Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-03-20 / 12. szám
MEGHALT A RÉGI HOLD Irta: SIMA FERENC 10. Oldal MAGYAR II lit ADO Az Apolló űrhajók utasai többször is leszálltak a Földünket kisérő égitestre, átkutatták és megállapították. hogy kihűlt krátereken, porral vastagon fedett lapályokon, élettelenül kopár hegyeken és völgyeken kívül bizony nines ott semmi. Büszkeséggel örültem a Holdra-jutó emberi tudás diadalának, de ugyanakkor meghalt bennem a régi Hold. Elbúcsúztam az ábrándos képzeleteket keltő Éj Királynőjétől, a szerelmesek pártfogójától, akinek el lehetett keseregni, mintha csak megértené Sima Ferenc és segíteni is tudna: Vén Hold az égen fenn, nagy bsy van itt a szivemen! Oly bus az életem, nincsen szerelmesem, én néked elmondom... Regényes lélek vagyok magam is, ezért az eszemet csittitgatva hagytam, hogy csak éljen a Hold romantikája és igyekezettel gyűjtögettem, a hozzá fűződő néphit megnyilatkozásait. A csallóközi néphit szerint a Hold fogytakor semmiféle vetés, vagy ültetés nem jó, a Hold növekedése azonban holdtöltéig előnyös ezekre a munkákra, mert jó lesz a termés. De a Csallóköz némely községében még részletesebben értesültem egyes gabona és zöldség félék vetési idejéről. Apácaszakállason a gazdaemberek a Hold változásait eszerint tartják szem előtt: ha a borsót az ujhold után három nappal vetik, akkor sok terem. A búzát ujhold előtt két-három nappal, vagy pedig utána ugyanannyival kell elvetni, éspedig középszerű földbe, mert ha ujholdkor kövér földbe vetik, nagyrészt megüszkösödik. A zabot ujholdkor jó vetni, de mégjobb holdtöltekor. Árpát kövér földbe ujhold után, soványba holdtöltekor. A len jó földbe ujhold után kerüljön. A dohányágyat holdtöltekor kell készíteni és a mákot is akkor kell vetni, mert úgy a dohány sok lesz, a mák pedig nagyfejű. Végül az épületnek való fát is holdtöltekor, télen kell kivágni, ha az ember nem akaija, hogy a szu beleessék. Azt már Szeged vidékén jegyeztem fel, hogy: „Kis udvara van a Holdnak, nem hiszom, hogy eső lögyön.” Avagy: „Nagy udvara van a Holdnak, holnapra nagy szél lösz.” Mint látni, e hitnézetek majdnem egészen csupán mint gazdászati, kertészeti teendők gyakorlati szabályai maradtak fenn. Sajátságos mitoszi képzeteket és regéket láttak azonban alakulni a Holdban észrevehető árnyékos, sötétes helyek, a holdfoltok körül, amelyeket már a Holdraleszállás előtt lelepleztek a csillagászok, hogy nem egyebek, mint a földieknél is magasabb hegyek és azoknak árnyai, völgyei. Utánanéztem aztán különböző népek feljegyzett hagyományaiban, hogy melyik mit hisz ezekről a holdfoltokról. Sorsom viharos kavargása Csehszlovákiában a múlt évtized során ezektől a feljegyzéseimtől is megfosztott, igy most csak emlékezetemből előtűnve közlöm itt a főbb hiedelmeket. A hindu néphit a foltokban nyúl alakot képzel, úgy értve, hogy a Hold-isten nyulat visz a hátán. A mongolok képzelete is ehhez hasonló: egy vadász viszi a hátán a zsákmányát. A Ceyloniaknál az a magyarázat jön elő, hogy egykor Budha, a nagy isten, földön jártában eltévedve egy nyúl által a jó útra vezetődött, s utóbb az éhezőknek ez a jó nyúl még eledelül is felajánlotta magát, amiért isten jutalmul a Holdba emelte. Az ó-északi regék szerint: a Hold egy fiút és egy leányt, midőn a Bygir forrásából merítettek, fölragadott és azóta látni őket a vizhordó rudat a vállon vive a Holdban. A mai svéd regében is: két ember rúdon vizesvedret visz. A német regékben azok a foltok egy fatolvaj alakjára magyarázódnak, aki vasárnap az istentisztelet helyett fát lopni ment és büntetésül örökösen a fának vállán hordására lett ítélve, amit a Holdon kell végeznie, az egész világ szeme láttára. A magyar néphit eltér az előbbiektől és bibliai személyeket lát a Hold-foltokban. A Felvidéken eszerint Dávid király hegedül benne Szent Annának. Szentesen és az ország sok más részén — igy ez a legáltalánosabb magyar hit — Szent Dávid hegedül a Holdon, Szent Cecilia táncol rá, körben forogva és körülötte a tündérek is táncot lejtenek. Egy más magyarázat kelet-Magyarországon a Politizáljon-e A vita, amely ezekben a hetekben az angol szinházi világot foglalkoztatja, ismerősen hangzik: politizáljon-e a színház? A kérdést az teszi időszerűvé, hogy az utóbbi esztendőben több politikai darab került színre, mint annakelőtte bármikor. A magyarázat egyszerű: az angol belpolitikai élet nyugtalanságában, a közvélemény megosztottságában, az ipari viszálykodásban, a sztrájkok gyakoriságában rejlik. Mindenkit egyképpen foglalkoztatnak tehát a politikai kérdések — természetes, hogy a színműírókat is. Arra a kérdésre azonban már bonyolultabb a válasz, hogy ezek a darabok — csaknem kivétel nélkül mind — miért sikertelenek? Tom Stoppard, az ismert drámairó, a Theatre Quarterly cimű szinháztudományi lapban summásan intézi el a kérdést. A következőket írja: „Ha az Írót indulatok fűtik s fölháborodás valamilyen igazságtalanság miatt, aligha követhet el nagyobb tévedést, mint azt, hogy színművet ir róla. Ez az, amiben a művészet a legerőtlenebb.” Stoppard-nak ez a megállapítása nagy visszhangot keltett. A tények és eredmények, vagy helyesebben: az eredménytelenségek az ő szentenciáját igazolják. Edward Bond uj színműve, a „Bingó”, amely Shakespeare idejében játszódik és arról szól, hogy Shakespeare miként szövetkezik egy gátlástalan kizsákmányolóval a szegény stratfordi munkások kilakoltatására, miközben műveiben a kor szívtelensége fölött búslakodik — az idei évad eddigi legnagyobb bukása. A darab mondanivalója, amelyet az eljőjáték félreérthetetlenül a néző tudtára ad: meg kell fosztani a társadalmi felelősségtől azokat, akié eddig volt, de nem tudtak mit kezdeni vele és át kell adni a dolgozó népnek. Bond ebben a darabjában is, mint az eddigiekben, két csoportba osztja színműve alakjait: áldozatok és üldözők, kiszolgáltatottak és gyűlöletesek. Ugyanezzel a dramaturgiával dolgozott Christopher Hampton is „Vadember” cimű uj darabjában. Az elnyomott brazíliai népről szól egy kegyetlen katonai rezsim politikai kalodájában. Ezt a darabot Paul Scofield játéka mentette meg attól, hogy a „Bingó” vigasztalan sorsára jusson. A kiváló angol szinész egy diplomatát játszik benne, aki szomorúan, ám tehetetlenül szemléli a szegények gyötrődését a rabtartók kezében. Fiatal szinműirókat az intellektuel kiábrán-, dultsága foglalkoztatja, idealista álmaik lehamvadása az egyéni és társadalmi konfliktusok lassú izzásu máglyáján. Trevor Griffiths „A Párt” cimű darabja, holdfoltokat a Kain által kiontott Ábel vére foltjainak tartja. Gyergyószentmiklóson pedig úgy hallottam, hogy azok a foltok Mária Magdalának a bűnbánatában elsírt könnyei. Van egy olyan babona is, hogy nem jó a holdba sokáig merőn nézni, mert ha Dávid hegedűjén a húr éppen akkor talál elpattanni, akkor az ember megvakul. A legendák Holdja meghalt, az asztronauták nem találkoztak Szent Dáviddal, Cecíliával és a tündérekkel a Holdon. A vén Hold az marad, ami valójában mindig is volt: Földünk-hűséges, alárendelt kísérője. És fennmaradt néhány reális számítás a közhasználatban, ami a holdra vonatkozik, a hét napos hét, ami megfelel a Hold négy változásából egy-egy között elmúló, egy hétnyi időnek, innen számítódik a 28 napos holdhónap, ami 13 hónapos holdévet adna és tökéletesebb lenne a mostani 12 hónapos évnél, mert a 13 hónapos évben minden hónap hétfővel kezdődne és vasárnappal végződne, igy mindenkorra elég volna egy kalendárium. Na és ami a legfontosabb: 13-szor lenne elseje, ami egyhavi fizetéstöbbletet hozna a havi fizetéseseknek! a színház? Allan Bennett „Valahogy elboldogulni”, David Hare „A Nagy Kiállítás”, ugyancsak Hare „Ujjperec” cimű darabjai, valamint David Mercer, John Hopkins és John McGrath színművei mind a mai társadalom különböző politikai kérdéseivel foglalkoznak és csaknem mind sikertelennek bizonyult. A tapasztalat tehát — úgy tűnik — Stoppardot igazolja és a művészet akkor a legerőtlenebb, amikor színpad helyett a politika dobogójára téved. A kritikusok és esztéták azonban, akik a vitába kapcsolódtak, többségükben nem értenek ezzel egyet. John Galsworthy két darabjára hivatkozik az egyik kritikus — mindkét darabnak nemcsak közvéleményformáló hatása volt, de az egyik: „Az Igazság” cimű Galsworthy darab arra késztette az akkori belügyminisztert, Winston Churchillt, hogy a büntető-törvénykönyv megreformálására nyújtson be javaslatot. A másik, „A sztrájk” — a munkások és a gyáros drámai konfliktusát ábrázolta egy munkabeszüntetési akció gyújtópontjában és többet tett a sztrájkot kiváltó ellentétek megértetéséért, mint ezer vezércikk és politikai pamflet. Bemard Shaw különböző darabjait idézik mások, Warrenné mesterségé-t, a Szerelmi Házasság-ot. Tanner John-t... Csupa politikai darab s ma már klasszikusnak számitó remekmű. Hol, miben tévednek tehát a mai politikai drámák irói? A vita érvei és ellenérvei alapján a tanulság világosan és félreérthetetlenül leszűrhető. Darabjaik nem politikailag, de művészileg buknak meg. A szembenálló felek közül az egyik fél számára tartják fent minden rokonszenvüket, megértésüket, a másiktól azonban komor eltökéltséggel megvonják nem csak részvétüket, de még térelmüket is. Az egyik oldal mindenben az igazságot képviseli, a másik mindannak fonákját. Mennyire nem igy van ez Glasworty, vagy Shaw politikai darabjaiban! A „Sztrájk” azért hatásos és igaz, mert a sztrájk vezetője ugyanolyan meggyőző-erejű, ugyanolyan férfias és méltóságteljes, mint ellenfele, a gazdag gyáros. Shaw ábrázolhatta megvetésreméltónak darabjaiban a bordély-ház tulajdonosokat, munició-gyárosokat és kültelki háziurakat, de valamennyien érdekesek voltak, figyelemreméltóak, mivel rendíthetetlenül hittek a maguk igazságában és érvek gazdag tárházával tudták indokolni azt, amit tettek. Ezen áll és bukik a politikai színmű hatásossága. (Folyt, a 11. oldalon)
