Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-04 / 14. szám
12. oldal Mérlegen a magyar emigráció Irta: KUTASI KOVÁCS LAJOS Jövőre lesz harminc éve, hogy véget ért a második világháború. De harminc éve lesz annak is, hogy a háború utáni első nagy emigráns hullám, a „negyvennégyes” elhagyta Magyarországot. Ez az emigráció, mely adottságánál fogva zömében emigrációja kezdetén már javakorabeli magyarokból állt, a múló idő kérlelhetetlen törvénye szerint most tűnik el rendre: megöregszik és kihal. De hasonló a következő, „negyvenhetes” emigráció sorsa is. Lényegesen más az „ötvenhatos” emigráció helyzete, mert ez a nagy emigráns hullám zömében a fiatal nemzedékhez tartozott és most érkezett el élete delére. Beszélnünk lehetne persze a már idegenben felnőtt, vagy ott született második és harmadik nemzedékről, ám ezek már nem emigránsok. Emigráns nem születik. Az emigráns csak meghal. A magyarság jelentős tömege, mintegy másfél millió magyar él Nyugaton. Ennek a magyarságnak, életének, küzdelmének, sorsának ábrázolása az emigráns iró feladata. Sajnos efféle értékálló Írásokban nem bővelkedünk; legjelentősebb talán Halász Péter vaskos regénye a „Második Avenue”. Ám most egy fontos, hézagpótló munka jelent meg Münchenben, Nagy Kázmér dr., a kiváló újságíró tollából „Elveszett Alkotmány” címmel. A szerző, aki tizenhét éven át az ausztráliai „Független Magyarország” szerkesztője volt és jelenleg a londoni BBCmunkatársa, a magyar politikai emigráció történetét irta meg 1944-től 1964-ig. Miért éppen eddig? Mert — mint arra rámutat — gyakorlatilag és jogilag akkor ért véget a magyar politikai emigráció története. 1962- ben az Egyesült Nemzetek levette a napirendről az u.n. „magyar kérdést” és mint Nagy Kázmér írja: 1963-ban fogadta el az ENSz kormánynak az eddig „rendszerként” vállonveregetett magyar kormányt, amelynek küldöttsége,,de jure”1964től lett ismét teljes jogú tagja az ENSz-nek.” Mindaz, ami azután történt a „politikai emigráció” vonalán, már nem politikai, hanem csak emigráns társadalmi jelenség. Nagy Kázmér az óriási anyagból biztos kézzel választja ki a legfontosabbat, a legjellemzőbbet és pontosan tájékosódik és igazodik el a politikai emigráció útvesztő dzsungelében. Elemzi az Emigráció társadalmi hátterét és megrajzolja szociológiáját. A kivezető utaknak vélt lehetőségek nem vezettek sehová. Az emigráns illúziók vetülete a lázas „őskutatás”, mint szerzőnk írja: „A politikai emigrációban valóságos csaták után az őstörténet ködében folytatták a küzdelmet.” (Feltűnő, hogy a zavaros őstörténeti mítoszok, elméletek megalapítói és hivei nagyrészt azok soraiból kerültek ki, akik a „hungarizmus” zavaros agyszüleményét, a „rögvalóságot” is komolyan vették...) A „negyvennégyes” emigráció egyrészt a jobboldalból, másrészt a szélsőjobb híveiből állt össze. A valósággal, a világpolitikai tényezőkkel és erőeltolódásokkal nem számoló jobboldali politikai emigráció nemzetközi elismertetést természetesen soha nem kapott, reális súlya és befolyása soha nem volt. De tényleges „befolyásról” nem beszélhetünk a „negyvenhetes” politikai emigráció esetében sem, melyet az amerikai hivatalo politika elismerj támogatott. Mert az emigráns politikus mindig összetéveszti ábrándjait a valósággal, a valóságos politikát t a propagandával. Kovács Imre már 1956 elején úgy látta, hogy az emigráns politikusok „mandátuma” lejárt, az éleseszű Fenyő Miksa pedig vitacikkében rámutatott arra, hogy ezt a „mandátumot” nem a magyar nép adta, hanem Amerika megértő gesztusa és akkor jár le, amikor az emigráns politikus működése már nem egyeztethető össze az Egyesült Államok külpolitikai érdekeivel. (A tények ezt tökéletesen igazolták.) Az „ötvenhatos” emigráció elemzésénél Nagy - Kázmér megemlíti, hogy ezeknek az emigránsoknak 25 százaléka hazatért, ötven százaléka pedig „amilyen gyorsan csak lehetett gazdasági kivándorlóvá alakult át”. Egy kis töredéke elkésve csatlakozott a „negyvennégyes” elvbarátjaihoz és ez az emigráciős réteg volt az, mely az 1963-az általános amnesztia után először élt a hazalátogatás lehetőségével... Tényleges politikai elismertetése csak annak az ötvenhatos rétegnek lett, mely a negyvenhetes emigráció meglévő, de kitágított keretébe beilleszkedett. De mi van a „politikai emigráción” túl? A „nagy szórvány, diaszpóra” — ahogy a nemrég elhunyt kiváló filozófus, Kerényi Károly meghatározta. Ez a diaszpóra az építő, dolgozó, alkotó magyarok százezreit jelenti. Ezek ragaszkodnak nyelvükhöz, kulturális, vallási, szociális intézményeikhez, melyeket hősi akarattal és szívós munkával teremtettek meg. Érzik a történelem realitását és megtalálják az utat a Hazához. Hisz az idegenbe szakadt magyar tehetsége, munkája, eredménye gazdagítja Magyarországot is és a mai magyar valóság lüktető, élő szívverése adhat erőt a nagy diaspórának fennmaradásához. Nagy Kázmér könyve nem csupán a múlt eseményeinek pontos és hűséges regisztrálása és kiértékelése, hanem a jelen lehetőségeinek mérlegelése és a jövő záloga is. ÁLLATOK Az állatok őszi nagygyűlésén a fecskét választották titkárnak. Jött a tél, és a fecske elrepült. Mire visszaérkezett, a farkas felfalta a nyulat, a rókák kiirtották a tyukcsaládot. Az utakat megfagyott ragadozók és növényevők hullái borították. A titkár első beszámolójában arról beszélt, hogy Afrikában milyen kövérek a legyek, hány fokos a tenger vize és milyen látványos a sivatagi naplemente.- o -A veszteséges vállalatnál a kis tiszavirágot nevezték ki igazgatónak. Az uj „direktor” egész nap székfoglaló beszédére készült. Kimutatásokat olvasott, elővette az elődök elsüllyesztett aktáit, félreállitott szaktekintélyeket engesztelt. Megváltoztatok mindent — tervezgette. És eljött az este...- o -A hivatal kobrákat alkalmazott ügyintézőnek. Az ügyfél bejött, ránézett a kobrára, az kidüllesztett szemmel visszanézett, aztán... Ez évben senki nem reklamálta a bürokratikus ügy— Mondd, anyu, én szép vagyok? intézést, ezért a hivatal megkapta a „Kiváló Vállalat” címet.- o -Nyúl Benő szólásra jelentkezett az állatok parlamentjén. — Kérdezzen csak bátran — biztatta Leó Oroszlán elnök a megilletődött állatpolgárt. — Ó — ragyogott fel Benő piros nyusziszeme. — Megkérdezhetem, hova jutottak azok a jogtudósok, akik az elmúlt ülésszakon tiltakoztak a demokrácia megcsúfolásáért? — Igen — bólintott az elnök. — És azt is, hogyan kerültek ragadozók a tanácsba, miért élesítik a sorkatonák fogait, és miért emelkedik a káposzta ára? — Persze — helyeselt Leó, és fejével hátra intett. A díszpáholy mögül kilépett Lompos Farkas, az erdei tanács vezetője. Háromszor körbeszaglászta a kis nyulat, majd megállt mögötte. Benő nagy lélegzetet vett. > — Akkor megkérdezem: mit szól elnökséged ehhez a gyönyörű napsütéshez?-o-A varjú még fióka korában hangszalagszakadást szenvedett. Bár néma volt, de jó munkaerőként egyre emelkedett a vállalati ranglétrán. Mikor különösképp fontos beosztásba került, elment egy gégeorvoshoz, aki meggyógyította. Pár hónap múlva kirúgták állásából. Csak úgy repült.- o-Rengeteg munkája akadt Elefánt urnák, az anyakönyvvezetőnek. Öreg medvék, középkorú mackók, fiatal bocsok vezették elé gyönyörű menyasszonyukat: ezüst bundájú nőstényrókákat, hosszú lábú gazellalányokat, szinte még gyermek csillogó szemű mókuscsitriket. — Milyen szép a szerelem — sóhajtott irigykedve az agglegény elefánt. A hivatalsegéd a lassan párásodó ablaküvegre mutatott: — És milyen hideg a tél, ha valakinek nincs lakása — mondta.- o -A bolha megkapta a legnagyobb állati kitüntetést, a Nagy Érdemérmet. A bölcs baglyok, a szorgalmas hangyák, az intelligens delfinek mind csQdálkoztak az államtanács döntésén. — Miért jutalmazzák a részeges, a nőstények fenekét állandóan csipkedő bolhát — kérdezték az illetékeseket. — Mert ő helyezkedik a legjobban — hangzott a felelet. — Eljut mindenhova, mindent meghall, mindenki őt akarja agyoncsapni és mégis él. — No és? — értetlenkedtek a protestálók. — Tudjátok, milyen súlyos az érdemrend, és milyen törékeny a bolha?- o -A sas utasokat szállított az egyik óceántól a másikig. Először a rák fonta ollóját a madár nyaka köré: fordulj a menetiránytól jobbra — parancsolta. A sas féltette a nyakát, tehát jobbra repült. Egy másik utazáskor a vipera sziszegte: ha nem fordulsz balra, hátadba engedem mérgemet! A sas féltette a hátát, ezért balra repült. Később, sok-sok hét után hallotta, hogy a rák elpusztult uj hazájában a forró szárazföldön, s a vipera is felfordult a hideg télben. A költöző vándormadarak mondták: — idegen szárnyakon könnyű elrepülni, de vissza csak a sajátunkon szállhatunk.- o -Szarka ur, a nemrég kinevezett főpénztáros munkáját figyelemmel kisérték a felettes hatóságok. Szomorúan állapitották meg, hogy a papirzsacskó-ragasztást még gyakorolnia kell. Horváth Kálmán Kulasi Kováét Lajos
