Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-11 / 15. szám
8. oldal Építsünk otthonokat Irta: KLAMÁR GYULA Nemrégiben cikket Írtam a magányos, elhagyott öregekről, akiknek két fajtája van; az egyiknek még pénze sincs, szegényen és öregen tengődik, és teljesen magányos; a másik hasonlóképpen magányos s ezen mit sem segit az a tény sem, hogy anyagiakban nem szűkölködik. A cikk meglehetősen nagy viszhangot váltott ki széles körben; úgy látszik, mások is érzik a kérdés fontosságát, valamint annak szükségességét, hogy tegyünk is valamit az ügyben. Egyik olvasója a cikknek azt javasolja, hogy inditsunk akciót annak érdekében, hogy a rokonok nélküli jómódú magányosok egy magyar alapra hagyják vagyonukat és az igy összegyűlendő pénzből építsünk a világ több sarkában magyar otthont, ahol az öreg, beteg emberek eltölthetik hátralévő napjaikat. A cikk megírása óta sok újabb tapasztalatot nyertem a magányos, beteg magyarok köréből. Ezek egyik-másika megdöbbentő.A magányosság, a félelem az egyedülléttől, a társatlanság nemegyszer kétségbeesett lépésre készteti az embereket: sokan dobják el önként az életüket, mivel nem tudnak vele mit kezdeni; mások megzavarodnak és valamelyik zárt intézet sivár falai között fejezik be életüket. De még akinél nem is jár ilyen tragikus következményekkel a magányosság, azok legtöbbje sem irigylésre-méltó. Sokan menekülnek olyan kapcsolatokba, amelyek tragédiákba torkollnak. .. Mindezek megérlelték bennem a gondolatot: javasolni a nagy nyilvánosságnak, hogy építsünk otthonokat! Építsünk világos, meleg, barátságos házakat, amelyekben a magányos emberek — sőt házaspárok — menedéket nyernek és nem kell társtalanul, barát, társaság nélkül kóborolniok. Nagyon-nagyon sok olyan ember él — hogy ne menjünk messzire — az Egyesült Államokban, akiknek jelentős megtakarított pénzük van. Rokon, közelálló barát hijján ezek az összegek az államra szállnak, a legjobb esetben méltatlan örökösök kezébe esnek. A napokban halt meg égjük barátom, aki Warrenből érkezett két évvel ezelőtt Európába. Jelentős készpénzvagyona, háza, gyönyörű bútora, kocsija stb. stb. egy olyan valaki kezébe jutott, aki az utolsó napokban véletlenül betegágya mellett állott... Nos az ilyen ,,örökségek”-ből szép összeget lehetne összegyűjteni néhány esztendő alatt és belőle nem is egy, hanem több házat-otthont építeni mindenütt, ahol éppen szükség van rá, például Californiában, Kanadában, Európában. Kitűnő lehetőségeket nyújt ilyen célokra Spanyolország és Portugália, Palma di Mallorca és más szép sziget, ahol olcsó a telek, az építkezés és kellemes az éghajlat. I- lyen napfényes, vidám otthonokba i szívesen költöznének be az emberek — akár mint eltartott vendégek, akár mint alapítók. Azt hiszem, lehetséges a terv megvalósítására szervezetet találni, amely kezelné és felhasználná az „örökségeket” az elfogadott alapszabályok szerint. Azt hiszem, nem egészen egy évtized alatt jelentős összeg gyűlne egybe, ha tudatósitanók az emberek között, hogy kire-mire hagyják bankbetétjeiket, és ha tudnák, hogy a pénzzel olyan szervezet fog sáfárkodni, amelybe meg lehet bízni. Ezek az otthonok a magyar kultúra központjaivá lehetnének, és azonfelül megkönnyithetnék az utazást, ha egyik-másikban néhány vendégszobát is berendeznének. Lám, milyen jó szolgálatot tesz Rómában a Casa di San Stefano, a magyar zarándokház az örök városba érkező magyar turistáknak. Miért ne létesülhetne ilyen, mondjuk Bécsben vagy Londonban Klamár Gyula is: Nem tudom, milyen visszhangot kelt jelen felhívásom, lehetséges, hogy semmilyent. Megszokhattuk már, hogy csakis a teljesen ésszerűtlen, hőbörgős tervek találnak megértésre. De mégis kellett írnom ezeket a sorokat, hátha akad olyan valaki, aki csatlakozik és felkarolja. Sőt akiknek módjában áll egy erkölcsi szervezet segítségével megvalósítani. Tudom, hogy a csehek például szintén foglalkoznak hasonló otthonok alapításának gondolatával — ez is bizonyitéka annak,hogy az ötlet életrevaló, mert égető szükségletre vonatkozik: a magányos, elhagyott magyarok megsegítésére. Husvét és SIMA FERENC Irta: SIMA Jelzés vibrál a levegő szagában. A tavasz és a Husvét ize érkezik és érzik benne. Együtt jönnek, mert egy a lényük: az élet. A győzelem az Elmúláson. A rácáfolás a Halálra. Erők indulnak áradásnak, felszakadnak még az aszfalt alól is a világnak, mindennek uj felismerést sugalmazó feltámadott erők. Áthatják a holttá dermedt, csupasz fákat: öltsék vei uj ruhájukat, fésülködjenek, tűzzék fel zöld gyertyáikat, uj ágacskáik mohón nyújtózkodjanak a lombosodás felé. Husvétos-tavaszos erők babrálják át a mezőke, minden földdarabot és harsogva tör fel belőlük az elfojtott élet, amely mint eleven, zöld árvíz, jó árvíz növekedve árad. A Husvét és a tavasz ereje, amely a halálszerű tegnaphoz képest ilyen felismerhetetlenl elváltoztatja a világot, áthat téged is, testedet-lelkedet, alakit és épit benned valamit. Élj nagy figyelemmel a husvétos tavaszban.! Ha az ember jól odafigyel, meghallja, megérzi a Husvét és a tavasz szavát önmagában is. Megérzi a Halál hazugságát, érzi az ősmámorok édességének ujrapezsdülését. A diadalmas Élet meleg gerjedését. A_ Feltámadást. Milyen tehetetlen is a Halál. Csak az halandó bennünk, ami úgyis holt anyag: a viz, mész, foszfor és egyéb ásványféleségek. De ami az embernek az Élet eleven valósága és minden érzések kutforrása: a Lélek csodája felett a Halálnak semmi hatalma sincs. Az halhatatlanul ujrasarjad a Halál látszatából. Hogy itt-e, ezen a vörösfényű és elég nehézsorsu bolygónkon-e, vagy a csillagok végtelen miriárdjából egy másikon? Ez már nem is fontos. Lényeg a Husvét és a tavasz szép valóságcsodája, hogy minden — hervadás és elmúlás csak látszat, mert úgyis uj elevenséggel harsogó Feltámadássá magasztosul. Ezt látjuk nemzetünk történelmében is. Oh, hányszor „semmisült” meg a magyar nemzet és Magyarország, hányszot kongattak el felette lélekharangot? Am a Történelem örök, nagy óráján mégis mindig elkövetkezett végül a Husvétja, tavasza és feltámadott! Ezért nem utópia, nem üres ábránd a nemzeti fohászunk, hogy: „Hiszek Magyarország feltámadásában.” De meggyőződéssel vallom hogy az elmúlás lebirkózásának mégis van egy titokkulcsa: az akarat. Az Élet megújulásának diadalát akarni kell! Hiszem és látom, hogy a természetben is van élniakarás, egyetemlegesen is az egészben és külön-külön a legkisebb fűszálban, a legapróbb bogárban is. Ez az akarat, amely testvér a hittel, az Életnek az a lendítőereje, amely magát az Életet képes átlendíteni a lét egyik formájá-S'Z'E' M'H | Ezekben a napokban a kereszt fele fordul az emberiség figyelme. Lélekben újra el fogjuk kisémi Isten Fiát a via dolorosa, a fájdalmak útja állomásain egészen a golgotái keresztig, amelyen az emberiség iránti szeretetéből önként odaáldozta életét. Emberi egzisztenciánk vállalása — benne a szenvedés, a készülődő halál, a létből való kilépés vállalása — igy lesz mégis megváltássá. így találkozik Isten Fiában az emberért életet áldozó ember szabadság-tudata a lét legmélyebb vonulatával, melyben az isteni szeretet árasztja szent erejét. Ilyen értelemben közeledjünk a golgotái kereszt fájdalmas és dicsőséges misztériumának ünnepéhez, Husvéthoz. a tavasz FERENC ból a másik eleven Továbbá. Ezért örök a Husvét és a tavasz nagy tanítása: ember és minden élő, akard és hidd a feltámadást! . *. Jómagam testvértelenül maradtam mert édesapám még fiatalon lett hősihalott huszár a galíciai csatamezőkön az első világháborúban. Apámék azonban tizenegyen voltak testvérek, anyámék pedig tizenhármán. Népes szülői rokonságom szanaszétszóródva élt és éldegél a hajdani Nagy-Magyarországon, faluhelyeken többnyire. Az atyafiságot szépen megtartó família voltunk. így a sátoros ünnepeket hol itt, hol ott töltöttem boldogult gyermekkoromban. Majd később is, amikor mint pesti újságírónak pár éven át a vidék keresztül-kasul barangolása, afféle „Magyarország ujra-felfedezése” volt a beosztásom, zsebemben az összvonalas vasúti szabadjeggyel. így vált kedvenc szórakozásommá népünk ünnepeinek, az ünnepkörökhöz Fűződő népi hagyományoknak gyűjtögetése. Feljegyzéseimet szanaszét fújták a háború és a bujdosások-menekülések viharai. Maradt csupán a viharálló emlékezés. Annak tárházában kotorászok most, Husvét küszöbén és onnan kerülnek elő az ünnepkörhöz Fűződő, érdekes-kedves népszokások idekívánkozó töredékei. Husvét ünnepköre faluhelyen már egy héttel előbb, Virágvasárnapjával megkezdődik. Hagyományosan szép színfoltja ennek a bodrogközi „zöldjárás”. Virágvasárnap táján zöld ágat még többnyire csak a fűzfák adnak. A barkát, a bodrogközi eladó és serdülő lányok Virágvasámapjának kora reggelén levágják a rügyező barkaágakat, feldiszitik színes szalagokkal és ünnepélyesen végigtáncolják vele a falut. Afféle kettős ünneplés ez: a tavasz megjöttéé is, meg a Nagyhét kezdetéé is. a lányok a feldíszített barkaágakkal sorra járják a falu házait, jóegészséget, szerencsés tavaszt, szép husvétot kivánnak. És hogy legyen is, ami a kívánt jókat meghozza: egy-egy kis barkaágat ott hagynak minden háznál. Ajánkékot kapnak érte. A Csalóközben ez odamódosul, hogy ott embermagasságu rúdra szalmabábot kötöznék, — úgy mondják, hogy ez a telet és a rossznyavalyákat jelké- pezi, — felöltöztetik menyecskeruhába, énekelve végigviszik a falun, majd a falu végén túl levetkőztetik és a csupasz szalmaköteget a patakba, vagy folyóba dobják, ha van a falunak élő vize. Ha nincs, akkor elégetik a szalmabábut, Úgy tartják, hogy ezzel kiűzték a faluból a telet meg a bajt, és azt is elérik vele, hogy a falu leányai és menyecskéi szépek maradjanak. Nagypéntek a szigorú böjt napja faluhelyen, még a protestánsoknak is. Ezen a napon olajos laskán, foghagymán, pattogatott kukoricán és aszalt gyümölcsön (Folyt, a 10. oldalon)
