Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-25 / 30. szám
9. oldal Felhők a sziget fölött Irta: SÁGI PÁL De Gaulle nagyon utálta az angolszászokat, különösen az amerikaiakat és utódja Mr. George Pompidou ebben nem sokat különbözött tőle csak kissé halkabban, „finomabb tónusban” csinálta. Például egyiknek a feje sem fájt azért, hogy a szövetséges Anglia hogyan küzködik az ir elszakadási kísérletekkel. Ők büszkén ültek a helyükön. Azt hitték, végleg elintézték a kérdést, mikor a többi gyarmattartó országgal együtt „leadták” az afrikai és ázsiai gyarmatokat. Az utóbbi évtizedben már semmiféle ilyen gonddal nem számoltak. Kettejük utódja, az idén megválasztott uj elnök sem számolt azzal, hogy valami ilyesféle probléma éri. Pedig a probléma itt van. Martinique szigetén aféle elszakadási, függetlenségi politikai mozgalom indult. Bombák még nem robbannak, fegyVergolyók még nem süvítenek, de a sziget 350 ezer főnyi lakosa,, többnyire egykori rabszolgák leszármazottjai, egyre hangosabban sugdolóznak. Különös sziget ez, már jártam ott. Amikor Fort-de France kikötőjében partraszálltam, azt hittem, hogy Martinique szigetére érkeztem. Hamarosan megtanultam azonban, hogy a Kisantilláknak ezt a francia szigetét hivatalosan igy hívják ugyan, de más neve is van. A bennszülöttek nyelvén Madilia a neve, magyarul Virágsziget. És azt is megtanultam, hogy 350 ezer lakosa egytől egyig büszke. Büszke a kevés fehér, büszke a sok fekete és a barnás kreol. — Mire olyan büszkék? — kérdeztem Monsieur Nezsit, a Savenna, a főtér egyik kis kávéházának vezetőjét. Monsieur Nezsinek tulajdonképpen 19 agy ur a becsületes neve, csak a franciák csavarták ki Nezsire, hogy ne törjön bele a nyelvük. Persze, hogy amikor rájött, hogy én is magyar vagyok, mellém telepedett a terraszra és mivel már három évtizede él itt, minden kérdésemre úgy válaszolt mintha lexikonból fújná: — Mire büszkék kérem?... Hát például az öreg erdőre. Ott magasodik a Mont Peleé tűzhányóval egyvonalban a város szélén. Látja?... A második világháborúban nagy szerepet kapott. Az előnyomuló hitleri hadsereg elől ide szállították a francia nemzeti bank aranykészletének egy részét és az erőd évszázados falai között őrizték Franciaország aranykincsét. — Ez szép — bólintottam elismerően. — Aztán arra is büszkék, hogy Martinique, az egykori gyarmat, nemcsak olyanfajta távoli exotikus sziget, hanem Páristól sokezer kilométerre szerves része Franciaországnak. Nem gyarmat, nem társország, hanem úgynevezett tengerentúli megye, amelyik két szenátort és három képviselőt küld a párisi parlamentbe. Ezen az alapon Martinique: Európa. Ugyanehhez a büszkeséghez sorolják, hogy a sziget mint francia megye az Európai Közös Piac tagja és igy az egyetlen „európai” gazdasági terület, ahol trópusi gyümölcsöt, banánt, ananászt és cukornádat termelnek. Monsieur Nezsi 3 pohár vermuth mellett felsorolt még vagy tucatnyi büszkeségi-alapot. Mindez azonban eltörpül amellett, hogy a kis Martinique császárnét is adott a világnak. Mégpedig nem akármiféle császárnét. Itt született Napoleon első felesége Josephine. Monsieur Nezsi elém tett a kávéházi asztalra egy postai képeslapot: — Ez itt a legnépszerűbb képeslap. Az 1763-as születési anyakönyvből fényképezték ki. Nézze csak a szöveget, az újszülött neve: Maria Rose Josephine Tascher de la Pagiere. Igen, itt született Josephine az elszegényedett révkapitány lánya, innen került Párizsba és néhány korai kaland után a szép kreol lányból Alexandre Beyharnais vicomte francia tábornok felesége lett. A házaspár később elvált. A királypárti tábornokot a forradalom idején a jakobinusok rémuralma alatt kivégezték. Josephin azonban a szerelem művészetével karriert csinált. A forradalom jónéhány híressége a lába előtt hevert — sőt nemcsak a lába előtt... az ágyán is. Végül Napoleon Bonaparte a 27 éves tábornok úgy belehabarodott, hogy elvette és amikor császárrá koronázták, vele emelkedett a trón magasságába. Josephine volt Napóleon egyetlen igazi nagy szerelme és csak dinasztikus okokból vált el tőle, hogy ősi uralkodócsaládból származó főhercegnőt vehessen el, Mária Lujzát, Ferenc osztrák császár és magyar király lányát. Josephine hófehér szobra itt áll a főtéren. A martiniquei lányok nem arról álmodnak, hogy Hollywoodba kerüljenek. Josephine karierjének emléke kisérti az álmukat. A kreol lányé, akit a világhóditó császár maga mellé ültetett a trónra. Nem is csodálkozom azon, hogy itt minden harmadik-negyedik nőnek Josephine a neve. Monsieur Nezsi gyakorlati példával is igazolta. Elkiáltotta magát a terraszon: — Josephine!... Abban a pillanatban a főtéren korzózó hölgyek közül egyszerre hatan fordultak a hang irányába. Reggel amikor a szállodában kifizettem a számlát Mademoiselle Josephinenek, a könyvelőnőnek és Mademoiselle Josephine, a szobalány átvette tőlem a borravalót, ötlet villant az agyamba. Rögtön meg is mondtam nekik: — Vendég vagyok, nem illik beleavatkozni a sziget belügyeibe. De talán mégis javaslatot teijesztek elő Párisban. Javasolom, hogy adjanak más nevet Martiniquenek. Kereszteljék át Josephine szigetének. A két kreol lány mosolyogva helyeselte az ötletemnek. Akkor még egy szót sem szóltak az elszakadási mozgalomról. Lehet, hogy ma már mindketten lelkes hivei, összeesküvők és a Josephine kultusz ápolása helyett esténkétn titkos politikai elszakadási értekezletekre járnak... NÉPDAL Adjon isten bort, búzát, barackot, Tarka farkú malacot, Szekerünknek kereket, Poharunknak feneket. Hogy ihassunk eleget! ARCOK A MAGYAR MÚLTBÓL KOSSUTH ZSUZSANNA, AMERIKÁBA Jön MEGHALNI 1817-ben született, mint ötödik gyermek és negyedik leány a Kossuth csalódást okozott, mert a család szemefénye, bálványa; Lajos után már három leány volt és Zsuzsanna helyett'fiút vártak. Kossuth eleinte sajnálta, hogy nincsen öccse, de aztán elhatározta, hogy húgát úgy tanítja, mintha fiú lenne. A kislány irodalmat, történelmet, nyelveket tanult házitanitójától, bátyja szoktatta arra hogy magyarul levelezzen barátnőivel, nem pedig németül, ahogy a kor divatja megkövetelte. Az 1831-es kolerajárvány idején, amikor a parasztok azt hitték, hogy megmérgezték a kutakat, Kossuth a sátoraljaújhelyi piactéren szólt először a néphez, és a tömeg, a „szavak nagy varázslója” beszédére lecsillapodott. Zsuzsanna elíclSérte erre az útra, a tizennégy éves gyermeklány mindenben bátyja segítségére volt, élelmet, orvosságot vitt a rászorultaknak. Talán ez az emlék is hozzájárult ahhoz, hogy 1849-ben az akkor már'lcormányzó Kossuth húgát nevezze ki a tábori kórházak főápolónőjének. ’ Zsuzsanna az évek folyamán bátyja valóságos ,,titoknokává” fejlődött. Alkotmánytant és jogot tanult, és mig más leány bálozott, ő öreg édesapjával a „Törvényhatósági Tudósítások” — at másolta. A lap révén ismerkedett meg az ellenzék vezéreivel. 1837 tavaszán a kormány betiltotta a Törvényhatósági Tudósításokat és május 5-én letartóztatták Kossuthot a zugligeti Istenszem fogadóban. Kossuthnak sikerült értesiteni hugat a letartóztatásról, s igy mire a detektívek a pesti lakásba értek. Zsuzsanna minden iratot eltüntetett. A letartóztatás után nehéz idők következtek. Anyagi támasz nélkül maradtak, Zsuzsannának Kellett az összegyűlt adományokból a családról gondoskodni. 1839-ben négy évi várfogságra Ítélték Kossuthot, de 1840-ben amnesztia révén szabadult. Első útja szülőföldjére vezetett. Zsuzsanna ide is elkísérte, 1 boldog volt ha bátyjával lehetett. . 1841-ben, a politikai viharok szélcsendjében férjhez ment Meszlényi Rudolfhoz, akinek húgát, Terézt, Kossuth vette feleségül. “Zsuzsannának két kislánya született, de a házasság nem távolította el bátyjától. Nemcsak lélekben, külsőben is hasonlítottak egymásra. Vachott Sándorné, aki maga is írónő volt, igy számolt be Zsuzsannáról egy levélben. „Nem külső szépsége tette érdekessé — habár gyönyörű nagy kék szemei valóságos Kossuth szemek voltak, s feltűnő magas, deli termete minden tekintetben szabályos és kifogástalan vala. Arca azonban inkább szabálytalan volt, vonásai bájolónak nem voltak nevezhetők, de homlokáról oly érthetően jegyezte jellegét az ész, a szellem és az értelem, hogy aki látta, gyakran el-el bqjoltaték.” 1844-ben megalakult az Országos Védegylet, amelynek célja Magyarország ipari fejlődésének elő mozdítása volt. Az ő védnöksége alatt rendezték Székesfehérváron az első védegyleti bált, ahol a nők drága, külföldi anyagok helyett egyszerű, pöttyös kartonruhában jelentek meg. 1846 végén Kossuth megalakította az ellenzéki pártot, melynek Meszlényi Rudolf is tagja lett. 1847-ben, amikor Kossuth sikra szállt a közteherviselésért és a jobbágyság kötelező örök váltságáért, Meszlényi is Pestre sietett, hogy szavazatával erősítse a pártot. A nagy hidegben meghűlt, agyhártyagyulladást kapott és 1848 januárjában meghalt. Zsuzsannát, aki gyermeket várt, teljesen összetörte a csapás. Sárbogárdi otthonában, fájdalmas magányában még a márciusi eseményeknek sem tudott tiszta szívből örülni. Jó barátjának, Vörös Antalnak igy ir erről: „Soha nem hittem volna, hogy valaha olyan önzővé legyek, amilyenné váltam. FÁjó sorsom nem enged beleolvadnom a haza és közérdek szent perceibe.” De azért, amikor Kossuth az uj pénz fedezetére gyűjtést indított, Zsuzsanna az elsők között volt, aki a zálogból kiváltott ezüstjét, aranyát ajánlotta fel. Kossuth Lajos, az első független kormány Pénzügyminisztere nem tudott húga gondjairól-bajairól. Zsuzsanna félt sógornőjétől, aki hideg, önző. anyagias természetű volt. „ne féljen Teréz tőlem, (Folyt, a 10. oldalon)
