Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-25 / 17. szám
13. oldal A kuruzsló titka Irta: SIMA FERENC Vakbélműtét három halottal... Néhai Dr. Rimély Dezsőt, a szentesi kórház egykori sebészfőorvosát két balkézzel verte meg a sors. Egyre-másra rosszul sikerültek az operációi, ugyannyira, hogy az ő műtőasztalára, vagypedig vérpadra kerülni igencsak egyet jelentett. A nyolchónapos terhességben lévő tanyai asszony vakbélműtété is halállal végződött és persze, meghalt a magzat is. A férj, amikor a tragédiáról értesítették, felakasztotta magát. Ő lett a vakbélműtét harmadik áldozata... A hasonló kimenetelű Rimély-operációk sorozatától megriadt szentesiek tehetősebbjei más városok kórházába mentek, ha oparáció vált szükségessé. A többiek, az egyszerű nép pedig szokása szerint - általánosított Dr. Rimély eseteiből. Széltében-hosszában kialakult a közvélemény, hogy ilyenek a diplomás orvosok, ennyit tudnak, ennyit érnek... És félni kezdtek a szentesi orvosoktól, elkerülték a rendelőiket. Ha aztán több lett kettőnél és hol ez, hol az mégiscsak gyógyításra szorult, akkor orvos helyett inkább kuruzslóhoz fordult. Mert azokban nem volt hiány még akkoriban, a harmincas években, jó negyven esztendeje Dél-Magyarországon. így a kuruzslóknál felszökött a páciensek száma és aratni kezdtek. A diplomás orvosoknak pedig felkopott az álluk. Ugyannyira, hogy Csongrád-megyéből akkoriban emiatt három orvos is kivándorolt Holland-Indiába, a mai Indonéziába, gyarmati orvosnak, mert otthon egyszerűen képtelen volt biztosítani a megélhetését. A többi orvos elkeseredett dühvei vette fel a harcot a kuruzslók ellen: egyre-másra küldte ellenük a feljelentést a szegedi ügyészségre. Ennek a korszaknak dél-magyarországi kuruzslói közül különösen egy fiatal tűnt ki, bizonyos Tóth János nevezetű, aki messze a várostól, a tanyavilágban működött, nyilvánvalóan azért, hogy minél kevésbé legyen szeme előtt a feldühödötten szimatoló városi orvosoknak. Ennek a Tóth Jánosnak széliében elterjedt a hire, hogy milyen nagyszerűen gyógyít minden nyavalyát. Egykettőre csalhatatlanul felismeri a baj mibenlétét, és az ellene leghatásosabb orvosságot is mindig egyből eltalálja, nem próbálkozgat ezzel is, azzal is, mint ahogy az a javasemberek, javasasszonyok szokása, rendszerint. A törött csontot is mindig pontosan összeilleszti ez a Tóth és gipszbe is pakolja. Történt egyszer, hogy hirtelen szülésnél nem akadt idejében bábaasszony. Nem volt mást tenni, hát ezért a vajákos Tóth Jánosért szaladtak lovaskocsival, hogy jöjjön hamar, vállalja már el ezt is. Tóth habozás nélkül vállalta. És az bizony nehéz eset volt. Vágni kellett, ahogy mondják, császármetszéssel. De a kuruzsló Tóth nem torpant meg az életveszélyes feladattól. Ördöngős ügyességgel vágott és varrt. Az anya is a gyermek is megmaradt. — Nincs még egy vajákos, aki ezt meg tudta volna tenni! — Szállt el szerte messze az eset hire. — Különb ez bármelyik doktororvosnál! Akárhonnan szedte is össze a javastudományát! — tették hozzá ezt is. Más javasok és vajákosok — ahogy a nép hívja a kuruzslókat — bizony nem egyszer nagyon is melléfogtak. Volt úgy, hogy megvakult a beteg az orvosságtól, amit a fájó szemére kapott. Halálos vérmérgezést okozott másutt egy gereblyébe lépett ember lábának vajákos kezelése. Az igy, vagy más hasonlóképpen felsült kuruzslóktól aztán elmaradoztak a páciensek. — Ez se tud többet, mint azok a Dr. Rimélyi-félék, — mondogatta a nép. — Amaz sokkal különb! Az a Tóth János! És egyre többen átpártoltak őhozzá. A vajákos-Tóth bravúros császármetszésének hire a városi orvosok fülébe is eljutott. Elszörnyülködve mondták: — Hallatlan, hogy mire nem merészkedik ez a fickó! Csakis Isten csodájának vehető, hogy ez a vakmerőség sikerült! — És ezzel a császármetszéssel ő lett a császár a kuruzslók között! — tette hozzá egy másik. — A többiből a balsikereik miatt lassanként kiábrándulnak. Csak ennek az egynek sikerül valahogy minden... Ha ezt börtönbe dugatjuk, akkor van rá remény, hogy a betegek mégiscsak visszaszivárognak hozzánk! Ment hát az orvosi kar dörgedelmes feljelentése Szegedre, a vármegye legveszedelmesebb kuruzslója ellen. Csak éppen az hiányzott belőle, ami a legfontosabb lett volna. Hogy kik a károsultak, az áldozatok azok közül, akiket kezelt. Csak legalább egy akadna! Dehát ilyesmiről az orvosi karnak nem volt tudomása, akárhogy tudakozódott is. Tóth Jánosnak csak a sikereiről, dicséretéről lehetett hallani. Azért az ügyészség vádirata mégis elkészült, mert akadt egy paragrafus, amelyikbe bele lehetett kapaszkodni. Éspedig az, hogy orvosi diplomával nem rendelkező egyének beteg gyógyításával foglalkozni tilos, mert az — kuruzslás bűntettének számit. Tóth János vádlottat tehát megidézte a törvényszék, bűnügyének letárgyalására. A környék újságai előre beharangozták az ügyet, igy a tárgyalóterem padjai megteltek kiváncsi érdeklődőkkel. Az elnök kérdésére Tóth János kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. A hallgatóság felhördült. — Mit tud felhozni a mentségére? — kérdezte az elnök. — Ezt csak zárt tárgyaláson adhatom elő! — Miért? — Jogos magánérdekből. Alapos okom van rá! A törvényszék tanácsa helyt adott a szokatlan kívánságnak és kiürítette a termet. — Beszéljen! — fordult aztán az elnök a vádlotthoz. De az nem beszélt. Ehelyett felnyitotta az aktatáskáját és abból egy irattekercset vett elő, amit átnyújtott az elnöknek. Az belenézett és tágra meredt a szeme a csodálkozástól. — Maga... Ön Dr. Tóth János sebészorvos?... Dehát... Dehát akkor miért adta ki magát kuruzslónak? — Hogy bízzon bennem az egyszerű nép, amely egy rossz orvos miatt hátatforditott a diplomás orvosoknak és inkább hitt a kuruzslónak... Érvénye-Biivölő Kártya, kártya, kártyalap, tűz lobog, hogy láthatlak! Kaszás kút a két szemed, mélységében elveszek. Milyen ősi bűvölet csomóz össze mondd veled? — varázsfüvet égetek, nádast, folyót kérdezek. Ne fújjon el szél, eső, maradj legszebb szerető, s mélységes mély kut-szemed fogadja be telkemet! Tasnádi Varga Éva zülni akarta, mert azért tanultam... Olyan törvény nics, amely az orvost kötelezné rá, hogy használja is a megszerzett doktori címét. Az ügyész sietve vonta vissza a vádat, mire az eljárás megszűnt. Tóth János a doktori címet később sem használta és korán meggazdagodott, mint messze környéken leginkább felkapott gyógyitómester. NŐI SAROK PULÓVER, FÉRFINAK Milyen szép ez a madzag, és milyen pofás pulóvert szősz belőle magadnak, kötés, tudom én, csak viccelek, miért mindig csak teneked, amikor jómagam is milyen szívesen hordanék egy ilyen pompás... — Nekem te még sose fontál semmit! Kötés, mindegy, sohasem, egyetlen egyszer sem. És amikor mégis igen, akkor én igenis nagyon meg voltam vele elégedve, és egyetlen zokszót se ejtettem! Igenis, hogy hordom, illetve viselném boldogan, ha megtalálnám, de valaki elrakta valahová...Elajándékoztad, mert öt év alatt egyszer se volt rajtam? Látod, az örökös türelmetlenséged, jellemző, pedig nekem éppen most támadt volna gusztusom hozzá. — Igazán horgonál nekem is egyet? Kötés, értem én, mindegy, kötélből, madzagból, fonal, az is jó. A színe? De hiszen ismered az igénytelenségemet, nekem aztán teljesen mindegy, hogy... Szürkét ne, az öreges, borvereset ne, az fiatalos, sötétzöld már van, barna már van, drappot ne, az kényes, melimicsoda? Látod, az jó lesz! Egy finom, elegáns, melihogyhivják pulóver, garbó nyakkal, helyes, igenis, tudom, mi a pulóver, meg mi a garbó, nem szeretem, ha minden alap nélkül... — Csak ilyen zsineget kaptál? Fonal, jól van, adták leértékelve, mert elrontott festésű? Kisfiam, hogy meliizé, azt én értem, de miért ilyen össze-vissza színű? Szándékosan ilyen, ez a melirozott, hát a nőknek mindent be lehet magyarázni, sajátságos. Ki mondta, hogy nem tetszik nekem? Holnap már ebben megyek a hivatalba. Miért, nem lehet? — Milyen szépen haladsz vele! Látod, pár helyen eltévesztetted, nem baj, nekem jó lesz igy is... Az a mintája. Igazán tetszik, nagyon érzékeny vagy ma, frontátvonulás? — Majd felpróbálom, ha kész lesz. Muszáj előbb is? Hátul hosszabb! És elől hosszabb, mint hátul, és kétoldalt lóg, és itt meg bepöndörödik, hihihi! Te olyan ideges leszel a kötéstől, hogy nem is merek hozzádszólni, röhögni különben is a ló szokott. Tudom, hogy még nincsen kész, és ki mondta, hogy nem tetszik?! — Elkészült? Milyen gyönyörű! Az nem számit, hogy lóg a válla, vagy feljebb tudnád varrni? A nyaka szőrit, én nem ilyen garbót akartam, hanem ék alakban kivágott garbót, és teljesen kiadja a pocakomat, holott nincsen egyáltalán, és miért nincsen ez a pulóver elől végiggombolva? Hogy inkább széttéped? Kicsi fiam, ne bőgj, rém egyszerű, elöl szépen kettévágjuk, dehogynem lehet, miért nem lehet? Tudod, azt szerettem volna, ha olyant szősz nekem, mint a Jenőnek a neje, csak én sosem merek neked semmiért se szólni. — Ma nem veszem fel, túl meleg, ma nem hordom, túl hideg, dehogynem tetszik, ki mondta, hogy nem tetszik?! — Milyen pofás blúzt köt magának az én ügyes kis feleségem, csak azt nem értem, hogy miért mindig csak teneked, amikor jómagam is milyen szívesen hordanék egy ilyen pompás... G.Szabó Judit
