Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-01 / 31. szám
20. oldal MAGYAR HÍRADÓ SZŐKE SZÁLLÍTMÁNY Bűnügyi regény (FOLYTATÁS) KÜLÖNÖS ISMERTETŐJELE Rögtön ezután, visszafojtott hangon ezt mondta valaki: — Fogjátok meg a kötelet. . . A felügyelő izgatottan súgta: — Valakit beemelnek a hajóra . . . — Nem értem, miért nem vette észre a rendőrségi motoros csónakot? — Ez csak úgy lehet, hogy itt a közvetlen közelben még egy támaszpontjuk van. Mindinkább elhallgattak a zajok, a hajón újra minden csendes volt. — Maradjon itt — mondta a felügyelő Larsennek —, egy pillanatra átugrom a rádiós kocsihoz. Ha megjövök, kifüstöljük a bandát. A rádiós kocsi vezetőjével közölte: — Itt az idő. Hellstrup közölje a rendőrségi motorossal, hogy zárja el a tenger felől a menekülés útját. Tizenkét ember' viszek magammal. Inkább eggyel többet, minthogy leléphessen valaki. Egy őrmester odavezette a közelben készenlétben várakozó rendőröket. Wilton visszament a hajóhoz. — Eddig semmi mozgás — jelentette Larsen. A behúzott hajóhíd pótlására a rendőrök és a detektívek a mólóról létrát dobtak át a hajó fedélzetére. Elsőnek a felügyelő má szott át, őt természetesen Larsen követte, ezt nem engedte volna el. Ketten megpróbálták a hajóhidat leereszteni, dé ez, minden elővigyázatosság ellenére sem menJ zaj nélkül. A kajütajtót felszakitották és a hatalmas kapitány lépett ki rajta. Wilton kezében tartotta a revolvert. — Rendőrség! — kiáltotta — és fel a — ’-wi > A lerohanás tökéletesen sikerült. A ka pitány meglepetésében még egy lépést tett a fedélzeten, de már rajta is volt a két detektív. Hátracsavarták a karját és mielőt' felfoghatta volna, hogy mi történt, bilincs volt rajta. A hajó személyzetének több tagját is őrizetbe vették. Knut Rasmussen, aki valóban a fedélzeten volt, revolverrel akart magának utat törni, de erre már nem került sor. Wilton kilőtte a kezéből. A hajófedélzet alatt, egy kicsiny, rossz levegőjű kabinban három lányt találta«' valamivel elkábitották őket. Ruha nélkül csak takaróba voltak burkolva, ez is óvintézkedésül szolgált a csirkefogók számára mint később bevallották, nehogy az áldozatok a menekülésre gondolhassanak. A kihallgatás során először az angol kapitány ismerte be, hogy hivatásos leányke reskedők voltak. A két francia szervezte meg a bandát. Stockholmba a kapitány javaslatára mentek: ott könnyű lányokat szerezni. Knut Rasmussen akkor csatlakozol* hozzájuk, amikor szépfiut kerestek, aki el tudja szédíteni a lányokat. Minden rendben ment. Rasmussen az egyik lányt a másik után szállította a fedélzetre, miután előbb mindegyiknek megígérte, hogy külföldön uj életet kezdhetnek. Csak Babette Sörensennél érte őket k: siklás. A lány megtudta az igazat, mer Rasmussen kisebb adag altatót adott neki s amikor fe1 'bredt, végighallgatta a beszélgetést udvarlója és az egyik francia között, aki azért kereste fel Rasmussen; szállóban, hogy megtudja, mi van ezzel r. Babette-tel, miért nem hozta őt a megegyezés szerint a hajóra? Ez a beszélgetés vol* az öngyilkosság oka. Eredetileg a hajónak már szerdán el kellett volna indulnia, de a franciák feltétlenül még egy negyedik lányt akartak szerezni Babette helyett, mert a “megrendelésük” négyre szólt. Rasmussennek kellett volna még egy leányt felhajtania, de megijedt és már nem volt abban a helyzetben, hogy teljesítse a megbízatást. Végül is mindegyikük belátta, hogy értelmetlen a további hazudozás, beleértve a két franciá ^ is, aki látta, hogy a játszmát fel kell adni. Szombaton reggel kilenckor Wilton felügyelő és csoportja pontot tehetett az ügy végére. A banda minden tagja aláírta r vallomást. Knut Rasmussen, aki előzőleg még semmit sem akart tudni Benningsou megtámadásáról, ezt is beismerte. Benningsont orgazdaként ismerte meg. Rasmussen feltételezte, a szállodatulajdonos voltpalíK^ elárulta a rendőrségen, ezért ütötte le. Wilton kinyitotta az ablakot irodájában, mielőtt újra a telefonhoz ment. Természetesen azért, hogy meghívja vacsorára Sonja Nansent. (VÉGE) VAJDA ALBERT: “Éjfélkor lesz a krízis” BŰNÜGYI ELBESZÉLÉS — “Doktor ur, az Isten szerelmére, mondja meg ... mi lesz a férjemmel?” Ez Mary hangja, gondoltam. Kivel beszél ilyen kor, hajnalban? Még egészen sötét van... Mary, kivel beszélsz? “Nyugodjék meg, Mrs. Norman” — hallottam egy rokonszenves férfihangot. “A kedves férje a legjobb kezekben van itt nálunk.” Kik azok a “nálunk”? — Hol vagyok? És miért van ilyen sötét? — Mary! ... Nem hallod, Mary? Hozzád beszélek! “Már két napja fekszik igy, mozdulatlanul” — mondta Mary és sírni kezdett. Két napja fekszik? Mozdulatlanul? Mindjárt felülök és . .. Jeges rémület futott át rajtam. Fel akartam ülni, de nem tudtam. És a szemem még mindig csukva van, pedig ki akarom nyitni, de nem tudom. “Sajnos asszonyom,” — hallottam ismét az orvos hangját — “az ilyen ütéseknél gyakran előfordul, hogy a beteg napokon át eszméletlen és teljesen mozdulatlan. Ez azonban nem ok a nyugtalanságra ...” Miféle ütésről beszél ez az ember? Gondolataim szétfutottak, hiába próbáltam összeszedni magam. Mi történt velem? Mary . . . kérlek, figyelj már rám . . . — Nem hallottam a saját hangomat és ettől mégj óbban megijedtem. Beszélni sem tudok? “Doktor ur . . . mondja meg nekem őszintén . . .” Mary hangja elcsuklott, “életben marad a férjem?” Hogyan? Hát ilyen súlyos állapotban vagyok? Dehát nem érzek semmi fájdalmat . . . sőt, egészen könnyű minden tagom . . . Itt, valami félreértésnek kell lenni! Valakivel öszszetévesztenek, vagy . . . “A kedves férje súlyos állapotban van” — mondta az orvos — “ezt felesleges lenne eltagadni ... De minden remény meg van arra, hogy átjut a krízisen ... A legfontosabb, hogy ön legyen erős, Mrs. Norman. Minden rendbe fog jönni . . .” “Itt maradhatok mellette?” — kérdezte el- Á fuló hangon. “Hogyne- természetesen . . . Hisz Mr. Norman sajnos eszméletlen, semmit sem tud arról, hogy mi történik körülötte . . .” A fejed búbját! Vedd tudomásul, hogy igenis minden hallok, mindent értek és egészen tiszta az agyam, csak éppen nem tudok megmozdulni és nem tudok beszélni és a szemem sem tudom kinyitni!... Az ajtó becsukódott. Hallottam, hogy Mary az ágyhoz lép, éreztem kölnivizének illatát, tőlem kapta karácsonyra, ez a kedvenc kölnije... Tíz százalék kedvezményt adott a drogista, azért vettem nagyobb üveggel . . . “Bob, drágám! . . . hallasz engem? Én vagyok, Mary . ..” Suttogva beszélt, egészen a fülemhez hajolva. Persze, hogy hallom — akartam mondani, de hang nem jött ki a számon. Szerettem volna megfogni a kezét, vagy megsimogatni a haját, de . . . kezem nem engedelmeskedett. (Folytatjuk)
