Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-08 / 32. szám
9. oldal A DÖNTŐ DIAGNÓZIS Irta: MIKES MARGIT Mikes Margit A folyosókon guruló kerekes ágyakon betegek utaztak az operáló termek felé, a szobákból vad kiáltások hangzottak, az őrült nő sikoltozásai idáig hallatszottak az elmeosztályról, szegény azt hiszi, hogy megszületett csecsemőjét elvették tőle és megölték. Más kórtermekből viszont teljes csend vagy csak apró nyögések szűrődtek ki, ott már akkora volt a fájdalom, hogy panaszkodó hang se született belőle. Csak az ápolónők surrantak szinte zajtalanul ki-be és vitték az enyhülést hozó orvosságokat injekciókat a betegeknek. Mildred a legszebb ápolónő talpig fehérben állandóan sürgőtt-forgott a kórtermekben, gumitalpú cipőjében olyan nesztelenül, hogy szinte röpülni látszott a levegőben. Az arca kedves volt, kék szemeiből mosolygás áradt, mindenki szerette a betegek közül, az egyik ápoló szerelmes volt bele. Állandóan a nyomában volt, ha csak tehette, de hiába, Mildred az egyik beteget szerette, egy halványképű fiút, akit nemrég hoztak ide, jövő hétfőn fogják kivizsgálni, állandóan lázasan feküdt, csendesen, lehunyt szemmel. Szép volt, szőke hajfürtjei a homlokába lógtak csapzottan az izzadságtól, amit magas láza okozott. John volt a neve és Mildred minden alkalmat fölhasznált, hogy a közelében tartózkodhasson, hacsak egy pillanatra is, hogy valami enyhülést okozzon neki, (mindenki tüdőgyulladásra gyanakodott, sőt ezt biztosra vették,) Mildred aggódva kérdezte az orvosoktól, hogy mikorra van remény a főigyógyulására, azok bizakodva jelentették ki, hogy a baj nem olyan súlyos, ma már a tüdőgyulladás enyhe betegség mióta a penicilint föltaláltál.. Steven, az ápoló nem szívlelhette Johnt, féltékenységében már odáig ment elvakult gyűlöletében, hogy kívánta a fiatalember halálát, sőt maga is kész lett volna megölni a vetélytársát, mert úgy érezte, John igenis a vetélytársa, ő a szerencsésebb, aki útjában áll, mert Mildred őt szereti... John költő volt és már néhány kötete megjelent, azonkívül munkatársa egy nagy lapnak, állása eleget jövedelmezett, ketten is megéltek volna belőle Mildreddel, anyagi gondok nélkül, a lánynak nem kellett volna tovább itt dolgoznia, ebben a testet-lelket őrlő munkában, ahol a fizikai kimerültség mellett még a kínos szenvedések MENNYI MINDEN Ez az ösvény sose fösvény, akármilyen keskeny ösvény. Van itt minden, mennyi holmi! Hogy is tudnám elsorolni? Cipőfűző, pléhdoboz, fenyőfáról két toboz, szódásüveg cserepe, gesztenyefa levele, zöld csigák, zöld kövek, fű-alatti bőrövek, gerle tolla, kréta, gyufa fényképen a Verne Gyula, és a többi, de szép, de szép! Ezek, Azok, izék, mizék, Bámulok csak ennyi kincsen: mennyi minden, mennyi minden! Nemes Nagy Ágnes látványa is állandóan idegölő megpróbáltatás volt. Valóban a szentek munkaköre, akik vállalják a legönfeláldozóbb betegápolást is, az örökös ágytál hordástól a betegek lemosdatásáig, ezeket az aszott testeket tisztántartani és mindezt mosolygó arccal, jókedvet mutatva, mikor már szédülnek a fáradtságtól... Ez mind megszűnt volna, ha John elveszi Mildredet. Ezzel szemben mit nyújthatott volna neki Steven, az ápoló? Úgyszólván semmit, tovább robotoltak volna ketten a kórházban... De nemcsak ezek a meggondolások vezették Mildredet, szerelmes volt, szenvedélyesen szerelmes a fiatal Íróba... Ha Steven lelkiismeretvizsgálatot tartott volna, akkor belátná, ha igazán szereti Mildredet, örülni kellene, hogy ezek itt egymásra találtak, ha már a kórházban is, elég szomorú és tragikus körülmények között... De nem, ő csak a maga fájdalmát nézte, hogy Mildred észre se veszi őt, egész leikével, minden gondolatával John mellett áll, csak ez a fiatal költő létezik számára és az ő verseskönyveit olvasgatja szabad perceiben, Johntól kapta ajándékba... Iszonyú érzés a viszonzatlan szerelem, még Dante is a poklok legmélyére helyezi ezeket a kínokat... Ma a kórházban mindenki az esti piknikre készült, vacsora után kezdetét veszi a zene, az éneklés, tánc a folyosókon, éjfélig fog tartani, a kórház személyzete, ápolók, ápolónők rendezik a mulatságot, ami bizony furcsa dolog azon a helyen, ahol az örökös kin, a testi fájdalom ütött tanyát, hogy ott kedvük legyen az embereknek vigadozni, bizony furcsa ez... Vagy talán éppen azért, hogy a feszültség, a fáradtság néhány órára föloldódjék... Steven a lány után leselkedett, de sehol se találta a táncolok közt. Végre bepillantott az ápolónők szobájába és látta, amint az ágyán fekszik és egy könyvet olvas. John verseskötete volt a kezében. Aztán letette az éjjeliszekrényre a könyvet, fölkelt az ágyáról és indult kifelé. Észrevette az ajtóban álló Stevent és el akart haladni mellette. De az ápoló megállította: — Ugye megy a John betegágyához? — Most határozottan érezte, hogy meg tudná ölni azt a fiatalembert, egy adag mérget adna be neki... Hirtelen elgondolta, hogy boncolás, nyomozás a kórházban, őt gyanúsítanák, de azzal védekezne, hogy téves volt az adagolás... Nem, mégse tudná ezt megtenni... — Igen, talán szüksége van valamire, — felete a lány halkan, a hangja alig hallatszott a folyosóról beszűrődő vad zene közepette... — Mildred, maga állandóan csak Johnnal törődik, mást észre se vesz, — szólt Steven szomorúan, és most megint gyűlölettel gondolt Johnra. — Neki van szüksége a törődésre, nem? — nézett rá a lány csodálkozva. — Másoknak is szükségük lenne rá, egy kisz szeretetre, — mormogta az ápoló, de ezt már Mildred nem hallotta, mert kiment az ajtón és elindult John kórterme felé. Másnapra volt kitűzve a fiatalember megröntgenezése és már minden elő volt készítve. Éjfélkor elcsitult a zene, a kórhá folyosói elnéptelenedtek, újra helyreállt a csend, de visszatértek a panaszkiáltások a kórtermekből, a halálhörgések némely szobából... az ápolónők elfoglalták éjjeli ügyeletes helyeiket és másnap megindult a rendes munka. John szobája felé is elindult a kerekeken gördülő hordágy, hogy átvigye a röntgenterembe. Mildred ott állt az ágy mellett és segített a két ápolónak Johnt átemelni rá... akkor fedezte fel, hogy az egyik műtős Steven, aki emeli a beteg testet. A kocsi puhán és zajtalanul kigördült a teremből és elindult a hosszú folyósón a Röntgen-szoba felé. Mildred megállt az ajtóban, hosszan a fiatalember után nézett, a szoba egyszerre rettenetesen üres lett, de ő reménykedett, hogy a Röntgen után jobbulás következik, hiszen ma már nem transzpulvinnal gyógyítják a tüdőgyulladást, mint régen, hanem penicilinnel!... Odabent megkezdődött a tüdő átvilágítása, kattogtak a fogantyúk, halkan zúgott a gép és készültek a fölvételek. Az orvosok megvizsgálták a fényképeket a villanylámpa fényében ^s döbbent csend támadt a szobában. A kezelőorvos^ halkan jelentette ki: — Rák. Tüdőrák. Ez a tenyérnyi folt állandóan növekszik, már nagyon leszűkült a légzési felület. Operálni nem lehet, a hónaljában is áttételek vannak. Talán egy-két hete van még hátra, nem biija tovább a szervezete... A beteget visszavitték a Mildred aggódó félelemmel kérdezte, mi a vizsgálat eredménye? Az orvos közölte vele a tényt: nem tüdőgyulladás, hanem rák. Nincs remény. Mildred elájult és végigzuhant a padlón. Injekciót kapott és lefektették. Néhány óra múlva jobban lett, elég erősnek érezte magát, hogy főltápászkodjék az ágyáról és bevánszorogjon John kórtermébe. A fiatalember ott feküdt az ágyán, megkapta már az első morfiuminjekciót és aludt. Mildred visszafojtva zokogását ott állt az ágya előtt és elgondolta, hogy ez most már mindig igy lesz. Lecsukott szemek, narkotikumokozta mély alvás, lezárt ajkak, amelyből sose kap már választ. Ez a mély elbódultság előjátéka a halálnak. Hangtalanul sirt, aztán letörölte a könnyeit és kifordult a szobából. Munkához látott. — Most adj erőt, Istenem, — könyörgött magában miközben a könnyei befelé folytak, — hogy el tudjam (Folyt, a 15. oldalon) HUMOR — Kedves szomszéd, hogy lehet az, hogy a kanárija azelőtt reggeltől estig fütyörészett, most pedig délután 3-kor hirtelen abbahagyja? — Furcsa história. Nemrég az asztalon felejtettem a hivatalos közlönyt, ámelyben megjelent a rendelet a törvényes munkaidőről. Elolvasta és most a világért sem akar túlórázni.- o -Hollywoodban egy filmszinésznő felkeresi ügyvédjét. — Válni szeretnék. Mibe kerül ez? — Nos — mondja az ügyvéd —, általában ötszáz dollár az előleg. — Nagyon köszönöm a felvilágosítást — emelkedik fel a színésznő —, akkor már inkább lelövetem, az csak háromszázba kerül.- o -A gengsztert meglátogatja a börtönben felesége. — Hogyan tudsz megélni? — aggódik a rendes félj. — Ez ne aggasszon! Még legalább három évig kijövök abból a pénzből, ami a nyomravezetésedért ki volt tűzve.- o -Nagy csattanás, karambol, az autósok kiugranak a kocsikból. Egyikük különösen izgatott, de a másik kárvallott fél nyugtatja. — Ne idegeskedjék ennyire! Nézze, inkább húzzon egyet a konyakból — s máris odanyujtja a lapos üveget. Az autós lehajt egy jó adagot. — Köszönöm, ez jólesett. De ön miért nem iszik? — Én inkább várok az ivással, amig a rendőrség megcsináltatja a véralkoholpróbát.- o -— Mondd, drágám, hogy van az, hogy te mindig ilyen sok pénzt kapsz a férjedtől. — Igen egyszerű. Ha haragszom rá, azt mondom neki: visszamegyek a mamához, s ő azonnal ad pénzt útiköltségre.
