Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-29 / 35. szám
11. oldal ÖREGEDŐ NŐK JELIGE — Kedves Miss Homoki, szabadtéri nyári mulatságot rendezett nálunk a magyar egyesület, azonban esni kezdett az eső, ezért fedél alatt kellett megtartani. A rendezőség előre felkészült erre, voltak tréfás párbeszédek, zene, énekek, verseket is szavaltak. Erről akarok írni. Egy fiatalember Villon versét szavalta, hogy elmúlik a női szépség, hol van már a tavalyi hó. Előadás után többen barátnők, akik már benne járnak az időben, erről a versről beszélgettünk, illetve arról, hogy milyen fájdalmas ez. Miss Homoki mindig azzal vigasztalja a hozzá forduló és hozzá hasonló korú nőket, hogy ízléses kozmetikával, a lelki egyensúly megőrzésével nem kell megöregedni. Vagy Villon olyan régi költő, hogy akkor még nem volt kozmetika? VÁLASZ — Volt bizony már akkor is, legfeljebb kevesebben használták, de annál bővebben. Meg azután a „költői szabadság” kifejezés talán nemcsak azt jelenti, hogy az igazi költő átléphet a nyelvtan korlátain, hanem azt is, hogy azt Írja amit lát és ahogyan látja. Szabó Lőrinc a komolyszavu költő Villon után néhány évszázaddal, Hervadó Asszonyok cimű versében ezt irta: „Mint szobrok a festmények között, — úgy járok-kelek, úgy rémüldözők, — úgy hallgatok közietek, asszonyok: — milyen silány volt az anyagotok, — milyen romboló, hogy tiz-husz év alatt — szépségetekből semmi sem maradt”. Pedig akkor, abban az időben már igazán minden sarkon volt egy kozmetikai szalon. A vers gyönyörű, viszont az Ízléses kozmetika és a lelki egyensúly megtartásának törvénye általában akkor is érvényesült, ma is érvényesül. Nem kell kétségbeesni. * * * TANÁCS JELIGE — Kedves Homoki Erzsébet, a barátnőim egytől egyig biztatnak, hogy legyek fölényes a férfiakkal szemben, mert nem lehet másképpen csinálni és amelyik nő nem tartja be ezt a szabályt, annak sohasem lesz sikere. Folyton csak azt hallom, hogy fölényesség. Többször is megpróbáltam azonban nem volt eredmény. Hogyan legyek fölényes? VÁLASZ — Sehogyan. Éppen a fölényesség ellen adnék receptet. A férfi és nő kapcsolatában különben sem lehet eféle örökérvényű szabályokat felállítani. Meglepő, hogy hányán vetik fel ezt a kérdést, fiatalabbak, idősebbek egyaránt. Főként a nagyon fiatal lányok között akadnak, akik azt mondják, nekik egyetlen férfi sem imponál. Hetykén beszélnek velük és már ismerkedésük első percében éreztetni akarják a fölényüket. Az ilyen viselkedés okát nemcsak gyermekességben vagy hasonló érzésekben kell keresni. Belső félelem is lehet a magyarázata. Gondolhatunk a gyerekre, aki fütyürészve sétál a sötét erdőben, bátorságot tetteit, holott belül retteg. így fél titokban sok lány a férfiaktól, félelmét azonban igyekszik fölényes modor mögé rejteni. Az ilyen lány, minél jobban szidják a viselkedése miatt, annál gőgösebb és mondjuk meg őszintén annál kiállhatatlanabb lesz: majd ő megmutatja, hogy őt nem lehet eltiporni, őt nem lehet pórázon vezetni. Belül pedig valójában az történik, hogy keserűen figyeli barátnői sikereit vagy éppen ellenkezőleg, felháborodva látja, hogy véleménye szerint mennyit szenvednek a férfiak miatt. Ekkor ismét elhatározza, hogy vele egy férfi sem fog igy elbánni, majd elbánik velük ő. De azután mi történik? Szinte szabály, hogy éppen ezek a lányok esnek legkönnyebben kalandorok vagy legalábbis értéktelen férfiak áldozatául. Komoly, érzőlelkű férfi visszavonul, ha ilyen önhittnek látszó lánnyal találkozik. A kalandor ellenben nála is fölényesebben viselkedik, leinti, mire egyszerre nagyon szelíd és alázatos lesz, ha látja, hogy fölénye csak addig tart amig azt hiszi, hogy a férfi szalad utána. Mindezekután a recept: a fiatal lány, de általában semmiféle korú nő ne legyen a hozzá közeledő férfi feltételnélküli hódoló rabszolganője, ugyanakkor a férfiből se akarjon rabszolgát csinálni. * * * CHICAGÓI OLVASÓ — Kedves Miss Homoki, a nők nagyon félnek a kortól ami érthető is és ez érthetővé teszi, hogy ebben a rovatban olyan sokszor lehet olvasni nők levelét és az Ön válaszát a nők öregedéséről. Mulatságosnak tartom, hogy a legtöbb nőt az érdekli, mikor kezdődik az öregedés, mikor veszi észre a nő, hogy öregszik. Lehet, hogy az nem érdekli a nőket, mikor veszi észre a nő öregedését a férfi? Azonban csak tréfálok, hogy ezt felhozom. Tulajdonképpen az ellenkezőjére kérek választ, arra, hogy milyen jelek árudák el egy férfinek, hogy már itt az öregedés? VÁLASZ — Igaza van, a nőket sokat foglalkoztatja a korkérdés. Amint láthatja, a mai rovatban is felvetődik ez a probléma. De most a férfiak is sorra kerülnek. Öregszik a férfi aki a fiatalabbnak azt mondja: az én időmben. Ha 20 évvel ezelőtti slágert hall és azt mondja: ma már nem tudnak ilyet Írni. Ha olyan cipőt szeret amelyikbe lehajlás nélkül is bele lehet bújni. Ha a szték széléről gondosan lefarag minden falatka zsírt, mert fél a kolesztertől. Ha nem akar külföldi nyaralásra utazni, mert „történhet valami”. Ha autóvásárlás esetén csak azt tartja fontosnak, hogy elég kényelmesen tud-e beleülni és kiszállni. Ha úgy találja, hogy a sporteseményeket elég fotelben ülve, a televízión nézni. Ha azt mondja: csak békét és nyugalmat kívánok. Ha uj szomszédot kap a lakásához és automatikusan arra gondol, hogy a régi, megszokott szomszéd jobb volt. A legbiztosabb ismertetőjel azonban az, ha emlékszik még a szőke lányra, aki után diákkorában szaladgált a neve azonban már kiesett a fejéből. ÍRÓNAK SZÜLETNI KELL! (Folyt, a 10. oldalról) kérem! Tessék elolvasni az alkotásaimat, aztán elintézni a kiadásukat néhány kötetben. Zöld boritótáblával kérem, mert az a reménység színe és én remélem a legjobbakat. És hajlandó vagyok ezért viszonzásul mindig ingyen nyírni és borotválni főszerkesztő urat, szagositással. — De én nem érek rá ennyit végigolvasni! — meredtem rémülten a duzzadó aktatáskára. — különben is én magam borotválkozom! — Hát ez tette tönkre a mi szakmánkat, — felelte méltatlankodva. — Az a feneette zsilet. Azért lettem én költő... Node legalább ezt tessék elolvasni, mert érzem, hogy ebben remekeltem leginkább! — nyomott a kezembe egy irkalapot. — Ettől majd gusztust tetszik kapni az összes eddigi műveim végigélvezéséhez. Az első két sorra még emlékszem. így hangzott: „Októberi idő, rothadt, nyirkos, nedves, Rólad ábrándozom, édes rózsám kedves...” Nekem ennyi elég volt, hogy a gusztusnak az ellentétét kapjam meg egyéb Írásbeli rémtetteinek élvezéséhez. Sietve nyomtam hát meg észrevétlenül azt a gombot, amely Üst Géza bácsinak szólt, a szerkesztőségi altisztek fejének. Jött is fél percen belül és mondta a látogatók lerázására összebeszéltségünk szövegét: — Szerkesztő űrért itt vannak autóval a Sajtókamarából! Faképnél hagytam Révai mestert és igy érdemem van benne, hogy a világ mentesült az összes műveitől. Más alkalommal a hipik akkori elődje állított be hozzánk, akinek kócgubancos üstöké akkor még feltűnésnek számított. Egy vékony füzetet lobogtatott: — Uram, én már ki is adtam a magam költségén a költeményeim első kötetét. Mert igy gyorsabban megy. Próbálkoztam kiadóvállalatoknál, de azok sokat kukacoskodnak. A nagynéném adott rá kölcsönt, hogy megkezdhessem a pályafutásomat és utat törhessek a csúcsra. Majd visszafizetem neki a költői jövedelmemből. Tessék a kötetemből most néhány versemet közölni az újságban bemutatkozásul, és mellette egy velem folytatott beszélgetést konyomtatni, fényképemmel. Profilban lesz jobb, mert az orrom görögös és az úgy megnyerőén hat. Beleolvastam a 32 oldalas füzetbe valami három helyen. Közel negyven év távlatából ma már egy sorára sem emlékezem. Értelmetlen volt az egész. — Rosszak! — adtam vissza a füzetet. — Nem foglalkozhatunk vele. A hipik őse — nevére sem emlékszem — önérzetesen kihúzta magát: — De kérem! Velem igy nem lehet beszélni! Én utóvégre is Petőfi Sándor vérszerinti rokona vagyok! Mert Petőfi anyja és az én ükapám harmadizű unokatestvérek voltak! Be tudom bizonyítani! — Gratulálok ehhez, de nem a verseihez. Mert Petőfi Zoltán viszont Petőfi édes fia volt és mégse tudott jó verset Írni. Ebben maga őrá ütött. És ha meg akar borotválkozni-nyiratkozni, keresse fel a Népszínház-utcában Révai mester műhelyét. Az is olyan költő, mint maga. Megint máskor Orosz Julia libegett be hozzánk a verseivel. ( Nem azonos a hasonnevű énekesnővel.) Átnéztem belőlük néhányat, majd megjegyeztem: — Itt ez a kifejezése, hogy „karjaimba öltve a néma hold sugarát”, szépen hangzik. Költői kép. Ha folytatja a verselést, törekedjék igy látni meg és igy kifejezni a mondani(Folyt, a 13. oldalon) T
