Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-02 / 1. szám
15. oldal EMLÉKEZZÜNK NAGYJAINKRA Zalánkeményi Kakas Életrajza: Zalánkeményi Kakas István (1558-1603). Szülei a Tisza-torkolatából, a Szerémségből menekültek a törökök elől Erdélybe. A korán félárvaságra jutott gyermek a kolozsvári gimnáziumban jó előmenetelt mutatott, ezért anyja áldozatvállalásával beiratkozott a bécsi egyetemre, ahol nyelveket tanult, majd a jogtudományban képezte magát. A gyorsfelfogásu, kitűnő szónoki képességekkel megáldott fiatalember csakhamar elérte a doktori fokozatot. Utána még négy évig tanult Itália hires egyetemein, Páduában és Bolognában. Professzori állást ígértek neki, de ő visszatért a száz sebtől vérző hazába. 1586-ban Gyulafehérváron Báthory fejedelem kinevezte kincstartónak, majd az ítélőszék birájának. 1593-ban Báthory Zsigmond fejedelemtől fóntos diplomáciai megbízatást kap: menjen Angliába és szervezze a török elleni nemzetközi összefogást. Nem sokkal Erzsébet királynővel folytatott tárgyalásai után, 1596-ban a fejedelem Krakkóba küldi. Báthory András idején, a követ szerepét látja el Prágában, Rudolf császár udvarában. Zalánkeményi Kakas István kiváló képességeit csakhamar megismerték, ezért őt szemelték ki a perzsa sahhoz küldött követség élére. 1602 nyarán indult a díszes delegáció Varsón, Moszkván át Perzsiába. Bár Borisz Godunov cárral találkozott, a sah színe elé nem jutptt, mert perzsa területen, követségének nagy részévejl vérhasban meghalt. Megbízatását hű titkára és tanácsadója, Tectander György teljesítette. A perzsa utazás című könyv nemzetközi hírnevet szerzett a követjaróknak. A Perzsiába küldött követ! A nagy felfedezések kora évtizedről évtizedre ..megteremtette” a maga szenzációját. Az! 1580-as években — amikor az angol tengerészek hozzákezdtek az Északkeleti-átjáró, tehát az Európából! Ázsiába vezető sarki, tengeri ut szerény kitapogatásához — született Kolozsváron Zalánkeményi Kakas István. Később, ő is keletre igyekezett, de utjánák célja éppúgy eltért az angol kereskedők vállalkozásától, mint az útvonal. Nem gazdasági érdekek megvalósítására indították útra, hanem szövetségest keresni a török ellen. S bár fegyvert nem forgatott, jéppugy életét adta az önvédelmi harc érdekében, :akár a végvárak vitézei. Keretregényhez hasonlíthatjuk életútját. Kezdődött a török elöli meneküléssel és véget ért egy, az ellenség hátraszoritása érdekében végzett diplomáciai misszió teljesítése közben. Kakas István apja a szerémségi Szalánkemén birtokosa volt. Itt, a Tisza torkolatánál állott az a végvár — amely már 1526-ban a törököké —, ahonnan a családnak a biztonságosabb Erdélybe kellett távoznia. Nem volt még tízéves, amikor apja a pestisjárvány áldozata lett. Anyja, Sarlay Anna áldozatvállalással taníttatta a kolozsvári unitárius gimnáziumban. Jó alapokat szerzett, hiszen tanárai, nevelői között találjuk Károlyi Pétert és Heltai Gáspárt is. A bécsi és az itáliai diákévek előbb a nyelv, majd a jogtudományok világába vezették be. S ezzel elkezdődött egy fiatalember diplomáciai pályafutása. Előbb nyugaton, majd keleten képviselte hazáját. Az 1593 őszén kapott megbízatás előbb Lengyelországba, majd pedig Angliába irányította. A szigetországban is a török elleni kapcsolatokról tárgyalt. Hazatérve egyre több időt töltött Erdélytől távol. Ebben az időben Rudolf magyar király és német-római császár udvara ugyanis Prágában tartózkodott. A csillagászattal és alkímiával foglalkozó királyt nem István a világjáró érdekelték a külpolitikai kérdések. így azután nem meglepő, hogy 1600 őszén megmosolyogták és félvállról kezelték Abbasz perzsa sah követeit. A különös modorú és ruházatú perzsák látogatását azonban viszonozni kellett. Ezt nemcsak az udvariassági gesztus. hanem a török elleni küzdelem jól felfogott érdeke is diktálta. Zalánkeményi Kakas István kapta a megbízatást, hogy keressen kapcsolatot a perzsa sahhal és tárgyaljon vele a török hódítás hátraszoritásának módozatairól. A felfedezések története gyakorta példázza: mennyire fontos az utitársak jó megválasztása, körültekintő szervező munka. Kakas István is szerencsés kézzel választotta titkárának Tectander Györgyöt, aki nemcsak tanácsadója, támasza, hanem az ut Íródeákja is volt egy személyben. 1602 augusztus 27-én indult a követség, amelynek anyagi terheit részben maga Kakas István viselte. Boroszló, Krakkó, Varsó, Vilna, Minszk útirányban haladtak Moszkva felé. Zimankós, havas időben találkoztak Borisz Godunov díszes küldöttségével. Borisz Godunovot is érdekelte a törökellenes szövetség. Tectander igy számol be erről: ..Már korán reggel kilenc gyönyörűen feldíszített lovat hoztak szállásunkra. Ezek egyikének vörösbársonyból készült csáprágja arannyal volt hímezve, a lószerszám ezüsttel volt kiverve és csak úgy ragyogott a sok drágakőtől. A többi lovak is, melyeken mi ültünk, gyönyörűen fel voltak díszítve. Körülbelül két óra múlva megjelent a mi prisztavunk, ki a (követség gondozásával megbízott főtisztviselő) a kíséretében levő néhány előkelő muszka nemessel egyetemben igen díszes öltönyt viselt. Mindnyájan pompásan felékesitett lovakon ültek, a lakásuk előtt megállapodtak, hozzánk jöttek és felszólítottak bennünket, hogy menjünk velük a nagy fejedelem palotájába, melyet pompás szőnyegek és szebbnél szebb festmények díszítettek... ” Hiába érkeztek azonban november 9-én Moszkvába, a cár csak 27-én fogadta a küldöttséget. Történt ugyanis, hogy az uralkodó leányáért érkezett dán herceg meghalt a pestisben, ezért udvari gyászt rendeltek el. Maradt tehát idejük a város megismerésére. Tectander ezt Írja: „Moszkva városa igen nagy és rendkívül népes. Mint mondják, 500 ezer ember elfér benne. Talán egyetlen német város sem hasonlítható hozzá. Kerülete négy német mérföld. Három részre oszlik: az elsőt, melyet tizenöt rőf magas fából készült fal vesz körül, a Moszkva folyó két helyen átmetszi. A második és középső város meglehetős kőfallal, központban levő királyi várkastély pedig még külön kőfallal és árokkal van körülvéve... A telet kegyetlen hideg és nagy hó jellemzi.” A követ és kísérete december 8-án, szánon hagyta el Moszkvát és Nizsnij-Novgorodon (a mai Gorkij városán) túl már cseremiszföldön jártak, amelyet a titkár igy ir le: .....igen barátságtalan, vad, bozótos és mocsaras vidék, ahol sem szállás, sem élelem, sem egyéb nem kapható, hanem az utasnak mindent magával kell vinnie és útközben az erdőben kell felütnie sátorfáját, ha éjjeli nyugalomra akar térni. Itt sem találni falut, hanem csak szórványosan tatár kunyhókat... Ezek a tatárok nagyon kevés gabonát termelnek és igen kevés szántóföldet müveinek, inkább a juhokból élnek.” Karácsonyra Kazányba érkezett a küldöttség. Ebben a Boroszlóhoz hasonlított, faházas nagyvárosban töltötték a telet és amikor a Volgáról eltűnt a jégtakaró, hetven bárkával lehajóztak Asztrahányba. Újabb kéthónapos veszteglés következett, amig egy nagyobb hajó és felszerelése elkészült. Tectander már nem a hidegre, hanem a melegre és az állatvilágra panaszkodott: „Ezen a vidéken a hőség már elviselhetetlen. A tél igen rövid és csak ritkán esik. A temérdek csuszó-mászó állat miatt a szárazföldön utazni majdnem lehetetlen. Ha pedig az utasok éjjel biztos pihenőhelyet akarnak szerezni, a rendkívül magas füvet meggyujtják. mely néha mérföldekre is elég. Ezáltal a nevezett alkalmatlan állatokat elűzik." Két hétig tartott az átkelés a Kaszpi-tengeren, míg végre egy perzsa faluban — a mai Lenkoránban — kikötött a hajó. Azonnal hírnököt menesztettek a perzsa sahhoz. Zalánkeményi Kakas István £s hívei azt remélték, hogy végre kipihenhetik a hosszadalmas és viszontagságos utazás fáradalmait — de csalódniuk kellett. Két és fél hónapig tartott, amig a hírvivő visszatért. S közben, a cél kapujában megkezdődött az igazi megpróbáltatás. Bár a követség tagjai az élelmiszerrel sem voltak elégedettek, de a miazniás ivóvíz kikezdte egészségiiket. Az egészségtelen jviztől a küldöttség megbetegedett: vérhast kaptak. Ez a betegség manapság, a kiváló gyógyszerek) idején sem tartozik a könnyen elhárítható bajok közé, hát még a 17. század elején! Az életerős Kakas Istvánt egy ideig hordágyon cipelték, de a perzsa sah udvarából alig kétheti távolságra október 25-én, Lahidzsárban meghalt. Rudolf császár-király követés az egyre jobban fogyatkozó delegáció szállásuk kertjjében, egy fa tövében temette el. A sah színe elé taurisban, a mai Tebriszben csak Tectander Gyqrgy járult. És nem sokkal később, már indult is hiza, csaknem olyan kalandos, nehéz körülmények között, mint az odaérkezés tartott. Elegendő itt; arra emlékeztetni, hogy a Kaszpi-tengeren hajója befagyott. Tectander György a jegyzeteivel ellátott utinaplót, Kakas István szerzőségének feltüntetésével, 1608- ban Lipcsében jelentette meg Itér Persicum (Perzsa utazás) címen. Könyvének népszerűségéhez hozzájárult — három éven belül háromszor adták ki! —, hogy a földrajzi és néprajzi adatok mellett, számos térképet tartalmazott, beszámolt a lakosság életéről és az érintett városok nevezetességeiről. Az osztrák Herberstein után alig 100 évvel az európai irodalomban ekkor írták le Oroszországot, a Volgát és a Kaszpi-tó környékét először. Méltán nevezhetjük ezt a követjárási müvet úttörő vállalkozásnak. A francia kiadást követően a magyar sajnos sokáig váratott magára, csak 1892-ben jelent meg Temesvárott, majd négy évvel kégőbb orosz nyelven Moszkvában is kiadták. Hálás feladat lenne a klasszikus világjárók sorozatban ismét megjelentetni ezt az értékes régi munkát. Pataki Béla Pál HOSSZÚ UT Áldatlan hosszú utam azért járom, mióta járom, hogy megkeressem, mit elvesztettem, hogy elveszítsem, mit megtaláltam. Szeretnék a végére sose jutni, régi börtönökben nyugton hagyni a dolgokat, régi börtönükben amik nem nyugszanak, s közben egeszen másfelé vetődöm, mindezt hihetném tévedésnek, ha nem ennyire lényemben ingatna meg. Hogy elveszítsem, mit megtaláltam, hogy megkeressem, mit elvesztettem, azért járom, mióta járom áldatlan hosszú utamat. Oláh János
