Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-21 / 12. szám
9. oldal A főhadnagy bűne Irta: VASVÄRY ÖDÖN Papp Varga Éva nemrégen érdekes cikket irt M. Fagyas regényeiről. Ez a kitűnő Írónő magyar aszszony, az elhunyt népszerű színműíró, Bus Fekete László özvegye, aki már több magyar tárgyú, sikeres regényt irt. Hosszasabban foglalkozik a szerző “The devil's lieutenant” című regényével is, amely könyvnek főalakja, a régi közös hadsereg egyik főhadnagya, régen, még valamikor 1909-ben, egy szenzációs bűnténnyel örökítette meg nevét a bűnügyi krónikák vaskos köteteiben. A bűntény ez volt: a főhadnagy postán küldött, mérgezett tablettákkal ölte meg egyik tiszttársát, akiről azt hitte, hogy útjában áll az ő karriérjének. 25 évi fegyházra Ítélték. A regény a háború kitörésével végződik, amikor a főhadnagy már éveket ült a fegyházban, remélve, hogy szabadlábra kéül. Ugyanis állandóan hangoztatta az ártatlanságát. A szenzációs bűnügy Ferenc Ferdinánd trónörökös érdeklődését is felkeltette s egyes hírek szerint az elitéit a pártfogásában reménykedve, készült a kiszabadulásra. Én magam a regény, sajnos, nem olvastam el, csak futólag néztem át, de mivel az eseményt jól ismerem már régóta, érdemesnek tartom, hogy néhány adattal kiegészítsem nemcsak Papp Varga Éva értékes cikkét, hanem magát a regényt is, amely bár kétségkívül komoly és hosszas kutatások alapján Íródott, tehát fő vonásaiban igazat mond, — mégis, túl korán végződik. A történetnek ugyanis folytatása is van, a háború kitörése után. Ez a folytatás nem zárja ki az elitéltnek ártatlan-hangoztatását. Nem lehetetlen, hogy csakugyan ártatlan volt és csak a valódi gyilkoshoz való feltűnő testi hasonlósága révén lehetett a bűntényt ráfogni. A regény az elitéit, de ártatlanságát hangoztató főhadnagy nevét Dorfrichter-nek mondja, holott a valódi név Hofrichter Adolf volt. A név megváltoztatásra véleményem szerint semmi szükség sem volt, hiszen a regény szereplői valamennyien halottak. A történet rövidre fogva, igy hangzik: Mader Richard (ez valódi név) nemrégen kinvezett vezérkari századost 1909 november 17-én holtan találták bécsi lakásában. A vizsgálat megállapította, hogy mérgezés áldozata lett. Eleinte öngyilkosságra gondoltak, erre azonban semmi ok sem volt. A százados életében semmi olyan körülményt sem bírtak találni, ami indokolttá tette volna az öngyilkosságot. Találtak azonban a lakásban egy kézírással készült körlevél formát, amely a „mellékelt idegerősitő” szert ajánlja a címzettnek, amiből kettőt kevés vízben kell bevenni „diszkrét találkozó” előtt, meglepő, teljesen ártalmatlan hatása lesz. Rövidesen kiderült, hogy hasonló levelet és küldeményt több más fiatal tiszt is kapott, akik azonban eldobták azt. Néhányat sikerült megtalálni s igy a vegyvizsgálat könnyen megállapította, hogy valamennyi ciánkálit tartalmaz, ami gyorsan ölő méreg. Valamennyit ugyanannál a bécsi postafióknál adták fel. A postahivatalnok világosan emlékezett a feladóra, mert feltűnt neki, minden kis csomag egy katonatisztnek van cimezve. A feladó vékony, szőke fiatalember volt. Rögtön megállapították azt is, hogy a címzettek mind olyan tisztek voltak, akik egy időben végezték el a Kriegschule-t, vagyis a monarchia törzstiszti tanfolyamát, ugyanazt a tanfolyamot, amit a meggyilkolt Vasváry Ödön Mader is elvégzett. Hogy ennek a tanfolyamnak hány végzett tagja volt, nem tudom, de M. Fagyas közli annak a 15 főhadnagynak a nevét, akiket, mint a tanfolyam legjobbjait, vezérkari századosokká neveztek ki. Mader ezek között volt. Lehetséges, hogy Hofrichter is elvégezte, de nem jutott a 15 legjobb közé és igy neve ebben a névsorban nem szerepel. A nevek után Ítélve egy magyar volt a 15 között: Hodossy Géza, a kecskeméti huszárezred főhadnagya. Egy másik fontos körülmény: a 15 legjobban végzett főhadnagy között van egy igen magasrangu egyéniség is: Rudolf Eduard Hohenstein herceg, az 5-ik dragonyos ezred főhadnagya. (Később, a háború alatt, Przemyslnél elesett.) A nyomozás főképen azon a környéken folyt, ahol a kis csomagokat felvevő postafiók áll, a Mittergassen, de csak annyit eredményezett, hogy Hofrichtert, aki évfolyamtársa volt Madernek és a most megnevezett hercegnek (ez volt az igazi neve), elfogták. Kiderült, hogy Hofrichter szőke, vékony termetű fiatalember. Ez és még néhány más körülmény volt az alapja annak, hogy vádat emeltek ellen és elitélték. Ferenc Ferdinánd halálával minden szabadulási reménye megszűnt. Eddig tart a történet első fejezete. A második és harmadik fejezetek azonban szintén érdekesek. A: óriási feltűnést keltő bűnpör természetesen nagyon sokakat foglalkoztatott. Volt közöttük egy Max Winter nevű újságíró, akinek sehogysem fért a fejébe, hogy egy vezérkari képesítésű tiszt elkövetett légyen olyan ostobaságokat, mint amiket Hofrichter ellen felsoroltak. Például: egy fiatal katonatiszt, mint Hofrichter, nagy csomó ciánkálit vásárol Linzben (ott szolgált az ezredénél), egy egészen kis városban, ahol jóformán mindenki ismeri és rögtön ellene vallhat. Kutató ösztöne a postahivatal vidékére vitte az újságírót, ahol az utcalányokkal összeismerkedve, hamarosan megtudta, hogy ott a közelben van szobája egy vékony, szőke fiatalembernek, akit egymásközt ,,perverz disznónak” titulálnak. Ez már nyomnak látszott. Winter hamar meg is tudta, hogy ez a szőke MIKES MARGIT: KOROK Korok taposnak egymás nyomába, mi vár az emberre, a világra? ősi ösztöne uj ösvényt nem vág, az évmilliós óriás sziklák amiken megvetette lábát jók neki most is, időtállók és olyan marad amilyen volt, Kain végzetű föld a földünk, zord csillagzat, vad vihardulta, forog de égbe nem emel s mindig tüzesebb lesz a pokla. Világrészek lesnek egymásra: a békét őrző fegyverek képmutatása, hazugsága... Az állandósult félelemben irtózatos nehéz úgy élni hogy az ember ember maradjon s tudjon a szeretetben hinni: hogy a remény is meg ne haljon. fiatalember Wolfgang von Löwenstein néven béreli a szobát, de csak néha van ott, mert a Bécs melletti Badenben szolgál, mint katonatiszt. Winter rohant Badenbe, ahol elképesztő információ várta: valóban ott volt a szőke fiatal tiszt, akinek igazi neve Rudolf Edward Hohenstein herceg, a 4-ik dragonyos ezrednél. Ő a bérlője a bécsi szobának, aki a Mader eset idején ciánkálit vásárolt Badenben, ő lehetett az, aki a kis csomagokat Bécsben, a Mittergasse postafióknál feladta, mert bebizonyult, hogy aznap, bár szolgálatban volt, mással helyettesítette magát, ő pedig Bécsbe ment, ami igen rövid ut. Az ujságiró először szerkesztőjével akart beszélni a felfedezésről. Austerlitz, a szerkesztő azonban nem volt Bécsben s igy Stuckert rendőrfőtanácsosnál jelentkezett. A főtanácsos azonban “valóságos dührohamot” kapott, amikor a Hohenstein herceg nevet kiejtette. Ordítva követelte, hogy ki ne ejtse ezt a nevet, legyen néma, mint a sir és becsületszavát vette, hogy hallgatni fog. A hercegi család ugyanis olyan közel állt az uralkodó házhoz, hogy ilyesmit még suttogva sem mertek emlegetni róluk. A tanácsos biztosította az ugságirót, hogyha nem fogja be a száját, magának csinál igen nagy bajt. Winter nem is ment vissza a lakására, barátairól pár óra múlva értesült, hogy házkutatást tartottak a lakásán. Még azon az éjjelen átment Németországba s ott is maradt. Münchenben állapodott meg és megirt egy emlékiratot az ügyről, becsületszavát betartva, nem említve a hercegi nevet. írását ki is nyomatta “Der Fall Hofrichter” címmel, de azt a rendőrség még a nyomdában lefoglalta és megsemmisítette. Egyetlen példány valahogy mégis megmaradt és ma a bécsi Nemzeti Könyvtárban van. Ott olvasta el egy Andor Leon nevű magyar ujságiró, akinek szerepéről a történet harmadik fejezete szól. Amikor 1919-ben a monarchia összeomlott és a kicsire zsugorodott Ausztria köztársaság lett, az uj kormányzat általános amnesztiát adott a börtönlakóknak. Hofrichter is kegyelmet kapott. Munkához a saját neve alatt nem juthatott, uj nevet vett föl, úgyhogy munkaadói nem is sejthették, hogy kicsoda. 1935-ben Andor Leon magyar ujságiró valahogy megtudta, hogy milyen név alatt dolgozik az egyik sörgyárban, mint könyvelő. Irt neki, találkozót kérve. A találkozás megtörtént, 1935 februárjában, egy mel(Folyt, a 11. oldalon) GONDOLATOK A jó ajándék önmagunk egy darabja. A legjelentéktelenebb ajándék is test a testünkből/lélek a lelkűnkből. Példa arra, hogy életünk nemcsak szükségletek láncolata, s hogy életünk legvégső alapja mégse valamiféle elemi és kikerülhetetlen önzés. Bizonyítéka annak, hogy létünk végül is ajándék, amiből futja az ajándékozásra. Tiltakozás, igen, az ajándék tiltakozás is énünk korlátái ellen, akár olyasmit ajándékozunk oda, amire magunknak is szükségünk volna, de méginkább amikor alyasmit, amit mi magunk is szeretünk, kedvelünk. *** Rossz szívvel adott ajándékot is lehet tiszta, és tiszta szívvel adottat is rossz szívvel fogadni, akár az áldozásban Isten testét. *** Az ajándékozás nem figyelmesség, nem fényűzés, nem szokás. Véghetetlenül komolyabb és több minden rutinmozdulatnál. Gyönyörű kifejezése az ember földi sorsának, helyzetének s ugyanakkor transzcendens ambíciójának. Annak a vágynak, hogy egyek legyünk, ha most még csak börtönrácsainkon át tudjuk is megölelni, megitatni és megetetni egymást. Pilinszky János
