Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-29 / 35. szám
12. oldal RÉGI BOLTOK Irta: HALÁSZ PÉTER Halász Péter London egyik legismertebb idegenforgalmi nevezetessége a „ritka régiségek boltja”, amelyet Dickens örökitett meg „Old curiosity shop” című regényében. Nyár idején reggeltől-estig zsúfolt a kis bolt, a turistákat hozó autóbuszok egymás után kanyarodnak az utcába. A bolt azonban nem „igazi”, bár különböző műtárgyakat, Dickens regényalakjait ábrázoló kis bábukat árusít, jellegében és légkörében inkább színpadi díszlet. Megtekintése kellemes program, jó szórakozás, ajándék-vásárlásra kitűnő alkalom, az élethez és valósághoz azonban semmi köze. Annál irónikusabb, hogy azok az igazi régi boltok, amelyek évtizedeken, vagy akár századokon át részét képezték London életének, sorra tűnnek el. A különböző építkezési programokkal függ ez össze, régi házak lebontásával, átalakításával, a boltbérek emelkedésével, azok a kereskedők és iparosok ugyanis, akik alacsony haszonkulccsal dolgoznak, többé nem engedhetik meg maguknak a londoni bolthelységet. így költözik a régi pékség, vagy órásműhely, ' vagy papirkereskedés helyére a női divatcikkeket árusító „boutique”, vagy képszalon, esetleg fodrászüzlet, hanglemezeket és hi-fi berendezéseket árusitó cég, ezek mindegyike oly magas haszonnal árusít, vagy nyújtja szolgáltatását, hogy könnyen elviseli a magas boltbért is. A régi boltokat tehát tulajdonosaik sorra bezárják. Nagy kár értük, mert elmúlásukkal London szegényebbé és színtelenebbé válik és velük együtt végetér egy-egy regény. Megtörtént regények, család-regények, cselekményük nemzedékeken ivei át és értékes tanulságokkal szolgálnak a jelen számára — eleven iskolák, az élet iskolái, példamutató erejük fölbecsülhetetlen jelentőségű. Ezekben a hetekben egy kis csokoládés-bolt fennmaradásáért harcol az egyik londoni utca, az Oxford Street tőszomszédságában lévő South Molton Street népe, de a harc túlnőtt a környéken, háromezren írták alá a kérvényt, amelyben a kerületi Tanácshoz folyamodva a bolt megmentésére tesznek kísérletet. A környék boltjainak ROVAR-VILÁG Sóskazölden nő a tavasz Fiatal még s már bogaras Krumplibogár cserebogár Röptére az egész határ Magra-töltött cseresznyefák Zsezseg rátok rovar-világ Zsezseg zabái csömörbe hull Leszen lárva leszen pajor Télből mozdul kinyitásba Kinyílásból tetszhalálba. kirakatain cédula hirdeti: „Savé Prestat!” Mentsük meg Prestatot. A kérvényt hires irók, színészek Írták alá, a bolt régi kliensei, közöttük John Gielgud, aki hetenként legalább egyszer belátogatott. A bolt műhelyében csokoládé készül, ugyanazzal a módszerrel- és ugyanannak a receptnek alapján, ahogyan III. Napoleon idejében készítették a legfinomabb francia bonbonokat. Akkor tanulta mesterségét egy hires párizsi csokoládé-szalonban Monsieur Dufour, aki aztán a század elején átköltözött Londonba s megalapította műhelyét és megnyitotta boltját a South Molton Streeten. A kis bolt virágzott, elegáns hintókkal érkeztek a gavallérok, hogy dobozszámra vásárolják a bonbonokat szivük hölgyének, vagy előre küldjék a ház asszonyának, hová esti meghívásuk szólt. Színésznőknek küldték premierre, menyasszonyoknak az esküvő napjára, születésnapra, házassági évfordulóra, gyöngélkedőnek és gyógyulónak — egy doboz Prestat-bonbon mindenkor elegáns tisztelgésnek számított, örömmel fogadott ajándéknak. Monsieur Dufour azonban demokrata volt és nemcsak a jómóduaknak szánta kézzel készített csokoládécikkeit, de mindenkinek, aki szerette az édességet, árusított tehát boltjában néhány pennybe kerülő csokoládészeleteket is. Monsieur Dufour, mint minden jó iparos és kereskedő úgy érezte, hogy küldetése van: meg kell tanítania a londoniakat arra, hogy milyen az igazán finom, igényesen, lélekkelgonddal készített csokoládé. Egy londoni süldőlány, Suzie Allen, tanulóként dolgozott mellette, elsajátította a bonbonkészités művészetét. Amikor Monsieur Dufour lehunyta a .szemét, az angol Croft-család vette át a boltot. A műhelyben ugyanazzal a módszerrel, ugyanazzal a lelkiismeretességgel folyt a munka tovább, ahogyan azt Monsieur Dufour kezdte és ahogyan ő a régi Párizsban tanulta. Suzie Allen a régi hagyományok szerint készítette továbbra is a csokoládét. És készíti ma is, ötven esztendő elmúltával. Most azonban a boltot végveszély fenyegeti: a boltszerződés lejár, a házat megvette egy nagyvállalat, de nem csak azt a házat, amelyikben a bolt van, de a tőle jobbra és balra lévőt is, azt tervezi, hogy áttöri a falakat és áruházat épit a három házból. Erre bolydultak föl azután az utca lakói és a régi kliensek. Hogy milyen eredménnyel, azt a jövő dönti el. A kis csokoládés-bolt alkonya azonban nem ritka dráma, számtalan hozzá hasonló régi üzletet lengenek körül az elmúlás árnyai. Nagy kár ezekért, mert minden pátosz és nagyképűség nélkül, de tiszteletet parancsoló kis létesítmények, családok, nemzedékek szorgalmának és megbízhatóságának élő jelképei. Valaki ott dolgozni kezdett, száz évvel ezelőtt, ötven évvel ezelőtt és ime, munkájának és lelkiismeretességének eredményeképpen létrejött és kivirult a mű, amely tisztes megélhetést biztosított a család egymást követő nemzedékeinek: a bolt. Azt lehetne mondani erre, hogy hiszen egy város tele van ilyen teljesítményekkel, a nagyáruházak mind szerény kezdés és nagy szorgalom, kereskedői zsenialitás eredményét dicsérik. Az Oxford Street hires áruháza, Marshall és Snelgrove valamivel nagyobb regényt őriz, mint Monsieur Dufour egykori csokoládéboltja. James Marshall abban az esztendőben nyitotta meg szerény kis üzletét az Oxford Streeten, (Folyt, a 15. oldalon) EMBEREK ÉS ESETEK UDVARLÁS Szomszédunk nyolcesztendős kisfia, Pali, pufókképű, nagyszemű gyerek, futballozik kis barátaival az udvaron. Velük egykorú kislány megy át az udvaron. Rózsásarcu, szép, szőke hajában kétoldalt pillangós csokor. Megáll egy percre, figyeli a játékot, aztán továbbindul, vissza-visszanézegetve. — Nektek is tetszik ez a lány? — kérdi Pali, kigyult képpel, a másik két játszótárstól, s észre sem veszi a mellette elguruló labdát. A fiuk hevesen bólogatnak. Az egyik zömök kisfiú buzgón válaszol: — Tetszik hát. — Hát neked? — kérdi Pali a másikat. — Nekem is — feleli az, s két tapsifüle egyszerre lángolni kezd. — Na jó — mondja Pali — akkor gyertek, verjük meg... SZEMTŐL SZEMBE... Egy meleg nyári napon, amint éppen hazaérkezett az asszony, alighogy betette maga mögött az ajtót, máris csengettek. — Ó, drága mama — kiáltott fel őszinte örömmel. Ritkán látogatott el az anya a lányához, amióta az féijhezment, és a lány is alig-alig kereste fel az anyját. Inkább csak telefonon beszéltek. A drót azonban nem pótolhatja a személyes tereferét. így aztán most, hogy az anya csaknem egy esztendei telefonálás után személyesen és elevenen megjelent, egyszeriben rengeteg beszélnivalójuk akadt. Elsősorban is arról, ami közöttünk azt a fura tartózkodó távolságot előidézte. Vagy is a férjről, őszintén, ahogy egy anyóssá lett anyához és egy asszonnyá lett lányhoz illik. Most már kellő tapasztalatok birtokában. Az anyós elmondta, miért nem jött eddig a lányának a közelébe sem — persze a vő miatt; s a lány elmondta, miért hanyagolta el a legelemibb gyermeki kötelességet is — persze a félj miatt. A fiatalasszony elbeszéléséből kitűnt, hogy bár szereti a férjét s tán becsülné is, nem képes behunyni a szemét a valóság előtt. Beszámolt az egy esztendő minden fontos tanulságáról: ágyban, asztalnál szerzett, érzelem, jellem, tisztesség dolgában tett megfigyeléseiről... Néhány hét múlva, a válóperes tárgyaláson a félj a következőket adta elő: — Azon a kánikulai napon korábban mentem haza és beültem a fürdőkádba. Amikor megérkezett a feleségem, kiáltani akartam neki, de meghallottam az anyósom hangját. Később már meg se mertem mukkanni. Ragaszkodom a váláshoz, mert rájöttem, hogy eddig tévedésben éltem: a feleségemnek ugyanis a legtöbb dologban igaza van. Sárándi József Barát Endre
