Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-09-05 / 36. szám
12. oldal ÉDES TITKOK Irta: HALÁSZ PÉTER Nincs népszerűbb cikk Angliában, mint a hiánycikk. Amikor tavaly átmenetileg hiány mutatkozott a toiletpapirban, másról sem lehetett hallani, mint arról, hogy itt még lehet kapni egy tekercs toiletpapirt, ott már nem, társaságokban izgalmas toiletpapir-vadászatok élményeiről hallgattak az egybegyűltek megjelenitő-erejű beszámolókat és aki elmondta, hogy miképpen jutott két tekercs birtokába a Tesco-supermarketban, anélkül, hogy majonézt, vagy vorcestershire-szószt is kellett volna vásárolnia, azt megtapsolták. A lapok levelezési rovatai a toiletpapir-inséggel foglalkozó sorokkal teltek meg. Javaslatokkal. Érvekkel. Ellenérvekkel. Karrierek születtek és omlottak össze a toiletpapir dilemmában. Most, hogy a szupermarketek, drogériák és vegyeskereskedések polcai toiletpapirhegyek alatt roskadoznak, többé egy szót sem lehet hallani róla. Aki társaságban azt kezdené mondani, hogy miként vásárolt tegnap toiletpapirt, abba fagyos tekintetek nyomban belefojtanák a szót. Soha többet meg nem hivnák abba a társaságba. Kigolyóznák. Dehát miért? Miért volt tökéletesen megengedett, természetes, sőt, elengedhetetlen téma a toiletpapir néhány hónappal ezelőtt és mitől lett „shocking!” mára? Attól, hogy van. Ami van, az nem érdekes. Ami viszont nincs, annál keresettebb, nélkülözhetetlenebb cikket emberi fantázia elképzelni sem tud. Ez történik ezidőszerint Angliában a cukorral. Nincs cukor. Az angolok boldogsága határtalan, mert most végre van mire vadászni ismét s van miről leveleket irni az újságokba, érvelni, ellenérvelni és oknyomozni. Hová lett a cukor? Jamaica, amely eddig cukortermelésének nagyrészét Angliának adta el, most Amerikának szállitja, amely nagyobb tételt vesz át, magasabb árom. A cukor világpiaci ára ezidőszerint tonnánként 280 fontsterlin, az angol cukorimportőrök azonban, Taté, Lyle és a többiek 83-at fizetnek érte. Nem csoda, hogy a jamaicaiak hűtlenné váltak. De hosszú távon nincs nagy baj: Mauritius és Fiji készséggel szállít Jamaica helyett — megfelelő árért. De a közös piac tagországai között valamiféle cukoregyezmény akadályozza a happy endet. Minderről a lapok levelezési rovataiból értesülhet az ember. Ilyenkor derül ki, hogy az angolok tárgyi tudása kimeríthetetlen. És mindenre emlékeznek. Vannak levelezők, akik a közös piachoz való csatlakozás cukorral összefüggő tételeire hivatkoznak. Hogy Angliának megígérték Brüsszelben: egyelőre importálhat másfélmillió tonna commonwealth-cukrot. Mi történt? Hol akadt el? Más levelezők adatokkal szolgálnak az európai cukortermelők jövedelméről, adózási körülményeiről és mindezt egybevetik a Fiji-szigeti nádvágó órabérével. A kör szélesül. Már arról is értesülünk, hogy milyen következménnyel jár majd mindez a befőtt-eltevésre, a konzerv-gyártásra, a jam-készletre. Dartmoorban most érik az eper, málna, szamóca, szeder és. a ribizli, itt az eltevések ideje, félkiló gyümölcshöz, félkiló cukor, itt a gyümölcs, hol a cukor... Hallatlanul impozáns nép. Minden fontos kérdésben tájékozott, mindennek a mélyére pillant és felderíti az összefüggéseket. A baj ott van, hogy ezek a tájékozottak részletes és kimerítő leveleikkel megriasztják azokat, akik nem látnak tovább a stelázsinál. Ezek aztán fölkerekednek és ami cukor látható, azt mind megveszik. Sokgyermekes családanyák magukkal viszik összes gyerekeiket. Minden gyerek kezébe egy csomag cukor, libasorban vonulnak a pénztárhoz, egy-egy ilyen családtervezésre nem sokat adó mama kirámolja egy supermarket teljes cukorkészletét. S közben a jamaicaiak viszik az egészet Amerikába. Mauritius és Fiji készenlétben áll, de Brüsszel még habozik. Távlata támad a dolognak, romantikája. Mauritiusról én eddig csak annyit tudtam, hogy volt egy kék bélyege, ami sokat ér. A kék Mauritius. Kiderül, hogy ez csak a história fele. Ott van még a cukor. Távlatok, távlatok. Hiába, a birodalmi múlt! Most tehát Anglia cukorról beszél, levelez, politizál, analizál és cukor után vadászik. Ha majd megoldódik a kérdés és küldik a cukrot Mauritiusról és Fijiről, nem kell aggódni, felsorakozva várakoznak a következő hiánycikkek. Bajok mutatkoznak a sajt-ellátás körül. Egyes jelek szerint nincs elegendő hazai, angol cheddar-sajt, mások szerint azonban az importált sajt kezd eltűnni és cheddar bőven kapható. A szörpökkel is bajok lesznek, ha jön a hőhullám, mert hiánycikk kezd lenni az üveg. S most egy tudós arról ir a Timesban, hogy a cukor mégsem okoz szívbajt. Nincs bizonyítva. De nem kétséges, hogy mire Mauritius és Fiji küldi a cukrot, a tudósok is elkészülnek a végső és megfellebbezhetetlen bizonyítékkal: igenis, szivbajt okoz! NŐI SAROK A titokzatos harmadik Mid a szoba sarkában álló karosszékbe telepedve figyelte, hogy mit csinál Maca. Maca éppen az utolsó simításoknál tartott a tükör előtt. Minden rendben... Két perc múlva nyolc. Gyorsan leoltotta a villanyokat, csak az asztalka mellett maradt égve a hangulatvilágításra való, gyérfényű kis állólámpa. Abban a pillanatban berregett a csengő. A vendég megérkezett. Maca repült ajtót nyitni Sanyinak. Sanyi, amikor belépett, észre sem vette a lágy, sejtelmes félhomályba borult szoba sötét sarkában Micit a karosszékben. Maca pedig- minden figyelmét Sanyinak szentelte: — Végre itt vagy... te rossz fiú... nem is hiszed mennyire várfalaik. — Sajnos nem jöhettem, sokat kellett dolgoznom, minden este túlóráztam. — Sanyikám, ne dolgozz annyit, mire való az a sok munka, kíméld magadat, ne hajszold magadat a pénz miatt. Mici meglepődve felütötte a fejét, de csak magában gondolta: — Nono... hiszen éppen a múltkor azt mondottad annak a szőke barátnődnek, hogy ha férhez mégy, majd megmutatod, a félj arra való, hogy dolgozzon, minél több pénzt keressen. Maca helyet mutatott Sanyinak a szépen terített kisasztal mellett: — Ülj le Sanyikám. Az asztalkán már ■duruzsolt' a kávéfőző. Maca töltött Sanyinak és süteményt kínált a kávéhoz: — Még a mamától kaptam a receptet, itthon csinálom a süteményeket, nagyon szeretek sütni. —"•Ejnye — gondolta Mici — minek ilyesmit mondani, hiszen cukrászdában vetted. Mi lenne, ha a fiú kimenne a konyhába? Még ott az asztalon a cukrász cégjelzéses doboza, amelyikben a süteményt hoztad. Sanyi megkóstolta a süteményt: — Nagyon finom... Egyébként nemcsak a süteményed finom. Remekül áll neked ez a zöld ruha. — Köszönöm a bókot, de ez csak egy olyan kis ruhácska, magam varrtam. Mici most már egy kicsit sokallta a dolgot, de még mindig csendben maradt, csak úgy magában megjegyezte: Halász Péter — Oh te kis szélhámos. Te varrtad? Gimbelsnél vetted. Maca folytatta a szót a ruháról meg a varrásról: — Mert tudod Sanyikám, én nem dobálom ki a pénzt az ablakon, mint más nők. Megvettem az anyagot és megvarrtam, igy az egész kitelt 14 dollárból. — Nem pirul el szégyenében ilyet mondani... Tizennégy dollár... Negyvenet fizetett érte — morfondírozott Mici. — Megengeded? — kérdezte Maca, de a választ meg sem várva rátelepedett Sanyi foteljének karfájára. — Hű de rámenős — gondolta Mici —, mi lesz ennek a folytatása... Maca már benne volt a folytatásban: — Mondd Sanyikám szeretsz? Szeretsz legalább egy kicsit? — Hogyan kérdezhetsz ilyet? — Mert meg sem «ölelsz,, pedig ha tudnád, hogyan vágyódok rá... hogyan vágyódok már a csókodra... mióta téged megismertelek, szóba sem állok senkivel. Mici már idegeskedni kezdett: — Hát ez mindennek a teteje ! Tegnap este volt itt az a másik fiú, a Lajos. Maca addigra Sanyi ölébe csúszott, úgy suttogta a fülébe: — Szeress Sanyikám... én csak téged szeretlek. — Micsoda kis bestia, szószerint ezt mondotta tegnap este annak a másik fiúnak is — gondolta felháborodva. Mici. Nem is tudta tovább türtőztetni magát, otthagyta a kényelmes fotelt, nesztelen léptekkel kisietett a szobából. Az ajtóból még fejcsóválva, méltatlankodva visszafordult: — És még ránk merik mondani az emberek, hogy „hizelgő, hamis macska”... GÖRBE TÜKÖR Bodony Böske EGY KAMASZFIU NAPLÓJA HÉTFŐ — Ma lenn voltam az uszodában, ahol közölték velem: öreg vagyok már ahhoz, hogy versenyezzek. Öreg vagyok! Istenkém, hogy eliramlik az élet! KEDD — Az uszodában egy lány azt mondta: gyerek vagyok még, hagyjam őt békén, mert ha nem hagyom békén, úgy szájon vág,hogy kirepülök az úszónadrágomból. Mire én anyukának szólitottam és könyörögtem neki: fogadjon örökbe! Irtó dühös volt. SZERDA — Döntenem kell, hogy milyen szakmát válasszak. „Ez a döntés egy életre szól” — mondta ünnepélyesen az apám, aztán hozzátette: — „Elég öreg vagy már ahhoz, hogy dönteni tudj!” CSÜTÖRTÖK — Anyám nem engedte meg, hogy végignézzek egy — tizennyolc éven aluliaknak nem ajánlott — filmet a TV-ben. PÉNTEK — Kovácséknál megismerkedtem egy nagyon csinos, elvált asszonnyal. Ugyanabban az évben, sőt ugyanabban a hónapban született, mint én. Azt hiszem beleszerettem... SZOMBAT — Nagymamától kaptam egy ifjúsági könyvet. A kiadó az én korosztályomnak ajánlotta. A török hódoltság idején játszódik, de engem az az elvált asszony jobban izgat, mint a török hódoltság kora. VASÁRNAP — Vendégségben. Amikor Bözsi néni, a család fekete báránya szóba került, kiküldtek a szobából. „Ne a gyerek előtt!” (Folyt, a 13. oldalon)
