Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-04-03 / 14. szám
18. oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, April 3, 1975 AZ “UTOLSÓ” SZÍVDOBBA NÁSIG . . . Orvosi és jogi vita a "halár'-ról CHICAGO, Illinois — A kórházak naponta dollárok ezreit fordítják és értékes berendezéseket alkalmaznak; olyan betegekre, akik tulajdonképpen már halottak. Az orvostudomány mái- olyan pontra jutott, amely szerint a halál bekövetkezésének eddigi meghatározása nem megfelelő, mondotta McCarthy DeMere, az American Bar Association’s Law and Medicine Committee vezetője. A bizottság tervet akar készíteni arra nézve, hogy a halál beálltának regisztrálását meg kell változtam. Ezelőtt 70 évvel úgy határozták meg a halál bekövetkezését, mint amikor a szívdobogás és a lélegzés megszűnik. Csak Kansas, Maryland, Virginia és California reldelkezik olyan törvénnyel, amely a halált az agyműködés megszűnésével regisztrálja. DeMere szerint az életfenntartó berendezésekkel a szívműködést és a lélegzést még az agyműködés megállásának bekövetkezése után két-háromhétig is meg lehet hoszszabbitani. A családtagok ugyanis azt hiszik, hogy alhol élet van, ott még remény a gyógyulásra. Azt azonban nem értik a családtagok, hogy amikor az agyműködés leállt, már semmi remény nincs tovább. DeMere azt is közölte, hogy a kórházi kezelés ilyen esetekben naponta 1,500- 3,500 dollárba kerül, ami azt jelenti, hogy két hetes időtartamra vonatkoztatva a költség 40,000 dollárra emelkedik. Ha a család nem rendelkezik megfelelő biztosítással, ■akkor egy ilyen hosszú gyógykezelési idő a családot teljesen tönkreteheti anyagilag. Az orvosoknak a beteg agyműködésének leállásakor azt kellene mondaniuk a beteg hozzátartozóinak: “Édesapjuk, vagy édesanyjuk halott; most már olyan, mint egy hulla.” Ennek éllenére, az orvosok majdnem legtöbb esetiben a család kívánságának halálmeghatározási rendelkezés miatt félnek a törvényes következményektől. jÚTERJESSZ LAPUNKAT! Livingston, N. J.-ben vagy környékén szobát keresek három hónapra, továbbképző tanfolyam miatt. Collect tel. este 8 után 301-997-1126. Vagy levelekel a kiadóhivatal címére “Diák” jeligével küldjenek. I Amikor leveleit, vagy más postai küldeményeit címezi, feltétlen Írja a helységnév után a postai I ZIP CODE SZAMOT Legtöbb tele fonkönyvleghátulsó sárga oldalán fel vannak sorolva az illető körzet helységeinek postai Zip-számai! Távolabbi Zip-számokért telefonáljon a postára. Ipo lal Jí BÉLYEGGYŰJTŐK, FIGYELEM! Mindenféle bélyeget adok, vt- Kek. Legritkább magyar bélyegekkel is rendelkezem. Araim méltányosak. írjanak, vagy telefonáljanak: L. I. DIENES 222 AMBOY AVERUE Meluchm, N. J. 03840 Tel. (201) 548-1308 Koszorúk, csokrok, vágott és cserepes virágok minden alkalomra FRANKLIN FLOWER SHOP magyar virágüslet 93 DOUGLAS AVENUE SOMERSET, N. J. TeLt EI 5-4234 A SIMKO and SONS A Perth Amboy Savings receptje a tökéletes személyi bankolásra Legbiztosabb orvosság a csekk árára: a mi teljesen ingyenes Csekk-számlánk Vizsgálja meg a jelenlegi “ingyen” csekk-számláját s győződjön meg arról, vájjon olyon ingyenes-e az, mint ön gondolja. A Perth Amboy Savings-nél ez valóban teljesen ingyenes. Nem számítunk semmit fel egy-egy kiállított csekkért. Nem számítunk kezelési költséget sem havonta. Nem szükséges minimális tartalékösszeg, ha egyszer megnyit egy számlát nálunk oly kevés összeggel, mint $50. Havi részletes kimutatást kap tőlünk. Miért nem vet véget csekk-számla gondjainak azáltal, hogy igénybe veszi a mi ingyenes Csekk-rendszerünket? A MI MAGAS TAKARÉKBETÉT RÁTÁINK — PONTOSAN AZ AMIT A BETÉTES MEGRENDELT A Perth Amboy Savings-nél mi magas kamatot fizetünk három különböző takarékbetét tervezet szerint, amelyek az ön kizárólagos takarékbetét elgondolásaihoz vannak héretezve. És mindegyik takarékbetét rendszerünkön minden betét $40,000-ig van biztosítva a FDIC által. 5'/«% évente Rendes Takarék-betétek osztalék-rátája a betételés napjától számítódik. Tőkéhez adva és fizetve negyedévenként. $10 kezdőösszeg szükséges. 6s/4% évente 2% éves időre szóló Igazolványok kamatait a betevés napjától számítjuk. Tőkéhez csatoljuk és fizetjük negyedévenként. Legkisebbbetét-összeg $1,000. 7 évente l-éves időre szóló Betétigazolványok kamatait a beteves napjatoi számítjuk. Tőkéhez csatol juk és fizetjük negyedévenként. Legkisebb betét-összeg $1,000. Szövetségi törvény és szabályzat tiltja az idóre szóló betétek lejárat előtti kifizetését, hacsak nem úgy, hogy annak három havi kamatát levonásba vészük, a kivett összeg után pedig a rendes takarék-betétek kamatját fizetjük. Perth Amboy Savings Institution PERTH AMBOY-I IRODAINK: Belvárosban: Smith & Malpe Sts. Fiókiroda: Maple Street Forbesdale: Florida Grove Rd. & Gornik Dr. Telefon: (201) 442-4100 SAYREVILLE-I IRODÁNK: U. S. Route 9 & Bordentown Ave. Telefon: (201) 721-4940 Az F. D. I. C. tagja