Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-11-14 / 46. szám
12. oldal CIRKUSZ Irta: HALÁSZ PÉTER a flitteres, lisztesképű, csillogó-süvegű bohócok, a fantáziavilág furcsa lidércalakjai. Dehát akkor milyen legyen az uj bohóc? — Emberi — mondja röviden Germains — mulatságos, de nem szánalmas! Most jelent meg a brit cirkuszok negyedévi folyóiratának őszi kiadványa és arról a (legalábbis a szakma számára) örvendetes fordulatról ad hirt, hogy a cirkusz műfajának hosszú ideje nem tapasztalt, uj népszerűsége támadt Angliában: negyven vándorcirkusz-társulat roppant sikerrel járja a brit szigeteket, á Great Yarmouth-i és Blackpool-i nagycirkuszok minden előadása zsúfolt házak előtt pereg és a hires Chipperfield cirkusz-család a hó végén uj cirkuszt nyit meg a skóciai Glasgow-ban. Mindez talán nem volna olyan meglepő, ha alig néhány esztendővel ezelőtt a cirkusz nem tűnt volna Angliában hanyatló műfajnak, Chipperfieldék például a hatvanas évek közepén fölszedték sátorfáikat és elmentek Dél-Afrikába, a Smart-cirkusz fölhagyott vendégszerepléseivel, Bertram Mills, Austen bezárt, a porondok elárvultak, a légtornászok és a bohócok elszéledtek a szélrózsa minden irányába. Most visszajöttek. Sőt, a közönség mintha nem tudna betelni velük. Reneszánszát éli a cirkusz! Miért? Bemard Crabtree, a Blackpool cirkusz igazgatója azt mondja, azért, mert hovatovább ez az egyetlen szórakoztató előadás, amelyre családok, papa-mama, gyerekek aprajanagyja beülhetnek minden gyanakvás és aggodalom nélkül, biztos, hogy nem hangzanak el fület és érzékenységet sértő szavak, Ízléstelenség veszélye nem fenyeget s ami talán mindennél fontosabb: a cirkusz nem cinikus. Egy műfaj, amely megőrizte ősi eredetiségét. Stílusa azonban mégis változik, részben kényszerből, részben azonban a legifjabb közönség, a gyerekek Ízlésének és szemléletének átalakulása miatt. A kényszerből való változás okai talán a kevésbé érdekesek — a tigrisek és oroszlánok hiányoznak az uj cirkuszműsorokból, egyszerűen azért, mondja David Jamieson, a King Pole című cirkuszfolyóiratnak a főszerkesztője, mert a veszettség elleni védekezést szolgáló angol törvény értelmében, oroszlánt is, tigrist is (csakúgy, mint kutyákat) Angliába való behozataluk után hat hónapig egészségügyi vesztegzár alatt kell tartani. Az ilyen tétlen félesztendők során a vadállatok etetése természetesen az importálót terheli, egy tigris, vagy oroszlán pedig annyit eszik, hogy ellátásának költségei később már behozhatatlanok. Lovak, pónik, fókák és elefántok quarantine nélkül érkezhetnek, igy aztán ők lettek a cirkuszok állatsztáijai, bár az elefánttal viszont az a baj, hogy mig tíz esztendővel ezelőtt pompás elefántot lehetett vásárolni Indiában nyolc-kilencszáz fontsterlingért, ma már legalább háromezer fontsterlingbe kerül. Mint minden egyéb — drágul az elefánt is. Ami azonban a gyerekek Ízlésének változását illeti, ez már figyelemreméltóbb jelenség, társadalomtudósokat is elmélkedésre késztetheti, a cirkuszigazgatókat pedig a műfaj eddigi sablonjainak átdolgozására. — A hármasszaltó többé nem érdekli őket — mondja Roberto Germains, a Great Yarmouth cirkusz igazgatója — nem köti le figyelmüket az, ami túlságosan bonyolult és veszélyes. Mintha ösztönösen menekülnének a bizarr fantázia világából, a cirkuszba többé nem a képtelent és utánozhatatlant keresik, de — önmagukat. Saját életük tükörképét. Jókülsejű fiatal férfiakat és nőket akarnak látni a porondon, kecses mozdulatokat, magabiztosságot, kispórólt eleganciát. A halálszaltó felé vezető, idegtépő, gyorsuló, a fortisszimó őijöngéséig fokozódó dobpergés a múlté. Mi idézte elő az izlésváltozást? Talán ugyanaz, amiért másfajta bohócokat akarnak látni a gyerekek. Ugyancsak Germains, a porondmester mondja, hogy a gyerekek többé nem nevetnek a nagy vörös orrt viselő bohócokon, a csetlő-botló, toprongyos, méteres cipőkben bukdácsoló, minduntalan felbukó figurákon, nem mulattatja őket, ha vödörszámra zúdítják egymásra a vizet a rikító-színekre festett clownok, sem A cirkuszra uj hajnal virradt tehát, de ez egyúttal nagy felelősséget helyez a porond művészeinek és bűvészeinek vállára. Ez a legfiatalabb nemzedék, a gyermekek közönsége még alig-alig meghatározható kérdéssel, válaszért — az emberiség történetében nem először — úgy tűnik, hogy ezúttal ismét a cirkusz világa felé s az utolsó humanistához — a bohóchoz fordul. KANADAI POSTA Ilyen az élet Torontóban Irta: SZÉKELY MOLNÁR IMRE Torontóban az az újság, hogy az árak pimaszul, ugrásszerűen emelkednek. Pedig hát van árellenőrző bizottság. Talán éppen az a baj, hogy van, mert a tényleges szereplésük eléggé kicsi, a kartellek és a spekulánsok kikapcsolják őket a közszereplésből és kényükre-kedvükre emelik az árakat. Szomorú jelenségek ezek. Azelőtt, nem is olyan régen még valósággal dőzsőlni lehetett az árukészletekben, mindenki megvehette azt, amire szüksége volt, ma? A hajdani dús polcok, különösen a hét elején üresen tátonganak, a kiszolgálók unottan lézengenek, s csak úgy foghegyről mondják, hogy majd csütörtökön, akkor talán lesz. Mintha a hétfő, a kedd és szerda nem is tartozna a hétbe, olyan halott napokká váltak, amelyeket ki lehet huzni a naptárból?! Újabban megdrágult a tej is öt centtel. A cigaretták között is kevesebb a választék. Erről jut eszembe az a fanyar pesti mondás: veszi, nem veszi, megeszi, mert más nincs. Ez a helyzet más téren is előfordul. Aki mondjuk előre kíván gondoskodni a télről és Székely-Molnár Imre villanymelegitőt akar vásárolni, mert ki tudja, mit hoz a jövő, mire határozzák el magukat az embargó urai, mindig tartani kell valami váratlan meglepetéstől, amit az előrelátók igyekeznek megelőzni. De bizony a villanymelegitők között nincsen nagyobb választék. Lehet az is, hogy a még előbbre látók már felvásárolták valamennyit és én már csak egy pár kiselejtezett példányt találtam az üzletekben. Ami lehet, még tavalyról maradt meg a raktárakban, s ha azt kérdezi valaki, hogy mikor érkezik meg a nagyobb árukészlet, a segéd semmi jóval sem biztat, körülbelül azt mondja, hogy ez teljesen kilátástalan. A gyárak nem ígérik a szállítást, hetek óta nem érkezik újabb áru, a sürgetésre egy szó a válasz: nincs. Mi lesz itt, istenem, ha a házakban az öreg motorok felmondják a szolgálatot? Rossz még rá is gondolni. Igaz, ezt még kijavítják, de éjszaka nem nagyon sietnek kijönni a szerelők. A papír fronton is az a helyzet, hogy olyan nagy a hiány, hogy mindig pont az a papir hiánzik, amire éppen szükség van. Na, most beszéljünk valamit a földművelésügyi miniszterről. Meg kell adni, igen belevaló, humoros ember, aki, amikor a tej megdrágult azt felelte az újságíróknak: ,,ha drága a tej, igyanak bort, abban sok a vastartalom, használ a szervezetnek”. A televízióban és a rádióban hatalmas propaganda folyik a tejtermékek érdekében. Nem lenne méltányosabb a magas hirdetési árakat megspórolni és helyette olcsóbbá tenni a tejet? Tudott dolog az is, hogy a fölművelésiigyi miniszter lelkén szárad — akit a farmerek sorából emelt ki Trudeau, mert jól politizált, nekik köszönheti a miniszterelnök az abszolút többséget — az a tény, hogy a közelmúltban megromlott 30 millió tojás. A vizsgálat hivatalosan megállapította, hogy az országos méretű botrányt az robbantotta ki, hogy a tojásokat gondatlanul kezelték az állami raktárakban. Egyik napról a másikra szenzáció lett a tojásügyből és a földművelésügyi miniszterünk nem győzi kapkodni a fejét a jól célzott kritikák elől. Nem kis dolog az, hogy 30 millió tojást kellett a szemétbe dobni, miközben a tojás ára is megemelkedett. A miniszter egyre csak azt ismétli, hogy mit számit az a néhány millió tojás, mikor az évi termés meghaladja az 5 milliárd 700 millió darabot. A miniszteri érvelést senki sem fogadja el és a kommentátorok kiviccelik a 30 millió megromlott tojás jelentőségét, főleg a karikatúráknál a rajzok halálosak. A kommentátorok szerint ez a mennyiségű tojás 1600 kilométer hosszú lenne, ha ■ egymás mellé raknák, s akkora rántottét lehetne sütni belőle, hogy Trudeau miniszterelnök és 30 tagú kormánya 1300 évig ehetne fejenként naponta két-két tojásból rántottét. A vicces adatok persze azt akaiják kifejezésre juttatni, hogy a 30 millió tojás mégiscsak sok. Még akkor is, ha évi 5 milliárd és 700 millió a kanadai termelés. Most folyik egyébként a nagyarányú kivizsgálása annak, hogy az elromlott tojásokért kik a felelősek, de számonkérik a hiánycikkeket is, főleg az szembetűnő, hogy a cukor ára lassanként 120 százalékra emelkedett. Az eredményről legközelebb beszámolok. A HUMORISTA SZEMÉVEL BETEGLÁTOGATÓK Lehet, hogy akadnak olvasók, akiknek feltűnik, hogy az elmúlt 3 hónapban nem láthatták nevem a lapunkban. Ennek oka, hogy tanulmányi kiránduláson voltam egy kórház sebészeti osztályán. A beteglátogatókat tanulmányoztam. Az első, ami feltűnt, hogy mindegyik vigyorog. Nem mosolyog, nem nevet, mert valljuk be a helyzet egyáltalán nem nevetséges. Ezért van az, hogy a beteglátogató képén erőltetett vigyor látható, mivel azt akaija elhitetni a beteggel, hogy állapota könnyű, az egész nem volt több, mint szunyogcsipés. Én már ekkor megsértődtem. Végülis az ember nem mindennap beteg és joggal elvárhatja, hogy ilyen alkalmakkor legalább ijedjenek meg, nézzenek rá sajnálkozva, kényeztessék, szépítsék meg szomorú napjait. — Nahát öregem, sosem voltál ilyen jó színben — harsogja barátom, akit tiz éve nem láttam. Miközben beszél és vihorászik, engem a frász (Folyt, a 13. oldalon) ■:iődí>iÁd(W» somsa jIwnö| wiavon mlósofto.'<l\7oH sdmá-snaq tú áavsbnotrniil ddoyaertgaí s ygod d!ov
