Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-10-24 / 43. szám
9. oldal BETYÁRBÓL PANDUR Irta: SÁGI PÁL A partyn a sors véletlenül egy macskabajszos férfit telepitett mellém a bárpulthoz. Mint partyn szokás, nem ismertük egymást. De mivel mindketten egymásután két azonosfajta italt rendeltünk, ez megadta az okot és jogot, arra, hogy összeismerkedjünk. Úgy kezdődött, hogy jó amerikai szokás szerint megkérdezte mi a bizniszem és mennyit keresek. Erre én ugyancsak amerikai szokás szerint mondtam neki egy összeget, amitől abban a pillanatban magam is megijedtem és körülnéztem, nem áll-e a közelben valami adóhivatali ember. De szerencsére senki sem fülelt és igy nekem is módomban volt viszszakérdezni, hogy hát neki mi a biznisze. Tolvajiskolám van — felelte. — Nocsak, no — a meglepetéstől csak ennyit tudtam kinyögni, azt is magyarul. Ö pedig mosolygott a macskabajsza alatt, aztán közelhajolt hozzám és amerikai bűnügyi históriát mesélt el. Én meg továbbadom amit tőle hallottam. Az amerikai áruházak, üzletek réme: a bolti tolvaj. Szakmánként százmilliókban számolják amit egy évben elcsennek. Számuk félelmetes arányban növekszik. Minden évben többen vannak, nagyobb a kár. Kik lopnak? Kaliforniában a déli, a középnyugati és a Kanadával határos államokban 51 százalékuk férfi. Másfelé a nők vannak többségben. Itt New York-ban ijesztően nagy az arányszámuk: 100 fülönfogott tettes közül 75 nő, ami nem vet valami jó fényt a gyengébb nemre. Mit lopnak? Mindent. De van benne valami furcsa rendszeresség. 50 dolláron felüli értékű holmi ritkán tűnik el. A lopott áru értéke átlagban 1 és 20 dollár között mozog. Szupermarketekben többnyire drágábbfajta kis konzerv a zsákmány: szardínia, candy, csokoládé. Áruházakban: sál, nyakkendő, kesztyű, brosstű, fülbevaló, erszény. Drug-storeban: tranzisztoros rádió, villamos zseblámpa, parföm, szájruzs, puderdoboz, apró háztartási cikk. De persze egyéb cikkekben is nagy a forgalom: fogy minden, ami belefér a zsebbe, kézitáskába, bevásárló szatyorba. Az enyveskezű hadsereg létszámában 50 százalék a vevő, aki ingyen akar vásárolni. Meglepően sok a gazdag fiatal lány. A szex, a hippiskedés, a kábítószer már nem elég nekik. További izgatószernek rászoktak a veszéllyel járó lopásra. 25 százalék a hivatásos bűnöző, aki ebből él és 25 százalék az alkalmazott, aki ezzel egészíti ki a fizetését. Aránylag sok a gyerek, aki nem azért lop, mert szüksége van rá, hanem csak úgy „tréfából.” Nagy „divat” a lopás a könyvüzletekben is. Egy-egy vékonyabb kötet egy-kettőre elsüllyed a zsebben, még az egyetemi, kollégiumi könyvesboltokban sem ritkaság az enyves kéz. Az egyik nagy egyetem boltjában 90 ezer dollár értékű könyv tűnt el. Még az is megesett, hogy egy teológiai hallgatót azzal vádoltak, hogy fizetés nélkül vitt el egy Bibliát. Ennyi a bolti tolvajokról. De hogyan védekeznek ellenük? A szupermarket láncolatok, a drugstore hálózatok, a nagyáruházak saját felügyelőket tartanak, akik ott sétálgatnak a vevők között és titokban figyelik őket vagy pedig magándetektív vállalatok embereit állítják be erre a munkára. Sok szupermarketben ferde szögben tükröket szerelnek a falakra. A ferdeszögű tükrök a helység egyik sarkában álló felügyelő elé vetítik az egész üzlet képét és szinte összegyűjtve látja valamennyi vevőt. Van egy áruház (aki akarja kitalálja, hogy melyik), ahol a mennyezet tartó díszes oszlopok közül néhány belül üres. Az üregben magándetektív áll és akárcsak a tengeralattjáró parancsnoka, perioszkópon át ellenőrzi a terepet. A másik áruház lélektani fogással kísérletezett. Időnként megszólalt a hangszóró: — Mrs. Brown azonnal jöjjön a biztonsági osztályra. A biztonsági osztály sűrű emlegetésével akarták a rosszban sántikáló vevőket emlékeztetni arra, hogy gondolják meg a dolgot: vigyáznak rájuk. A lélektani hatás azonban nem fogta le a hosszú ujjakat és az áruház áttért a gyakorlati módszerre: a detektiv-ellenőrzésre. Az én macskabajszosom itt tartott a történetben, amikor már nem álltám meg tovább és visszakanyarodtam a beszélgetés kezdetére: — De hát hogy is van az a dolog azzal a tolvajiskolával? Erre aztán nagy megnyugvásomra kiderült, hogy bárpult-szomszédomnak tolvajiskolája van ugyan de éppen fordított előjellel: nem a lopás tudományát tanítja, hanem a tolvajok elleni védekezést. Az viszont igaz, hogy a „tanáljai” kiérdemesült bolti tolvajok. Rájött ugyanis, hogy nem elég, ha a tolvajokat egynéhány ellenőr figyeli, az eladókat is be kell kapcsolni a védekezésbe. Kikutatta néhány jó útra tért, egykori hivatásos bolti tolvaj címét, nyitott egy kis irodát, szerződött pár üzlethálózattal és időnként tanfolyamot tart az alkalmazottaknak, különösen a kezdőknek arról, hogyan lehet megelőzni a lopást, hogyan lehet felismerni a tolvaj-jelöltet, hogyan mozog, hogyan áll a pulthoz, hogyan válogat az áruban, egyszóval mik a fogásai. A tanfolyamon valóban szakemberek oktatják az eladókat, nemcsak elméletben, hanem gyakorlati példák bemutatásával is. Ennél hasznosabban tanítani már nem lehet. Itt a New York-i partyn jöttem rá, hogy Amerika messzi esik Magyarországtól, de itt is érvényes a magyar mondás: „betyárból lesz a legjobb pandúr.” MOZAIKOK (Folyt, a ö. oldalról) nyitvafelejtik a csapokat, amitől aztán az egész ház elárad vízzel. * * * Az etnik sajtó legújabban nagy becsben áll a kormány előtt. Rájöttek ugyanis arra — ha nehezen is —, hogy az etnik újságok igen fontos feladatot töltenek be. Megállapították, hogy a bevándorlók többsége, bár már beszélik az úgynevezett konyhanyelvet, de sem Írni, sem olvasni nem tudnak angolul. Főleg az öregebbje képtelen megtanulni az Írást és az olvasást, s ezért csak a saját nyelvükön irt újságokat olvassák. A miniszter, aki erről előadást tartott a nemzetiségi újságíróknak elárulta, hogy ezért érdeke a kormánynak a nemzetiségi sajtó támogatása. S úgy mellékesen megemlítette, hogy egyes helyekről, külországokból, százezreket fordítanak az itteni újságok „támogatására”. Érzékeltette, hogy ez a dug-segély főleg Kínából áramlik, s ezt bizonyítja az is, hogy ha valaki szétnéz a városban, látja, hogy egymás után nyílnak a kínai vendéglők. A Collég St-en, pár lépésre a Spadina-tól három uj kínai vendéglő nyílt meg, sőt az egyik legismertebb magyar vendéglő, a Pátria is kínai kézbe került. De nemcsak Kínából árad ide a pénz, jó befektetés kínálkozik szállodák építkezésére is. Újabban három óriási szálloda nyílt meg Torontóban. Japán, angol és német tőkések itt látják legbiztosabban kamatoztatni a pénzüket. Mind a három szálloda csodálatosan szép úgy kívül, mint belül. S hogy a boldogság teljes legyen, akárcsak a többi nagy luxusszállodában, itt is építettek belső uszodát, szaunát is. A szobák ára természetesen igen borsos. Egy ilyen fényes apartmentben nem ritkán 400 dollárt is elkérnek egy napért. Folytassam? Minek. Majd legközelebb mesélem tovább... KÉT VERS: AZÖLD SELYEM MEZŐBEN A zöld selyem mezőben kisbárány lépeget; eirézem elmenőben, milyen szelid lehet. De hersegő beszédet súg kis fiivek soka — Mit szólnál, hogyha téged tépdesne igy foga? AMIT TOVÁBB ŰZTEM... Amit tovább űztem, jó őrzője voltam; amit megőriztem, azt elpazaroltam. Mit magamba rejtek semmivé lesz úgy is; amit itt felejtek, kisér siron túl is. Devecseri Gábor Anekdoták hires emberekről Arthur Rubinstein, a világhírű zongoraművész egyszer megkérdezte Picassót, miért festi állhatatosan ugyanazt a modellt. — Ez aztán a kérdés, mondhatom — válaszolt a festő. — Észre kellett volna már venned, hogy a festészetben sohasem ismételjük magunkat. Hol a fény változik, hol a színárnyalat, hol a felfogás. Nagyon csodálkozom, hogy ezt nem tudod, hiszen a zongorajátékban is ugyanígy kell lennie!-o-Lajos Fülöp francia uralkodó, akit polgárkirály néven emlegettek, egy alkalommal egész udvartartásával a Tuileriák közelében sétált. Egyszercsak szembetalálkozott egy parasztasszonnyal, aki szépen kihizott tehenet vezetett. — Mennyibe kerül ez a tehén? — szólította meg az uralkodó az asszonyt, aki azonnal kivágott egy viszonylag magas árat. — Jóasszony, maga egy kicsit túloz, annyit ez a tehén nem ér... — mondta Lajos Fülöp. — Ért is maga a tehenekhez — vágott vissza az élesnyelvű asszony! — Ugyan, jóasszony — válaszolt a király —, nézzen csak végig az utánam sétáló boijuseregen...-o-Emil Coué neves francia orvost az éjszaka kellős közepén zavarta fel egy hisztérikus páciense. Miután az orvos megvizsgálta a beteget, szigorú arccal igy szólt hozzá: — Asszonyom, küldjön azonnal a papért, és ha netán az utolsó kívánságát írásba akarja foglalni, jó lesz, ha elküld a jegyzőért is. — Ennyire komoly a bajom, doktor ur? — kérdi megrémülve az asszony. — Egyáltalán nem. Aggodalomra semmi oka. Csak nem szeretném, ha én lennék az egyetlen ember a városban, akit éjjel kettőkor legédesebb álmából zavarnak fel! — válaszolt a kellemetlen betegnek Emil Coué.
