem, hogy amiért jöttek, azt nem találják. Nem is találhatják. Önmagukat keresték ugyanis. De a régi díszletek között, más szereplőkkel, már más játék pereg. Ök pedig, képzeletünkben, annak a réginek álmodták uj változatait. Happy-end-del. Fiatalember: Igen, igen, minderről ma már mi is sokkal többet tudunk... Férfi: „Mi is?" Fiatalember: Úgy értem, hogy mi... akik otthon élünk. A kortársaim. Ahogyan ön mondotta: a nemzedékem. Férfi: Többet tudnak? Fiatalember: Mert kevesebb az illúziónk. Nagy kérdés, persze, hogy ki a boldogabb: az-e, aki többet tud, de kevesebbet remél — vagy pedig megfordítva? az ember kiegyezik. Adyban azt hiszem, éppen az volt a nagy. hogy Párizsban is tudta: Párizs nem az övé. Az embernek, azt hiszem, tudnia kell. hogy mi az, ami az. övé lehet és mi az. ami sohasem lehet az övé. Persze, ez csak akkor fontos, ha az ember olyan nagy jelentőséget tulajdonit a dolgoknak, mint például... mint például ön is. Biztos, hogy lehet könnyedébben élni... Férfi: Biztos! Fiatalember: De nem mindenkinek adatik meg. Férfi: Magának talán... ha nem veszi rossznéven ezt a személyes megjegyzést... magának talán... igen. Fiatalember: (halkan) Talán igen. 1 Férfi: Párizs gyönyörű ilyenkor, tavasszal. A Boulevard Saint Michel ugyan... ezidőtájt nem Ady „Szent Mihály-utja"... dehát talán jobb is. Hány esztendős? Fiatalember: Huszonhárom. Férfi: Ez az! Ebben a korban kell először Párizsba menni. Ilyenkor az ember még meglelheti a saját Párizsát. A költészet, az irodalom Párizsa, még a legnagyobbé is: csak tükörkép. Mint öreg utazó, nem is adhatnék magának jobb tanácsot: tegye félre útikalauzát. Hagyja a szálloda-szobában. Keresse meg saját Párizsát. Rátalál. Fiatalember: Ez az én utazásom... nem olyan egyszerű utazás. Férfi: Senkié sem az. Fiatalember: Nem csak magamért utazom. Férfi: (Egy kissé zavartan) Majd beszámol az élményeiről természetesen... a szüleinek... barátainak... Fiatalember: Az én utazásom olyan inkább, mint egy küldetés. Féfi: (növekvő nyugtalansággal) Mint egy... küldetés: (kínosan érzi magát, most először feszélyezi a beszélgetés. Szeretne témát változtatni) Igen, igen, természetesen... minden utazás bizonyos fokig... (Folytatjuk) JULIANUS BARÁT... (Folyt, a 12. oldalról; cserkesztől az alánokig 13 napig tartott a lovas karaván útja, lakatlan területen. Később, a pápának irt jelentésben megemlítik: „Ahány falu, annyi fejedelem, de egyik sem tekinti magát a másik alattvalójának. és ezért folytonosan hadat visel fejedelem fejedelem.s falu falu ellen.” Amig azonban ez a jelentés megszületett, nagyon sok viszontagság, megpróbáltatás várta a vándorokat. Csakhamar kiderült, hogy a kis hegyi törzseket a mongolok támadása szorította fel a biztonságonak vélt sziklák közé. Itt találkoztak először a hírrel, hogy egy mindent elsörő erejű lovassereg támadásától kell rettegni. Az előbb megpróbáltatásról beszéltünk. Ennek illustrálására megemlítjük, hogy lovaik eladásával nem oldódott meg a továbbjutás kérdése. Akkora nyomorúságba kerültek — és a kitűzött cél fontosságát is oly nagynak tartották —, hogy elhatározzák két barát eladását a rabszolgapiacon. De ez sem sikerült! A négy barát annyira leromlott a nélkülözés miatt, hogy senkinek sem kellett. Végül úgy határoztak, hogy kettő közülük hazatér. Gellért és Julianus pedig továbbküzdi magáCaz ismeretlenbe. A két visszafordult ember belepusztult ^a nélkülözésekbe. Hathónapos tétlenség után végre elindulhattak, egy karavánhoz csatlakozva. „Elhagyott pusztaságon át meneteltek, megszakítás nélkül 37 napon keresztül — hangzik a jelentés —. és ezalatt 22 hamuba sült kenyeret fogyasztottak; ezek is oly kicsinyek voltak, hogy öt nap alatt könnyen megehették volna azokat, sőt még csak nem is laktak volna jól." És amikor megérkeztek a várváyárt helyre, ahol a magyarokat remélték, kiderült, hogy a tatárok elől már elmentek arról a vidékről.A bajt tetézte, hogy 13. oldal nem sokkal később Gellért is meghalt. Juliaaus azonban nem adta fel a reményt, elszegődött szolgának és tovább vándorolt, a Káma folyó torkolatridéke felé. Egy nagyobb városba érve, legnagyobb örömére összetalálkozott egy ide férjhez ment magyar asszonynyal. Ö elmondta neki. hogy lóháton kétnapi járóföldre megtalálhatja az Etil (Volga) folyó közelében a magyarokat. Amire talán nem is mert gondolni, minden nehézség nélkül, jól megértették magukat, mert az őshaza lakóinak beszéde is tökéletesen azonos volt. Egyszerre megszakadt a megpróbáltatássorozat, Julianust házanként és falvanként körülvezették és nagy szeretettel érdeklődtek a messze földre került rokonokról. Akadt azonban valami, ami ezt a nagy örömöt befelhőzte. Juliánus megismerkedett a nagy kán követével, és nemcsak mongolul, perzsául, oroszul, hanem magyarul is tudott. Tőle hallotta meg. hogy a mongolok rövidesen nagy erővel indulnak nyugatra, s eddig még senki sem tudott ellenállni rohamaiknak. A barát mérlegelte a helyzetet és úgy gondolta, leghelyesebb, ha azonnal hazatér és beszámol a történtekről. a viszatérés sokkal gyorsabban ment, mint az odamenetel. A jótanácsok mellé még csónakot is kapott. de azért igy is fél évig tartott az utazás. 1236 december 27-én érkezett haza, s tüstént jelentette tapasztalatait Béla királynak. Ezt a király annyira jelentősnek Ítélte, hogy Richardus barát feljegyezte és maga Julianus indult vele Rómába, a pápához. Miközben Julianus Rómában járt, újabb négy szerzetes indult keletre. Találkoztak is a mongolok eől menekülő magyarokkal, de érdemi munkát nem végeztek. Erre Julianus mégegyszer. 1238-ban ismét elindult, de útja nem tartott sokáig. Lépten-nyomon a tatárok pusztításáról hallott s arról, hogy a magyarok is elpusztultak az őshazában. Újabb beszámolójában nemcsak a mongol hadak közeledtéről irt. hanem számos földrajzi ismeretet is közölt a messzi Ázsiáról. Személyében tiszteljük a rendkívüli akaraterővel megáldott embert, aki a nehézségeken átküzdve magát, találkozott a csaknem négyszáz évvel azelőtt elhagyott magyarokkal. NEVESSÜNK — Képzelje, doktor ur — mondja egy asszony a pszichiáteltnek —. a férjem három vitorláshajót visz a kádba, ha fürödni megy. — De asszonyom, ez nem betegség! Ez hobby! — Előbb azonban felhívja a kikötőt és megkérdezi: milyen az időjárás a tengeren?- o -— Mama. miért nem táviratoztál, hogy jössz? — Egyszer már szerettem volna látni a férjedet is!- o -Két állatorvos operál egy elefántot. A műtét után azt mondja az egjik: — Na. ma nem hagytunk egy műszert sem az állat gyomrában. Mire a másik: — Jesszusom. hova tűnt a kis Anna nővér?!- o— Miért késtél el? Későn indultam el hazulról. — Miért nem indultál el korábban? — Mert már késő volt korábban elindulni.- o— Gazember! — kiáltja Kovácsné. — Neked állandóan csak a nőkön jár az eszed! — Ez nem igaz. — Miért? Gondolsz néha másra is? — Igen. A válásra. hogy... Halász Péter
