Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-15 / 33. szám
4. oldal MAGYAR HÍRADÓ LONDONI SZÍNFOLTOK: A TELEVÍZIÓS család LONDON — Az angliai televíziónéző három hónapon keresztül kiséri majd figyelemmel hétről-hétre egy hat tagú család életét, nappalaikat és éjszakáikat, örömeiket és gondjaikat, reményeiket, csalódásaikat, vélemény-alkotásukat a mindennapi kérdésekről. A dokumentumfilm producere, Paul Watson egy hasonló, amerikai televízió-sorozatból merítette ötletét, ott a Loud-család életét követték fefeszült figyelemmel ugyancsak 12 héten keresztül az amerikai televíziónézők milliói. Az angol család a Berkshire-megyei Reading városkában lakik, az apa: Yerry Wilkins, 39 esztendős autóbuszsoffőr, felesége, Margaret, vele egykorú. Négy gyermekük van: a 19 éves Marian, egy női fodrászszalon menedzsere, a 18-éves Gary, autóbuszkalauz, a Heather nevű kislány, aki 15-esztendős és még iskolába jár, a legkisebb pedik a kilencéves Cristopher, Szerepel még a sorozatban egy Tom Burns nevű fiatalember, aki Wilkinsék lakásának egyik szobáját bérli és Judy, a kilencéves labrador-kutya. A BBC forgatócsoportja Watsonnal az élén tavaly ősszel kezdte keresni a dokumentumfilm-sorozatra alkalmas családot. Az Oxford, Slough, Reading körzetben ötvennél több család otthonát látogatták meg, ismerkedtek a környezettel, a családtagokkal, mig végül röviddel karácsony előtt a Wilkins-familia mellett döntöttek. Watson és asszisztense ekkor beköltözött a házba, kapukulcsot kapott — részese lett a család mindennapi életének. Velük reggeliztek, ebédeltek és vacsoráztak, Wilkisnéval bevásárolni jártak, a gyerekeket iskolába kisérték, a családfőt rendszeresen látogatták a munkahelyén. Két héttel ezelőtt a két bentlakón, Watsonon és asszisztensén kívül felbukkant a Wilkins-otthonban a BBC négy operatőre is — ők nem költöztek be ugyan, de otttartózkodnak reggeltől-estig, tanulmányozzák a terepet, az arcokat, a motívumokat — ők négyen filmezik majd az egyenként harminc-perces epizódokat. A BBC csúcsidőben közvetíti a sorozatot, minden alkalommal az este 9-órai hírek után. A televízió-csoportnak nyaktörő sebességgel kell dolgoznia — egy-egy dokumentumfiím elkészítése általában 10-12 hétig tart, ebben az esetben azonban két hétre kell röviditeniök — amint az egyik epizód műsorra kerül, forgatják a következőt. Egyes motívumokat el lehet készíteni előre, de a heti film nagyrészének csakugyan a műsorrakerülés hetében kell készülnie, mivel a család élete párhumazosan halad az angliai eseményekkel, ugyanazok a fejlemények érintik őket, mint abban az időben mindenki mást, ugyanazokról a dolgokról beszélnek, ugyanazok a gondok foglalkoztatják őket, ugyanazokról a kédésekről vitatkoznak és fejtik ki véleményüket. Watson szerint a Wilkins-család Anglia lakosságának hatvan százalékát képviseli — őket nézve a nagy-átlag jobban megérti önmagát. A Wilkins-család máris kezd ismertté válni. Újságírók keresték fel őket, cikkek jelennek meg róluk, a műsort nagy érdeklődés előzi meg. Watson tisztában van rendkívüli felelősségével — az amerikai sorozatnak nagy sikere volt ugyan, de a család életét tönkretette. A döbbenetes él-ADDIS ABABA, Etiópia — Kicsúszott a hatalom a Királyok Királya, Juda Oroszlánja, a 81 éves I. Hajié Szelasszié etióp császár kezei közül. A hatalom birtokosa ugyan elvben ma is ő, még érvényes a népének adományozott, alkotmány, amely szerint ,,a császár személye szent, méltósága sérthetetlen, hatalma vitathatatlan” — de már ennek az alkotmánynak a módosításán is dolgozik — március eleje óta — egy bizottság. A mostani — az ország történelmében legsúlyosabb belpolitikai — válság. Mint emlékezetes, februárban tömeges sztrájkokkal kezdődött, majd a hadsereg lázadásával folytatódott, s az első szakasz — mint annak idején irtuk: csupán egy dráma első felvonása — március elején zárult. Akkor a felkelt katonák visszavonultak a kaszárnyákba, ígéretet kapván számos reformra, s elérve, hogy a császár leváltsa a régi kormányt, miniszterelnököstül. Az elégedetlenség közvetlen okai: a hétéves aszály következtében előállt éhínség — az áldozatok számát százezernél többre becsülik — s a növekvő megélhetési költségek. A mélyebb ok: a felvilágosultnak hirdetett monarchia mélységesen antidemokratikus rendszere, a prefeudális és feudális, kegyetlen kizsákmányoláson alapuló gazmény az volt, hogy Loudék élete Amerika millióinak úgyszólván szemeláttára került mind nagyobb válságba — az, hogy magánéletükből közügy lett, kétféleképpen hatott reájuk: egyfelől szembe kellett nézniök önmagukkal, mindenki mással kívülről láthatták és mérhették fel saját életüket, másfelől pedig felébredt bennük az amatőr színész, ripacskodni kezdtek — sikerüket többé nem a kísérlet újszerű merészségének tulajdonították, de saját alakításainak. Watson biztos abban, hogy a Loud család tragédiája nem ismétlődik meg Wilkinsékkel. Kiegyensúlyozott, magabiztos emberek, készséggel nyitottak ajtót a televíziónak és azon keresztül egész Angliának. Azok a fajta emberek vagyunk, mondja Wilkins, akik mindenről nyíltan megmondjuk a véleményünket és ugyanezt tesszük majd a felvevőgépek előtt. Technikailag is újszerű kísérlet ez: a négy operatőr nem használ semmiféle reflektort, minden felvétel szobavilágitásban készül. daság kilátástalansága, az eritreai szakadárok gerillacsoportjai ellen több mint egy évtized óta folyó titkos és eltitkolt háború terhei. A császár és az uj kormányfő reformigéretei az évtizedek óta érlelődő általános elégedetlenséget szinte csak napokra csillapították. Márciusban kitört az ország történelmének első általános sztrájkja, 120 ezer részvevővel. Jogaikat követelő újabb csoportok tűntek föl: a kopt államvallás miatt hátrányosan megkülönböztetett muzulmánok félszázezres tüntető menete, a gyári munkásnők, akik „egyenlő munkáért egyenlő bért” követeltek. Április-májusra ért el az elégedetlenséghullám a vidéki városba, falvakba: földet követeltek a bérlők. A mostanában oly sokat emlegetett etióp fegyveres erők összlétszáma — katonaság, rendőrség, tartományi milíciák, császári gárda — meghaladja a százezret. A főtisztek az uralkodó, de kisebbségi törzsből, a kopt amharák közül kerülnek ki. A tiszthelyettesek, közlegények többsége azonban nem. A katonák tömege faluról került a hadseregbe, amely karriert s biztos megélhetést, nyugdijat kínál — de továbbra is ezer szállal kötődnek a nyomorgó apró falvakhoz. A katona Afrika egyik legkorszerűbben felszerelt hadseregében megismerkedig a modern technikával, s minthogy vezetőinek jó része külföldön tanult: megismerkedik a haladó — az etióp bigottságnál mindenképpen haladóbb — eszmeáramlatokkal is. A háromezer éves birodalomban már minden változásért kiáltott — s ezt az igényt fejezte ki februárban a hadsereg. A változás mértékét és módját illetően azonban már eltérnek az elképzelések, az igények, a követelések. Ennek ékes példája: június utolsó hetében a legnagyobb légi támaszpontot, Debra Zeitet ostromgyűrűbe zárták az ejtőernyősök, hogy megakadályozzák a légierő egységeinek állítólagos kormányellenes összeesküvését. A hírügynökségek junius 29-én közölték a hirt, hogy az etióp hadsereg átvette a hatalmat. A jelentést még ugyanaznap megcáfolták — a valóság azonban mégis csak az, hogy ma már a hatalom tényleges és egyetlen birtokosa a hadsereg. Mostani fellépésükkor koordinációs bizottságuk számon kérte Makonnen kormányától a be nem váltott ígéreteket: nem tett megfelelő lépéseket a korrupt, hatalmukkal visszaélő főhivatalnokok, kormánytisztviselők ellen, nem csökkentette a munkanélküliséget, nem intézkedett hatékonyan az éhínség felszámolása érdekében, még csak nem is lassította az inflációt, és semmi sem történt a földreform megvalósitására. A katonák maguk láttak munkához: letartóztattak több minisztert és első Ízben vettek őrizetbe arisztokratákat a, trón közvetlen környezetéből: lakat alá került a koronatanács elnöke (a második közjogi méltóság a császár után!), a szenátus elnöke, s több magas rangú kormánytisztviselő, parlamenti képviselő — vagyis a hierarchia csúcsának emberei. A miniszterelnök ismét a fegyveresek koordinációs bizottságának tárgyalóasztalához kényszerült. Miniszteri tárcákat — kulcstárcákat — ajánlott a katonáknak. Nem fogadták el. így kerültek első Ízben hivatalosan a császár színe elé. Nem mulasztották el, hogy ismételten tántoríthatatlan hűségükről biztosítsák az agg uralkodót — de a 25 tagú bizottság tagjai: főtisztektől közlegényig, a palotában is megőrizték névtelenségüket. S a császár meghátrált, megígérve, hogy elutasított javaslataikat támogatja a kormánynál. A császár közvetít, békit, támogat — ahelyett, hogy parancsolna, utasítana? Merőben GOOD BY ŐFELSÉGE! HAILE SELASSIE I. URALMÁNAK VÉGNAPJAI uj jelenség — de nem tehet egyebet,’ minthogy hatalmának forrása a hadsereg. Nélküle és ellene korábban sem tudott volna kormányozni, csakhogy korábban — eltekintve egy 1960-as elvetélt puccskísérlettől — ez föl sem merült. Etiópia régóta megérett a változásra. A hadsereggel olyan erő lépett a színre, amely kikényszerítheti e változást. Olasz 9ondok MILÁNÓ — Lira, l’iva, Riva — ezt a két fogalmat, illetve tulajdonnevet ábrázoló rajzzal fejezte ki a héten egy római karikaturista az olaszok gondjait. A lira a gazdasági valóságot, a l’liva (többletadó) a már meghirdetett kemény, szigorú takarékossági intézkedéseket jelképezi, a futball-világbajnokságon csődöt mondott csodacsatár ,,Gigi” Riva neve pedig az olasz labdarúgás hanyatlását... Ágyról ágyra LONDON — Hosszú kálvária után nemrégiben engedtek be Angliába egy pakisztáni fafaragó művészt, aki elhatározta, hogy faragott nászággyal ajándékozza meg Anna hercegkisasszonyt. A művész neve Noor Husszein, 78 éves és az első világháborúban a brit hadseregben harcolt. Két hónapig faragta tikfából az ágyat, s az készen is lett az esküvő előtt. Akkor a szerencsétlen fafaragó útnak indult Anglia felé. Először az ágy elveszett a tehervonaton, és hetek múlva került elő egy nyugatpakisztáni raktárból. Noor Husszein újra elindult, de Törökországon keresztülutazván, elrabolták pénztárcáját, és kénytelen volt visszafordulni. Harmadszori nekibuzdulásra eljutott Angliába, ahol a bevándorlási törvény rendelkezései szerint nyomban közölték vele, hogy deportálni fogják. Amikor közölte, hogy faragott tikfaágyat hozott a hercegkisasszonynak, annyit megengedtek neki, hogy rendőri őrizet mellett bekukucskálhasson a Buckingham-palota rácskeritésén. Utána kidobták. Végül egy konzervatív képviselő tudomást szerzett Noor Husszein kálváriájáról, gyűjtést indított az előkelő társaság köreiben, hogy a szerencsétlen fafaragó visszatérhessen Angliába, sőt azt is elintézte, hogy Anna hercegkisasszony levelet irt Mr. Husszeinnek, akinek a monarchia iránti rajongása a kálváriajárás közben némileg megkopott. A fafaragó néhány nap múlva újra hazament. Az ágy Londonban maradt.
