Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-12-05 / 49. szám
9. oldal «ie * Változó idők sodrában Irta: SZÉKELY MOLNÁR IMRE Ha azt vesszük, és őszinték akarunk lenni, akkor be kell látnunk, hogy sokat változtatott az emberiség életében a televízió. Látványosan hordja-viszi, mutatja az eseményeket, a képek megrázóbban beszélnek a tragédiákról, mint a kommentátorok, a megjelenítés erejével szemben hatástalan minden mellébeszélés és az érdekek állásfoglalása. Remélem, ezt senki sem tagadja, hogy a mai életben mindent a pártpolitika és az érdek diktál, s a propagandaanyagot hűen szajkózzák a rádiók, a televíziók is. A pénz parancsoló elve soha nem volt ennyire kézenfogható, mint napjainkban. Gondolataim csapongása ez a kis elmefuttatás, bevezetője akar lenni a lényegnek, amiről imi szeretnék. Szabadságomról visszatérve örömmel látom, hogy a húsárak csökkentek. A marhahús frissen, kívánatosán ott kelleti magát a kirakatokban, mégpedig a 3-4 év előtti árakon. A leveshus (csontos, kövér rész) 60-70 cent, a rostélyosnak való 1.09 dollárba kerül. Megörültem nagyon ennek a ténynek, s ebből azt következtettem, hogy kezdenek normalizálódni az árak. Nehezen adták meg magukat az illetékesek, minden eszközzel megpróbálták elejét venni az olcsóbbodásnak. Többek között kitalálták, hogy nem lehet húst vásárolni Amerikától, mert az amerikai marhától rákot lehet kapni. Erre ideig-óráig megállt az amerikai hús importja, de végül Amerika közéjük csörditett az érdekelteknek, mire azok a kényszer hatása alatt belátták, hogy Kanada sorsa az Egyesült Államoktól függ, vagyis csak Amerikával lehet élni vagy meghalni. Az is kedvezően befolyásolta a húsárakat, hogy a nagy államok, mint Japán és Olaszország, öszszébbhuzták a hasukon a nadrágszijat, legalábbis egyelőre nem vásárolnak húst sem Kanadától sem A- merikától. Nem is volt normális állapot, hogy Japánban 25-30 dollárra emelkedett annak a marhahúsnak az ára, amit itt 60-70 centért szereztek be. Merész árkalkuláció ez, de ezek az exportőrök arcátlanul szemtelenek. Az itteni húsipar embereit sem kell sajnálni, lefölözik a hasznot, az üzleten a farmer keresi a legkevesebbet. Erről beszél, illetve ezt mutatja a televízió. Legutóbb 30 millió tojás ment tönkre, ahelyett, hogy vagy eladták volna külföldre, vagy kiosztották volna a szűkölködőknek. Mi lett volna történetesen, ha lejjebb engedik a tojásárakat? Mert ha van felesleg, azon túl kell adni, de nem igy gondolkodnak a spekulánsok, akik tartani akaiják az inflációs árakat. Azzal ERŐSEBB A GYENGÉBB NEM? Annak ellenére, hogy a nők agya száz grammal könnyebb a férfiénál, mégis a nő tartja meg tovább szellemi frissességet.- o-Percenként átlagosan hetvenkétszer ver a nők szive (a férfié hatvanötször), mégis tovább marad egészséges.- o -A nő iiidejcnek űrtartalma kisebb, mint a férfié, mégis a nők tiideje ellenállóbb.- o -• A nő ugyan gyakrabban gyengélkedik, de elvisel olyan fájdalmat is, amelynél a férfi elájulna.- o -A nőnek másfél pinttal kevesebb a vére, de olyan vérveszteséget is túlél, amelybe a férfi belehalna. pedig, hogy 30 millió tojás kiesett a forgalomból, a meglevő árut megdrágították pár centtel. Köztudott dolog, hogy a farmerek nincsenek megelégedve, kevés a hasznuk, nem érdemes például állattenyésztéssel foglalkozni, ezért rakásra vágják le a kisborjukat, hogy mentesüljenek a neveléssel járó munkától, a boijuhusért viszont magasabb árat kapnak. A kormány ezen az állapoton most úgy próbál segíteni, hogy minden farmer, aki nem vágja le a kis boijut, 100 dollár jutalmat kap, s igy talán elérik azt a célt, hogy a farmerek szívesebben foglalkoznak az állattenyésztéssel. Ez az egész küzdelem, s a velejáró ijesztő jelenségek, mint a 30 millió tojás elpusztítása is nagyban hasonlít ahhoz az állapothoz, ami különösen Brazíliában fordul elő, ha több a kávétermés, tonnaszámra dobálják bele a tengerbe. A spekulánsok igyekeznek minél magasabbra emelni az árakat, nekik a profit az egyetlen céljuk, s nem törődnek azzal, hogy vannak országok, ahol rakásra halnak éhen az emberek... A FÉRJ KÉRÉSE A MÚLT NYOMÁBAN Bohusné naplója: Világostól Aradig Van az Arad megyei Siria, magyar nevén Világos községben, mindjárt az országút mellett, a domb oldalában egy szép klasszicista kúria: a hajdani Bohuskastély. Az útról nézve jobb kéz felé eső szárnyában helyezték el a községi könyvtárat, bal kéz felől pedig a Világoson született jeles román Írónak, Ion Slavici-nak ízlésesen berendezett emlékmúzeumát. Számunkra azonban ennek a kúriának más, nagyobb jelentősége van. Ez volt a színhelye az 1848-as szabadságharc egyik legszomorubb jelenetének: innen indult el 1849. augusztus 13-án, hétfőn délelőtt 10 óra tájt — hűvös éjszakát követő verőfényes, meleg nyári napon — Magyarország ,,dictator”-a, Görgey Artur tábornok, és nyomában a szabadságharc legvitézebb magyar hadserege, hogy az oroszok előtt feltétel nélkül letegye a fegyvert. A kastély szomorú napjai már augusztus 13-a előtt megkezdődtek. A ház akkori asszonya, Bohus Jánosné Szőgyény Antónia beszámolt róluk. Ezt a negyvenhat éves, értelmes és határozott asszonyt románok és magyarok egyaránt szerették. Méltó is volt a közmegbecsülésre, az aradi foglyokat személyes biztonsága kockáztatásával támogatta, segíteni iparkodott nemzetiségre való tekintet nélkül a nincsteleneken, sok áldozatot hozott az iskolaügyért. Szobra ma is megvan a kastély parkjában. És megvan a naplója is, ezeknek a szomorú napoknak a krónikája. Ha vannak is benne apróbb pontatlanságok, a szabadságharc végnapjainak mégis fontos forrása. Bohusné augusztus 5-én, amikor az orosz-osztrák gyűrű már szorosra húzódik a maradék Magyarország körül, meglátogatja fiát, az erdélyi határon őrködő aradi önkéntes lovascsapat tisztjét. „Visszatérőben — hja — Világoshoz közel, a holdvilágos éj ünnepies csendjében számtalan szekérrel találkoztunk, melyekben ott szorongtak a menekülök összevissza hányt málháik közt. E jelenség már előkészített arra, hogy házunkat is meneklőkkel telezsúfolva talándom. S úgy is volt. Ki írhatná le a szorongó érzést, amely elfoglalá szivemet, midőn házunkhoz közeledtem, mely teljesen kivilágítva, de vészjósló némaságban tűnt fel előttem. Dobogó szívvel léptem be kivilágított lakomba. Számos katonai és polgári előkelőt találtam ott, kiket ma elő sem tudok számlálni. Annyira meglepett e szokatlan társaság, hogy alig voltam képes háziasszonyi tisztemet betölteni. A kétségbeesett társaság központját Kossuth anyja, nővérei, ezek férjei és kilenc gyermekeik képezték. Ott állottak az ebédlőteremben, egy nagy térkép előtt tanácskozva, hova forduljanak másnap, miután egyfelől az oroszok, másfelől az osztrákok és az Erdély felé nyomuló mócok majdnem lehetetlenné tették a menekülést. A tisztes ősz hölgy valóban szánandó helyzetben vala. Fia ezer veszély közt, ennek gyermekei idegen kezekben, s ő maga oly kimerült, beteg, hogy következő nap azon meggyőződéssel vettem tőle búcsút, hogy nemsokára fölleli amaz örök nyugvóhelyet, melyet oly rég nélkülöz.” Augusztus 11-én reggel egy osztály Miklós-huszár kíséretében két magyar hadikövet, Poeltenberg tábornok és Beniczky ezredes érkezik Világosra. Kossuth és a kormány megbízásából jártak az orosz táborban, kétségbeesett kísérletet tettek, hogy — akár a koronát egy orosz nagyhercegnek ajánlva fel — békét kössenek a cári seregekkel. A Bohus-kastélyban fogalmazza Beniczky, és Írja alá Poeltenberg a kudarcot vallott küldetésről szóló beszámolót: az oroszok nem hajlandók a forradalmi kormánnyal tárgyalni, ragaszkodnak a hadsereg feltétel nélküli fegyverletételéhez, de a cár nagylelkűségével kecsegtetik a magyar katonákat. Joggal válaszolhatott tehát a Világosról Aradra visszatérő Beniczky a menekülő Kossuthnak 11-én délután arra a kérdésére, hogy mit várhatunk az oroszoktól, egyetlen szóval: „Semmit!” De az ország mégis remélt, polgárok és katonák egyforma eszeveszett reménykedéssel bíztak abban, amit Frolov cári tábornok jószándékuan ugyan, de felelőtlenül mondott Poeltenbergnek: „Bízzák sorsukat és országuk sorsát felséges uramra, a cárra, a nagy Oroszország lovagias uralkodójára, és a jövő be fogja bizonyítani, hogy feltétlen megadásukkal több sikert érhetnek el, mint legmerészebb elképzeléseikben számítanák. Nagy császárom nem tűri el, hogy feltételeket szabjanak neki, de aki sorsát feltétel nélkül kezébe helyezi, azt hatalmas kaijával megvédi!” Ezeket a szavakat Poeltenberg sokat idézte bajtársainak — átkozták is szegényt érte az aradi fogságban. Bohusné is megírta: „Poeltenberg hozzátéve még, hogy midőn Rüdiger tábornoktól kérdezé, mi volna a biztosíték arra nézve, hogy Ausztria megtartja adott szavát, ez azt feleié: — Ausztria gyengesége.” Ez a halvány remény végképp eldöntötte a vitát, hogy ki előtt tegye le Görgey serege a fegyvert. Mert eddigre már más választása nem volt. Az erdélyi magyar hadsereg minden hősiessége és Bem kiváló vezérlete ellenére megsemmisült, a déli hadsereget' pedig Dembinski ügyefogyott vezérkedése tette tönkre a hatvanezres sereg az augusztus 9-i temesvári csata után valósággal szétrobbant. Görgey magára maradt harmincezer emberével a kétszázezres orosz és osztrák (Folyt, a 14. oldalon) Székely-Molnár Imre
