Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)

1974-09-05 / 36. szám

12. oldal ÉDES TITKOK Irta: HALÁSZ PÉTER Nincs népszerűbb cikk Angliában, mint a hiánycikk. Amikor tavaly átmenetileg hiány mutatko­zott a toiletpapirban, másról sem lehetett hallani, mint arról, hogy itt még lehet kapni egy tekercs toiletpapirt, ott már nem, társaságokban izgalmas toi­­letpapir-vadászatok élményeiről hallgattak az egybegyűltek megje­­lenitő-erejű beszámolókat és aki elmondta, hogy miképpen jutott két tekercs birtokába a Tesco-su­­permarketban, anélkül, hogy ma­jonézt, vagy vorcestershire-szószt is kellett volna vásárolnia, azt meg­tapsolták. A lapok levelezési rovatai a toiletpapir-in­­séggel foglalkozó sorokkal teltek meg. Javaslatokkal. Érvekkel. Ellenérvekkel. Karrierek születtek és omlottak össze a toiletpapir dilemmában. Most, hogy a szupermarketek, drogériák és vegyeskereskedések polcai toiletpapirhegyek alatt roskadoznak, többé egy szót sem lehet hallani róla. Aki társaságban azt kezdené mondani, hogy miként vásárolt tegnap toiletpapirt, abba fagyos tekintetek nyomban belefoj­tanák a szót. Soha többet meg nem hivnák abba a társaságba. Kigolyóznák. Dehát miért? Miért volt tökéletesen megengedett, természetes, sőt, elenged­hetetlen téma a toiletpapir néhány hónappal ezelőtt és mitől lett „shocking!” mára? Attól, hogy van. Ami van, az nem érdekes. Ami viszont nincs, annál keresettebb, nélkülözhetetlenebb cikket emberi fantá­zia elképzelni sem tud. Ez történik ezidőszerint Angliában a cukorral. Nincs cukor. Az angolok boldogsága határtalan, mert most végre van mire vadászni ismét s van miről leveleket irni az újságokba, érvelni, ellenérvelni és oknyomozni. Hová lett a cu­kor? Jamaica, amely eddig cukortermelésének nagy­részét Angliának adta el, most Amerikának szállitja, amely nagyobb tételt vesz át, magasabb árom. A cu­kor világpiaci ára ezidőszerint tonnánként 280 font­­sterlin, az angol cukorimportőrök azonban, Taté, Lyle és a többiek 83-at fizetnek érte. Nem csoda, hogy a jamaicaiak hűtlenné váltak. De hosszú távon nincs nagy baj: Mauritius és Fiji készséggel szállít Jamaica helyett — megfelelő árért. De a közös piac tagországai között valamiféle cukoregyezmény akadályozza a happy endet. Minderről a lapok levelezési rovataiból értesülhet az ember. Ilyenkor derül ki, hogy az angolok tárgyi tudása kimeríthetetlen. És mindenre emlékeznek. Vannak levelezők, akik a közös piachoz való csatlakozás cukorral összefüggő tételeire hivatkoznak. Hogy Angliának megígérték Brüsszel­ben: egyelőre importálhat másfélmillió tonna commonwealth-cukrot. Mi történt? Hol akadt el? Más levelezők adatokkal szolgálnak az európai cukor­termelők jövedelméről, adózási körülményeiről és mindezt egybevetik a Fiji-szigeti nádvágó órabérével. A kör szélesül. Már arról is értesülünk, hogy milyen következménnyel jár majd mindez a befőtt-eltevésre, a konzerv-gyártásra, a jam-készletre. Dartmoorban most érik az eper, málna, szamóca, szeder és. a ribizli, itt az eltevések ideje, félkiló gyümölcshöz, félkiló cukor, itt a gyümölcs, hol a cukor... Hallatlanul impozáns nép. Minden fontos kérdésben tájékozott, mindennek a mélyére pillant és felderíti az összefüggéseket. A baj ott van, hogy ezek a tájéko­zottak részletes és kimerítő leveleikkel megriasztják azokat, akik nem látnak tovább a stelázsinál. Ezek aztán fölkerekednek és ami cukor látható, azt mind megveszik. Sokgyermekes családanyák magukkal viszik összes gyerekeiket. Minden gyerek kezébe egy csomag cukor, libasorban vonulnak a pénztárhoz, egy-egy ilyen családtervezésre nem sokat adó mama kirámolja egy supermarket teljes cukorkészletét. S közben a jamaicaiak viszik az egészet Amerikába. Mauritius és Fiji készenlétben áll, de Brüsszel még habozik. Távlata támad a dolognak, romantikája. Mauritiusról én eddig csak annyit tudtam, hogy volt egy kék bélyege, ami sokat ér. A kék Mauritius. Kiderül, hogy ez csak a história fele. Ott van még a cukor. Távlatok, távlatok. Hiába, a birodalmi múlt! Most tehát Anglia cukorról beszél, levelez, politizál, analizál és cukor után vadászik. Ha majd megoldódik a kérdés és küldik a cukrot Mauritiusról és Fijiről, nem kell aggódni, felsorakozva várakoznak a következő hiánycikkek. Bajok mutatkoznak a sajt-ellátás körül. Egyes jelek szerint nincs elegendő hazai, angol cheddar-sajt, mások szerint azonban az importált sajt kezd eltűnni és cheddar bőven kapható. A szörpökkel is bajok lesznek, ha jön a hőhullám, mert hiánycikk kezd lenni az üveg. S most egy tudós arról ir a Timesban, hogy a cukor mégsem okoz szívbajt. Nincs bizonyítva. De nem kétséges, hogy mire Mauritius és Fiji küldi a cukrot, a tudósok is elkészülnek a végső és megfellebbezhetetlen bizonyí­tékkal: igenis, szivbajt okoz! NŐI SAROK A titokzatos harmadik Mid a szoba sarkában álló karosszékbe telepedve figyelte, hogy mit csinál Maca. Maca éppen az utolsó simításoknál tartott a tükör előtt. Minden rendben... Két perc múlva nyolc. Gyorsan leoltotta a villanyokat, csak az asztalka mellett maradt égve a hangulatvilá­gításra való, gyérfényű kis állólámpa. Abban a pillanatban berregett a csengő. A vendég megérke­zett. Maca repült ajtót nyitni Sanyinak. Sanyi, amikor belépett, észre sem vette a lágy, sejtelmes félhomályba borult szoba sötét sarkában Micit a karosszékben. Maca pedig- minden figyelmét Sanyinak szentelte: — Végre itt vagy... te rossz fiú... nem is hiszed mennyire várfalaik. — Sajnos nem jöhettem, sokat kellett dolgoznom, minden este túlóráztam. — Sanyikám, ne dolgozz annyit, mire való az a sok munka, kíméld magadat, ne hajszold magadat a pénz miatt. Mici meglepődve felütötte a fejét, de csak magában gondolta: — Nono... hiszen éppen a múltkor azt mondottad annak a szőke barátnődnek, hogy ha férhez mégy, majd megmutatod, a félj arra való, hogy dolgozzon, minél több pénzt keressen. Maca helyet mutatott Sanyinak a szépen terített kis­asztal mellett: — Ülj le Sanyikám. Az asztalkán már ■duruzsolt' a kávéfőző. Maca töltött Sanyinak és süteményt kínált a kávéhoz: — Még a mamától kaptam a receptet, itthon csinálom a süteményeket, nagyon szeretek sütni. —"•Ejnye — gondolta Mici — minek ilyesmit mondani, hiszen cukrászdában vetted. Mi lenne, ha a fiú kimenne a konyhába? Még ott az asztalon a cukrász cégjelzéses doboza, amelyikben a süteményt hoztad. Sanyi megkóstolta a süteményt: — Nagyon finom... Egyébként nemcsak a sütemé­nyed finom. Remekül áll neked ez a zöld ruha. — Köszönöm a bókot, de ez csak egy olyan kis ruhácska, magam varrtam. Mici most már egy kicsit sokallta a dolgot, de még mindig csendben maradt, csak úgy magában megjegyezte: Halász Péter — Oh te kis szélhámos. Te varrtad? Gimbelsnél vetted. Maca folytatta a szót a ruháról meg a varrásról: — Mert tudod Sanyikám, én nem dobálom ki a pénzt az ablakon, mint más nők. Megvettem az anyagot és megvarrtam, igy az egész kitelt 14 dollárból. — Nem pirul el szégyenében ilyet mondani... Tizennégy dollár... Negyvenet fizetett érte — morfondírozott Mici. — Megengeded? — kérdezte Maca, de a választ meg sem várva rátelepedett Sanyi foteljének karfá­jára. — Hű de rámenős — gondolta Mici —, mi lesz ennek a folytatása... Maca már benne volt a folytatásban: — Mondd Sanyikám szeretsz? Szeretsz legalább egy kicsit? — Hogyan kérdezhetsz ilyet? — Mert meg sem «ölelsz,, pedig ha tudnád, hogyan vágyódok rá... hogyan vágyódok már a csókodra... mióta téged megismertelek, szóba sem állok senkivel. Mici már idegeskedni kezdett: — Hát ez mindennek a teteje ! Tegnap este volt itt az a másik fiú, a Lajos. Maca addigra Sanyi ölébe csúszott, úgy suttogta a fülébe: — Szeress Sanyikám... én csak téged szeretlek. — Micsoda kis bestia, szószerint ezt mondotta tegnap este annak a másik fiúnak is — gondolta felháborodva. Mici. Nem is tudta tovább türtőztetni magát, otthagyta a kényelmes fotelt, nesztelen léptekkel kisietett a szobából. Az ajtóból még fejcsóválva, méltatlankodva vissza­fordult: — És még ránk merik mondani az emberek, hogy „hizelgő, hamis macska”... GÖRBE TÜKÖR Bodony Böske EGY KAMASZFIU NAPLÓJA HÉTFŐ — Ma lenn voltam az uszodában, ahol kö­zölték velem: öreg vagyok már ahhoz, hogy versenyez­zek. Öreg vagyok! Istenkém, hogy eliramlik az élet! KEDD — Az uszodában egy lány azt mondta: gyerek vagyok még, hagyjam őt békén, mert ha nem hagyom békén, úgy szájon vág,hogy kirepülök az úszó­nadrágomból. Mire én anyukának szólitottam és könyörögtem neki: fogadjon örökbe! Irtó dühös volt. SZERDA — Döntenem kell, hogy milyen szakmát válasszak. „Ez a döntés egy életre szól” — mondta ünnepélyesen az apám, aztán hozzátette: — „Elég öreg vagy már ahhoz, hogy dönteni tudj!” CSÜTÖRTÖK — Anyám nem engedte meg, hogy végignézzek egy — tizennyolc éven aluliaknak nem ajánlott — filmet a TV-ben. PÉNTEK — Kovácséknál megismerkedtem egy nagyon csinos, elvált asszonnyal. Ugyanabban az évben, sőt ugyanabban a hónapban született, mint én. Azt hiszem beleszerettem... SZOMBAT — Nagymamától kaptam egy ifjúsági könyvet. A kiadó az én korosztályomnak ajánlotta. A török hódoltság idején játszódik, de engem az az elvált asszony jobban izgat, mint a török hódoltság kora. VASÁRNAP — Vendégségben. Amikor Bözsi néni, a család fekete báránya szóba került, kiküldtek a szobából. „Ne a gyerek előtt!” (Folyt, a 13. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents