Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-25 / 17. szám
8. oldal Lányok a baseballban Irta: ACZÉL BENŐ New Jersey államban a felebbezéi biróság egyik hármas tanácsa két szavazattal egy ellenében kimondotta, hogy az ifjúsági baseball liga köteles tagjai közé lányokat is felvenni. A kérdéses tanácc a döntést azzal indokolja, hogy a baseball ifjúsági liga nyilvános szervezet, amely játszóterét a helybeli közösségtől kapja, még hozzá rendszerint ingyen, tehát nincs joga különbséget tenni nemek szerint. Ezzel szemben az államban az ifjúsági ligának mintegy 110,000 tagja kijelentette, hogy ők nem törődnek a biróság döntésével, mert ők amatőrök és senki sem kötelezheti őket arra, kivel játszanak. Ha nem kapnak játszóteret, inkább nem játszanak, de < lányokkal még se játszanak. Az ügy még nincs végleg eldöntve, mert a birósági határozat felvihető az állam Legfelsőbb Bíróságához, de az eljárás oly nehézkes, bonyolult és költséges, hogy még nem bizonyos, megpróbálkoznak-e vele? Már most az ügyben két érdekes szempont is szerepel: az egyik az, hogy miért akarnak a lányok mindenáron éppen baseballt játszani, a másik az, miért nem akarnak a fiuk lányokkal játszani: A baseball ifjúsági ligájának mintegy két és fél millió tagja van Amerikában. A baseball kétségkívül a legkívánatosabb pályák egyike fiuk számára Amerikában: sikereseién pénzt — sok pénzt, dicsőséget, nők bámulatát jelenti. Lányok számára azonban nem. Nincs olyan fiú, aki csodálná a nagy baseball játékosnőt, ha ugyan akad ilyen és talán nem kétséges, hogy amennyiben akad kivételes baseball játékos nő, az jóval ritkább eset lesz, mint a fiú baseball hős. Szóval a baseball játékosnő számára az esélyek kisebbek, mint a fiú számára, noha fiuknál sem nagy a kilátás, mert a kétes félmillió ifjúsági játékos közt jó ha kettő-háromnak sikerűi bejutni a professzionista csapatokba és még akkor is nagy kérdés, hogy az élvonalba feljut-e? De a lányok számára a siker kilátása még jóval kevesebb, mert noha egyáltalában nincs kizárva, hogy a lányok közt is akad nagy atléta, a valószínűség kisebb, talán felesleges is magyarázni, miért. Jean Billy King, a teniszjátékosnő, megvert ugyan egy kiérdemesült férfijátékost, de az sem tartozott soha a nagy teniszezők közé és Billy King tiz teljes évvel fiatalabb volt nála. A sportstatisztikák azt mutatják, hogy a legkiválóbb női atléta sem versenyezhetik a legkiválóbb férfi atlétával, noha a kisebb klasszisu és főként jelentékenyen idősebb férfi atlétákat legyőzheti. A baseballt játszó nő számára a sikerkilátások még jóval kisebbek és nemcsak azért, mert a nő fizikailag gyengébb a férfinál, hanem baseball esetében azért is, mert a baseball nem egyéni, hanem csapatjáték s ha el is képzelhető, ha akad egy-egy kivételes baseball-játékos nő, kevésbé képzelhető el, hogy akad belőlük egész csapat. Már most nézzük azt a nem valószínű esetet, hogy összekerül egy kiváló női baseball csapat, amely megveri a férficsapatokat is: mi lesz akkor? A siker talán megmutatkoznék pénzben, de más egyébben aligha. Kinek kell egy kiváló baseball játékos nő? Egyszer írtam egy világbajnok diszkoszvetőnőről, akit elvett egy világbajnok sulydobó és az jutott eszembe, miféle házasság lesz ebből, ahol az egyik házasfél diszkoszt, a másik nehéz vasgolyókat vág a másik fejéhez? Hiába, mig sok nő van, akinek az erős fiú atléta az eszményképe, kevés férfi van, aki atlétanőt szeretne feleségül. Ez a körülmény kevésbé érthetővé teszi a kislányok vágyát, hogy baseballt játszanak. Annyi más játék van a világon: többek között babát öltözteni, ami ősidők óta divatos játék kislányok számára anélkül, hogy a fiukat versenyre provokálná. De még mindig probléma marad, miért nem akarnak a fiuk lányokkal baseballozni? Ez azonban régóta megfigyelt jelenség. A kisfiúk nem akarnak lányokkal játszani, mert a lányok lassúk, ügyetlenek és sírnak. Ez nem igaz minden kislány esetében, de a legtöbbre érvényes, tehát általános jelenség. A nemi különbség vonzereje még nem jelentkezik s minden egyébb különbség hátrányos a lányokra. Ha az ember kisfiú, a legszebb lánnyal sem tartja kívánatosnak baseballt játszani. Hát akkor miért tartják kívánatosnak a kislányok? Es a rejtély. A kislányoknál ugylátszik, a nemek versenye hamarabb kezdődik, mint fiuknál. Ezért akarnak mindig a fiukkal játszani. Baseballt, vagy akármit. LONDONI SZÍNFOLTOK TORONYÓRA LÁNCCAL Angliában: órafelhuzók kerestetnek! De nem karórák, vagy zsebórák — hanem toronyórák felhúzására. Tréfásan hangzik, valójában azonban komoly gond. Az angliai egyházmegyék összesen ötezer olyan templom-toronyórát tartanak nyilván, amely nagyértékű és pótolhatatlan műemlék-számba megy, akár a középkori teplomi ólomüvegek s mig ez utóbbiakat az enyészet, a toronyórák méltó megőrzését az fenyegeti, hogy — szegény az eklézsia, nincs pénz a toronyóra felhuzójának fizetésére. Maguk a plébánosok pedig, kiváltképpen mire megöregszenek, nem szívesen vállalkoznak arra, hogy minden másnap fölkapaszkodjanak az elvásott toronylépcsőkön az óra alatti aknába és felkurblizzák a súlyos kölöncöt, amely az óra ingáját lengésben tartja. Ez okozza a veszélyt: különböző vállalatok megbízottai keresik fel a plébánost és jutányos áron és részletfizetésre szinkronikus villanymotorokat kínálnak, amelyek egyszer és mindenkorra megoldják a toronyóra felhúzásának gondját. A baj csak az, hogy tönkreteszik az eredeti finomművű szerkezetet is. Igaz, a plébánosoknak az egyházmegyei tanácsadó bizottsághoz kell fordulniok engedélyért, ha javító-, vagy átalakitó-munkát szándékoznak végeztenni a gontjaikra bízott toronyórán, ezt azonban időnként elmulasztják. így aztán most megalakult Angliában a Templomtornyok Óráinak Gondját Viselő Bizottság, amely azt tűzte ki céljául, hogy először is uj lajstromot készít az összes templom-toronyórákról, azután minden helységben akvirál egy tagot a bizottság órafelhuzó albizottságába, aki fizetség nélkül pusztán ügyszeretetből, vállalja a toronyóra rendszeres kezelését. A regisztrálás elvégzésére kérdőíveket küldtek az összes egyházmegyéknek, részletes tájékoztatást kérve a megye toronyórái felől. Miután ilymódon feltérképezik Anglia toronyóráit, a bizottság tagjai sorra látogatják a helységeket, hogy órafelhuzókat toborozzanak. Máris meglepő eredményt könyvelhetnek el. Stamfordban például John Smith, harmincnégy esztendős tanító vállalta, hogy minden héten háromszor átlátogat a szomszédos Lincolnshire-be és fölkaptat a Szent György-templom tornyának sötét és nyaktörő csigalépcsőin a toronyóra kölöncének felhúzására. A forgattyukar kurblizása két percnél nem tart tovább, de az erőfeszítés meglehetősen nagy: az akna tizméter mély az óra alatt s ebből a tizméteres mélységből kell a felső színvonalra csavarni a nehéz súlyt. Maga a művelet emlékeztet arra, ahogyan hajdan az öninditók kezdetleges korszakában lomha autómotorokat kurbliztak életre. De a lincolnshire-i toronyóra még a könnyebben kezelhetők közé tartozik — van olyan is, amelynek huszméteres mélységű aknájába ereszkedik alá a súlyos kölönc. Annak a felhúzására is akad vállalkozó. Akinek érzéke van az ilyen különleges színhelyhez, azt a torony hasonlithatatlan atmoszférája bőséggel kárpótolja a fáradságáért. Smith zseblámpája rávilágít az óra-akna falára szögezett réztálára: „Thomas Rayment készítette, 1792-ben, Stamfordon.” Vannak azonban a lincolnshireinél sokkal régibb toronyórák is, olyanok, amelyeket bámulatos tehetségű kovácsmesterek konstruáltak még a középkorban, az inga-rendszernek 1670 táján történt bevezetése előtt. Amikor megkondulnak. mitha századok messzeségéből érkeznék a hang. — Arra is volt eset — mondja Smith —, hogy az elromlott és kicserélt toronyóra-szerkezetek a templompincében rozsdásodtak s aztán a plébános hirdetést olvasott arról, hogy műgyűjtő régi óraszerkezeteket keres megvásárlásra. Mivel a templomon már nagyon szükségessé vált valamilyen renoválás elvégzése, gondolta, eladja a mihaszna régiséget és annak árából kifizeti a kőműveseket. A toronyóra-védő bizottság földerített néhány ilyen esetet. Egy japán műkereskedő például ezer fontsterlinget fizetett egy ilyen régi toronyóra-szerkezetért. Az a toronyóra már valahol a fölkelő nap országában kongatja a messzekerült toronyórák honvágyának szomorú dallamát. London, 1974. április hó... Vándor Péter S'Z’E1M'L’E Minden összefügg mindennel. Az energiahiány következtében fellép az élelmiszerhiány az egész föld kerekén. Akár ennyire leegyszerűsítjük, akár bonyolult tudományossággal mutatjuk ki, egy uj végitélet-forgatókönyv van készülőben. Most az a kérdés, hogy a szakértők megállapításai alapján mikor lesznek képesek a kormányok akcióba lépni, hogy elkerüljük szó szerint — a tömeges éhínséget. Mindenesetre, az élelmiszerkrizis fellépésének lassú érzékelése bántóan hasonlít a már néhány év óta tartó lassú energiacsökkenés érzékeléséhez. Azokat a prófétákat, akik ezen a területen figyelmeztettek már jóelőre, észre sem vették, csak akkor, amikor kegyetlenül lecsapott az energiaválság. Éppen igy hiányzik a nemzetek sürgős együttes fellépése annak érdekében, hogy legalábbis enyhítsék azt, ami egész bizonyosan vészes és általános probléma lesz a népek életében. Amikor az árakra és az alapvető élelmiszerekkel — mint például a gabonafélékkel és a cukorral való ellátottságra nyomás nehezül, és még ehhez jön az időjárási tényezők bizonytalansága is, világos, hogy mi történik a nagynépességű, de kevésbé fejlett országokkal. A probléma a legnyomasztóbb, jóllehet nem egyedülálló, Indiában. A Világbank becslése szerint, ahelyett hogy élelmiszerrel önmagát ellássa, Indiának több mint tiz millió tonna gabonát kell importálnia a következő öt esztendőben, ami 12 billió dolláros külföldi segélyt tesz szükségessé, előreláthatólag. Az élelmiszer-alapanyagok ára csak a kezdeti probléma. A nagyobb kérdés az, hogy vajon a világ tud-e annyit termelni, amennyire szükség lesz. Éveket vett igénybe az, hogy a kormányok vezetői megértsék az energiatermelés közös tervezésének szükségességét és még most is csak a félelmet árulja az ebben az irányban tartó haladás sebessége. Hasonló késedelem a világ élelmiszerellátásának megszervezése ügyében, egész bizonyosan emberéletek tragikus vámját követeli meg. ACZÉL BENŐ
