Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-03 / 1. szám
I 4. oldal HOLLANDIAI RIPORT: Rotterdam telel az araboknak A belváros éjjel ROTTERDAM, Hollandia. — A világ legnagyobb kikötője, Rotterdam, úgy ki van világítva, éjszaka, mintha a föld minden energiáját egyetlen éjjel akarnák felhasználni és nem gondolnak a holnappal. Ez Rotterdam felelete az araboknak, akik leállították a Hollandia felé irányuló olajszállítmányokat, mert a hollandok Izrael leghűségesebb b irátai Európában. Éjszakánként tündéri fényben ég a város. Minden ablak és kirakat tündökölik és a szivárvány minden színében A Windsori hercegnő megsértődött pompázó neon fények és hirdetések tükrödőznek a város vizi utjain. A háziasszonyok nem hallgatnak a gazdasági miniszter szavára és nem húzzák össze a függönyeiket, hogy melegebb legyen lakásuk és ewel fűtőanyagot t a k a r i t sanak meg. A hollandok különben is azt tartják, hogy a zárt függönyök bűnöket rejtenek és legalább livingroomjuk ha halmas földig érő ablakait világítják ki és minden járókelő betekinthet, ha akar. A hotelokban olyan meleg van, hogy a vendégek lecsukják a radiátort és kinyitják az ablakokat. A vendéglőkben teljes erővel megy a fűtés és ha még valami jó indonéz stílusú fűszeres ételt is találnak hozzá, teljes az agónia. Mert az olaj, az arab letiltás ellenére, még mindig áramlik. A hatalmas kikötőben évenként 300 millió tonna szállítmány érkezik és ebből 140 millió tonna az olaj. És 40 millió tonna még mindig érkezik olyan államokból, melyek nem “haragszanak” a hollandokra, mint pld. Irán és Nigéria. Az ország évi olaj szükséglete pedig összesen 25 millió tonna. A kikötő igazgatója büszkén mondja: “Ha egy csepp olajat sem kapunk, még akkor is miénk a világ legnagyobb kikötője.” Rotterdam kikötője nagyobb, mint Antwerpen, Le Havre és Marseilles együttvéve, nagyobb, mint Yokaihomaé vagy New Yorké. PÁRIS — A Windsori hercegnőnek sikerült kijárnia egy bírói rendeletet, mely betiltja a Ladies Home Journal francia kiadásának decemberi számát. A magazin ugyanis közöl egy cikket, melyben a szerző azt állít ja,hogy a hercegnő legnagyobb szerelme nem volt (harmadik) férje, hanem egy argentiniai diplomata volt. A közel 77 éves hercegnő ügyvédje kijelentette, hogy a cikk a magánélet titkainak megsértése és ezért kérte betiltását. A hercegnő aki Wallis Warfield Simpson néven volt ismeretes, mielőtt harmadszor is férjhez ment, az évszázad egyik legnagyobb port felvert románcának volt hősnője. A Walesi Herceg, aki később VIII. Edward néven Anglia 1» irálya lett, mondott le trónjáról, hogy elvehesse őt, “az asszonyt, akit szeretek” — mint a király fejezete ki.VIII. Ed átadta tórnját öccsének, Györgynek, ő pedig Windsor hercege címmel meglégedve elvette feleségül Mrs. Simpsont. A Ladies Home Journal cikke egy könyvön alapszik, melyet Ralph G. Martin irt “The women he loved” címmel. (Az asszony, akit ő szeretett.) Martin szerint könyve egy nemrég lezajlott interjú alapián készült és a hercegnőn kívül beszélgetett sok barátjával, valamint az 1972-ben elhunyt herceg barátaival. Martin szerint Mrs. Simpson legnagyobb ambíciója volt, hogy feleségül menjen Felipe A. Espil-hez, aki a huszas években a Washingtonban székelő Argentin követség első titkára volt, de követ akart lenni, amit későbben el is ért. Karrierjét nem vitte volna előre, ha egy elvált és protestáns nőt vesz feleségül, akinek a férje még életben van. Wallis Simpson a bolondja volt Espil-nek, mondja Martin és mivel úgy megbántotta Espil vonakodása, ahogyan csak egy büszke aszszonyt bánthat, ha a férfinek karrierje fontosabb nála, most természetszerűleg még ma is tagadja, hogy Felipe Espil lett volna a Nagy Szerelem. Ha a hollandok meg is mutatják, hogy mi a véleményük az arabokról, azért mégis gondolkoznak is. A kerékpárokban nagyobb a kereslet, mint amennyit gyártanak, a hollandok többet járnak templomba vasárnap, mint valaha, mert nem szaladgálnak céltalanul az országutakon kocsijaikkal és a labdarugó mérkőzések közönsége 20y< -kai emelkedett, mert “valamit csak kell csinálni” vasárnapokon is. A helyi újság becslése szerint, ha az olajszállítás tovább szünetel, a rotterdamiak része 1980-ra elveszti munkáját. De ez még annyira a távoli jövő, hogy nem gondolnak vele. VWWWW1 TERJESSZE LAPUNKAT! MIÉRT AKAR A SZOVJET A RÉGI KASZÁRNYA HELYÉN ÉPÍTENI? Miért akarnak az oroszok uj nagykövetségi épületet emelni Londonban azon a belvárosi telken, amelyen hajdan a Kensington-kaszárnya állott? A válasz viszonylag egyszerűnek látszik: uj, elegánsabb és tágasabb palotát óhajtanak a Londonban szolgálatot teljesítő diplomatáiknak, nem messze a jelenlegi nagykövetségi épületüktől, a Kensington-kert tőszomszédságában, azon az útvonalon, amelyet a londoni népnyelv a “Milliomosok Sorának” nevez. Ez tehát az egyszerű és logikus válasz, hiszen a szovjet diplomáciai testület egy ideje már keres megvásárolható helyet az uj épület számára. A Sunday Times legújabb számában azonban egy cikkíró eltűnődik egy másfajta magyarázat lehetősége fölött, amely az előzőnél sokkal bonyolultabb, kalandosabb és romantikusabb, olyannyira, hogy vezérmotivumként szerepelt Fleming egyik Bondregényében is, a “From Russia with love” — címűben. De vegyük sorjában azokat a fejleményeket, amelyek most végül a kensingtoni telekre irányították a figyelmet. Él Londonban egy Leslie Latham nevű ügyvéd, aki jogtudori elfoglaltsága mellett amatőr régész .numizmatikus, antik órák szakértője, a Brit Vízkutatók Szövetségének alelnöke. 1968-ban Latham le: vélben fordult a londoni szovjet nagykövetség kulturattaséjáihoz, fölvilágositást kérve tőle bizonyos moszkvai hidrológiai adatok felől. Latham levele válasz nélkül maradt. Irt tehát mégegyet, amelyben már részletesen ismertette saját vízkutató működésének f e g y v e rtényeit, megemlítve, hogy sajátos foglalatoskodása x egy harminc esztendővel azelőtti fölfedezéssel kezdődött, amikor kiderítette, hogy a Kensington Kaszárnya alatt egy Tudorkorabeli vizvezető csatorna húzódik a föld mélyén. Erre a levélre a kulturattasé azonnal válaszolt s kapcsolatot létesített Latham és egy moszkvai hidrológiai szakértő között. Ezzel egyidőben az oroszok hivatalosan bejelentették szándékukat a Kensington-kaszárnya telkének megvásárlására. Az a bizonyos fölfedezés, amire Latham utalt, 1938-ban történt. Amikor (városrendezési okból) a Kensington Church-utca sarkáról eltávolították Viktória királynőnek egy emlékművét, a talapzat elmozdításakor a munkások belehuppantak egy hirtelen föltárult üregbe. A üregről kiderült, hogy vöröstéglával falazott része egy nagykiterjedésü vizvezető csatornának. Latham, aki akkor éppen a Kensington-kaszárnyában szolgálta katonaévét, varázsvesszőjével nyomban munkához látott s fölfedezett egy 1840-ben épült csatornát, egy nagy római ciszternát és egy másik vízvezetéket, amelyet VIII. Henrik építtetett, hogy a Knotting Barns nevű manorságból (amely negyednek ma Notting Hill a nve) vizet juttasson Thomas More Chelsea-ben lévő házásba. A fölfedezés akkor elég nagy szenzációt keltett, de fontosabb események jöttek, kitört a második világháború és VIII. Henrik földalatti csatornahálózatát mindenki elfelejtette. Mégse mindenki: lan Fleming emlékezett rá a brit Titkosszolgálat kötelékében töltött éveiből, annál is inkább, mivel az angol kémelháritókat a London utcái alatt kanyargó, addig ismeretlen, járatok, érthető módon, erősen foglalkoztatták. A földalatti hálózat tehát szerephez jutott az egyik Bondregényben. Hogy az iró fantáziája a valóságot vetitette-é előre, az egyelőre eldöntetlen, a Sunday Times riportere szerint a telekvásárlás ügyet még nem tekinthető hivatalosan befejezettnek és az angol külügyminisztérium emlékezetes intézkedése, amelynek folyományaképpen erősen csökkent a londoni szovjet nagykövetség személyzetének létszáma, a mostaninál nagyobb követségi palota építését nem teszi különösképpen sürgőssé. A riporter érdeklődésére a nagykövetség szóvivője jellemzően körülményes választ adott: — Talán már létrejött valamilyen részleges megegyezés — mondotta — s meglehet, hogy a Kensington kaszárnya telkének megvásárlási lehetősége fölmerült a tárgyalásokon. Mindenesetre, Latham, a varázsvesszős vízkutató jóvoltából az oroszok most már tudják, hogy a telken át Londonnak egy hátsó-kijáratához vezet az ut s ha történetesen VIII. Henrik vizvezető-csatornája valahol érintkezik egy íómaikorabeli vizvezető-rendszerrel, akkor a telken álló épület tulajdonosa olyan tökéletes, London alatti alagút hálózathoz nyer lejáratot, amelyről Victor Hugó irt a “Nyomorultak” cimü regényében.
