Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-02-06 / 6. szám
16. oldal EMLÉKEK SZÁRNYÁN KOLOZSVÁR RÉGEN Álljunk meg itt a sarkon. Innen nyílik Kolozsvár legismertebb körképe: átlósan tekintjük át a négyszögletes főteret, féloldalt kapva a királyt lován, mögötte a korjellemző kárpittal, a Mihály-templom gótablakos falával. Szokványos panoráma, képeslapokról ismert, de ha jobban figyelünk, s eredete, történelmisége felől bontjuk fel, mozgatjuk, elevenítjük a kép elemeit. közel két évezred titkai tárulnak elénk. Amikor itt szemben a virágágyások helyén viztárolókat ástak a második világháború idején, rábukkantak a mélyben a rómaiak vaskos falára s valamely vándornép hozzáragasztott tűzhelyére. Az öreg Kelemen Lajos, a várostörténet alapos ismerője, magyarázta errefelé menet hallgatóinak, hogy a templom alatt rejlik Napoca fürdője, s tényleg, amikor az északi oldalon néhány évvel ezelőtt valami csatorna-elosztót építettek, tömegével hányta ki a bulldózer egy mozaikpadló nyolcasformáju kis égetett cserepeit (aki hozzám látogat, megpillanthat hármat nyomtatóként az Íróasztalomon). De nefncsak az ilyen tárgyi nyomok figyelmeztetnek az ókori gyarmatvárosra, melyről már az 1789-ben megjelent Erdély-története regél. Elég csak a szemünk előtt perdiilő-forduló autóforgalmat figyelni s rájövünk magának a városkeletkezésnek, s igy a főtér hagyományos jelentőségének rejtélyére: északról délnek és nyugatról keletnek futó utak kereszteződésénél állunk itt mind a mai napig. Sokan csodálkoznak, valahányszor elmondom, holott minden helytörténész számtalanszor A KÖZÉPÜLETEK SORSA KÖRMEND, Vas megye — Az aprófalvas Vas megyében az iskolák körzetesítésével, a tanácsok összevonásával számos helyen szabadultak fel középületek. A megüresedett épületek állagának védelméről, hasznosításáról a tanácsok gondoskodnak. Daraboshegyen például a felszabadult iskolában klubkönyvtárat és orvosi rendelőt rendeztek be. Ivánéról elköltözött az általános iskola felső tagozata: a tantermeket teremsportok céljaira alakítják át. Körmenden a berki falurészen megürült tanterem és szolgálati lakás helyét klubkönyvtár és óvoda foglalta el. megírta már: csak a múlt szazad végére szabadult ki ilyen tágasra és szépre ez a tér. Addig be volt építve, s ha százévvel ezelőtt ácsorogtunk volna ezen a sarkon, ahol ma az Egyetem utca nyit be a Szabadság térre, nem láthattunk volna el a templomig. A kilátást közvetlenül előttünk a Nagy-Várda-ház, vagyis a Hauptvvacht fedte el otromba falaival, mögötte sikátorok, a templom körül egész gyűrűje a piaci árusok épületeinek (igy is hívták akkor a teret: Nagypiac), akalyibák fölé egy harangláb nyúlt, a templomnak sokáig nem lévén tornya, s csak itt elől, szemben a Mátyás-szoborral, díszelgett á Státua. Igaz, működött a városban már 1790-től kezdve valamiféle Aedilis Directio, s szóba került a főtér rendezése is, de a fordulatra kereken száz évig kellett várni, amig az irodalomtörténetből novellistaként ismert Petelei István főszerkesztő lepedőnyi nagyságú, öthasábos napilapjában, mely a város nevét viselte, pergőtűz alá nem vette a városi tanácsot, a plébániát és a térparancsnokságot, s ki nem kiizdte a fölösleges épületek lebontását, az árusok kitelepítését és a Státua átrakását az Óvárba, ahol — nemrég restaurálva — ma is áll. A szép kilátás a templomra s a környező palotákra ekkor nyílt meg. Kolozsvár éppen a század végére, 1899-re, ezzel a tágassággal már fellélegezhetett. És ebbe a Petelei kiharcolta tágasságba álmodta bele a város nagy szülöttjéhez méltó szobrát Fadrusz János. 1902-ben már avatták is, igaz, nem ott, ahova a városi tanács rendelte. Az öreg Sándor József mesélgette még, hogy a szobrot a városháza oldalára jelölték ki, ellentétben a művész elképzelésével, de egy kora hajnali órában a szobrász hívei egyszerűen kihúzták a jelzőcölöpöket és szabályosan átrakták a mai kőtalapzat helyére. Mire a városatyák felébredtek, a munkálatok már visszavonhatatlanul előrehaladtak. Szerencsénkre. Ilyen pompás térelhelyezésű szobor ritka, a maga korhű történeti hátterével, s azzal a sajátosságával, hogy a széles tér bármely oldaláról nézve a főalakra, annak feje mindig a tetők felett, a kék égen és a felhők közt rajzolódik ki. Mint tudjuk (legalábbis minden kolozsvári gyermek tudja), az egyik mellékalak arca éppenséggel magát a szobrászt örökíti meg: Fadrusz — egy akkor még ÉS MA... létezett hóstáti hajviselet alól — maga néz fel a Habsburgokat bronz-létében is sértő Igazságos Mátyásra. Korai polgárosodásunk világkorában, a sajátos reneszánsz kultúra idején keletkeztek azok a faragott ablak- és ajtókeretes, mély pincéik boltivein szilárduló álló kőházak, melyek maradványaival kapuk mélyén, lakások csöndjében, üzlethelyiségek forgalmában máig találkozunk. Ki ne ismerné a Kakasházhomlokzat vagy a Zodiákus Terem kőfaragványait. A bennfentes kolozsvári tudja, hogy a pincékben a Konstantinápoly felől vagy Krakkóból érkező anyagot tárolták valamikor, no meg a Kőmái borát. Beleillett ebbe a kulturált környezetbe a bizonyára nem elődök nélkül való Felvinczi György szabadtéri színháza valahol a főtér északi részén, ahogy akkor mondták: a Lábasház során, mint ahogy ide illett az a hires régi gyógyszertár is, melynek utolsó neve — a mai Gyógyszerészeti Muzeum megalapítása előtt — Hintz-patika volt. Az idilli képet közben is megzavarta hol a fejedelmek, vérengzése, hol a török és német hadak járáskelése. A Kolozsváron különösen hosszan tató reneszánsz — vagy ahogyan a műtörténész Balogh Jolán pontosabban nevezi: virágos erdélyi reneszánsz — városképének azonban csak a Habsburgok bejövetele vetett véget. Nemcsak a nájmodi jött be a császári katonsággal, szóval a barokk, hanem megtörte a céhmesterek és mesterlegények világát a beköltöző arisztokrácia, az uj bárók és grófok elterpeszkedése is. Talán nem is a telekvásárlásokkal volt a baj, sem a főtér arculatát megváltoztató nagyméretű paloták emelésével, mint inkább az úri építkezésektől elválaszthatatlan istálókkal és a rengeteg lóval... Egy régi. meghitt Kolozsvár tűnt el akkoriban. A kuruc magatartást felülről ellensúlyozta a szőlőkre húzott Vauban tipusu földvár, melyet csak a polgári gúny nevezett el Fellegvárnak. És mégis, egy század sem telt el, s a felvilágosodás, a haladás áttörte az uj kereteket. A Rhédei-ház itt a szemközti oldalon hires arról is, hogy 1792-ben e palota báltermében született meg a magyar színészet Kótsi Patkó János igazgató uram Erdélyi Nemes Magyar Jádzó Társaságának alkalmi előadásával. A tér nyugati oldalán a Jósika-ház négy erkélytartó oszlopával konzervatív, aulikus góc volt, no de a mellette levő, régi Plébániasor harmadik épületében a kivid neoklasszikus, bévül annál ősibb Wass-féle házban szerkesztette a napóleoni időket követőleg Döbrentei Gábor az első hazai magyar folyóiratot, az Erdélyi Múzeumot, majd Bölöni Farkas Sándor lakott benne s irta hires, ma újra kiadott utinaplóit. Folytathatjuk! Az Egykori Teleki-palota sem lett másról hires, hanem az itt működő régi színházról, a román magyar együttélés jelentőségét idejében felismerő 48-as diplomata Teleki László — a Kegyenc szerzője — itt-tartózkodásairól és Bem tábornokról, aki emeletén szállt meg... így fordult visszájára az arisztokrata betörés, a kapott a főtér annyi haladó hagyományértéket. S még jó, hogy a múlt épitkezéseiből és átépítéseiből ennyi ránk maradt. Mert talán sehol másutt oly kegyeletsértő nem volt a kapitalista századvég, mint éppen itt, ahol sorra semmisültek meg a műemlékek. A faragványokat kitörték üzleti vitrinek kedvéért, régi reneszánsz házsorok helyébe keverék stilusutánzatu banképületek, bérházak kerültek, s ahol most állunk, hátunk megett felépült a cifra -Nyehó-, a New York — ma Continental — szálloda. Sebaj. Hiszen a modernül pompázó újgazdag-épület kávéházban Ady Endre sakkozott Emil Isac román költővel, aki ego szocialista hitet és pernasszien széplelkű séget tárolt magában uj időkre, s megérve a mi korunkat. A szemben levő sarki épület pedig már régen nem bankártanya. Lent a könyvkereskedés, fent román és magyar Íróink társaságának székhelye, az első ablaksor a Tribuna szerkesztőségéé. A kor változására talán mégis a Bánffy-palota sorsa a legjellemzőbb. Az utolsó báró tökélesitette a palotatermeket. a boltiveket letörték, az ablakokat kiszakították üzlethelyiségek számára, a kapualj oszlopsorát befalazták egy borbélyműhely és egy cukorkaüzlet kedvéért, s az udvarra egy mozi betonhodálya került. Ma: régi fényében restaurálva várja a palota a Művészeti Muzeum látogatóit, s a helyreállított udvaron most mutatta be az Állami Magyar Színház Bornemissza Péter hires Elektrafeldolgozását. És most kapjuk még el a régi városháza — a mai néptanács épülete — előtt kialakított tér-sarkot: klasszikus emelvényen Róma s a régi római városok jelképét, a farkast Romulusszal és Remusszal. Az emlékezés visszaiitése: a most ünnepelt 1850. ,,municipiumi év” igazolása a múlt és jelen kapcsolásával. Hát igy elevenedik meg egy sarokról nézve két évezred várostörténete. Pedig csak villanásokban, kikapott részletek átvilágításával merészkedtünk be a bonyolult tárgykörbe. Balogh Edgár ŐSI HANGSZER Ma már ritka, nehezen fellelhető hangszerek közé tartozik a regen mindenki által ismert tekerőlant, vagyis a nyenyere. Az érdekes hangú, szépmivű hangszeren ma már nagyon kevesen játszanak, készítésével pedig csupán egy-kél mesterember foglalkozik. Ilyen népművész a (iszaalpári (Bács-Kiskun megye) Bársony Mihály is. Több mint negyven éve foglalkozik tekerőlant készítésével, s azóta minden évben egy-egy hangszer kerül ki műhelyéből. Képünkön az idős mester egyik legújabb nyenyercjét hangolja. PÁRTOLJA HIRDETŐINKET!
