Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-11 / 15. szám
12. oldal Porno a függöny mögött? Irta: SÁGI PÁL Mióta szórakerült, hogy Marlon Brando The Last Tango in Paris című filmét is jelölik az idei Oszkár-dijra, megint feléledt a vita: hol végződik az erotikus művészet és hol kezdődik a pornográfia, és ami ugyanolyan lényeges, mint az alapkérdés, ki vagy miféle fórum kivatott arra, hogy eldöntse, melyik alkotás erotikus és melyik pornográfikus. A Legfelsőbb Bíróság múltkori döntése ugyanis nem hozott megnyugvást. Olyan ez a határozat, hogy ha akarom vemhes, ha akarom nem. Persze a művészköntösbe bujt pornografisták és a náluk mérsékeltebb igazi művészek is egyformán fölényesen tagadják, hogy bíróság lehet a döntő fórum. Az ilyesmit beavatkozásnak tartják a, művészet szabadságába. Szerintük csak a művész lehet az, aki elbírálja, hgy (szójáték nélkül) művészet-e a művészete. Gondolom a közönség „csöndes többsége” alighanem egyoldalú túlzásnak tartja ezt. Amerikában is, máshol is, de mint a jelek mutatják, nem utolsósorban éppen Amerikában bőviben akad piktor, szobrász, iró, filmes, aki évezredek eltelte után ma sem tudja — vagy talán nem akaija tudni — hogy Erato a mitológiában a szerelmi költészet múzsája volt és nem a lupanároké, a római bordélyházaké. A csendes többség úgy véli, itt az idő, hogy megtanulják. És ha nem válnak önmaguk tanítómesterévé, a társadalom csak a bíróságra bizhatja a tanítást. A szakértői véleményre támaszkodó bírót inkább csak az tartja mumusnak, akinek valami van a füle mögött. Az európai művészettörténet még ma is számontart egy hat évtizeddel ezelőtti példát arra, hogy a polgári „establishment” igenis megfelelő módon tud elbírálni művészeti kérdéseket: nem csak Mr. Ginsberg és társai hivatottak Ítélkezni. A példa: budapesti. Franz Bayros márki, festő és grafikus, Dante-illusztráción kívül főként erotikus rajzainak köszönhette világhírét. A Szent György Céh 1912-ben kiállítást rendezett Budapesten Bayros műveiből. Egy korona belépődíjért mindenki megtekinthette a kiállítást. Volt azonban egy elfüggönyözött helység ahová csak az léphetett be, akinek Siklóssy László műtörténész a Céh ügyvezető igazgatója különengedélyt adott. Ebben a teremben Bayros mester erotikus képeit állították ki. Valahogyan azonban bejutott a terembe két detektív is. Ezek azt jelentették a rendőrségnek, hogy a képek a szeméremsértő pornográfia fajtájából valók”. Erre Nagy Károly detektivfőnök is besurrant a terembe majd jelentése alapján lefoglalták a képeket és Siklóssy László valamint Bayros márki ellen szemérem elleni vétségért eljárást indítottak. A bíróság szakértőnek idézte Fadisits Jenő egyetemi tanárt, az Iparművészeti Muzeum igazgatóját, Nyáry Sándort a Szépművészeti Muzeum igazgatóját és Keszler Józsefet a tekintélyes kritikust. A tárgyaláson Siklóssy László azt vallotta, hogy a helységet, amelyben az erotikus képeket állították ki, elfüggönyözték sőt egy szekrényt is állitotak eléje és csak az léphetett be, akinek ő megengedte, ilyenkor a szekrényt félre kellet tolni és a függönyt elhúzták. — Volt aki vett ezekből a képekből? — kérdezte a biró. — Igen. A vásárlók valamennyien ismert amatőr gyűjtők, akik művészi erotikus képekra specializálták magukat. Ezután a másik vádlottat, Bayros márkit hallgatták ki. Bayros Bécsből jött a tárgyalásra, hogy tiltakozzon a pornográfia vádja ellen. — Nem érzem magamat bűnösnek — vallotta —. Siklósy közölte velem, hogy a Szent György Céh kiállítást akar rendezni a műveimből, komoly művészettörténeti kiállítás lesz és erotikus képeimet is elkérte. Ott voltam a megnyitáson. Láttam, hogy csak Siklóssy engedélyével lehetett belépni a különterembe. A biró maga elé szólította a detektivfőnököt is, aki megmaradt az állítása mellett, hogy a szóbanforgó képek pornografikusak. Néhány tanú kihallgatása után a biró elrendelte a szakértői szemlét. Sorra megmutatta a képeket a szakértőknek. A három szakértő egybehangzóan állította, hogy nem pornografikusak. A perbeszédek után a bíróság mindkét vádlottat felmentette és a lefoglalt képeket feloldotta a zár alól. ítéletében kimondotta: a szakértők által is bizonyítva látja, hogy Bayros jelentős művész, a szóbanforgó képek erotikusak azonban művésziek és ez nem pornográfia. Az akkori establishment tehát nem rakott máglyát és nem égette meg Budapest főterén sem Bayros márkit sem erotikus műveit. A mai amerikai establishment bírósága sem tenné meg. Különben is hai elfogadom a bírót annak az elbírálására, hogy miféle bizalmas iratokat köteles neki a tárgyalásra odaszállítani a 200 milliós Egyesült Államok elnöke, akkor szentségtörés nélkül bírónak fogadhatom el a bírót abban is, hogy disznóság-e vagy művészet, ha egy „iró” társadalmi tanulmány címén könyvben gyűjti össze az illemhelyek falára firkált mocskos prózai és verses szövegeket. Mert ilyen is volt már Amerikában. A könyv megjelent, még a televízió is beszámolt róla, meginteijuvolta a szerzőt és egyetlen bíráló szava sem volt hozzá. LONDONI RIPORT A KÖNNYÜSZIVÜ ANGOLOK Aki a mai angliai életet nem tudományos nézőpontból vizsgálja könnyen juthat arra a téves következtetésre, hogy azért van annyi sztrájk és munkakorlátozó akció, mert az emberek elégedetlenek. „Semmi sem áll távolabb az igazságtól!” jelenti most a Társadalomtudományi Kutató Intézet vezetője dr. Mark Abrams a New Society című folyóirat ehéten megjelent számában, újszerű nézőpontból diagnosztizálva azt, amit ma már „angolkórénak nevez a világ — a termelés krónikus akadozásait. Éppen ellenkezőleg: — közli dr. Abrams — az angolok azért gyorsan készek arra, hogy ilyen-olyan viták miatt letegyék munka-eszközeiket, mert ők a világ legelégedettebb emberei. Könnyű szívvel fordítanak hátat a munkának, mivel semmi sem érdekli őket kevésbé, mint az, hogy az ország gazdasági növekedése egy esztendőn belül hat százalék lesz, vagy öt, vagy négy... az igazság az, hogy oda sem figyelnek rá, globális gazdasági adatok hallatára mérhetetlen unalom fogja el őket. Az angolokat az jellemzi, hogy a tényéktől nem hagyják magukat befolyásoltatni. Mindezt a professzor nem elvont elmélkedések eredményeképpen szűrte le — a társadalomtudományi Kutató Intézet munkatársai tavaly október és az idei esztendő januárénak közepe között járták az országot, a legkülönbözőbb foglalkozású, társadalmi helyzetű s korú férfiakat és nőket kérdeztek meg — összesen ezret, az úgynevezett keresztmetszet közvéleménykutatás technikájával, de tudományos módszerességgel összeállított témakörök szerint. Az Intézet munkatársainak ez már a második ilyen országjárása és inteiju-sorozata volt — az elsőt 1971-ben végezték, amikor Anglia merőben más gazdasági helyzetben volt, mint most, gazdasági szakemberek akkor sokkal nagyobb bizakodással tekintettek a jövő elé, a keresetek emelkedtek, de az árak még alig és az egyenletes-ütemű gazdasági fejlődés biztositottnak látszott. A megkérdezettek fele úgy nyilatkozott, hogy életszínvonalát kielégítőnek tartja és (ez az, ami talán megkülönbözteti az angol mentalitást más népekétől) többé-kevésbé olyannak, amilyen megilleti. Sem várakozásaik, sem vágyakozásaik nem voltak túlzottak. Arra a kérdésre, hogy mi az, amit pénz drasztikus hiánya miatt nem tudnak megszerezni maguknak, pedig szeretnének a megkérdezetteknek ismét csak ötven százaléka semmit sem tudott megjelölni, a másik fele pedig mindössze azt panaszolta, hogy sokba kerül a családi gépkocsi üzemeltetése, elkelne több uj ruha és örülnének egy színes televíziókészüléknek. Életüket általában „érdekesnek, élvezetesnek, örömmel és reményekkel telitett”-nek mondották — boldogabbnak vallották magukat, mint öt évvel azelőtt és bíztak abban, hogy a következő öt éven belül még boldogabbak lesznek. Nos, ez volt 1971-ben. 1973 októberében, amikor az Intézet kutatói ugyanazokkal a kérdés-komplexumokkal ismét útra kerekedtek — Anglia gazdasági helyzete már nem volt oly bizalomkeltő, mint két esztendővel azelőtt, de az uj inteiju-sorozat eredménye nagyjából ugyanaz volt s a válaszok nem változtak még januárban sem, amikor pedig az országnak szén- és olajhiány miatt át kellett állnia a három-napos munkahétre s az árak gyorsabb iramban kezdtek emelkedni. Vagyis az országos-jelentőségű gazdasági gondok az egyén hangulatát és közérzetét még mindig nem befolyásolták észrevehető módon. Dr. Abrams szerint ez teszi oly nehézzé a politikai és gazdasági vezetők feladatát: az átlag-angol egyszerűen nem izgatja magát. Ez a látszólag anyagias nép, amely a bérkövetelés és a bérkinálat közötti s nem gyorsan áthidalt különbség miatt, oly könnyedén teszi le a szerszámot — a társadalomtudósok szerint tehát egyáltalában nem materialista. Arról van szó inkább, hogy nem sokat törődik a következményekkel. Anatole France paraboláját idézi emlékezetbe a boldog emberről, akinek nem volt inge. S az angoloknak ráadásul még ingük is van. Egyen*°re' Vándor Péter H-U-M-OR Smith azt mondja felnőtt gyerekeinek: — Lányok, a legfőbb ideje, hogy félj után nézzetek. És tőletek, fiaim, elvárom, egyiketek sem lesz olyan, buta, hogy megnősül.- o— Már megint részegen jöttél haza! — szidja az aszszony a férjét. — Nem jöttem! Hoztak.- o-A hajó merülőfélben van. Az egyik kajütből kilép egy angol, pipával a szájában, és megkérdezi a kapitányt: — Elnézést Sir, hol van itt mentőcsónak dohányzók részére? A SZUE23-CSATORNA REGÉNYE LE PERE MÉRNÖK TÉVEDÉSE ív. 1798. julius 1-én — 32 ezer főnyi sereggel a fedélzetén —, Napóleon hajóhada horgonyt vetett Alexandria előtt. Másnap elfoglalják a várost.Három héttel később a mameluk lovasság döntő vereséget szenvedett: Napóleon egyiptomi hadjárata ezzel véget ért. Bevonul Kairóba, s főhadiszállását az Ezbekie-téren, Mohamed bej el-Elfi palotájában rendezteti be. Nem sokkal később parancsot ad két irányban: (Folyt, a 15. oldalon)
