Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-11-21 / 47. szám
». oldal MAGYAR HÍRADÓ { IGAZ TÖRTÉNETEK, 5 \ KALANDOS HISTÓRIÁK J # A KARIB-TENGER TITKA ? (FOLYTATÁS) Húsz perc múlva az uj kapitánnyal vették fel az összeköttetést. Az éterből érkező hang olyan ember hangja volt, aki minden erejével megpróbál uralkodni hisztérikus félelmén. — Nem tudom megállapítani, hol vagyunk ... Mindhiába . .. semmit sem tudok megérteni . . . Azt hiszem, körülbelül 320 kilométerre vagyunk a támaszponttól északkeletre . . . nem tudom ... — és az összeköttetés itt újból megszakadt. Mikor a rádiótávirászok újból felvették az összeköttetést, a kapitány csak annyit mondott: — Azt hiszem, hogy ... és ebben a pillanatban teljes csend lett. Fort Lauderdale-ban riadót rendeltek el. Tíz perc múlva a hatalmas “Martin Mariner” hidroplán felszállt a megadott északkeleti irányban. A felszállás után tizenöt perccel az ellenőrző torony elvesztette a hidroplánnal az összeköttetést. A “Martin Mariner” és a személyzet 13 tagja örökre eltűnt. Tizenkét katonai repülőgép és egy felderítő hajó átkutatta a vitás térséget és azzal a hin-el érkeztek vissza: a tenger nyugodt, az égbolt tiszta, a szél mérsékelt. Sehol sem láttak repülőroncsot, holttestet. Nyoma sincs szétömlött olajnak. A kutatás hónapokig tartott. Több mint 260 amerikai és 30 angol repülő, 15 szárazföldi katonai egység, 20 hajó és több száz civil önkéntes éjt nappallá téve átkutatott mintegy 350,000 négyzetkilométer területet, Floridától és az Atlanti-óceántól a Mexikói-öbölig és a Karib-tengerig. Sehol semmi nyom. A haditengerészetnél különleges bizottság vette kézbe a vizsgálatot. Mindjárt az elején elvetették azt a lehetőséget, hogy a bombázógépek üzemanyaghiány miatt kerültek ilyen helyzetbe, vagy pedig motorhibájuk lett volna (mégpedig mind az öt gépnél egyszerre!) A repülőknek csak térben aló elhelyezkedésük megállapítása okozott /or.dot. És ha a véletlenek különös összeá'-'zá.sa révén a radarok nem működtek o.ra egy időben mind az öt gépen — az idő '.'-zna volt és a repülők könnyen megállaótratták helyzetüket a nap állása szerint A "Martin Mariner” eltűnése még ezexet a feltevéseket is semmissé tette — a •"■idroplán esetében szó sem volt tájékozódási problémáról. Az eset, amit leirtunk, csak egy a hasonlóan titokzatos repülőgép- és hajóeltünések közül. Az összes eseteknél egy a közös: a helyszín. Ebben a térségben tűnt el eddig, minden nyom nélkül, hatvan repülőgép és hajó. 1866-ban történt. A “Lotta” svéd teherszállító hajó, amely Gibraltárból Havannába hajózott, valahol Haiti északi partjai közelében tűnt el. Két év múlva hasonló sorsra jutott a “Viego” nevű spanyol kereskedelmi hajó. 1880 januárjában a brit “Atlanta” fregatt. Négy évvel később tűnt el az olasz “Miramon” hajó, amely New Orleans irányába hajózott. Azonban az első ilyen eset, ami valóban felkavarta a közvéleményt, az amerikai “Cyclops” nevű hajó eltűnése volt. A tengerészeti technika legújabb vívmányának tekintették: a gigantikus hajó a nyílt tengeren üzemanyaggal tudta ellátni az amerikai hadihajókat. 1918. március 4-én, fedélzetén 221 tengerésszel és 57 polgári személlyel, megrakodva magnezittal. Barbadosból a virginiai Norfolk felé indult el, de soha nem ért célhoz. A kutatás ezúttal is eredménytelen maradt. Sorolhatnánk a titokzatosan eltűnt hajókat. Jóllehet fel voltak szerelve rádiótávíró berendezéssel, egyikük sem kért segítséget: mintha mindegyik hajó egyszerűen “elpárolgott” volna. A szó szoros értelmében nyomtalanul. Azonban az amerikai “Martine Sulphur Queens” tankhajó eltűnése után — 1963 februárjában egy texasi kikötőből Norfolkba tartott és már a második napon megszakadt a rádióösszeköttetés a szárazfölddel. — mégis találtak valamilyen nyomot: egy mentőmellényt. De — semmi többet. A legnagyobb talány és gond volt, hogy egyetlen esetben sem találták meg a tengerészek holttestét. Minden hajótörés után, még akkor is, ha emberevő cápák tartózkodnak a közelben, a hullámok egy-egy holttestet kiusztatnak a partra. Hasonló ebetek fordultak elő az un. “ördög-tengeren”, a Csendes-óceán “kis kézelőjén”, Japántól délkeletre. 1950-től 1954-ig itt kilenc hajó tűnt el, és a vizsgálatok semmilyen eredménnyel sem jártak. A japánok ezt a területet veszélyes övezetnek nyilvánitották. Megindultak az újabb találgatások. Az újságok hol tengeri szörnyeket, hol kalózokat, hol más bolygókról származó lényeket emlegettek. A “Dei Gratia” brit vitorlás New Yorkból Gibraltár felé vezető utján 1872. december 4-én egy teljesen elhagyatott, “Mary Celeste” nevet viselő vitorlásba ütközött, lcb. ezer kilométerre a portugál partoktól. Az eset lényegében ismeretes: a hajó kitűnő állapotban volt és senki sem tudta megérteni miért kellett a személyzetnek elhagynia; soha, sehol, a legkisebb nyomát sem találták az eltűnt tengerészeinek, sem a kapitánynak, B. S. Briggsnek, az “öreg tengeri medvének”, de családjának sem, amelyet a kapitány magával utt. A titokzatos eset “felizgatta” az emberek fantáziáját. A hivatalos vizsgálatok és bírósági perek bebizonyították a különböző feltételezések!, gyanúsítások alaptalanságát — mert már olyan vád is elhangzott, hogy a “Dei Gratia” hajó kapitánya és személyzete egyterűén, minden élőt megölt, és beledobálta a tengerbe, csakhogy a “Mary Celeste” értékes rakományát megszerezze, ami — a tengeri jog szabálya szerint — őket, mint “megtalálókat” megilleti. Ismét szóba kerültek a gigantikus polipok, amelyek csápjaikkal a tengerészeket “lehúzzák” a fedélzetről és a tenger mélységeibe vonszolják. 1926-ban Adam Bushey-nak az az ötlete támadt, hogy a “Mary Celeste” hajó személyzete “dematerializálódott”; és az olvasókat ez a gondolat fellelkesitette, csakhogy senki sem látta tisztán, miért kellett volna anyagtalanná válniuk az emberi, élő szervezeteknek, és miért nem a hajónak, amely érintetlen maradt. A tudományos fantasztikus regények írója, Charles Fort, erre valamiféle “szelektív erő”-ről szóló elmélettel válaszolt, amely egyszerűen “elvitt” a személyzetet, nem hagyva maga után semmi féle nyomot sem. Végül, 1955-ben, a repülő csészealjak amerikai szakértője, Jessup professzor, kirukkolt saját feltételezésével: a “Mary Celeste” hajó tengerészeit más bolygóról származó lények fogolyként vitték magukkal. Az ördög-tenger csak a hajókat nyeli el, az amerikai “retélyes terület” a repülőgépeket is. Folytatódott az eltűnések sora. Alighogy az “elveszett őrjárat” lekerült az amerikai napilapok első oldalairól, három újabban eltűnt repülőgép esete került erre a helyre: egy amerikai és két angol utasszállitó repülőgépé. És folytatódott e rejtélyes eltűnések sorozata. A tengerészeti és repülésügyi szakemberek végül is arra az álláspontra jutottak, hogy a vizsgált esetek, a körülmények bizonyos “geográfiai fenoménre”, tehát földrajzi jelenségre utalnak. Erről ma éppen annyit tudunk, amennyit a 15-ik században tudtak a rádióaktivitásról — vagyis semmit. Tény hogy a számos megoldhatatlan problémát okozó hajó- és repülőgép-eltünés bizonyos, viszonylag keskeny földrajzi övezetre korlátokzódik. A Karib-tengeren szó sem lehet tenger alatti vulkánokról, mint az Ördög-tengeren, ahol vulkánok léteznek, de amelyek kitörése után sok nyom maradt volna, igy tehát ott is el kellett vetni az eltűnések okának ezt a feltételezését, így tehát ezek a titokzatos esetek bekerültek a nagy és felderitetlen világrejtélyek sorába, amelyekre mindmáig nincs felelet. Vége.
