Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-03-20 / 12. szám
Ißblo .81 nil A ‘/UM ;; i r,)i M. 12. oldal MAGYAR HÍRADÓ Az igazgató úr érettségizik Irta: HALÁSZ PÉTER Az elmúlt hét egyik napján angol vállalatok képviselői nagy érdeklődéssel hallgatták egy reggeltől késő délutánig tartó konferencia keretében Douglas Mackenzie Davey tájékoztató előadását a pszichológiai valamint az ipar és kereskedelem nagyobb eredményességének összefüggéseiről. Mackenzie országosan elismert szakértője a kérdésnek, tiz esztendővel ezelőtt alapította meg intézetét, amelynek tevékenysége abból áll, hogy hozzásegítse a vállalatokat a régi bölcsesség gyakorlati alkalmazásához: megfelelő helyre. A fölfedezés tehát nem Mackenzie-é, ő csak emlékeztet rá: minden intézmény működésének sikere azon múlik, hogy a felelősséggel teljes állásokat arra való emberek töltsék be, a rátermettek képességei kibontakozhassanak és a tehetségtelen, de ügyes helyezkedők ne torlaszolhassák el az érvényesülés útját a náluknál érdemesebbek előtt. Elképesztő, mondja Mackenzie, hogy ez milyen gyakori eset, mennyi a túlbecsült, alábecsült, félreértett és meg nem értett ember az ipari- és kereskedelmi-vállalatok adminisztrációjában, mennyien vannak azok, akiket mélyen tudásuk színvonala alatt alkalmaznak s mennyien azok, akiket viszont magasan fölötte. Ha valaki, akkor Mackenzie illetékes a kérdésben: évenként körülbelül négyszáz embert vesz ő és munkatársi gárdája pszichológiai tehetségvizsgálat alá, olyan nagyvállalatok tartoznak kliensei közé, mint a Standard Telefon és Táviró-vállalat s a Rank Organizáció. Ezek a cégek elküldik Mackenzie-hez azokat a főtisztviselőket, vagy előléptetésre kiszemelt munkatársaikat, akik értékeiről, egyéniségéről szeretnének többet tűni vagy pedig, akik valamilyen oknál fogva talányt jelentenek számukra. A Mackenzie intézet az elmúlt tiz esztendő során olyan sikeresnek bizonyult, kliensei számára oly nélkiilözhetetlenné vált, hogy az érdeklődők köre egyre bővül, * mind több cég keresi szolgálatait, ez adta az okot az egésznapos londoni konferenciára. Első pillantásra a Mackenzie-módszer nem sokban különbözik egy pszichológusnak, vagy egy személyzeti főnöknek metódusaitól. Éppen erről van szó. Mackenzie egyesitette a kettőt. Ha úgy tetszik, pszichológiai detektivmunkát végez. Elküldi például hozzá egy nagyvállalat egy tisztviselőjét a következő jellemzéssel: „Értelmes ember, megbízható, munkáját lelkiismeretesen végzi, de összeférhetetlen. Azt terveztük, hogy vezető-állásba léptetjük elő, de aztán mégsem tetük, mivel indokolatlanul összetűzött az egyik igazgatóval. Később ismét konfliktusa támadt egy feljebbvalójával. Eddig nem hoztuk tudomására, hogy előléptetési terveink vannak vele kapcsolatban s jobb is, mivel ezekután úgy látjuk, hogy nem alkalmas vezető-állás betöltésére. Érdekelne bennünket, hogy milyen véleményt formálnak róla önök?” Mackenzie a pszichológiai tehetségvizsgálat után közölte a vállalattal: a hibát éppen azzal követte el, hogy nem adta ennek az embernek tudtára az előléptetési tervet. Tehetsége ugyanis sokkal felelősebb munkakör betöltésére predesztinálja. Innen ered kiegyensúlyozatlansága, ingerlékenysége. Nem másokkal összeférhetetlen, de saját sorsával. Ez a kulcskérdés. A felhasználatlan energiák ilyen groteszk módon égetik fel önmagukat. Léptessék elő, adjanak neki lehetőséget arra, hogy érvényesítse képességeit s nyomban harmónia támad benne és körülötte. A vállalat megfogadta Mackenzie tanácsát. Előléptette a tisztviselőt, aki aztán oly kitűnően bevált a magasabb állásban, hogy néhány hónappal később igazgatónak nevezték ki. És Mackenzie-nek igaza volt, a korábban összeférhetetlennek tűnő, zaklatott emberből derűs, kiegyensúlyozott kolléga lett, kitűnő vezető, a vállalat egyik legértékesebb tagja. — A nagy cégek vezetőségei — mondja Mackenzie — olykor kétségbeesetten keresik a választ a kérdésre, hogy miért nem mennek úgy a dolgok, ahogyan menniök kellene s nem veszik észre: ott a válasz az orruk előtt. A csalódott, kiábrándult, megsértett ember, akiből, ha az őt megillető helyre kerül, felbecsülhetetlen értékű munkatárs válik. Minden intézmény legnagyobb tőkéje a rendelkezésére álló emberanyag. Ha rosszul gazdálkodik vele, hiába minden erőfeszítés. Mint amikor roszul raknak össze egy szerkezetet és üresjáratban üzemel. Mackenziék pszichológiai detektivmunkája olykor bonyolult utakon vezet eredményhez és különös felfedezésekhez. Találkoztak olyan esettel is, amely az A MAGYAR TÁNC TÖRTÉNETÉBŐL A CSÁRDÁS EREDETE Az 1820-as évek elejétől megindult az erjedés a Bécstől függő, gyarmati sorban élő Magyarországon, amely 1848-ban, a szabadságharcban érte el tetőfokát. A magyar nemzeti kultúra minden területén küzdeni kellett Bécs gyarmatosító törekvései ellen, elsősorban a magyar nyelv műveléséért, egyenjogúságáért, a magyaros viselet, a nemzeti, népies muzsika megteremtéséért. / ,,A függetlenségért folyó harc korszakában nem maradt közömbös a bálokból kiszorult magyar tánc sorsa” — irta a csárdásról szóló történeti munkájában Szentpál Olga. A feudális vezetőréteg, a magyar arisztokrácia közönyös volt a magyarság küzdelmeivel szemben, elidegenedett hazájától és a Bécsi udvar bűvkörében élt. A bálokon, Pesten éppúgy, mint Bécsben, Strauss és Lenner keringőire táncoltak. Hogyan tört be a nemzeti muzsika a pesti báltermekbe? — A népi zene felfedezését a 18. század fordulóján a verbunkos triász tagjai, Bihari, Csermák és Lavotta muzsikája kezdte meg. A verbunkos lassú, méltóságteljes bevezetőből, gyors középső részből és friss tempójú zárótételből állt. A verbunkos jellegzetes férfitánc. A tánckarból egy kiváló tánctehetség lépett ki, s előbb lassú, majd élénkebb, szenvedélyesebb tánclépésekkel fejezte ki a toborzótánc lelkesitő, mozgósító gondolatát. Az első hivatásos táncos, aki hírnévre tett szert, a gyöngyösi cigánysorból felkerült Farkas József, az 1825. évi pozsonyi országgyűlésen olyan sikert aratott a rendek előtt, hogy Ferenc császár 500 forinttal jutalmazta. Ö és a 20-as évek kortárs magyar táncosai francia mintára, magas lábujjhegyen táncoltak. — A Magyar Tudományos Akadémia, működésének első évtizedében nem vitte előbbre a magyar kultúra ügyét. Olyan gyűjtőpontra volt szükség, amely a társadalom minden rétegét, osztály és nemzetiségi különbség nélkül egyaránt érdekelje és magához vonzza. — 1835-től egy évtizedig egy virtuóz hegedűművész, Rózsavölgyi Márk alkotóképességének csúcspontján vonós együttesre irt táncaival szerzett országos hírnevet. A korabeli szokás szerint a színházi prózai Halász Péter J- •• • ■ előzőnek éppen fordítottja volt. Sajátos módszerükkel vizsgálat alá véve egy vállalati igazgatót, meglepte őket, hogy felkészültsége mily sekélyes volt, intellektuális képességei mennyire erőtlenek. Ugyanakkor azonban, az osztály, amelynek élén állott, brilliáns eredményeket könyvelhetett el. Teljesítménye körül tehát semmi hiba, tudása azonban mégsem kielégítő. Mackenzie tudja, hogy nincsenek csodák. Ha az ember és a javára könyvelt eredmények aránya egyenlőtlen, akkor valahol a közelben van valaki, akinek ez az ember potyautasa. S ha emez több elismerést kap, mint amennyit megérdemel, akkor amaz — minden bizonnyal kevesebbet. Ezzel a felfedezéssel kezdődik a detektivmunka gyakorlati része — a munkafolyamat különböző fázisaiban meglelni azt a kollégát, akinek képességeit elöljárója a maga hasznára kamatoztatja. Meglepő, hogy a legkülönbözőbb intézményeknél mily számosán vannak az ilyen szellemi áramszedővel üzemelő potentátok, akik mások elektromosságával utaznak. Sokáig észrevétlen maradhat ez, talán mindvégig. De nem azoknál a vállalatoknál, amelyek elküldik Mackenziehez munkatársaikat.• -A londoni konferencián részletesen ismertette módszerét. A vizsga különböző fázisaiban a kérdések nem sokban térnek el az intelligencia-vizsgák kérdé(Folyt. a 13. oldalon) előadások szünetében zenekisérettel egy-egy táncszámot mutattak be. Rózsavölgyi Pozsonyban, majd a bécsi udvari dalszínházban aratott forró sikert magyaros dallamu és ritmikáju muzsikájával. . — 1837 augusztus 22-én hazafias érzéssel áthatott közönség előtt tartotta ünnepi megnyitóelőadását Pesten az első állandó magyar nyelvű Nemzeti Színház. Az ujjongó érzést zenei dallamokban fejezte ki Rózsavölgyi „Nemzeti örömhangok” című kompozíciója, amelyet a művész-szerző hegedűkiséretével táncoltak a színpadon. — Jó sorsa hozta össze Szöllősi Szabó Lajossal, a kitűnő táncossal, aki 1834 és 36 között a budai Népszínház tánciskoláját vezette. Rögtön felismerte, hogy Rózsavölgyi vérpezsdítő muzsikája tánchoz termett, és hozzákezdett, hogy megfelelő koreográfiát alkosson, amely Ugyanúgy népies elemeket használ fel a tánclépésekben, mint ahogy Rózsavölgyi alkotó tehetsége felhasználta és tökéletesítette a verbunkos zenét. Elhagyta a lábujjhegyen táncoló francia stílust, és a falusi lakodalmak, táncmulatságok lépéseiből összeállította Rózsavölgyi zenéjére az Első magyar társastáncot, amelyet az 1842. évi farsang megnyitóján mutattak be, óriási sikerrel. Szöllősi 200 párt tanított be. A francia nemzeti tánc, a francia négyes lebegett példaképpen szemei előtt, amikor a szabályozott magyar körtánc részvevőit mozgatta. A korabeli kritika elismerően irta: olyan könnyen, megszokottan lejték, mintha a táncban már évek óta gyakorolták volna magokat. A tánczene harmadik tétele, a „friss” zene párokra szakítja a körtáncot, és a párok egyéni mozgást, lépéseket, forgást, eredeti ötleteket vittek a táncba. A pontosan előirt lépéssorrend széttört. Ez a „szabályozatlan” magyar tánc is bekerült a báltermekbe, sőt, népszerűségben nemcsak utolérte a körtáncot, hanem rövidesen túl is szárnyalta. Az országban más-más nevet adtak a divatossá vált uj táncnak. A bokás magyar, három a tánc, friss magyar, lakodalmas népies magyar megjelölést 1845-től mindenütt felváltotta a csárdás elnevezés. — Az uj tánc elsősorban annak köszönhette hatalmas sikerét, hogy könnyű volt megtanulni, hiszen „ugyanaz, mellyet vasárnaponként az utolsó falusi csárdában is megláthatni pórleányok által táncolni” — irta 1844-ben a Regélő Pesti Divatlap. A csárdások (Folyt, a 14. oldalon)
