Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-09 / 19. szám
15. oldal A TÖRTÉNELEM NYOMÁBAN SZÁZHUSZONÖT EVE: TRÓNVESZTETTNEK NYILVÁNÍTJUK.. „Ferenc József főherceget ezen a napon Csehország helytartójává nevezték ki” — olvassuk 1848. április 8-i kelettel a császári család gyóntatójának, Joseph Columbusnak nemrég kiadott naplójában. Majd a fiatal főherceggel folytatott beszélgetésről feljegyzi: Dicsérte Miklós orosz cár rendeletét, amelyben háborúra szólitja alattvalóit. Figyelmeztettem, hogy ilyesmiről senki előtt ne beszéljen, mert Oroszországgal szemben semmiféle szimpátiát nem szabad mutátni.” Nem telt belé egy esztendő, s az akkor már trónon ülő Ferenc József ugyancsak igyekezett szimpátiát mutatni a cár iránt, hogy piegnyerje segítségét a rebellis" magyarok leverésére. A diadalmas tavaszi hadjárattot február végén megnyitó kápolnai csatát — amely lényegében „döntetlenül” végződött — Windischgraetz osztrák fővezér győzelemként jelentette Bécsnek, mire a császár 1849. március 4-én kihirdette az uj alkotmányt: „Fegyvereinknek Magyarhonban diadalmas előrehaladása által az egybeforrt Ausztria újjászületésének nagy műve, melyet életünk feladatául tűztünk ki, megalapításához közelebb jutott”, s ezért oly alkotmányt ad népének, amely „az egész birodalmat egybekötötten átkarolja”. Ennek értelmében hazánk az ausztriai császárság koronatartományai közé került. De ehhez meg a magyar honvédeknek is volt néhány szavruk. Bár a debreceni nemzetgyűlés-pártjai között egyre jobban kiélesedtek az ellentétek, s a honvédség tábornokai között is bőven akadt Kossuth számára elsimítani való, úgy megszorongatták a császáriakat, hogy Ferenc József a cár segítségéhez fordult. A hadseregtől április 12-én Debrecenbe visszatérő Kossuth pedig még azon éjjel a honvédelmi Bizottmány, majd másnap a Fláz titkos ülése elé teijesztette a tervet, hogy fosszák meg trónjuktól a Habsburgokat, és kikiáltsák ki Magyarország függetlenségét. 125 esztendeje, április 14-én pedig a debreceni nagytemplomban Kossuth ezrek éljenezése között adta meg a választ a Ferenc József-féle alkotmányra: Magyarország független és önálló: átmenetileg kormányzót választanak élére, a Habsburgházat pedig örökre száműzik a három és negyed százada elfoglalt magyar trónról. Pár nap múlva világot látott a Függetlenségi Nyilatkozat: „Mi, a magyar álladalmat törvényesen képviselő nemzetgyűlés... Magyarországot elidegeníthetetlen természetes jogaiba visszahelyezve minden hozzá tartozó' részekkel és tartományokkal egyetemben az önálló, független európai státusok sorába igtatjuk, s a' hitszegő Habsburg-Lothringi házat isten és világ előtt trónvesztettnek nyilatkoztatjuk...” Mielőtt az egykorú hírlapokat megszólaltatnók, idézzük fel egy szemtanú, Vachott Sándorné visszaemlékezését: ^ „A debreceni nagytemplom környékén roppant néptömeg ácsorgott már kora reggel óta. Kedvezett az időjárás is. A természet felölté kikeleti díszruháját, s ezernyi kedves madár hirdeté a tavaszt...” Majd leírja, hogy micsoda fényes tömeg gyűlt össze, milyen nehéz volt a templomba bejutni, mig végül Kossuth fekete diszmagyarban szólásra emelkedett. „Mély és ünnepélyes csend között kezdé meg beszédét, s a templom egyik ablakán beragyogó napsugár körülragyogta átszellemült arcát s homlokát, mintha dicsfénnyel koszoruzta volna meg. Beszédét nyugodtan, csöndes hangon kezdte, — de minél inkább belémerült az okok fejtegetésébe, annál inkább fölmelegedék, hangja zengőbbé, varázsteljesebbé vált, s olyan.hatást idézett elő, melyhez hasonlót talán soha templom falai között nem látott halandó.” A hírlapok, amelyeknek nagy szerepük volt a trónfosztó határozat hangulati előkészítésében, ugyanolyan lelkesedéssel igyekeztek azt népszerűsíteni. „Tiszta lesz minden, mint a becsület — lelkesedik a Közlöny a „királykergető emlékezetes nap” után megjelent számában —, s ki ide mer szenteletlen kezekkel járulni, az pusztuljon el...” Majd széles külpolitikai áttekintéssel ecseteli a várható eredményt, hiszen „ha függetlenségünket ki nem mondjuk, a szabad népek nem fognak testvérükül elfogadni, s elsodortatunk Ausztriával a föld színéről.” A Közlöny április 21 -i számában megjelent Függetlenségi Nyilatkozatot — amelynek első fogalmazása csaknem teljes egészében Kossuth keze írása — az Alföldi Hírlap a következő napon a világtörténelem hires függetlenségi nyilatkozatává hozza párhuzamba: „Észak-Amerika, mely jelen szabadságharczunkban egyedüli példánykép legyen előttünk, — igy s nem máskép járt el. Midőn biztos reménye volt széttörhetni a zsarnok angol kormány rabláncait, kimondta: hogy többé idegen zsarnok jármot nem tűr... És amit kimondott, fegyvereinek hatalma és erkölcsi nagyságának súlya által ki is küzdé. Ezekután barátokat, szövetségeseket keresett, és talált. Magyarország körülbelül ezen mérsékleti, de KIK VOLTAK A SÁMÁNOK - REGÖSÖK? (Folyt, a 14. oldalról) folyamatosságát idézi. A regölés értelmi alapja napjainkban egészen más, mint egykor a sámántevékenység volt. A mai népszokás a termékenységgel, a bőségvarázslattal, fiatal szerelmespárok összeéneklésével (két fiatalt összeregölnek) kapcsolatos, mégis a népszokás szövegében, ha összefüggéstelenül is, sok régi kifejezést találni, amely talán a sámánhittel függött össze. A regölés népszokása karácsony másodnapjától január 6-ig tart. A magyar folklorisztika úttörői, XIX századi kutatói két összefüggő területen találtak rá a regölésre: a Dunántúlon és a székelység körében. Ekkor azonban már a regölés az alakoskodó népszokások kiterjedt nemzetközi (európai) rétegének js tagja volt: a pogánykori hagyaték és a középkori hagyomány közös megnyilvánulása. A legtöbb beköszöntő részben azt bizonygatták az énekes regölők, hogy ők nem rablók, vagy más helyen, hogy ők nem ördögök (tehát _nem a régi rend hívei), hanem az államalapító István király szolgái, akiknek uj módon már szabad regölni, de még ismerik a régi törvényeket, a régi szokásokat. A régi szobások elsősorban az öltözékekben maradtak fent: arcukat bekormozták (ördögöt), tökhéjból fejrevalót készítettek, fekete felsőrészt, fehér nadrágot kötöttek, hosszú farkakat erősitettek hátul magukra. Egy-egy regölő csoporthoz két állatbőrös alakoskodó is tartozott: az egyik egy bika jelmezében, a másik egy szarvas jelmezében. A legtöbb vita a refrén körül bontakozott ki (elsősorban nyelvtörténeti szempontból). A „haj regö rejtem” kezdetű ütempár általában bővítésekkel fordul elő (Erdélyben ugyanez: „De hó reme roma”), dallama nem tartozik a magyar népzene első rétegéhez, valószínűleg már európai jövevény: a refrén szöveg azonban — az összehasonlító nyelvtudomány szerint a varázsigék csoportjával azonosítható. A reg esetében Pais Dezső kimutatta, hogy az egyenlő a férfias politikát követte s kell, hogy kövesse. Fegyvereinek a szerencse kedvezett, és midőn a győzelemhez teljes reménye van, nem mondott többet ki: mint hogy ragszolga többé lenni nem akar..., hogy független akar lenni — s lesz is; hogy az európai nemzetek közt barátokat akar szerezni, s most egy ideiglenes kormányt kíván alkotni.” A Pesti Divatlap a kormányzóvá választott Kossuth nevének betűiből a következő német jóslatot közli: „Keine Oesterreichische Söldlinge Siegen Ueber Tapfere Huhgarn” — osztrák zsoldosok nem győzik le a bátor magyarokat. És mit szólt mindehhez Európa, amelyről Petőfi ugyancsak Debrecenben már az év elején azt irta, hogy „csendes, újra csendes”? Az osztrák lapok természetesen gúnnyal Írtak a proklamácfóról. A bécsi Lloyd szerint a plemonti hadjárat szerencsés befejezése óta nem kaptak ilyen kedvező hirt, a Presse pedig örvendezett, hogy csak verjék le a forradalmat saját fegyverével, népszenvedélyt kell állítani a népszenvedély ellen. A távoli angol lapok higgadtabban nézték az eseményeket. Az akkori külügyminiszterhez, Palmerstonhoz közelálló Globe függetlennek akarta látni Magyarországot, a Times szerint a Habsburg-dinasztia. önként dobta el magától a magyar koronát, amikor megszegte a szerződéseket, az Edinburgh Review pedig ez alkalomból részletesen ismertette a magyar alkotmány történeti fejlődését, Kossuthot Cromwellhez és a skót függetlenség nagy harcosaihoz hasonlította. De az európai nagy diplomácia már döntött a forradalom sorsa felől, s a magára maradt ország feltartóztathatatlanul tántorgott Világos felé. révületbe eséssel, a meleg, a hőség ilőidézésével (isteni révület), a rejtem pedig varázsige (szerelmi varázslat, fiatal párok összeregölése), olyan alakja a rejt-nek, mint a varázsolom, bűvölöm. A rejtből származó helynevek már 1223-tól (pl. a Lajta folyó mellékén Sopron megyében Ruhtekewr) kettős jelentésűek: egyrészt a varázslók visszavonulására szolgáló helyek, másrészt az ország védelmében szerepet játszó „őr-rejtekek”. A sámántevékenység különösen sokáig élt a csángóknál, még a XVII. században is van olyan feljegyzés, amely pontosan leírja, miként végzik szertartásaikat (ld. Bandulovits Márk 1646-ban kelt részletes úti jelentését). A csángóknál a népszokást nem regölésnek, hanem hejgetésnek nevezték. Meg kell emlékeznünk az udvari énekmondók egy csoportjáról is, akiket szintén regösöknek neveztek és akik a középkori királyi, főúri otthonokban éltek. Az udvari regösökről, esetleges társadalmi rétegükről keveset tudunk, néhány oklevéladat emlékezik meg róluk és Anonymus állít nekik időtálló emléket. Muláttatók voltak-e, vagy komoly énekmondók? Nem lehet biztosan tudni. Az emlékekből kitűnik, hogy a hagyományokat tudatosan ápolták és szerepük talán abban nőtt a legnagyobbra, hogy a király, az udvar és a nép között szabadon közlekedtek: értékes híranyaggal szolgálhattak mind az udvartartás, mint a nép számára. Dalaikkal a régi hősök emlékezetét ápolták, a régi haditetteket dicsőítették. RÓNAY GYÖRGY Kút Sokáig éltem gyalázatos magányban. Kevélységem odalett éveimmel. Megszégyenültem. Megaláztattam. Megtörettem. Nyitott vagyok, mint pohár, ihelyböl mindenki ihat, ha szomjas. Mint kút, amiből mindenki meríthet. Amit mindenki beszennyezhet, meggyalázhat. Kérlek, ti is irgalmazzatok magatoknak.
