Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-11 / 15. szám
13. oldal ÖNTÖZKÖDÉS Irta: PAP Husvét közeledtével mindig eszembe jut egy régi história, amely sok éven át nevetésre, később már csak halvány mosolyra indított, most pedig megrikat. Elmesélem. Fiatal asszony koromban minden ünnepet falun töltöttem. Nemcsak azért, mert igy vendég lehettem a szülői házban, de azért is, mert jól ismertem a falusi ünnepek izét, illatát. Ezek vonzottak, csábítottak haza... A kalács-sütéstől a templomba menésig, mindennek nagyobb jelentősége volt, mint a városban. Különösen a húsvéti locsolás; a maga mulattató bájával, tipikus falusi szokás. A még csípős tavaszi reggeleken minden udvarból kihallatszik a lányok, asszonyok boldog visongása; bár fáznak a hideg víztől, de melegíti őket a SIKER tudata. Bokrétás legények eleinte csak hangos, később már nótázó csoportja jár utcahosszat és ragyogó arcú kisfiúk, ünnepre készült uj ruhájukban, szorítják apró kezecskéikben az olcsó „szagos vizes” üveget, mig a zsebük duzzad az aprópénzek és himes tojások tömegétől. Az u.n. utiházakban is szokatlanul derűs hangulat van. A háziszőttes abroszokra oda van készítve a hires vendégmarasztaló tokaji bor. Ám ezúttal a vendég nem maradhat sokáig... kötelességének tartja megfrissiteni a többi baráti portán „hervadó virágszálakat” is. Nemcsak én mentem haza husvétra, de nőtestvéreim, sógornőim is, igy az egyébként nagy lakásban is gondot adott Édesanyámnak a vendégek kényelmes elhelyezése. Az „onokákat” maga mellé gyűjtötte a nagy-hálóba, az asszonyokat könnyű volt egymáshoz szállásolni, csak Édesapám volt útban... ő a szobának is beillő nyári konyhában kapott elhelyezést. Ez a nyárikonyha a lakóház végéhez mintegy hozáragasztva, utólag épült és a mindenes hálószobája volt addig, amíg a nagy melegek beálltával főzésre használták. Kitűnő kényelmes fekvőhely volt benne, de csak hoszszu-keskeny konyhaablaka volt, nem is kellett több, hiszen főzés idején mindig nyitva állott a nagy ajtaja. Történetünk idején ezt az ajtót éjjelre bezárta Édesapám, de az ablakot nyitva hagyta, hogy a friss tavaszesti levegő beáradjon. Édesanyám elrendelte, hogy Julika nevű mindenesünk aludjon a gyerekek mellett a nagy-hálóban, mert az apróságok imádták a Julika meséit. így aztán biztosítva volt „az éccakai nyugalom”. Az ünnep előtti napokban fáradt volt a háznép, a gyönyörű enyhén csípős tavaszi estében hiába ragyogtak teljes fényükben a csillagok és hiába ontotta pazar fényét a hold, senki sem gyönyörködött benne. Aludt, pihent a falu. A nagy sürgés-forgásban, amely az ünnepet Nagypéntek Neked is van igaz kereszted. Tudod nagyon jól: nem lehet e nélkül élned szabaditó és boldogitó életet. Már hallgatni is' megtanultál. De hangod el nem rejtheted. Az is sokat mond, aki hallgat. Beszél helyetted életed. A győzhetetlen igazságról mily sokat tudsz most mondani! Némaságukban is beszéltek Jézus gyötrelmes kinjai. Arcul köpték, megostorozták, gúnyolták, verték emberek, Kereszten halt meg. Példaképed mennyivel többet szenvedett! Csanád Béla VARGA ÉVA megelőzte, Julikénak nem jutott ideje találkozni „szivszerelmével” a hajdúval, (igy nem is közölhette vele, hogy a „lakosztálya” megváltozik.) Éjjel tizenegy óratájt lehetett, amikor Édesapám arra ébredt, hogy valaki zörög az ablakon. Álmosan odanézett, látta, hogy egy férfi próbál bejutni. Rászólt, hogy „ki az?” de mivel az illető nem felelt, azt hitte Édesapám, hogy zsiványféle. (mert éppen abban az időben hajszolták a csendőrök az oláhcigányokat, akik kisebb-nagyobb lopásokat követtek el a faluban.) Álmos embernek gyorsabban mozog a keze, mint az agya... ő sem sokat töprengett, fogta, ami a kezeügyébe esett: egy nagy üveg a kredencen. Teljes erejével a „betörőhöz vágta, óriási robaj követte a műveletet... azt még látta Édesapám, hogy a férfi fehér ingét teljesen elönti a vér, hallotta hogy nagyot kiált és szinte magával szakítva a keskeny ablak-félfát, rohant kifelé az udvarból. Mi tagadás, Édesapám is hangosan elkáromkodta magát, mire mi, az egész háznép, pillanatok alatt kiszaladtunk az udvarra. A mélységes csöndben messze elhallatszott a lárma, kiáltozás, ijedt asszonynép sírása, mire szempillantás alatt megtelt az udvar szomszédokkal. Julika egy szál fehérneműjében (amely azonban diszkrétebb volt, mint a mai estélyi ruhák) fogvacogva állt az udvaron, de apró macskaszemeivel rögtön észrevette az ablaknál a leesett dohányzacskót. Keservesen elbőgte magát: „A Jancsié... oszt csupa vér...” Elsírta magát és szaladt ki az uccára. Igen rögtön hire futott, hogy a hajdú volt az, akinek a váratlan látogatását az Édesapám „vérbefojtotta”. A hajdú közel lakott hozzánk, tehát egy jólelkű aszszony rögtön elszaladt az orvosért, hogy a súlyos sebesültet gondozásba vegye. Egy kevésbé „jólelkű” elfutott a csendőr-őrsre a „gyolkosság” hírével. Még ott vacogtunk az udvaron, amikor beállítottak a csendőrök. Hárman voltak. Két kakastollas legény megállt a kapunál, az őrmester pedig közelebb lépett Édesapámhoz. Illedelmesen köszönt, de tekintélye teljes tudatában hivatalos hangon kérdezte: „A nemzetes ur lőtt rá a hajdúra?”Édesapám csendes természetű ember volt, de most újra káromkodott egyet és úgy felelt: „Dehogy lőttem, hisz nincs is fegyver a házban!” Az őrmester rámutatott az udvar tiszta fövényére, amelyen a kísérteties holdfényben erősen látszottak a lábnyomok és az elcsepegett vér... „Hát ha nem lőtt rá, akkor mivel ontotta ki a vérit?” Édesapám most már higgadtabban felelt: „Biztosan az üveggel sebeztem meg...” „Miféle üveggel?” kérdezte emelt hangon a csendőr. „No hát, ami ott volt mellettem, egy nagy vastag üveg a komóton...” Erre Édesanyám elkiáltotta magát: „Szent Isten... a MÄNNAZAFT...” Rohan a hátulsó konyhába, mi meg mindnyájan utánna. Az ablakfélfán végig de az ablak alatt a földön -is valósággal folyt a VÉR... a vér színével egyenlő finom málnaszörp, amit a másnapi ebédhez az asszonyvendégeknek készített elő az Édesanyám. Persze, az egész rémület hangos nevetésbe fulladt... Visszafelé jövet az öreg orvos bácsi is beszólt, mert ő már közben megállapította, hogy a legényt az üveg nem is karcolta meg. Ő is csak a kiömlő „vértől” riadt meg amely a hold fénye mellett bizony nem a „hűsítő ital” hatását tette. Husvét reggelén, mire a nap beleskelődött a rozmaringos ablakokon, már minden házban ezen nevettek, csak Jancsi nem mutatkozott az ünneplő falu utcáján, mert röstelte a történteket. Julikát más legények locsolták meg, nehogy Istenments elhervadjon a 17 esztendej3vel. Ő könnyen meg is vigasztalódott, mert husvét harmadnapján már torkaszakadtából danólta a kertben a maga kreálta nótaszöveget, hogy: „Sárga pikét a kötőm, elhagyott a MÄNNAZAFTOS szeretőm...”- o -Évekig emlékeztetett ez a nóta a humoros esetre. Ha magyar mulatságban meghallottam, még ha az igazi szövegével is, hogy kökényszemű szeretőm”, akkor is hangosan elnevettem magam. Aztán teltek-múltak az évek... fakultak az emlékek, no meg a jókedv is, s már csak úgy befelé mosolyogtam. Most pedig könnytől párás szemekkel EMLÉKEZEM... ______________ Barátságos kutya NAGYTAKARÍTÁS (Folyt, a 11. oldalról) első szerelmedre? Azt mondják, a régi dolgok világosabban élnek az öreg ember fejében, mint például az, hogy tegnap mi történt. A nevére se emlékszel? — Nem én! Talán nem is volt első szerelmem. Mindjárt a másodiknál kezdtem, hehehe... mert izé... arra se emlékszem. A nevére? Fogalmam sincs... — Öregem, neked agyszklerózisod van... — Ä, dehogy. Csak most például, izé... hirtelenében arra se emlékszem, hogy téged hogy hívnak. Kuthy ur felugrott a karosszékéből és öklével a levegőbe sújtott: — Harminc éves barátságunk után idejutottunk, hogy a nevemet se tudod? — Majd gondolkozom róla. Vagy megkérdezem a feleségemtől. Ne sértődj meg, múltkor például... izé... egy hogyishijjákban, egy hivatalban valami iratot kellett aláírnom és saját nevem se jutott az eszembe... Mit szólsz ehhez? A saját nevem!... — És azt gondolod, hogy egyedül a táplálkozásodnak köszönheted, hogy ennyire meghülyültél? — Annak. — Tehát világos, hogy a feleségem az oka mindennek! Miatta gyötörnek az emlékeim! Megpróbálom. Holnaptól kezdve nem engedem levágni a sertésszeletről a zsiradékot és töpörtőt vacsorázom! Kevés főzeléket, vagy egyáltalában semmit. Ez lesz az utolsó kísérletem, hogy eltompitsam az agyam! Nem bírom már ezt a sok kacatot, amit a fejemben hordok. Ma éjjel is arról gondolkoztam, mert nem tudtam elaludni, hogy otthon mennyi Békekölcsönt kellett jegyeznem, egész nyomorúságos egyhavi fizetésemet nyúzták le rólam! Kétségbeejtő ez, barátom... Hallatlan, ez az asszony meg akaija hosszabbítani az életemet... Csupa szerétéiből! De én kiszabadítom magam ebből a halálos ölelésből... Reggelire háromtojásból rántotta, zsirbansütve, rá apróra vágott zöldpaprika, ebédre töltött káposzta, vacsorára sertéskaraj. Talán sikerül megszabadulnom az emlékeimtől...
