Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-25 / 17. szám
9. oldal ÉLETUTAK Irta: MIKES MARGIT Mikes Margit Mr. Kovács János és Nagy Juliska naponta az utcán találkoztak Manhattanben, ez a férfi kifejezett kívánságára történt, időzítve; mikor Juliska kibukkant a sarkon, akkor János is megjelent nem messze a járdán és boldog mo- * , , sollyal köszöntötték egymást. Miért? Mert János romantikusan viszsza akarta álmodni azt az időt, amikor Budán várta Juliskát a Versec ut kanyarulatánál, ott, ahol az útszakasz emelkedni kezd a domboldalra. Ott lakott a lány a Versec ut kanyarulatánál, ő pedig a közeli Zuhatag sori villában. Most itt New Yorkban naponta megjátszották a találkozást és utána beültek egy kávéházba reggelizni. — Ugyanúgy volt, mint régen, — mondta János a kávéját kavargatva, szemeit az üvegablakon át a Via Americas szemközti óriásaira, felhőkarcolókra függesztve, de gondolatban otthon járt, Budán, a Versec ut kanyarulatában. Látta az ut fölött domboruló azúrkék eget, bárányfelhőkkel teleaggatva, gyönyörű tavaszi nap volt, az utat szegélyező fákat és magát a kavicsos országutat, amely mindkettőjük villája előtt vezetett el és apró kavicsszemei valósággal tündököltek a reggeli napsütésben, még az ut mentén sorakozó villák kerítéseit is feketére festett drótfonatú hálóikkal. Aztán Juliskára nézett és igy szólt: — Minden ugyanolyan volt, mint otthon! A járásod éppen olyan libegő, a cipőid ugyan úgy kopogtak, mint a Versec ut kavicsain, az alakod sziluettje hajszálpontosan ugyanaz, amilyen akkor volt, még itt a manhattani felhőkarcolók közt is tökéletesen adta az illúziót, hogy a régi Juliskám vagy, hogy újra otthon vagyunk Budán... — Emlékszem, telefonon kérted a találkozót, aznap vasárnap volt, nem kellett a gépgyárba menned, úgy jöttél elém a sárgakavicsos utón, hogy még most is látom a tavaszi kabátod lebegését és a puha, könnyű kalapodat, ahogy széles Ívben megemelted előttem, mikor közel értél hozzám... Istenem, — sóhajtott fel Juliska, — milyen csodálatos az ember életútja!... Hitted volna valaha, hogy itt fogunk ülni New Yorkban a Via Americas egyik kávéházában? —‘Nem. Mert eltűntél előlem, pedig tudtad, milyen szerélfnes voltam beléd... De megértelek. Féltél otthon? A bunkerek, a légitámadások után nem volt biztonságos ott a hely... Szegény anyádat is a bombázás után holtan találtad. — és akkor is csak úgy, hogy a szétroncsólt testét fölismertem a harisnyakötőjéről... Aztán jött William, a budapesti közgazdasági kongresszusra érkezett és csak angolul beszélt. Én jelentkeztem a kongresszusnál, mert jól tudok angolul és keresni Második műszak — Pap__ főzőtanfolyam! akartam. Ö harmadnap megkérte a kezemet, idehozott Amerikába. Féltem ott az egyedülléttől, meg attól, hogy sokat kell majd dolgoznom és ki tudja mit, mert árván és teljesen pénz nélkül maradtam. William dúsgazdag volt, ezt csak akkor tudtam meg, mikor ideérkeztünk és elvitt a gyárába, ahol hatszáz munkás dolgozott. — Előlem pedig megszöktél! Itt tudtál hagyni... Értesíthettél volna... — Azt hiszem, megértheted az akkori lelkiállapotomat. Olyan hirtelenül jött az egész, nem gondolkoztam és William-nek azonnal kellet indulnia vissza, Amerikába. De azóta is gondoltam rád, látod, amint a tragédia bekövetkezett, rögtön Írtam neked és hívtalak... — És hogy történt? Régóta volt beteg? — Nem, senki se tudta, ő maga se, hogy beteg. Csak elkezdett gyöngülni, erőtlenedni és beszállítottam a kórházba. Ott derült ki a sejtvizsgálat után, hogy rákja van, mégpedig már nagyon előrehaladott állapotban, semmiféle operativ beavatkozással sem lehetett már rajta segitani. Néhány hét múlva meghalt. — A többit már tudom, megírtad. Özvegységedben először a bánat vert le nagyon, aztán megrémültél, hogy egyedül maradtál, kiszolgáltatva mindenkinek, gazdag voltál, féltél, hogy mindenki csak azért közeledik feléd, hogy berántson valami üzletbe és kifosszon, járatlan voltál a gyárvezetésben. És egycsapásra millióid lettek. Idehivattál, tőlem várva segítséget. Ez nyilvánvaló, hogy csak rám gondolhattál. Mondanom se kell, hogy boldogan rendelkezésedre álltam, de igazán tisztába kell lenned, hogy nem azért mert gazdag vagy, hanem mert szeretlek. És a segítés legegyszerűbb módja, hogy elveszlek feleségül... Azt hiszem, te is ezt akarod, te is szeretsz és hozzám jössz. így teszed jóvá, hogy akkor ott Magyarországon nagy sebet ütöttél rajtam, hogy elszöktél a féijeddel előlem. Különben legyen áldott az emléke, már az is dicséretes, hogy első pillantásra belédszeretett és idehozott és ilyen gazdaggá tett. Most független vagy és szabad, mert a pénz egyenlő a szabadsággal!... Ez tette lehetővé, hogy végre elvehetlek és boldogok legyünk... remélem, te is boldog GONDOLATOK Nagy baj, hogy életünk első felében olyan szokásokat veszünk fel, amik megrövidítik a másik felét.- o -Tévedni emberi dolog, de azért már ki lehetne találni más mentegetőzést is.- o -A fiatalok minden bajért, gondért a szülőket teszik felelőssé, szerencsére idősebb korban rájönnek, hogy mindennek a fiatalok az okai.- o -Protekcióval a legmeredekebb létrán is fel lehet jutni. A nehéz: a tetején megkapaszkodni.- o -Az értelmet csak kemény munkával szerezhetjük meg, a butaság magától jön.- o -Egyes problémák meguktól megoldódnak, csak eközben ne zavarják őket.- o -Némelyek jól értenek hozzá, hogy ha a gyanú árnyéka rájuk esik, el tudnak rejtőzni ebben az árnyékban.- o -Vannak, akik rugalmasnak és mozgékonynak tartják magukat, mert bármikor könnyűszerrel hajlítják gerincüket és homokba dugják a fejüket.- o -„Jegyezd meg, fiam, nehezebb a tudatlanságot eltitkolni, mint a tudást megszerezni.” Hiány A nincs, a semmi és a sohasem fölfoghatatlan, mint a végtelen, de mégis van, s nemléte ritka lét, mert nincs ugyan, de benned él e semmiség — S olyan hiány ez, mely nem bírható ki, mely úgy tátog, hogy seb lesz már, valódi, mely lenni kíván süket üregével, s mint nemlevő, egész világot érlel — Ne formáld hát a gyurhatót, az anyagot, mi túl van a valón, sokkal dusabb s nagyobb, mi létezik, az már beteljesült — Te a hiányt dalold: a vágyat és az űrt — Berczeli A.Károly vagy? — Azért hívtalak ide, mert boldog akartam lenni veled. Az esküvő után János átvette a gyár vezetését, ő maga is gépészmérnök lévén, nagyon értette a dolgokat. Julikénak semmi gondja nem volt többé, a vagyona pedig állandóan növekedett. Remekül ment a gyár termelése, már két millió dollár bankbetétje volt a feleségének. János nem fogadott el semmit, kivéve az igazgatói fizetését. — Hiába utasítod el a pénzt büszkén, — mosolygott a felesége, — ha meghalok úgyis te leszel az egyetlen örökösöm, mert semmiféle rokonságom nincs, se leendő se oldalágon, akik igényt tarthatnának rá. Se az elhunyt uramnak... — Ó, gondolod, hogy én túléllek? — évődött ilyenkor vele János. — Öregebb vagyok és a természet rendje szerint nekem kell hamarább elmennem... — Azt sose lehet tudni, ki következik, — nézett rá komolyan Juliska. — Ne, mondj ilyen szomorúakat, — felelte János elkomorulva. — Nem azért találtam rád végre itt Amerikában, hogy megint elveszitselek! Mint akkor ott Budapesten... Folytak a napok boldogságban, János kijárt a gyárba, ellenőrizte a munkát, tárgyalt az ügyfelekkel, felvette a rendeléseket, intézte a szállításokat és utána rohant haza, hogy együtt vacsorázzanak és reggelenként mielőtt János a gyárba ment, megismételhessék a játékot, az utcai találkozást, mint odahaza Budán, a Versec utón. János ragaszkodott ehhez, szinte szimbólumává vált az életüknek. De Juliska egy év után észrevette, hogy János szomorú, vacsoránál elgondolkozik, a távolba néz, mintha nem is itt élne és a szeme néha elhomályosodik. — Mintha rossz kedved volna. Mondd szivem, bánt valami? Hiányzik valami? — Legyek őszinte? Remélem, nem fogsz félreérteni. Tényleg hiányzik. Veled boldog vagyok, de reggelenként, ahogy eljátszuk állandóan a Versec utat, nem csak a te szép alakod, hanem a táj is mind erősebben kezd kibontakozni és élni az emlékezetemben. Állandóan erősbödő látomás. Már olyan élesen jelentkezik, mitha ott lennék.Újra látom a villákat, a feketére festett drótkerítéseket a kertek körül, a kék eget, — csak az otthoni ég tud ilyen gyönyörű kék lenni, — mindent látok, mint egy látcsövén keresztül, mindig élesebben. — Neked honvágyad van! — Lehet. Nem tehetek róla. Tudod, hogy az betegség, orvul támadja meg az embert, alattomos és nincs ellene védekezés. — Próbáld az eszeddel legyőzni. Nézd, gondolj arra is, hogy itt boldogok vagyunk, gazdagok, mindenünk megvan. Mi várna ránk otthon? Újra a küzködés, a robot. Te egy gyárba járnál dolgozni, hogy pénzt keress és a népi demokráciákban elég kevés a fizetés. A talaj pedig állandóan reng, bizonytalan, háborús lehetőségek, veszélyek, félő, hogy az ország újra belesodródik a nagyhatalmak valamilyen konfliktusába és (Folyt, a 10. oldalon)
