Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)

1975-04-17 / 16. szám

MAGYAR HÍRADÓ 11. oldal MAGÁNYOS LETTEM — Tizennégy hónappai ez­előtt szívroham következtében meghalt a férjem, 64 éves korában. Én 68 éves vagyok, de jóval fiatalabb­­nak nézek ki. 35 évig éltünk házasságban és nagyon szerettük egymást. Gyermekeink nem voltak. Anyagi­lag elég jól állok. Még férjem élt, jó barátságban voltunk négy házaspárral. Együtt mentünk színhá­zakba és hangversenyekre, vagy meghívtuk egymást vacsorára a saját házunkba. Mindig készségesek voltunk meghallgatni egymás problémáit és segítet­tünk egymáson. Meglepetésemre, férjem halála óta ez a négy házaspár engem kifelejtve tartja együttes va­csoráit, sőt a hölgyek egyszer egy héten együtt mennek el színházba a nap folyamán. Hogyan lehetséges az, hogv az úgynevezett barátok ilyen érzéketlenek és önzők legyenek. Amikor egyik barátunkkal ugyanez törten! évekkel ezelőtt, férjem nagyon csodálkozott ezen a magatartáson. Szerencsére ez a barátunk újból férjhez ment, és másik államba költözött. Azonban azóta is emlegeti, hogy mit tettek vele. Vajon egy özvegynek teljesen cl kell szigetelődnie a társadalmi élettől? Ezek a hölgyek azt gondolják, hogy én véglegesen kiestem az életükből? VÁLASZ Mivel ön fiatalabbnak néz. ki éveinek számánál, és anyagilag is meg tud állni a lábán, ezért azt ajánlom, kezdjen uj kapcsolatokat és alakítson ki uj barátságot. Ez nem azt jelenti, hogy véglegesen szakit az említett házaspárokkal. Valójában az lenne a jó, ha őket is meghívná egy-egy vacsorára, amikor uj barátaival találkozik. Ezáltal mutatná azt, hogy igazán jó barátok voltak, és hogy önnek szüksége van uj barátokra is. Ha ön többet tesz az ön érdekében, akkor, nem fog másokat hibáztatni egyedülvalósá­­gácrt. * * * AGGLEGÉNY JELIGE — Agglegény vagyok, de nem csalódás beszél belőlem. Megérteni sem akarom a nőket, azonban az a tapasztalatom, hogy sokszor nagyon anyagiasán gondolkoznak, főként az anyagia­kat tartják szemelőtt. VÁLASZ — Nem lehet általánosítani. Tagadha­tatlan azonban, hogy van egy típus, aki még a legiz­­zóbb vallomások során sem feledkezik meg a gyakor­latiasságról. Egy párizsi hölgynek azt mondotta elra­gadtatott vidéki udvarlója: ,,Asszonyom, úgy imádom magát, hogy holnap a kastélyom homlokzatára iratom a nevét, hogy folyton emlékeztessen magára.” A hölgy hamar igy válaszolt: „Kedves barátom, ne nevemet írassa a kastélyra, hanetr. a kastélyt Írassa a nevemre,” * * * ELJEGYZÉSI PROBLÉMA — 19 éves fiú vagyok, és problémám van egy 16 éves lány miatt, akit Katinak nevezek el, jóllehet nem igy hívják. Valójában nem is Katival van bajom, hanem az any­jával. Kati heti 40 dolláros keresettel részidőben dolgozik egy vállalatnál. Az összes keresetét az. utolsó centig átadja az anyjának, akiről az! feltételezem, hogy elkölti magára. Katival néhány hónappai ezelőtt ismerkedtem meg, és minden rendben volt az utóbbi napokig, amikor Katinak azt mondtam, hogy jegyezzük el egymást. Az anyja majdnem lenyelte, amikor megmondta neki tervemet. Mit gondol, egy 16 éves leány nem alkalmas arra, hogy ilyen felelős döntést tegyen az életében? Úgy vélem Kati életét az anyja urafja, és ezt meg Is mondtam neki. Én az U.S. Légiercjénél szolgálok és ott is akarok maradni. Még várok kél évig, mig megesküdünk. Kati családja azt hangoztatja, hogy nem helyes még high schoolba járó lánynak jegy ességre lépni. Mi az ön véleménye? VÁLASZ — Ugv gondolom, hogy igaza van Kati családjának és remélem, hogy a leány hallgat jótaná­csukra. Ha az önök szerelme valóságos, akkor kiállja az idők viharát. Kati most ugv van. mint a tormában levő féreg, ami azt gondolja, hogy az. a hely a világon a legjobb, mivel más helyet még soha ki nem próbált. Hátha Kati is meggondolja magát a következő két év alatt. Akkor aztán sokkal keservesebb lenne a szakí­tás. ha eljegyeznék egymást. ÉLET ÉS TUDOMÁNY AZ ENERGIA HISTÓRIÁJA Az ember történelmének kezdetén kizárólag saját energiáját: munkavégző képességét használta. — A tűzgyújtás adta meg először az embernek az uralmat egy természeti erő felett, s igy vált lehetővé a fában rejlő energia felszabadítása. Később, az őskor­ban uj energiaforrás volt a megszelídített állatok munkavégző képessége. Az Egyiptomiak viszont már ismerték a vízenergiát, ezt vizikerékkel. a szélenergiát pedig szélmalommal hasznosították. Egyébként az ókori népek mécseseikben olajat égettek. A szénről Teophrasztosz az i.e. III. században irta: „...kövült anyagok, hosszú ideig égnek, de illatuk bajt hozó és kellemetlen”. — A szenet tüzelésre Angliában kezdték használni, ahol a XII. században már bányásztak kőszenet. Az 1860-ban felhasznált energiahordozók között a fa még 70 százalék volt. A következő negyven év alatt 1860-tól 1900-ig viszont — már gőzgépekkel is dolgoz­tak — a szén megduplázta addigi részesedését a világ energiatermelésében. 1859-ben Drake ezredes Ameri­kában megfúrta az első bő hozamú olajkutat. A víze­nergia felhasználásának jobb lehetőségét a XIX. szá­zad elején a vízturbina feltalálása adta.-— Ottó 1877-ben kidolgozta a benzinmotort. így a kőolaj alacsonyabb hőmérsékleten nyert párlata, a benzin vált tüzelőanyaggá. Diesel 1892-ben megszer­kesztette belső égésű motorját. Ebben a kőolaj magasabb fórráspontu párlatait is fel tudták hasz­nálni. 1891-ben történt az első villamosenergiaátvitel a németországi Lauften és Frankfurt városa között. A második világháborút megelőzően az olaj részaránya az energiatermelésben 17,1 százalék volt — olvasható Patkó András-Várnai Iván most megjelent Energia­­válság című könyvében. — 1950-ben már 27,5 százalék. Ugyanebben az időszakban a földgáz aránya is megduplázódott, 5 százalékról 10,2 száza­lékra. ___________________ ÖLTEM (Folyt, a 9. oldalról) beszéltünk róla. Együtt határoztunk. Sápadtan ment el. félig eszméletlen volt, úgy hoztam haza. Ismét beszéltünk róla. róluk. Sajnáltuk őket. Azóta gyakran gondolok rájuk: mi lett volna, ha mégis...? Melyikük nőtt volna születéséig ujjnyiból háromkilósra, melyik három és félre? Vajon mind­kettő fiú lett volna, vagy lány, vagy egyik ez. másik az...? Züldszemüek, szőkék, vagy barnák...? Éjjel olykor nem alszom. Fekszem sötétbe meredő, tágranyilt szemekkel, odakinn szél szalad lombtól lombig. Bennem pedig a már soha ki nem elégíthető kíváncsiság: mit kérdeztek volna ötéves korukban, hogyan simogattam volna arcukat, kit választottak volna párul...? Jó lenne hajába túrni a fiúnak, úszni egyet a lánnyal, labdázni velük, megmutatni a rigófészket a fán. lebarnulni égő napon. Fekszem, éjbe meredő tekintettel. Mellettem az asszony alszik. Szeret. Szeretem. Most mégis jó lenne, ha odaát szuszognának a másik szobában. Ha élnének... Szél jár a kertben. Hideg van. Nagyon hideg. Nemere István FÉLELEM Tegnap nagyanyám őrizte a házai, ma a bekötötl-fejü-házak őrzik nagyanyámat. Csend van. Csak a krizantémok ünnepelnek. Lobog a Dália. Anyám visszatérő álmai engem gyötörnek: Nagyanyám jön szembe az utón; ...sosem ér idáig... Tegnap nagyanyám őrizte anyámat, ma anyám őrzi nagyanyámat. Gyarmati Farkas Dezső HUMOR ORVOSNÁL — Nem tetszik nekem a maga köhögése — mondja az ötvös. — Sajnálom, doktor ur. de mással nem szolgál­hatok.- ó -BALSZERENCSE Az üzemi jelmezbál után a portás három tökrészeg ..kalózt” tuszkol be a taxiba, s kéri az autóvezetőt: — Az elsőt tegye le a kőrútnál, a másodikat a pá­lyaudvar előtt, a harmadikat a földalatti végállomá­sán. Néhány perc múlva visszakanyarodik a taxis: — Kérem, szortírozza őket újra. Az egyik kanyart túl élesen vettem és összekeveredtek.- o -TÁJÉKOZTATÁS Az idegenvezetőt a legképtelenebb kérdésekkel ostromolják a turisták. De mindegyiknek udvariasan válaszol. Egyszer csak ezt kérdezik tőle: — És mennyit nyomhat az a hegy itt előttünk? — Fákkal, vagy anélkül?- o -UTASÍTÁS A szigorú főnök rendre oktatja egyik beosztottját. — Megint elkésett. Mi ez. kérem? — Sajnos, a vekkeróra megállt. — No és? No és? — Amikor észrevettem, hogy késő van. csak éppeiT gyorsan bekaptam a reggelit... — Látja. fiam. ez a baj. Máskor reggelizzen meg este.- o -KÉRDÉS ÉS FELELET Az autós fának rohan, szörnyű látvány. Persze megáll mellette az arra haladó másik gépkocsi vezető­je is. s részvevőén kérdi a volánnál sápadtan összekuporodó autóst: — Baleset érte? — Nem. csak azért csináltam, hogy kipróbáljam a biztonsági övét...

Next

/
Thumbnails
Contents