Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-11 / 15. szám
11. oldal HOMOKI ERZSÉBET LELKI KLINIKÁJA MENYASSZONY JELIGE — Kedves Homoki Erébet, nyáron lesz az esküvőnk, a vőlegényem is mafar, a nagyszülei jöttek Amerikába, ő sajnos már >ak pár szóra emlékszik magyarul. Üzlete van és tost a nehéz gazdasági helyzetet ő is érzi, elég sok ondja van. Én már most próbálok segítségére lenni zzal, hogy nagyon érdeklődöm az üzlet minden rézéről és miután még senki sem mondta rám, hogy uta vagyok, igyekszem tanácsokat is adni neki. Az desanyám azonban többször figyelmeztetett, hogy ikább hagyjam abba, mert a férfiak nem szeretik, ha nők belebeszélnek az üzleti ügyeikbe és okosabbak karnak lenni, mint ők miután a férfiak úgy érzik, togy ők az erősek és a nő a gyöngébb nem. Nem karom sérteni édesanyámat, azonban azt hiszem osszui látja, ez már régi elavult felfogás. VÁLASZ — Az édesanyjának igaza is van, nincs is. Tökéletesen igaza van abban, hogy a férfi hiú, mindig •s mindenben szeret okosabb lenni a nőnél. Abban izonban magának van igaza, hogy segiteni akar övendőbelijének az üzletében és ha most üzleti vagy nás munkával még nem tud, hát tanáccsal segíti. Tsak arra ügyeljen, hogyan adja a tanácsot. Nehogy ölényeskedjen-, nehogy tanitónénit játszón. Ritka az >lyan férfi, aki bevallaná, hogy a hozzátartozó nő nála okosabb. Ajánlatos a férfit meghagyni a hitében. Nem cerül nagy erőfeszítésbe. Amikor a vőlegényének /alami tanácsot ad formálja, alakítsa a mondatokat úgy, hogy inkább véleménynek vagy méginkább kérdésnek hangozzék. Akkor nem csak hálás lesz írté, hanem belül büszkeséget érez, hogy egy ilyen kivételes nő szereti. Tehát segítsen, csak a formára vigyázzon. Aztán az a bizonyos kérdés: erős férfi, jyenge nő?Talán hallotta már a mondást: minden férfinek kell egy gyenge asszony, aki erősiti, akire támaszkodhat. A nagy üzletemberek világában pedig ez a szólás járja: sikeres az a férfi, akinek a felesége megmondja, hogy mit tegyen és a titkárnője lebonyolítja. *** HÁZASTÁRS JELIGE — Kedves Miss Homoki, talán szokatlanul fogja tartani amit irok és kérdezek. Hatodik éve vagyok férjnél, mint minden házasságban, nálunk is vannak néha viták és néha összeszólalkozunk. Szerencsére eddig mindig gyorsan összebékültünk. Én azonban kezdek arra gondolni, hogy nem lesz jó ez a veszkedés, mert egyszer komoly b^j lehet belőle. Mi a véleménye a házastársak közötti veszekedésről? VÁLASZ — Az eszményi békesség meglehetősen ritka. A házasélet sok szépsége, sok harmóniája mellett sok a mindennapi probléma és ez néha ellentéteket termel. Egymás szeretete és a partnerek intelligenciájának foka dönti el, hogyan simítják el az ellentéteket. Akármilyen fonákul hangzik, a házassági problémákkal foglalkozó pszichológusok zöme azt mondja, hogy a házasságban néha hasznos egy kis elvi összetűzés. Természetesen nem a folytonos marakodásokra gondolnak, hanem az úgynevezett ,, tisztitó viharokra”. Ha az egyik házasfelet nem érdekli,hogyan viselkedik a másik, ha nem törődik esetleges rossz szokásaival, nem érdekli a véleménye, akkor baj van: közömbös iránta, márpedig a közömbösség arra mutat, hogy hiányzik a bensőséges lelki kapcsolat. Az ilyen házasság nagyon sivár és gyakran unalomba fullad sőt, előbb-utóbb zátonyra fut. Az emberek kezdenek rájönni erre és ha szeretik egymást, megmondják egymásnak a véleményüket egymásról. Vagyis a tudomány álláspontját igy lehet röviden öszszefoglalni: hölgyeim, uraim mondogassunk oda egymásnak. Ez a tanács azonban, gondolom inkább csak a féijeknek szól. A feleségeket, azt hiszem ebben a tekintetben nem kell túlságosan buzdítani. Ismerek asszonyt, aki sohasem kezd uj veszekedést, mindig csak a régit folytatja. Komoly férfi — Kedves Homoki Erzsébet, 44 éves V koromig nyugodtan, meggondoltan éltem, mindig komoly gondolatok foglalkoztattak, a foglalkozásom is olyan, hogy a gondolataimnak rendben kell lenni, mert anélkül nem tudok dolgozni. Hat hónappal ezelőtt megismerkedtem egy fiatal özveggyel. Az első perctől kezdve nyugtalanságot éreztem. Azóta már többször találkoztunk. A nyugtalanság fokozódott bennem. Most már ott tartok, hogy a munkához szükséges gondolataim sincsenek rendben. Képzelje el, azt hiszem szerelmes lettem. Lehet, hogy ez zavarja a gondolataimat? VÁLASZ — Eltalálta. Mintha csak Petőfi Sándort olvasnám, de ő versben irta meg: „Amióta szerelembe estem — Igazán, hogy féleszű vagyok. — Szemkötősdit játszanak fejemben — S falnak mennek a gondolatok.” Ajánlok valamit. Olyan hosszú legényélet után nősüljön meg, kéije meg a fiatal özvegy kezét, szedje össze hozzá a bátorságát, azzal együtt a gondolatait is rendbeszedi. *** ÜZENETEK — l.N.R. — Azt kérdi, lényegében mit jelent a nyárspolgár szó, mi az értelme. A német Spiessbürger fordítása. Eredetileg nyárssal felfegyverzett városi polgár: a szűklátókörű ember gúnyos megjelölése. — 2. Newark — A mai korban is volt már arra példa, hogy politikus apa és fiú politikailag szembenállt egymással. Stanley Baldwin angol konzervatív államférfi, többszörös miniszterelnök fia, Oliwer Baldwin az ellenzéki munkáspárt tagja volt. KUTYA ÉLET..”" EGY KIS LÁNC, EGY KIS SZABADSÁG... Kutyám nappal láncon tartom. Kegyetlen dolog ez, de több ok kényszerít rá. Legelőbb is az, hogy termetes, támadó kedvű eb. Kuvasz. Igazi házőrző; minden jövevénynek nekimenne, a másik ok, hogy szeret csatangolni. Réseket talál a kerítés tövében, kiszökik, elkalézól. Közel lakunk az országúihoz, autó, motoros elütheti; balesetet okozhat. — Megvadul ez a kutya a láncon — mondják az ismerősök. Nem vadul meg. Este eleresztem. Későn, tiz óra felé, amikor már elül a forgalom, emberek se járnak odakinn. Kujtoroghat, ha úgy akaija vagy birtokolhatja a kertet hajnalig. Naphosszat békén tűri a rabságot. Hever, szunyókál; tipródik, nyújtózik; összegömbölyödik vagy lábát égnek vetve lustálkodik. Ha jármű vagy ember közeledik, felüti fejét, morog és kötelességtudó ugatásba csap. Jelzi, hogy valaki megállt a kapunál. Ily módon helyettesíti a csengőt. Amig bekísérjük a jövevényt, vadul vicsorog és tépi a láncát, dühös, hogy nem támadhat, nem végezheti rendesen a munkáját: a ház védelmét. De végül ránk bízza a dolgot. Ha a vendéget a lakásba beengedtük, akkor már a felelősséget is átvállaltuk — azt hiszem, igy gondolhatja, mert elcsendesül. Nem ugat akkor sem, amikor a vendég távozik. A házból kifelé menők nem érdeklik. Este pontosan tudja, hogy elérkezett szabadulása órája. Olyankor, ha nem oldom el időben, követelődzve vinnyog, erőszakos hangon ugat. — Jól van, na! — mondom neki —, itt vagyok már, maradj veszteg! Türelmetlenül ugrál, hempereg, farkával a földet csapdossa-söpri, nekifeszül, rángatja a láncot, csaknem megfojtja magát az övvel, annyira futna már. Egy szót sem szólhatok, igazsága van. Csak csillapítom, hogy ki tudjam oldani a zárókapcsot. Fogom az övét; ágaskodik; elengedem. Vad vágtába kezd, szélsebesen körbefutja a kertet, felszalad a lépcsőn az ajtóig, szaglássza, idegenek kik jártak itt aznap? S fut tovább a titkos résig, s már kinn szimatol a telkeken. Később visszatér, leül az ajtó elé; az az őrhelye. De hajnalig még tesz néhány kirándulást; hogy hol mindenütt megfordul, arról az összelopkodott s a füvén szerteszét heverő tépett rongyok, lábtörlők, szemétből kiráncigált cipők, konzervdobozok adnak némi képet. A korai órákban munkába induló szomszédokat elkíséri a buszmegállóig. Reggel füttyentek neki. Előcammog valahonnan farkcsóválva, de nem sietősen, mert tudja, mi következik. A lánc következik. — Helyedre! — mondom. Megáll, lehasal a földre, pislog. Igen kussol. — Helyedre, na! Les, igaz-e? S minthogy nem tágítok, feltápászkodik, csigalassúsággal a lánchoz oldalog. Lehajtott fővel várja, hogy megkössem. Nem ellenkezik, elismeri, most nekem van igazságom. Csakhogy mintha sóhajtana is cseppet. Pillantása szomorú. Jobbra-balra forgolódik, alkalmas helyet keres, kedvetlenül ledől a földre. Fejét a mancsára ejti; feltekint. — Na — mondom —, jól van. Jó kutya vagy! A dicséret hidegen hagyja. Látom a szemén. Egyet-kettőt legyint a farkával. Lomha farkcsóválás, amolyan kötelező udvariasság. Tudja, a dicséretet csak azért kapja, mert hajlandó volt elfogadni az egyezséget: nappal láncon, este szabadon. Lázadásnak nincs helye és értelme, azzal semmire se jutna, okosabb, ha beletörődik a sorsába. Egy kis lánc, egy kis szabadság. Jól van. Megegyeztünk. Ezt látom a tekintetében. Mielőtt elszunyókálna, talán még az is megfordul a fejében, hogy .végeredményben jól tartjuk. Enni adunk neki tisztességgel. Nem verjük, nem szidalmazzuk. Csakhát alkalmazkodnia kell. Nappal ez a módi, éjjel amaz. Jól van igy — véli, és lustán álomba-merül. Szakonyi Károly NAGYTAKARÍTÁS (Folyt, a 9. oldalról) — Most jut eszembe, — szólt Kuthy ur a homlokára ilyen átkozott emlékezőtehetségem, mert én az étkezésben mértékletes vagyok. És nem meszesedik az agyam. Az én feleségem levagdalja a húsról a zsíros részeket, sose ad tepertőt, pedig hogy szeretem! Azon frissen, ropogósán, ahogy a zsírban sercegnek, kiönti a vederbe. Borzasztó pazarlás! Tojásrántottát se ad, mert az meg kolesterolt termel a szervezetbe. Még a reggeli kávémba tejet is alig egy ujjnyit önt, mert az meg érelmeszesedést okoz. Valami újságban olvassa ezeket a marhaságokat. Engem óv, hogy ne kapjak agyérelmeszesedést. És ennek köszönhetem, hogy makkegészséges vagyok és az emlékek frissen nyüzsögnek az agyamban! — Nevetséges, komám... hehehe... nevetséges! Hát élet ez? Én inkább rövidebb ideig... hogyismondjam... élek, mint hogy ne egyek vacsorára kirántott sült húst, ebédre meg tükörtojást, vagy rántottát. Persze zsírban sütve, izé... nem abban az átkozott olajban... — Igazad van! Kell a kutyának az ilyen élet! Hogy irigyellek ezért az emlékezet nélküli életedért! Mondd; a fiatalkori életedre se emlékszel? Például az (Folyt, a 13. oldalon)
