Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-04-03 / 14. szám
Thursday, April 3, 197') MAGYAR HÍRADÓ 1». oldal WASHINGTON SZERINT: KAMBODZSA SORSA MEG VAN PECSÉTELVE WASHINGTON — Amerika népe néhány évvel ezelőtt úgy határozott, hogy kivonul Dél-kelet Ázsiából. Amióta ez megtörtént, a kambodzsai helyzet teljesen megváltozott és az ország hamarosan a felkelők kezére kerül. Körülbelül egy millió menekült éhezik az utolsó védelmezett városokban; a felkelők állandóan ágyuzzák a főváros repülőterét és környékét; a kormány zavarban van, és bűnbakokat keres a helyzet jelenlegi állásáért. Ford elnök is hiába könyörög a Kongresszusnak, hogy szavazza meg a pótsegélyl Kambodzsa részére; a Lor Nol rezsim sorsa meg van pecsételve. Nemrégen a demokraták gyűlésén 189:49 arányban elvetették a pótsegélyrf vonatkozó javaslatot. De nemcsak a demokraták, ha nem a republikánusok is egyre erősebben rangot adnak as A CIA nem vett részt John F. Kennedy meggyilkolásában WASHINGTON — A Rockefeller.bizottsággal kapcsolatos közlés szerint a Central Intelligence Agency nem játszott szerepet John F. Kennedy néhai elnök meggyilkolásában. David W. Belin, aki szintén tagja volt r gyilkosság körülményeit fe-IngatUnl akar visárolal? Közjegyi6ra van fzülcség«? Utazni altar: GEORGE M. PKEGG MAGYAR IRODÁJA mindenben készséggel ÍB rendelkezésire 907 So. Broad St„ Trenton. N.J. Telefon: EX 3-4469 lülvjzsgáló Warrenbizottságnak, közölte, hogy véleménye szerint Lee Harvey Oswald egyedül ölte meg Kennedyt. Belin teljesen valószínűtlennek tartja egy összeesküvés létét, vagy hogy mások is részt vettek volna ebben a gyilkosságban. Az a vád, hogy esetleg a CIA is benne volt a Kennedygyilkosságban, Dick Gregory komikustól és politikai aktivistától eredt, aki a Rockefe' ler- bizottsággal e hónap eleién találkozott. Ez alkalommal úgynevezett uj bizonyítékokat próbált szolgáltat ani arra vonatkozóan, hogy ez a HA GYÁSZ ÉRI a legteljesebb bizalommal fordulhat hozzánk...! ÉJJEL-NAPPALI SZOLGALAT! Telefonáljon s azonnal intézkedünk 545-1344 «OWEN FUNERAL HOME 233 Somerset Street, New Brunswick, N. J. JOSEPH J. STAUDT, Manager gyilkosság több volt, mint egy ember vállalkozása. Véleménye szerint a CIA meg akarta gyilkoltatni Kennedyt, mert az egykori elnök az ügynökséget fel akarta számolni az akkor felszínre került egyik botrány miatt. Gregory a Kennedy-gyilkos. ság alkalmából felvett filmről veszi bizonyítékait. Azt mondja, hogy a film tanúság szerint Kennedyt elölről lőtték meg, nem pedig hátulról, ahol Oswald állt, és ahogy PRINCETON, N. J. - Az amerikaiak 58 százaléka úgy írja le családi körülményeit, mint ami éppen csak hogy megfelelő vagy nagyon szegényes. Ehhez hozzávéve, a Gallup-közvéleménykutatás alkalmával megkérdezettek '*1 százalékának kijelentését anyagi helyzetük sokat romlott az egy évvel ezelőttihez viszonyítva. A megkérdezetteknek csak 23 százaléka tartja pénzügyi helyzetét jobbnak az egy évvel ezelőttinél. Azt is felmérték, hogy milyenek a kilátások a jövőre vonatkozóan. A megkérded tek 31 százaléka rosszabbo dásra számit, mig 32 százaléka abban reménykedik hogy ezután javulni fog r. helyzet. Azok között, akik türhetőnek. vagy szegényesnek Írták le anyagi helyzetüket, tiz kö zül nyolcán a nem fehérbőrű ekhez tartoztak. Közülü’ csak 15 százalék tartja ked vezőbbnek a helyzetét, mi ' .• milyen egy évvel ezelőtt volt A közvéleménykutatás kalmával három kérdést he azt a Warren-bizottság jelentése ismertette. David W. Belin cáfolja ez' az elméletet: “Nekünk meg. van a film eredetije, és ez tisztább annál, mint amit Gregory látott. Mi mindé egyes filmkockáról készíttet tünk egy 35 milliméteres fii met, majd mindegyiket na gyitólencsével végigtanulmányoztuk. Éppen ezért nem egyezik véleményem Gregorv következtetéseivel.” lyeztek a megkérdezette’ elé: Hogyan tudná jellemezni az ön és családja pénzügyi helyzetét: kitűnő, jó, csak éppen tűrhető vagy szegényes ° — Kijelenthetné-e, hogy ön és a családja jelenleg jó’ kijön a jövedelemből, vág'alig tud megélni belőle, vág' meg sem tudja közeliteni azt. amire szüksége volna? — Hogy Ítéli meg helyzetét és családjának helyzetét: jobban állnak pénzügyile ~ mint 12 hónappal ezelőtt vagy rosszabbul ? Az eredményeket 1541 felnőtt, 18 éves vagy ennél idősebb ember személyes megkérdezése alapján összegezték január 31-e és február 3-a között, az ország 350 körzetében. NEM NÉPSZERŰ AZ INDOKÍNAI SEGÉLY PRINCETON, N. J. A Gallup közvéleménykutatás logujabb adatai szerint tiz amerikai közül nyolcán ellene vannak Ford elnök azon javaslatának, hogy segélyt juttasson az ország Indokinának. Főként azért tiltakoznak e segély ellen, mert attól tartanak, hogy az indokinai háborúba való nagyobb mérvű be avatkozás járhat utána. A Gallup közvéleménykutatás során az is kiderült, hogy az amerikaiaknak kevesebb mint tiz százaléka van amellett. hogy katonai beavatkozással törjenek le egy esetleges arab olajbojtkottot. Izrael megsegítése mellett viszont az amerikaiak húsz százaléka foglalt állást egy arab-izraeli háború esetén. Ha nes: emlékszik & nevünkre emlékezzen az "arcunkra" A BANK AHOL EZT A HAJÓ-JELVÉNYT FIRST SINCE 1812 LÁTJA THE NATIONAL STATE BANK Irodáink vannak mindenfelé Union, Middlesex, Hunterdon ée Mercer megyében — Az F. D. I. C. tagja — Az átlagos amerikai életkörülményei rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt PERTH AMROY ÉS KÖRNYÉKE Magyar Ref. Egyház hirei Közli; TÖRÖK ISTVÁN lelkipásztor 331 Kirkland Place, Perth Amboy, N.J. 08861 Tel.: HI 2-7799 A Perth Amboyi Független Angol istentisztelet és vasárnapi iskola minden vasárnap reggel 9 órakor, magyar 10:30-kor van. Urvacsoraosztás minden hónap első vasár- gassák és hívják fel rá ismenapján és ünnepeken. rőseik és barátaik figyelmét! Vasárnapi iskolánk folytatódik minden vasárnap reggel 9 órától 10 óráig. Egészen kis gyermekekről is gondoskodunk. Lelkészegyesületünk Keleti Körzete minden vasárnap délután 1:45-től 2 óráig magyar rádiós istentiszteletet közvetít New York és környéke magyarsága számára. Hall-UTAZÁSOK — PÉNZKÜLDÉSEK — BIZTOSÍTÁSOK — KÖZJEGYZŐSÉG Hatvanhárom éven keresztül állandóan és panaszmente-I sen szolgálják népünket, törvényes alapon, tehát ha tanti ügyek bármelyikében megbízható szolgalatra van szükségé: forduljon bizalommal LOUIS CSÍPŐ, INC. a fenti szakmák mindegyikében államilag engedélyezett 4a ellenőrzött, megbízhatóknak bizonyult szakértőkhöz. 303 Maple St, Perth Amboy, N. J. — Tel.: 826-5600 ;! HA GYÁSZ EBI... forduljon bizalommal hozzánk MITRUSKA FUNERAL HOMES 681-685 Cortland Street. Perth Amboy, N. J. és 531 New Brunswick Avenue, Fords, N. J. Telefonszám VA 6-1712 Indokinába irányuló segély elleni tiltakozásuknak. Hugh Scott republikánus vezető nemrégen kijelentette, hogy Lón Nol-nak távoznia kell a vezetésből. Scott azt javasolja, hogy átmeneti kormányt hozzanak létre Kambodzsában, amely fegyverszüneti tárgyalásokat kezdhet a felkelőkkel. A Khmer Rouge — a kambodzsai vörösök csoportja — már kezében érzi a győzelmet. Vajon fegyverszüneti tárgyalásokba bocsátkoznának-e ilyen biztos pozícióban, amikor úgy látszik, hogy az egész Kombodzsát megkaparinthatják? Amikor az Egyesült Államok kivonta csapatait Dél-kelet Ázsiából, már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy a Phnom penhi katonai erő és kormány nem képes megakadályozni az ország leigázását.