Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-10-17 / 42. szám
17. oldd MAGYAR TÁJÉK: Vadászat puska nélkül... SZARVASKŐ, szeptember hó . . . — Boldogult tornatanáromra gondolok, amig fölfelé kaptatok a hegyi falu szélső házsora mentén. Micsoda vadászhistóriákat tudott! “Itt álltam én, ott fújtatott elő a disznó . . . kapom a puskám, és piff-puff, vége!” (Harmincegynéhány év múltán nemrég hallottam megdöbbenve: ősz fejjel lett kedvenc szórakozásának áldozata, a vadkannak szánt golyó őt érte, valahol a szlovák Kárpátokban . . .) Lassan elmaradnak a házak, a kertek, az erdő széléhez érek. Nem követem néhai testnevelőm példáját: vállamon átvetve a szij végén nem lőfegyver, csak egy jámbor MOM-látcső fityeg. Álmatagon kék égbolt borul í'ölém, de a sűrűsödő lombok mind több szeszélyes arabeszkkel tajzolják tele. Szeptember vége felé jár; egyelőre csak a messzibb hegyhátakon látni, hogy már megkezdték diadalmas terjeszkedésüket az üde zöldet egyre inkább kiszorító, látványnak szinpompás, mégis oly mélabus érzelmeket keltő vöröses és sárga színek. Nem hallik ide már az ugatás sem — de fentről mintha mély, elnyújtott, minden izemet megrezegtető harngot sodorna erre a szél. Igen, szeptember van. Bőgnek a szarvasok . . . íme, már itt is az erdő. Ám nem könnyű oda bejutni. Magas drótkerítés óvja, nagy piros betűk hirdetik messzire: “Zárt terület. Idegennek belépni tilos!” Lám, ha vadölő mordánlyom, zsebemben vadászigazolványom lenne, most minden lelkiismeretfurdalás nélkül beléphetnék ... De szándékaim békések — nem lőni, csak meglátogatni szeretném az ablakomból is látható hegyi erdők lakóit, a szelíden legelésző, böhemót négylábuakat, “akiket” köivökkorom óta pajtásaimként kedvelek. Vajon “idegen” lennék-e? már nem ér ide. Merészségem jutalma: végre a természetien vagyok, ahol nem jár berregő motorjaival, rekedt üvöltést szerteköpködő táskarádióval és kazettás magnóival az ember — hiszen tilos számára. Ám én — már bocsáttassák meg nekem — itt nagyon jól érzem magam. Gumicipőm nesztelenül küzdi le az egyre keskenyülő erdei ut göröngyeit. A levegő mind tisztább lesz, a bőgés iránya most már pontosan kivehető; közeledésem — igy fegyvertelenül — nem zavarja az okos bikát, háborítatlanul teszi, ami a dolga, amit az ösztöne sürget. Világosodik az erdő, közel az irtás, a füves-bokros tisztás. S már látom is, a látcső tapintásnyi közeibe hozza! Hány ágú is az agancsa? Hat . . . tiz . . . Tizennégy . . . — úristen, csak ne bólogatna folyton a fejével! Közénk tolakodnak a szélben hajlongó lombok — nem, nem sikerül megszámolni. S éppen a szél! Fordul az iránya, a koma szagot fog. De nem iramlik neki (talán sejti hogy jó barát lesi), csak szépen, komótosan baktat el a sűrűség felé. Igyekszem tapintatosan a nyomába szegődni — s érdemes! Mert a közeli szurdok felől feldübörög a föld, törnek, reccsennek a fiatalos zsenge ágai. Velem mit se törődve csapatnyi tehénke robog elő, oly közel húznak el, hogy szinte megcsap a párájuk. Fehérfoltos farukat kecsesen riszálják, nemsokára csak ennyi látszik belőlük amint távolodnak a ritkás bükkösben. S egyszerre — mintha valahol megtorpannának. Pillanatnyi teljes csend. S azután tisztán idehallik a magaslaton túli völgyből egy másik bőgés. Nem ismerem a szarvasbikák “hangfekvését”, de mintha fiatalabb, erősebb him lenne . . . S amott, a hajlaton túl, folytatódik a csörtetés, de már más irányba, a túlsó völgy felé. Sűrű cserjébe érek, az ösvényről elkanyargó csapást követem. Hirtelen röffenés, alig különbözik az ól falához dörgölőző kocáétól ... De most itt — alig öt-hat méternyire, a bozótban — kevésbé kezes állat szusszan. Gukker után kapkodni kár lenne; anélkül is kivehető annyi, hegy agyara nincs, viszont valahol körülötte, az avarban többen mocorognak. Csak nem vadmalacok? Megmeredve figyelem : elülső lábait megveti, a hátsókkal bizonytalanul toporog. Egyenest szembe néz velem, magamon érzem a szapoi’án pislantó disznótekintetet. Azután — minden sietség nélkül — nehezékesen jobbra fordul, s méltatlankodó röfögéssel nekiindul. Úgy látszik, nem tetszettem neki .. . Távolodó csörtetésből veszem csak ki, hogy láthatatlan kísérői követik . . . Magam maradok a rigókkal csízekkel, harkályokkal kissé sebesebben verő szívvel, de boldogan — puska nélkül. G. Szabó László párakicsapódásra való hatását azóta tudományos kísérletekben is vizsgálták nem alaptalanul. A szerk.) Az egykori leírások a szokásról különféleképpen emlékeznek meg. Például az 1694. évi csaraki szőlőhegyi statútumok 5. pontja szerint: “A harangot penig kivigyék és felcsinálják, hogy estve, reggel imádságra és az felhők eleibe harangozhassanak.” Gyulaffy Kristóf a Csobánchegyi kápolnának a levéltári emlékek tanúsága szerint még két hold szőlőt is adott, amelynek “kulcsárszőlö” volt a neve. A 18. század végén II. József fellépett az ősi szokás ellen. 1786-ban kelt rendelkezésében a következő olvasható: “Sok példákkal bizonyos lévén az, hogy az érczek a harangozás által az fölhök eloszlása helyett inkább a ménkövet magokhoz szívják s a veszedelmet öregbbitik, a melyet a harangozás példáikul mind az harangozó emberekre, mind pedig a templomokra nézvést, a mellyel a ménküütés által el égtek, bizonyítani lehet, ezért f. urunk azt magával el hitetvén, hogy az eő jobbágyai azt az eő hasznokra célzó szorgalmatosságának fogják tulajdonétani, ha a felhők ellen eddgi szokásban volt harangozást el tiltja, ezért parancsoltaik, hogy valamint ezen kegyelmes rendelés és tilalom haszony végett tétetik, úgy az minden heleken megtartassák.” Sajnos a hegyközségi kápolnák nagy része elpusztult, csak néhány épen maradt fehérre meszelt kis kápolna emlékezetei az arr ajárót a régi idők szőlőmunkásainak hitére, szokásaira. ÓHAZAI SPORT 8. forduló MTK-FERENCVÁROS 0:0 VIDEOTON- U. DÓZSA 1:1 (0:0) Bp. HONVÉl)SALGÓTARJÁN 3:0 (2:0) TATABÁN YA-CSEPEL 1:0 (1:0) PÉCSI MSCZALAEGERSZEGI TE 0:0 SZOMBATHELYVM EGYETÉRTÉS 2:0 (1:0) RÁBA ETO-BÉKÉSCSABA 1:1 (0:0) VASAS-DIÓSGYŐR 2:0 (2:0) A labdarúgó \ B I állása •1. Ü. Dózsa 2. Bp. Honvéd 3. FTC 4. Videoton 5. Tatabánya 6. ZTE 7. Békéscsaba ». MTK 9. Rába ETO 10. Haladás 11 Pécs 12. Csepel 13. Vasas 14. DVTK 13. Egyetértés 16. SalBTC 1 — 22— 7 13 1 1 18— 5 13 1 18— 7 11 2 10— 8 9 2 6—5 3 8—10 3 16—16 3 9—11 3 12—15 4 10—20 2 6—7 4 10—12 5 10—13 4 11—15 4 5—12 5 5—13 Emlékek egy másik korszakból óvatosan körülnézek, s elkövetem a hallatlan szabálysértést: villámgyorsan átmászom az odakészitett, kényelmes létrán. Jól van, nem látta senki! Még pár lépés — s egészen más világban vagyok, egy külön birodalomban. Odalentről még fel-felbug a lejtőn kapaszkodó busz hangja; de orrfacsaró bűze VESZPRÉM, Veszprém megye. — Az észak-bal'atoni borvidék hegy községeiben vagy a tapolcai medence vulkanikus kúpjain kisebb-nagyobb kápolnák láthatok. A hegyolc alak legszebb kilátóhelyein épült kápolnák történeti szerepét azonban kevés turista .vagy szőlősgazda ismeri. Ezt kutatta dr. Sági Károly, a Balatoni Muzeum igazgatója, aki ásatásaival és levéltári kutatásokkal sok érdekes rész’.etet tárt fel. Megállap i t o 11 a például, hogy a középkorban a legtöbb szőlőhegyen kápolna állt. Ezek egv részéről már csak levéltári emlékek tanúskodnak, de soknak a maradványaival a szc'őforgatások alkalmával még ma is találkoznak a kései utódok. 1767-ben Veszprém határában épült a csatári kápolna. A gyulakeszi határban egy kör hajós, román templomból már csak az alapl'alak vannak meg. Egykor ugyancsak szőlőhegyi kápolna volt. Örvényesen az okiratok Szent Vendel, Rókus és Rozália kápolnát is említenek, amelyek azután megsemmisültek. A szőlőhegyi kápolnák haíangjai imádságra szólították a munkásokat, és jégverés ellen védték a szőlőt. A középkori hit szerint ugyanis a haíangszó hatására a termést fenyegető felhők eloszlanak vagy továbbhömpölyögnek, s ezzel megmentik a termést az elemi csapástól. (A harangok, kürtök, szirénák különböző rezgésszám u hangjainak a légkör elektromosságára és a ÓHAZAI NAPLÓ Lóárverést tartottak Nagyvázsonyban, a Zichy kastélyban. 20 tsz 86 verseny- és tenyészlovát vezették fel a többségében külföldi érdeklődők előtt. Több ló ezer dollár fölötti áron kelt el. • A Békés megyei város történetét és történeti személyiségeit ábrázolja az az 50 alakos kompozíció, amelyet Ruzicskai György, Munkácsydijas festőművész készít szarvasi alkotóházának falára. nagyobb, juharlevelü platánfája. A több mint háromszáz esztendősre becsült, jó állapotban levő platánfejedelem törzsét hat ember alig éri körül. Pécs — az egykori Sopianae város — ujafcb római kori részlete tárult fel a régészek kutatása nyomán: egy IV. századi sirkápolna. A Janus Pannonius Muzeum állandó jellegű kiállításaként nyilt meg most az ókeresztény kápolna a múzeumi és műemléki hónap keretében. így éRek az avarok. . . A Kárpát medence legnagyobb avarkori települését tárták fel a mohácsi sikon. A VI.VII. században létezett faluból mintegy 50 földbevájt ház, gabonásvermek, szabadtéri kemencék, kút, kerámiák, állatcsontok, malomkövek kerültek elő. Munkácsy Mihály mellszobrát, Palotai Gyula szobrászművész alkotását csütörtökön avatták fel a zalaegerszegi 407-es ipari szakmunkásképző intézetben. Védetté nyilvánították a högyész Petőfi Sándor nevelőotthon — a volt Apponyi Károly-féle kastély — húsz holdas ősparkját. A parkban — az évszázados tölgyek, vérbiikkök, tuják, fenyők, túli- kén avatták fel Debrecenben, pánfák és platánok közt — az Orvostudományi Egyetem található hazánk egyik leg- uj épülete melletti parkban. Doktor Segner János Andí ás világhírű orvosfizikus bronzszobrát október ötödi-
