Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-03-27 / 13. szám
magyar iiiiíadó 9. oldal A VÁRATLAN MEGOLDÁS Irta: MIKES MARGIT A család együtt ült a vacsoránál, a kis unoka, Johnny is köztük. A nagymama megszólalt: (Magyarországról hívták ki végleges ittartózkodásra, mindig jó egy nagymama a háznál...) — Mit csinál ez a Ralph állandóan a pincében? — Dolgozik, — felelte a lány, Ágnes, Johnny anyja. — Ott rendezte be a kárpitosműhelyét. — Hogy hogy? Kibérelte? — Nem, cserébe kapta, amiért engem tanít franciául. Ö tulajdonképpen költő, csakhogy abból nem lehet megélni, ezért lett kárpitos. Kitűnően beszél franciául, sőt költeményeket fordit angolból franciára. Nem vetted észre, külsőleg is hogy hasonlít Byronhoz? a Profilja? — tényleg sasorrával, fekete körszakállát leszámítva a nagy lordhoz hasonlított, ahogy levonult a pince garádicsain, az ember odaképzelhette köréje a vállára vetett körgallér lebegését is... — Nem jobb lenne, ha cserébe te tanítanád őt magyarra? Minthogy a pincét odaadtátok neki. — Arra nincs szüksége, de a pincére igen. Mért mondod ezt? — Mert állandóan pipál és az erős dohányfüst fölhuzódik a második emeletre, az én szobámba. Nem bírom a füstszagot, köhögtet, — mondta a nagymama és egyet köhhintett a pipafüstre emlékezve. — Azt nem tehetjük, hogy rászólunk, hogy ne dohányozzék. Tulajdonképpen vendég itt, a harmadik emeleti lakónak, Bobnak a barátja, ő ismertetett össze minket. — A Bobra is rászólhatnátok, mert az meg fél éjszaka kalapácsol a fejem fölötti apartmentjében. — Ó, arra se szólhatunk rá, mert jó lakó, sokkal jobb mint az elődje volt, aki a feleségét verte éjjelenkint, a fejét verte a falba... Az asszony ordított, sikoltozott... hát ennél csak jobb ez a békés kis tanító? — Hát igen, az a felesége fejét verte a falba, ez meg a szögeket veri... Egyremegy, mindkettő zajjal jár. Próbálta volna meg valaki Pesten éjjel a kalapácsolást, a házmester rögtön fölrohant volna és becsöngegett volna az ajtaján, kinyitva a nagy száját: ,,Megőrültek: Éjszaka randalírozni: Ha azonnal nem hagyják abba, rendőrt hívok!” Hja, ott másképp volt! Itt mindent lehet... És a dohányfüst nagyon ártalmas az egészségre, nemcsak ha valaki dohányzik, hanem még annak is ártalmas, aki beszivja a más cigarettájának a füstjét. Itt az újság, épp ma olvastam benne, hogy a más dohányfüstje épp oly ártalmas, mintha az ember maga cigarettázna vagy szivarozna... — Á, mama, az újságok mindenfélét összeírnak. — Persze, nektek csak az a szentirás, amit a ,,The New York Times” ir! És az se igaz, hogy nem lehet rászólni, nem kell azért összeveszni vele, szépen is meg lehet mondani, barátságosan, hogy én nem bírom a dohányfüstöt, legyen szives, mig itt dolgozik, ne pipáljon. — Honnan tudod, hogy pipál? — kérdezte Ágnes. — Múltkor láttam, mikor valamiért lent voltam a pincében. Egész füstfelhő terjengett körülötte. Nem értem, hogy mi élvezet van abban a pipálásban? Leszívják a légcsövükön a büdös füstöt, szennyezik a tüdejüket. A doktorok azt állítják, hogy a rákos megbetegedések, a tüdőrák nagyobbrészt a dohányzók köréből kerül ki. Ez a fiatalember, ez a Byron utánzat is elég vékonydongáju... magától is meggondolhatná, hogy árt neki a pipázás... ha szólnátok neki, az ő érdeke lenne a figyelmeztetés. — Nem lehetünk olyan udvariatlanok. — Az előző lakót is udvariasan hagytátok verni a feleségét. Udvariatlanok!... Ha valakit figyelmeztetnek. hogy előtte a szakadék, vigyázzon, bele ne essen, ez udvariatlanság? Inkább hálásnak kellene lennie a figyelmeztetésért! Ha szólnátok ennek a Ralphnak. csak azt látja, hogy törődtök vele. — Nem lehet, megsértődne. És nagyon jól tud franciául tanitani. — Te inkább tűröd, hogy nekem ártson a dohányfüst... A kis unoka, Johnny, aki már tudott valamit gagyogni magyarul, a nagymama tanította erre, végighallgatta a beszélgetést, de nem szólt semmit, ellenben másnap, mikor Ralph a pincében dolgozott, kis lábaival leballagott hozzá és elébe állt: — Ralph, ne dohányozzál, mert nagymamámnak árt a füst. A nagymamám beteg. — Ó... — mondta Ralph, — beteg? Ó... Ó... Allright. Oké!... — és ezzel zsebretette a kihunyó pipáját. A kis Johnny meg dolgavégeztével nyugodtan fülkapaszkodott a lépcsőkön és elmondta a nagyma-NAGYPÉNTEKI EMLÉKEZÉS Nagyapám nem fogta be lovait, Sem jó apám két jármos tehenét, Pedig a rügyező szőlők, almafák, A korán ébredt szabolcsi vidék Várta a dolgos parasztok seregét. Ünnepelt a nép, véle a határ. Nagyanyám aznap nem reggelizett. Ezzel minket is emlékeztetett, Hogy ma itt nem lesz módos, nagy evés Tyúkhúsleves, pohár bor, körítés. Szüleim nemcsak két templom után, Hanem elvégződve frissen, korán Olvasták e napon a Bibliát. Jézust gyászolta együtt a család. A korcsmáros szabadnapot kapott. Elhallgattak cimbalmok, citerák. Az utcán egy füttyszó se hallatott. Feketeruhás apák és anyák Töltötték meg a fehér templomot. Fiuk, lányok kar afját, karzatot. A lócákon elől mi, gyermekek, Ittuk a régi szent történetet, Mely mindig uj és mindig uj marad: Zajongó tömeg a kereszt alatt, S a kereszten vérző Isten-Fia, Hogy mi éljünk, meg kellett halnia. Nagypéntek jön, s én iyra hirdetem, Mit gép nem gyárt, mit föld meg nem terem Mi felülmúl minden fantáziát: Életet, mely legyőzte a halált. Hirdetem Öt, az egykor szenvedőt, Ki most mennyben készíti a jövőt. ...ügy, mint hallottam 40 év előtt. Győri József májának: — Beszeltem Ralphhal. mondtam, hogy ne dohányozzon. mert te beteg vagy és neked árt a füst. — Te beszéltél vele? - csodálkozott a nagymama —, és ő mit felelt? Nem haragudott meg? — Azt. hogy Oké. all right. És eltette a pipáját a pocketjába. A Johnny mamája. Ágnes is tudomásul vette, hogy a kis ötéves fia milyen ügyesen oldotta meg a gordiusi csomót. A nagymama összecsókolta a kicsit és cukrot adott neki. Ez a Johnny sikeresen oldotta meg a kényes diplomáciai feladatot! Eltelt egy-két nap. a dohányfüstnek nyoma se volt a házban... De a harmadik nap ismét csak húzódott föl a (Folyt, a 10. oldalon) ANEKDOTA JÓKAIRÓL (150 éve született a legnagyobb magyar regényíró) A század első napjaiban nagy öröm érte az öreg Jókait. Amerikai kiadója, összes művei angol nyelvű jogainak birtokosa: a Doobleday and Mac Clure cég értesítette. hogy „Szegény gazdagok” című regényének fordítása — magyar eredetiből — elkészült. Jelezte azt is, hogy a mű „The poor plutocrats” címen, gyönyörű papíron, gondos nyomással, díszes kötésben hamarosan megjelenik. Ez volt az öröm. És az volt a bosszúság, mikor a gyönyörű papíron, finom metszésű betűkkel nyomott, díszesen bekötött amerikai könyv megérkezett. Nem a fordítással volt baj, abba éppen csak beleolvasott az iró: az első, ami megütötte a szemét, a gazdag aranyozásu cimtábla volt. Ugyanis a cimtáblába, pompás szinnyomattal, egy hatalmas kétfejű sas volt belesajtolva. Múltakra borított fátyol, kiegyezés, Osztrák-Magyar Monarchia. királyi kegy. trónörökösi barátság — az öregurnak mindennek ellenére fejébe szállt a vér. Hogy az ő müvét külországban, tengerentúl, az osztrák császári cimermadárral reklamirozzák...! Ez több a soknál.! Hirtelen kuruc-rohamban levelet irt az amerikai cégnek, és megkérdezte, hogyan és miképpen jut ő, a magyar iró. ehhez az osztrák emblémához. Mert hát ő ezt nem vállalja, és határozottan kéri, hogy ilyesmi a jövőben ne forduljon elő. A Doobleday and Mac Clure cég igazgatója postafordultával válaszolt. Mélységes sajnálkozását fejezte ki a történtek felett, s egyben megmagyarázta, hogy mi történt. A cég egy kiváló könyvdiszitő művészt bízott meg a cimtáblát ékesítő jelvény elkészítésével. A művész ellátogatott az Osztrák-Magyar Monarchia nagykövetségére, s ott minden zászlón, nyomtatványon. zománctáblán s egyebütt kétfejű sasmadarakat látott. Úgy vélte, nagy tisztességet szerez az Írónak, ha államának cimermadarával emeli műve külsejének ünnepélyességét. Különben tudomásul veszik Mr. Jókai tiltakozását, csak éppen nem tudják, hogy mi a sérelem, ami ellen tiltakozik. Mivelhogy szorgos utánjárással sem sikerült ez ideig az Osztrák-Magyar Monarchia másmilyen címerének nyomára akadni... Jókai szívesen tovább háborgott volna, de tudomásul kellett vennie, hogy a dualista világban a magyar függetlenség — különösen nemzetközi téren — álom. Külföldön az osztrák-magyar követségeken és konzulátusokon senki sem beszél magyarul, a kétfejű sas rég bekapta a magyar címert. De az öregur mégsem hagyta annyiban a dolgot. Lerajzolt egy szabályos magyar címert, kipingálta szépen színesre, és kiküldte Amerikába, hogy a következő jókai-könyvön, amely tavaszra jelenik meg, már ez legyen. (Folyt, a 11. oldalon)
