Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-04 / 14. szám
8. oldal Munka-futurológia Irta: SÁGI PÁL SÁGI PÁL A legújabb tudomány, a futurológia vagyis jövőkutatás amerikai művelői valószínűleg irigyelhették angol kollégáikat, akiknek az ottani szénbányászok sztrájkja idején gyakorlatban is módjukban volt tanulmányozni, hogyan reagál az ember arra, ha mindössze egy-két napos munkahete lesz. Az amerikai futurológusok szerint ugyanis nincs messze az idő, amikor az automatizálás fokozódásának ütemében egyre csökken az emberi munkaerő-szükséglet. Úgy vélik, belátható időn belül elérkezünk a heti egy-két napos összesen 8-10 órás munkahéthez és természetesen addigra a társadalom-gazdaság átalakulások révén ez a kereset is bőven elég lesz a megélhetésre. Az angol bányász-sztrájk miatt több szakmában kétnapos munkahétre szorított munkások akiknek kétnapi keresetből kellett eltartani a családjukat, persze nem azon törték a fejüket amin a futurológusok: mit csinál majd az ember, aki a régi öt vagy hatnapos munkahéttel ellentétben csak egy vagy két napot dolgozik és abból is gond nélkül megél. Hogyan szokik hozzá? Mivel tölti szabadidejét? Hogyan alakul a családi élete? Meglepő, hogy ahány futurológus, annyi véleményen van. Akad olyan is, aki aggódik: az ember idejét, erejét gondolatát addig a munka kötötte le, a munka állt élete központjában, tehát súlyos szellemi, idegbeli, lelki válságon esik át, hiányozni fog neki a munka. Tisztelem a tudományt, tehát fontolgatom a dolgot és rájöttem, hogy egy svájci iró még ezen az aggodalmon is tulment a munka dicséretében. ,,Ha van valami ami a férfinek több örömet tud szerezni, mint a nő, az a munka” — ezt olvastam az én svájci Íróm könyvében. Erre aztán kutatni kezdtem a munkáról szóló egyéb mondások között. Találtam is szépet, bölcset, erkölcsöset, de nem lennék őszinte, ha nem Írnám meg, hogy kevésbé szépre, bölcsre, erkölcsösre is akadtam. A munka kenyeret jelent de hát mint a költő irta, nemcsak kegyérrel él az ember és az is igaz, hogy nemcsak szerelemből, igy van ez amióta Ádámot és Évát kiűzték a Paradicsomból. Viszont ne tagadjuk, ne szépítsük a dolgot, az is igaz, hogy manapság is elég szép nő akad, aki megél a szerelemből és még hozzá nagyon jól. Aztán ott a régi szép mondás: a munka nemesit. Lehet. Csakhogy sok a demokrata, aki nem vágyik nemességre. — Arcod verítékével keresd a kenyered — igy hangzik a nagy Ítélet és mérhetetlen idők óta vitatják az emberek, hogy ez az Ítélet áldás vagy átok. Ismerek olyat, aki utálja a munkáját, de nélküle, boldogtalan lenne. Van aki, mint mondani szokás, szívesen elmenne a munka temetésére, viszont ha egyik napról a másikra hirtelen bekövetkezne a teljes automatizálás, vakarná a fejét, hogy 8-10 órás munkahéten mivel üsse agyon rengeteg szabadidejét. Persze aki rajong a tiviért, a kommercialt is beleértve, az esetleg megtalálná a szórakozását. Nem irigylem tőle. Legyen az övé. írók, bölcsek, tudósok sora dicsőiti és magasztalja egekig a munkát. — Minél többet dolgozik az ember, annál jobban . * » esik a munka — írja Lord Chesterfield. Az arisztokrata esszéista, bár nem tudom, gyakorlatban szerezte-e ezt a tapasztalatot a nemes lord, lévén közhit, hogy a lordok általában nem túlságosan erőltetik meg magukat munkával. — Dolgozni! Annyi, mint lázban égni és vágyni a láz elmúlását — ezt Franz Werfel nyilván a munka dicséretének szánta, de például az irodalmi hasonlatokban járatlan magamfajta olvasó könnyen úgy értheti, hogy alig várom a munka végét. Zelma Lagerlöf a galamblelkü, szelidszavu Nobel-dijas svéd írónő bátran leirta: — Mialatt az ember háta kemény munkában sajog, a szive lecsendesül. Azt pedig akinek csak rövid pihenés adatott kemény szalmazsákon, azt hívatlanul is meglátogatja az álom — amire egyik-másik munkás azt is mondhatná, hogy a gyáros a paplanos ágyon jobban alszik, mint ő, legfeljebb felirat az orvosával és bevesz egy pirulát. — Mindaddig amig vagyunk, dolgozni fogunk önmagunkért és egy asszonyért most és mindörökké — ezt pedig Rudyard Kipling rótta papírra és a féljek biztosan igazat adnak a Dzsungel Könyve írójának abban, ami azt illeti, hogy az asszonyra dolgoznak. Henry Louis Mencken az amerikai iró és kritikus a munkáról szólva még az állatvilágba is átkalandozott egy hasonlatért: — Dolgozok és dolgozok, ugyanabból kiindulva ami a tyúkot arra ösztönzi, hogy folyton és folyton tojásokat rakjon. Nem tudom, hogy a statisztika számontartja-e, hány csirke született a tojásokból amiket Mr. Mencken rakott, de ha már Amerikánál tartok, nem hagyhatok emlités nélkül egy népszerű amerikai mondást: — Work is for bird. Bird a szótár szerint madarat jelent ugyan, a mondást azonban ,,népi” fordításban igy értik: Dr. John H. Knowles, a Rockefeller Alapítvány el-nöke kijelentette, hogy a világ a Malthus-csapás meredélye felé közeledik. Ennek útját egyengeti a nagy népességszaporulat, a megváltozott éghajlati tényezők és a gazdasági zűrzavarok, mint amilyen jelenleg az olajkrízis. Dr. Knowles a takarékosság uj etikájának megteremtését sürgette, hogy igy elkerülhetővé váljon a katasztrófa. Az uj etika magában foglalja az ellenőrzött gazdasági fejlesztést, hogy igy megőrizzék a gyéren található nyersanyag-forrásokat; az ellenőrzött műtrágyázást, ugyanakkor növekvő támogatást a Világbank, az Egyesült Nemzetek és a Nemzetközi Fejlesztés ügynöksége részére. Dr. Knowles azt reméli, hogy az amerikai nép erkölcsi példát szolgáltat a világnak és ésszerű meggyőzéssel a takarékosságra ösztönzi a népeket. A Rockefeller Alapítvány nagy erőfeszítést tesz az úgynevezett „zöld forradalm” érdekében, Ennek lényege, hogy uj, nagy terméshozamu gabonanemüeket kell juttatni az elmaradott területeknek. Nyilván, a mezőgazdaság fejlesztése a legjelentősebb tényezője lehet az éhínség elkerülésére tett erő feszítéseknek, de ehhez hozzá kell járulnia a népességnövekedés ellenőrzésének és megfelelő természeti körülmények teremtésének. Az említett Malthus (Thomas) angol gazdasági szakember a 18. század végén és a 19. század elején élt, és megjövendölte, hogy a népességszaporulat túllépi az élelmiszerellátás mértékét és a kettőt csak éhínség hozhatja újból egyensúlyba. A világ kevésbé fejlett országaiban élő 2 és fél billió ember 60 százaléka már most is gyengén táplálkozik, testileg leromlott állapotban van és hiányosan képzett, 20 százaléka pedig éhínséggel küszködik. — A munka kutyának való. Jerome K. Jerome az angol iró is hozzászólt a problémához. Az ő véleményét, márcsak azért is figyelembe vehetjük, mert szegről-végről rokonunk: Klapka György 48-as tábornoknak, Komárom hős védőjének a keresztfia volt. Nevében a ,,K” betű Klapka rövidítése vagyis Jerome Klapka Jerome a teljes neve. Nos, Jerome, a magyar keresztfi „a munka kutyának való” közmondás helyett mindenesetre több irodalmi csiszoltsággal igy fogalmazta meg a munkáról alkotott véleményét: — Szeretem a munkát, egészen megigéz, leülök és órákig tudom nézni... EMBEREK ÉS ESETEK NYARALJON A VIDÁM ALBÁNIÁBAN, AHOL - ŐR VIGYÁZ AZ ÁLMÁRA Egy 28-esztendős belfasti angol fiatalember, bizonyos J.N.Cairns, az egyik londoni utazási iroda alkalmazottja, szabad idejében mindig arról álmodozott, hogy önállósítja magát, saját irodát nyit és előbbutóbb erős versenytársa lesz Thomas Cook-nak. Dehát álmai megvalósulásában őmaga sem bízott olyan nagyon, hiszen máris annyi utazási iroda kínál annyiféle utazást és annyifelé, ugyan mi újat nyújthat ő. Egyszer azután Cairns-re rámosolygott a szerencse, méghozzá három esztendővel ezelőtt, Belgrádban, egy bárban. Cairns úgy került Belgrádba, hogy egy angol turista-csoportot kisért jugoszláviai nyaralásra. A bárban Cairns beszélgetésbe elegyedett egy férfival, aki miután megtudta róla, hogy az utazási szakmában dolgozik, tűnődőn megjegyezte: — akármennyit gondolkozik rajta, képtelen megérteni, hogy az angolok miért nem mennek nyaralni Albániába. Hiszen szép, szép a spanyol tengerpart, a francia Riviéra, az olasz fürdőhelyek, de amit Albánia nyújthat, azzal kevesen kelhetnek versenyre. Ráadásul Albánia olcsóbb mindegyiknél. Ez az ember, bármily meglepően hangzik is, albán volt. Cairns maga is gondolkozóba esett. Ha csakugyan igaz, hogy Angliából soha senki sem megy Albániába nyaralni, akkor talán itt kínálkozik az ő nagy lehetősége. Mindenesetre névjegyet cserélt az albánnal. Hazatérve Angliába, Cairns megtudta az okot: Anglia és Albánia között 1946-ban megszakadt a diplomáciai kapcsolat és azóta sem állt helyre. Mármár lemondott arról, hogy albániai utazási akciójából bármi legyen, amikor egyszer csak hivatalos meghívást kapott Albániába. Cairns habozás nélkül elutazott. Ez 1971 tavaszán történt, hazatérve felmondta állását és még azon a nyáron 14 britet vitt magával a kies Albániába, minibuszon. 1972-ben hatvanat vonaton és 1973-ban már kétszázat repülőgépen, a jugoszláviai Titográdba és onnan autóbusszal az albán határra. Azt reméli, hogy ezen a nyáron már három brit csoportot visz, összesen ötszáz turistát, közvetlen repülőuton, egyenesen az albán fővárosba, Tiranába. Időközben Cairns már megalapította saját utazási irodáját, ötletesen ,,Regent”-nek nevezte el, gyakori vendég Tiranában, ahol már persona gratá-nak számit. Valószínűleg ő az egyetlen angol, akinek az országból való korlátlan járás-kelésre jogosító albán vízuma van. — De nagyon messzire nem jut vele az ember — mondja — szállítási eszközök hiányában. Az egész országban összesen 67 gépkocsi van és egyetlen benzinállomás. Mármost ezekután: kik mennek nyaralni Albániába? — A turisták hetven százaléka tanító — válaszolja Cairns — mivei ők azok, akiknek viszonylag kevés pénzük van, ezzel szemben (nagyon helyesen) minden (Folyt, a 10. oldalon)
