Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-10-17 / 42. szám
12. oldal P.P.P. kalandjai élve-halva Irta: SIMA FERENC P.P.P., akit úgy is hívtak, hogy három Pé, teljes nevén Palotás Péter Pál volt. Földim, szintén szentesi. aki négy-elemis képzettséggel vágott neki az életnek. Kéményseprő-legénynek indult, de hamaröfan felhagyott vele. mert őt a kéménynél is magasabb ambíciók hajtották. Ezért inkább Kristó Nagy István gyógyszerész földink baromfivész elleni orvosságát teijesztgette a tiszántúli tanyavilágban. Az ügyes magyarok közül való volt, aki a tyukorvosságos patikustól a sütőpor, a tinta és egyéb vegyi kotyvalékok készítését is eltanulta nyitott szemmel, és jó fellépésével a falusi kiskereskedőkre is rá tudta sózni portékáit, úgy hogy pompásan keresett, úri módon megélt. A jóképű, 180 centi magas 3 Pének akkor lendült fel igazán a nagyvonalúsága, amikor a Balkánon szétvert német sereg maradványai Magyarországon át menekedtek hazafelé Németországba. Ezektől a menekülőktől vett P.P.P. potya pénzen (nicsak! Ez igy már öt' pé:) egy hatalmas, oldalkocsis motorkerékpárt, amivel mostmár még nagyobb üzleti körutakra is mobilizálhatta magát, mint addig csak biciklivel. Hogy gyorsabban járhasson és igy többet kereshessen, lekapcsolta az oldalkocsit. De hogy ne dobáljon nagyon az erős gép, plusz-sulynak maga mögé ültette a feleségét, mert ilyen is volt neki. Egyszer aztán az orosházi utón robogva észre veszi, hogy a gép gyanúsan dobál. Hátra pillant, hát nincs a plusz-suly! Visszafordult, meg is találta: egy hirtelen kanyarban oldalt lerepült a gépről, és mivel a landolásban — úgy látszik — nem volt kellő gyakorlata, szegény plusz-suly feleségnek egy ütmen ti kőrakáson szétment a feje... Bus özvegységében aztán próbált is P.P.P. uj nejet taláni, dehát a számos jelölt közül valahogyan egy sem volt igazán megfelelő. így amikor bekövetkezett a „felszabadulás”, magányosan keveredett ki Nyugat-Németországba. Ott aztán volt nőválaszték bőven, sőt ragadósan. 54 éves fejjel igy akadt össze egy 16 éves német leányzóval, akinek egyetlen hozománya a 34 éves, hadiözvegy mamája volt. P.P.P. egy darabig töprengett, hogy kettőjük közül melyiket is tegye nejévé, de aztán azt a jó magyar közmondást vette irányelvül, hogy „nézd meg az anyját, vedd el a lányát”, és eb, aki bánja a 38 év korkülönbséget, megtartotta a lakzit a bakfissal, akit aztán négy-gyermekes anyává is tett az elkövetkező néhány év során. Időközben, hogy jobban tudjon boldogulni, P.P.P. amerikai egyenruhát is kerített valahogyan és abban feszítve kereskedett azzal, ami éppen akadt. A katonai rendőrség azonban egyszer fülöncsipte és bekísérték a parancsnokságra. — Miért hordasz US egyenruhát? — förmedt rá a kihallgató kapitány. — Mert én magyar vagyok, és a magyarok nem üzentek háborút Amerikának. Rangjelzés nélküli uniformist jogom van viselni, — csűrte-csavarta a szót P.P.P. A kapitány megállapította magában, hogy a tagbaszakadt Péter tényleg kifogástalanul néz ki az amerikai uniformisban. Ezért csak úgy Ítélet nélkül tartotta fogságban két hónapig, amit le kellett dolgoznia, aztán szabadon bocsájtották. Haza kerülve Pétert az ismerősei bizalmasan tájékoztatták, hogy rabsága alatt ifjú neje kettővel is megcsalta: fűvel és fával. Mit tehetett erre P.P.P.? Nyelt egyet és to 'ább feketézett, leginkább dohánnyal. s/jnu De ahogy Nyugat-Németország gazdaságilag kezdett rendbejönni, úgy lassacskán a feketézésnek is befellegzett. P.P.P. Venezuelában szeretett volna szerencsét próbálni, de oda nem fogadták be a német felesége miatt. így nem maradt más választása, mint Ausztrália. Ott nem boldogult úgy, mint remélte. Leveleiben éveken át panaszkodott az Amerikába került szentesieknek, hogy Ausztráliában nagyon nehezen élnek az emberek. P.P.P. ott a vasútnál dolgozott valami tiz esztendeig, akkor aztán visszavonhatatlanul elhatározta, hogy visszamegy Európába pereputtyostól. (Feleség, anyós és négy gyerek.) A hazakészülődés izgalmai között azonban P.P.P. — meghalt. A bus özvegy illendően megsiratta és elégettette. A pléhdobozban elhelyezett hamvait pedig hazaküldte Szentesre a rokonoknak. A szentesi rokonság azonban nem ilyen csomagot várt a gazdagnak vélt Ausztráliai nagybácsitól. Ezért a küldemény átvételét megtagadta, hátha valami tévedés van a dologban. így P.P.P.-t a posta visszairányitotta a feladóhoz, a világnak pontosan a túlsó „végére”, Ausztráliába. A feladó bus özvegy azonban időközben elég hamar megvigasztalódott: postafordultára már újra férjhez is ment. És az egész cuccal (uj férj, hadiözvegy mama és négy P.P.P.-leszármazott, ha ugyan tényleg az volt mind a négy) már vissza is költözött Nyugat-Németországba. így a Csendes-Óceánt a pléhdobozban újra átszelő P.P.P. a feladónak jelzett címen már nem találta őket. Az ausztráliai posta tehát visszairányitotta a pléhdobozt Európába. Hosszú vándorlás és keresgélés után Nyugat-né-Körbe-körbe... Hírszerző körutamon a Broadway művészkocsmájában. amikor a törzsasztalhoz telepedtem, a tagok még mindig vagy talán már újra az ex Taylor-Burton párnál tartottak, helyesebben Liz egyik előbbi házasságából való lánya Liza Todd a repülőszerencsétlenségben meghalt Mike Todd hires rendező lánya forgott terítéken. Liza Todd 16 éves és nemrégiben a mamája egy fiatal osztrák színész 200 szerelmesen dedikált fényképét kobozta el tőle mondván, hogy amig nincs 18 éves: nincs fiatal színész, nincs date. Liza Todd nagyon hajlik az önállóságra, külön lakást szeretne. Liza Minelli az ideálja és színpadra akar menni. Liz kijelentette: színpadról, filmről szó sem lehet. Az asztaltársaság tagjai mind csodálkoznak a szigorúságon, hátmég azon, hogy Elizabeth Taylor kedvenc pszichológusa George Dareos tanácsa ellenére ilyen szigorú. Igaz, hogy az utóbbi időben nem először makacsolja meg magát. George Dareos a hires lelkibuvár például már régen „megjósolta” neki a válást, ha nem hallgat rá. Mikor Lyz és Richard elvállalta, hogy két részből álló filmet csinál a TV-nek (egyik részben a feleség, a másikban a férj szemével nézve játszották egy házasság összeomlását és a válást) Dareos doktor figyelmeztette őket: rosszul teszik, ebből baj lesz. A baj be is következett: a téma ott dolgozott mindkettőjük tudata alatt. Lyz Budapesten lezajlott 40-ik születésnapi ünnepe és a Magyarországon forgatott Kékszakái után már az egyik szereplő színésznő Joey Heartherton nevét Burtonnel, Liz nevét pedig az „ócskással” boronálta össze a nemzetközi társaság és a filmsajtó. metországba el is jutottak P.P:P hamvai az ifjú volt feleséghez, mint eredeti feladóhoz. Ö azonban határozottan megtagadta a világot járt pléhdoboz átvételét azzal, hogy őneki van már egy élő uj félje, nincs szüksége még egy elhamvadt régire is. így hát P.P..P. 3 kézbésithetetlen küldemények raktárába került, ahöl majd bizonyos idő múltával — árverésre fog kerülni, az előírások értelmében. Vajon mennyi kikiáltási árat szabnak egy megboldogult magyar siitőporkészitő hamvaira? És lesz-e egyáltalán vevő P.P.P.-re? Ha pedig nem lesz, ami teljesen valószínű, akkor milyen, szabályzatszerű megsemmisítés hová juttatja, véglegesen a sok viszontagság után?... Ez is egy magyar emigráns-sors... ÖRÖM ES KÁRÖRÖM (Folyt, a 10. oldalról) A karikatúrák is gonoszak lettek. Kiveszett belőlük a humor. Nixonnak ördög-arca lett, sátánfeje, hol Lucifer vészes fénye csapott ki a szeméből, hol Drakula vérszomja. Herblock tobzódott a kárörömben. A karikatúra a szatíra műfajához tartozik. Ami az Írásban a szatíra, az rajzban a karikatúra. Ezek a karikatúrák azonban már nem voltak szatirikusak, ezek nem a kedélyre hatottak, de az indulatokra. Streicher lapját juttatók eszembe, a Stiirmert. Gyűlölet, gyűlölet. És káröröm. Aczél Benő talán nem veszi rossznéven tőlem, ha emlékeztetek arra, hogy cikkeiben — amig foglalkoztam a kérdéssel — magam is következetesen Nixonpárti maradtam. Ennek a lapnak és főszerkesztőjének örök érdeme, hogy az ilyen Írásoknak is helyet adott. Vagyis: a fair-play alapján szerkesztett. Két évvel ezelőtt megírtam egyszer: ami most kezdődik, az olyan, mint amikor kihúznak egy szálat a nagy gonddal elkészített horgolásból. Húzzák és húzzák és addig húzzák, amig mindössze nagy halom pamut marad a kezükben. Sokáig és sokféleképpen magyarázhatják nekem az Igazság és az igazságszolgáltatás utjait-módjait, egyet azonban soha, de soha nem értenek meg és nem fogadtatnak el velem: azt, hogy Dániel Eisberg, aki bizalmi állásával visszaélve eltulajdonított és nyilvánosságra hozott akkor már sem nem időszerű, sem nem a tárggyal kapcsolatos iratokat — sérthetetlen és kérdőrevonhatatlan maradt — mig az adminisztráció, amelyet nagyonis érthetően érdekelt, hogy végülis ki ez az ember, aki ily szükségtelenül és veszélyesen keresztezi a legérzékenyebb és legvégzetszerűbb diplomáciai érintkezések hajszálvékony s minduntalan elvérzéssel fenyegető érrendszerét — az elnöktől a legszürkébb sajtótitkárig kivétel nélkül belebukott a felderítési kísérletbe. Sima Ferencnek, e lap másik, általam ugyancsak nagyrabecsült, érdemes munkatársának igaza volt, amikor azt irta, hogy Írónak születni kell, sőt, még újságírónak is. Igaz, igaz. A magam részéről csak annyit tennék hozzá, hogy e két hivatásra valójában csakis a humánus szemléletű emberek születnek, az írásnak a szó nemes értelmében kizárólag az lehet hivatott művelője, aki tollát a gyűlölet szolgálatába soha nem állítja és nem használja kárörvendők kórusának vezénylésére. Mert bár írásra születni kell, de nem csak azok írnak, akik írásra születtek. Az ilyenek roppantul hatásosak és eredményesek lehetnek, de — példák kimerithetetlenül hosszú sora .bizonyítja — eljön az idő, amikor a hivatás bosszút áll rajtuk. A káröröm a leggyorsabban tűnő életérzés és mikor elillan, helyét kivétel nélkül mindig a szégyen és megbánás foglalja el. Látszólag mindez messzevitt Solohovtól, valójában azonban nem. Az iró, aki életében nem volt humanista — végnapjai közeledtére mű nélkül 3igru/ji) ÍKI.1SÜ Jfiaxo) agm; o(. iiim Mit ab ohoil./ .^iboXiWrad- Vis^^ÖYótfill-.tőle jog^jt;*^ Csendes, Rop. Sima Ferenc
