Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-02-06 / 6. szám
14. oldal ISTENKÁROMLÁS Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÄR ILONA Ma már csak kevesen kételkednek benne, hogy valóban elérkeztünk az utolsó időkhöz, és hogy a katasztrófa nincs túlságosan messze, mert, mint ahogyan a Hurrikán vagy Tornádó előszelét megérezhetjük, úgy itt is ezer módon tapasztalhatjuk, hogy süllyed a világ az erkölcs, hazaszeretet. részvét, az egymás iránti megértés és ragaszkodás, legfőképp pedig a vallás terén. Krisztus annak idején megmondotta ezt tanítványainak, de az Ószövetség is megjövendöli, hogy mindez be fog„ következni. Kétezer év óta mindig akadtak egyesek, még úgynevezett evangélisták is, akik a Szentirás hitelességét kétségbe vonták, sőt egyenesen megtagadták, de ezek a múltban olyan ritkák voltak, akár a fehér holló. A múlt évtizedben még elszömyedve olvastuk, hogy ilyen szentségtörő alakok létezhetnek. Ma már azonban egyre többen vannak azok, kiknek táborát Pike püspök Amerikában megindította, aki még a Szentháromságot és Krisztus Isteni mivoltát is megtagadta. Sőt egyenesen divattá vált az istenkáromlás és szentségtörés, az emberek csak úgy falják az effajta cikkeket, könyveket és szinte tolonganak az olyan színdarabok vagy filmek megtekintésére, ahol Isten, főleg Krisztus van megalázva, kigunyolva, sárba tiporva. Bízvást mondhatnánk, hogy elérkeztünk a Második Keresztrefeszités Időszakához, amikor lelkileg feszitik meg a Megváltót és ez talán még fájdalmasabb, mint a testi meggyötörtetés, mivelhogy tudván tudjuk, hogy Isten lélek. Színdarabok, filmek szexuális módon állítják be a Megváltót, úgyhogy azt még elmondani is szentségtörés, mig televízión is sok esti előadáson ocsmány, trágár viccek folynak, ahol a szereplők nemcsak káromkodnak, de egyenesen csúffá akarják tenni az Üdvözítőt. De szerencsére van ellenhatás is. Január 9-én cikk jelent meg az újságban a következő címen: „Ügyvéd megtámadja az istenkáromlást.” A cikk írója, Andrew McCauley, aki egy Manhattani ügyvédi irodában dolgozik, „eszeveszett harcba fogott” az istenkáromlók ellen. Múlt évben egyesületet alapított, melynek tagjai minden erejükkel igyekeznek fellépni az újságírók és televízión szereplők ellen, valahányszor azok szentségtörő kijelentést tesznek, megpróbálva megfosztani őket szereplési jogaiktól. „Véleményem szerint,” nyilatkozik McCauley, „nyilvános istenkáromlás azelőtt csak elvétve, szórváHETI ‘ NAPTÁR FEBRUAB (HALAK HAVA) 10— Hétfő: Elvira 11— Kedd: Bertold 12— Szerda: Lidia 13— Csütörtök: Ella 14— Péntek: Bálint 15— Szombat: Kolos 16— Vasárnap: Julianna ( nyosan fordult elő színdarabokban, magazinokban, éjjeli lokálokban, de két év óta ugyancsak gyakorivá vált és egy járvány méreteit érte el.” Majd igy folytatja: „Legtöbb állam oly törvényekkel bir, melyek tiltják könyvekben az Isten-káromlást és a törvényszék ítélkezik a vétkesek felett. Mint a trágár beszédmód, igy az istenkáromlás is a szabad szólásmóddal való visszaélésként elitélendő.” Bevallja azonban, hogy sajnos mai napjainkban, amikor annyi gyilkosság, rablás, rapolás felett kell ítélkezni, a törvényszék csak ritkán büntet valakit istenkáromlásért. Közben pedig tovább folyik a szentségtörő tevékenység. A Broadwayen a GOOD EVENING című darabban két színész nyilvánosan viccel, a Szentlélek Istent gúnyolva és Szűz Máriát pellengérre állítva, és a darabfőhatásaként szabadon áradnak a legtrágárabb tréfák és gúnyolódó megjegyzések. AZ EXORCIST filmben Szűz Mária szobra szinte hihetetlen módon van megcsufolva. „Krisztus arca töviskoronával övezve, „mondja az ügyvéd” megjelent nyomtatásban három elsőrangú New York- i lapban egy pornografikus film hirdetése számára.” Majd igy ír: „Krisztus, papok, szentek, maga a Szentháromság és más szentséges jelenségek durván, szexuális módon lesznek pellengérre állítva.” Azok, akik a kereszténységet tönkre akarják tenni, most ilyen módszert használnak, hogy a megvetés, kigúnyolás kobald kezelését vegyék igénybe. McCauley felháborodva jegyzi meg, hogy a kritikusok hallgatnak ahelyett, hogy felszólalnának az ilyen gyalázat ellen. És hallgat a tömeg, egész Amerika, csak itt-ott botránkoznak meg egyesek, de a nagy csend elnyomja a tiltakozást. AZ ŐSI NYELV A KUN MIATYÁNK Az Élet és Irodalom 1974. december 21-i számában Galambos Lajos azt iija, hogy ma is élnek még kunszentmártoniak, akik ismerik a kun szavakat, s aszszonyaik 1947-ben még „kun nyelven imádkoztak”. A helyi prépost följegyzése alapján közli is, „a kun könyörgést”. Nem mondja, de mi tudjuk, hogy ez az imádság „a kuh Miatyánk” egyik változata. A „Népünk és Nyelvünk” című szegedi folyóirat 1929. évfolyamában Móra Ferenc föltette a kérdést: „élnek-e még az Alföldön olyan öreg emberek, akik tudják a kun nyelvű Miatyánkot? Kik ezek, hol laknak, kitől tanulták, és hogyan hangzik ezen imádságnak általuk tudott szövege?” 1930-ban több választ közölt a folyóirat. Szalay Gyula Félegyházáról közölte, hogy az előző évben elhalt Vereb János apja, György még tudta a kérdezett kun nyelvű imát. Györffy Lajos Turkevéről arról tudósított, hogy még több öreg embertől sikerült följegyeznie a szöveget. Később még két adatközlő került. Sokak fantáziáját izgatta már a kun Miatyánk, különösen természetesen a kun ivadékokét. Először 1744-ben bukkant föl a hire és szövegének első változata. Ekkoriban indított harcot a jogtalanul elzálogosított Kunság népe, hogy hajdani kiváltságait visszaszerezze. Ebben a kun történelmi folytonosság igazolására jól jött a kun nyelv bizonyítéka. Kollár Ádám bácsi udvari tanácsos, a keleti nyelvekben jártas könyvtárigazgató a karcagi küldöttség Norbert Hilbig: IMA Ne ejts el minket, akár az esőt, mely arcunkba vág. Kérünk, Isten, Atyánk, élők és holtak igaz Ura: ne ejts el minket. akár az esőt, mely arcunkba vág. Fordította: Bodrog Miklós tagjaként Bécsben járt Varró István nótárius ajkáról jegyezte le és közölte elsőként a kun Miatyánkot. Még azt is állította, hogy Varró az utolsó kun, aki még beszélte a kun nyelvet. A valóságban Varró uram is már csak a Miatyánkot tudhatta kunul. Ettől kezdve többen följegyezték a kun Miatyánk különféle változatait, részint írásos forrásokból, részint szájhagyományból, Fülöpszállásról, Kunszentmiklósról. Dugonics András is közölt 1786-ban Etelka című regényében néhányat. A dorozsmai Jerney János pedig 1851-ben először vizsgálta tudományosan az addig ismert nyolc változatot. Összevetésükből megállapította, hogy valamennyi egy „őspéldány” nyomán keletkezett, minthogy mindegyikből hiányzik a Miatyánk ugyanaz a mondata. Ö jött rá arra is, hogy a szövegek azért romlottak, mert leírásukkor a közlők már nem értették a szöveget. Azt is megfigyelte, hogy a forditás a reformáció után keletkezett, mert befejező része protestáns jellegű: a Máté evangéliumából való toldalékot („Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mind örökké”) is tartalmazza. (Ez magyarázza egyébként, hogy a katolikus vidékeken nem ismerték!) Jerney egyébként (mint a kunok történetírója, Gyárfás István is) azt vallotta, hogy a kun néptörzs a magyar egyik ága volt, igy nyelve sohasem különbözött a magyarétól. A kun Miatyánkot ő tatárnak tartotta. Hozzá hasonlóan vélekedett Vámbéry Ármin, Mészáros Gyula és Kunos Ignác is. Velük szemben a karcagi születésű Németh Gyula a Népünk és Nyelvünk 1931. évfolyamában a szöveget valódi kun nyelvűnek minősítette. „Az érdeklődést — irta — e becses régiség kétségkívül meg is érdemli. Az emberek leírták, s mikor a kun nyelv kihalt, megtanulták írásból; a szöveget, melyet már nem értettek, eltorzítva újra leírták, újra megtanulták, sőt, az iskolában is tanították — és igy ment ez egészen napjainkig.” Legújabban a szintén karcagi Mándoky István a szolnoki muzeum évkönyvében (1973) elemezte a kun Miatyánknak az ismert változatokból máshonnan ismert kun nyelvemlékek és mai kipcsak nyelvjárások segítségével kikövetkeztetett „őspéldány” szövegét. Ez a szöveg igy szól: Bezén attamaz kenze kikte, szenlészen szén adón dösön szén küklönnitziégen gérde ali kekte bezén akomozne okne mezne bergezge pitbütörküngön. II bézen méné mezne neszem bezde jermezbezge utrogergenge iltme bezne olgyamanga kutkor bezne olgyamanna szén borson boka csalli bocson igyi tengere. Ammen. Mándoky e szöveg elemzéséből megállapította, hogy föltűnően sok hungarizmust tartalmaz, olyan sajátosan magyar fordulatokat, melyet az ősi kun nyelv nem ismerhetett. Ebből következteti, hogy a kun Miatyánk aligha kun ember műve, hanem egy kunul ugy-ahogy megtanult magyar prédikátornak meglehetősen szabad, helyenként eléggé durva hibákat tartalmazó fordítása. A szent szót a jámbor le sem tudta fordítani, igy a szenteltessék megfelelője (szenlészen), mint magyar jövevényszó (kun képzővel, raggal) 'Folyt, a la. oldalon)
