Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-10 / 2. szám
10. oldal A vészfék és a telepatikus szöcske Irta: HALÁSZ PÉTER BUDAPESTI RIPORT Határtalan szerelem: évente 2000 "export-házasság" Angliában divatbajött a telepáthia. Hogy miért, arra nem könnyű gyors magyarázatot találni, talán a fenyegető energiahiány másfajta, ősibb és időtálóbb energiák felé fordítja az emberek figyelmét, vagy talán még inkább' Kösztler Arthurnak, a kitűnő, magyarszármazásu Írónak tulajdonítható. Kösztler, akit regényírói munkássága mellett az utóbbi esztendőkben mind inkább foglalkoztatnak azok a megmagyarázhatatlan jelenségek, amelyekre a tudomány mindeddig nem talált (s nem is nagyon keresett) kielégítő magyarázatot, egyik legutóbbi könyvét “A véletlen gyökerei” cim alatt publikálta s abban többek között) nagy teret szentelt a telepatikus észleleteknek. A könyv megjelenése óta Kösztlert levelekkel árasztják el olvasói és — meglepő módon — kollegái is, köztük olyna kiválóságok, mint Priestley és Rebecca West, amelyekben különleges élményeikről adnak számot, alátámasztva Kösztlei meggyőződését, hogy vannak dolgok égen s földön, amelyekre a logika választ nem talál. Most Kösztler ezekből a levelekből válogatta össze a legértékesebbeket s adta közre az egyik londoni lapban, kommentár nélkül, az olvasóra bízva, hogy vonjon le belőlük olyan következtetést, amilyet jónak lát. Az ismertetett epizódok között vannak hátborzongatóak, vannak derűsek és vannak elképesztőfck. Abban azonban mind megegyezik, hogy a telepatikus megérzésen kívül másfajta magyarázat nem található reájuk, sőt egyes esetekben még a telepátia sem fogadható el válaszként a különös rejtélyre. Az ilyen drámai esetek közé tartozik az, amely 1971 novemberében történt és foglalkoztatta a Londoni Közlekedési Vállalatot is, amely pedig egyébként inkább törődik a földalatti villamosok és autóbuszok üzemeltetésével, mint a telepátiával a különös epizód mellett azonban a vállalat munkatársai ne mmehettek el közönnyel. Annak a novembernek egyik napján történt, ugyanis, hogy egy kitűnő és ismert építészmérnök, aki egy ideje súlyos idegösszeomlás tüneteivel küszködött, pillanatnyi elmezavarában az egyik londoni földalatti-állomás peronjáról az alagutban nagy sebességgel közeledő villamos elé vetette magát. Mint később a hivatalos vizsgálat megállapította, az ugrás pillanatában, azzal hajszálra azonos időben, a földalatti villamos egyikutasa, aki a vonat elé egyáltalán nem láthatott: megrántotta a vészféket. Mivel a vészfék automa tikusan rögzíti a kerekeket, a villamos ugv torpant meg, hogy a sínekre zuhant mérnökön nagyot lökött ugyan, de a kerekek nem mentek át rajta, sérüléseket szenvedett, de életét megmentették. A földalatti villamos vezetője is fékezett, de jónéhány másodperces késéssel, mire felfogta, hogy mi történik előtte, mire a fékhez kapott, a halálos gázolást ő már nem akadályozhatta volna meg. Az utas akadályozta meg, valahol a zsúfolt kocsi belsejéen, aki sem akkor, sem később nem tudott magyarázattal szolgálni arra, hogy miéit rántotta meg a vészféket. A másik különös eset viszont a háború alatt az angolok hires M16-ös ügyosztályát, a kémelháritó szervezetet foglalkoztatta. A második világháború hadműveleteinek egyik legfélelmetesebb titka volt a szövetségesek franciaországi partraszállásának időpontja és a lenyűgöző méretű operáció fázisainak rejtjeles elnevezései. Az invázió kódneve az volt, hogy “Overlord”. A tengeri hadműveleteké; “Neptune”. A két normandiai partszakaszé, amelyet a hídfők kiépítésére választottak: “Utah” és “Omaha”. És a természetes kikötőiké, amelyeket a parton kellett pozícióba helyezniük: “Mulberry”. Mi történt ezekután? 1944 május 3-án a londoni Daily Telegraph című napilap 5757-es számú keresztrejtvényében a követkőező definíció szolgált megfejtésként az egyik kérdésre: “Utah”. Május 23-án “Omaha”. Május 31-én “Mulbery”. S végül a hadműveletek legfontosabb rejtszavai egyetlen keresztrejtvényen belül junius 2-án, négy nappal az invázió előtt “Neptune” és “Overlord”. Nem csoda, hogy az M15 lázas nyomozásba kezdett. A keresztrejtvényeket Leonard Sydney Dawe készítette, surreyi iskolaigazgató, aki akkor már húsz esztendeje szerkesztette a Daily Telegraph keresztrejtvényeit. Sohasem hallott az inváziós tervről, a jelszavakról és sejtelme sem volt arról, hogy a furcsa szavak hogyan jutottak eszébe. Az én kedvencem azonban mégis az, amelyet Priestley mondott Kösztlernek. Felesége agy napon három Sutherland-litográfiát vásárolt s fölvitte a hálószobába, hogy majd reggel a falra akasztja. Az egyik egy szöcskét ábrázolt. Este azután, amikor Priestley né az ágyba bujt, pillanattal később ijedten felugrott: a paplan alatt egy szöcske üldögélt. Sem azelőtt, sem azóta nem volt szöcske a Priestley-lakásban. Nekem ez a történet tetszik a legjobban a telepátikus szöcskéről. H-U-M-OR Egy skót bemutatja vendégeinek a lakóházat: — Ez itt az ebédlő. Az asztalhoz, Isten ne adja, húszán ülhetnek egyszerre . . . — Azt hallottam, hogy újra vissza akarsz menni a férjedhez . . . — Igen, nem birom nézni, hogy ez az alávaló milyen boldogan él nélkülem! • — «Nem szégyelli magát? Egy ilyen egészséges, szép fiatalember alamizsnát kér! — Én nem kérek, signora! Nem látja, hogy pisztoly van a kezemben? • A ház asszonya gyermekkori fényképeit mutogatja a barátnőinek. Az egyik képen egy kis fruska látható egy idősebb nő térdén. — Nézzétek, ilyen voltam harminc évvel ezelőtt. — No és ki ez a kis fruska? • A repülőgépen egy félénk fiú nagyon néz egy szép lányt, de nem meri megszólítani. Végül is elszánja magát, és igy szól: — Bocsánat, maga is ezen a gépen repül? • * Zsúfolt autóbusz. A házaspár alig tud felgyömöszölődni a kocsira. A lépcsőn a feleség panaszosan fordul férjéhez: — Hova jutott a házasságunk . . . Már nem is mondod, hogy jól kapaszkodjam meg . . . Mondjuk-e, hogy a házasságok csak a szólásmondás szerint köttetnek az égben? A frigyek nagyon is földi ismeretségből születnek, s mivel a vonzalom utjai kiszámithatatlanok, gyakorta előfordul — kiváltkép a magyar idegenforgalom fellendülése óta, hogy az országhatárokra nincsenek tekintettel. így aztán menyasszonyok mennek, vőlegények jönnek és megfordítva, úgy, hogy akad elég dolga a hatóságoknak, amely a szükséges formaságokat intézi. Évente mintegy 2000 esetben “importálunk”, illetve “exportálunk” házasulandókat. (Elnéptelenedésről azért nem kell tartanunk, az arány ugyanis körülbelül fele-fele.) Mindenesetre, aki megfordul az Igazságügyminisztérium Nemzetközi Jogi Osztályán, a fogadónapon, alkalmanként tizenöt-husz érdekelttel találkozhat. Beszélgető partnereinket — egy fogadó-délelőítön — közülük választottuk. János “exportfiu’V Nem vallunk szégyent vele, gondolom ,jóvágásu fiatalember. Aztán meg az jut eszembe, kár, hogy úgynevezett hiányszakmában dolgozik. Egy marósai kevesebbünk lesz. Jánost Drezdában Anita várja. Anita pedig főkete hajú, eleven és szép. — Arra nem gondoltak, hogy Magyarországon telepedjenek le? — Őszintén szólva nem. Három évre kimentem dolgozni Kelet-Németországba, igy esett az ismeretség. És odakint megtanultam németül, barátokat szereztem, német barátokat'és úgy látom, ott a. szórakozási lehetőség is több, mint itthon, Egerben. Anitának háromszobás, berendezett lakása van. Az apósom kereskedelmi üzletkötő, szerez jó állást. A gömbölyű, kis fiatalasszony csupa kétségbeesés. Kiderül, tévedek, amikor úgy hiszem: aggodalma abból fakad, hogy nagy útra készül, Ausztráliába. — Messzi földrész, az igaz, idegen is nekem. Hanem a vőlegényem iszkaszentgyörgyi, mint.én. Nem ez a baj. Elvált vagyok, tiz éves kislányomat nekem Ítélte a bíróság. Vinném őt is, de most tudtam meg, hogy az apától lemondó nyilatkozatot kell kérni. Az meg olyan ember, hogy sose lehet tudni, hogy hányadán állok vele. Mária óvatos. Azért odatelefonált az olasz nagykövetségre. Mert az a bizonyos siófoki vikend olyan szép volt, hogy attól tartott, nem is lehet igaz. Luigi jött, látott és győzött. Luigi 28 éves, nőgyógyász Bariban. Lakása, kocsija van. S bár ezek a körülmények se mellékesek, az olasz fiatalember ezenfelül még karcsú, magas, sötét hajú és kék szemű. Lehet-e csodálni, hogy egy 17 éves pesti lány meglátja és megszereti? A követségről azonban megnyugtatták, Bariban valóban van ilyen nevű, fiatal orvos és jó körülmények között él. — Megkérte a kezemet — mondja a lány szinte meghatottam — Anya sirt, egy kicsit én is félek. Vajon meg tudom-e szokni Olaszországot? Itthon a postán dolgoztam. Ő azt mondta, nem enged munkába, nehogy megszólják, hogy nem tartja el a feleségét. — Mit tud a fiatalemberről ? — Imádja a spagettit, öt testvére van, és szeret engem. Megnéztem a térképen, Bari Dél- Olaszországban van. (Folyt, a 12. oldalon) Halász Pétez
