Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-14 / 11. szám
15. oldal Emberséges emberek Irta: PAPP VARGA ÉVA “Voltak jó emberek is,” címmel gyakran jelentek meg hírek a második világháború után a magyar sajtóban, hogy kézzelfogható példákkal bizonyítsák, miszerint nem mindenkit ragadott magával a kór-szellem: a jelszavak, valamint a faji és vallási előítéletek. Jó is volt, hogy ilyen bizonyítékokkal szolgáltak olyanoknak, akik — saját csalódásaik és fájdalmas emlékeik miatt — úgy vélekedtek, hogy “az ember rosszabb mint az állat, mert az csak olyankor öl, ha éhes, vagy ha megtámadják.” Magam is nem egy embert ismerek, aki ilyen hírek olvasásakor azt mondta, hogy: szép, szép, de ez csak kivétel a sok közül. Tisztelet a kivételnek. S ezután ment gyűlölködni, panaszkodni tovább. Kisebbik fiam anyósa, Kápolnás Miklósné francia születésű volt (leánynevén Gábriellé Minam de Borier), jóval az alső világháború kitörése előtt került Magyarországra, valamelyik erdélyi arisztokrata családhoz, mint francia társalkodónő. Az első világháborúban, amikor magyarul — ha erős francia kiejtéssel is, de már elég jól beszélt, magára maradt, “ellenséges idegen’ -ként, két gyermekkel. (Férje bevonult katonának s végigküzdötte úgyszólván az egész háborút.) Annak ellenére, hogy hivatalosan — mindenütt ahol német nyomás érvényesült — mindig éreztették vele, hogy — ha magyarhoz is ment férjhez — ellenséges ország szülöttje, a magyarok egyénileg mindig megértőek és emberségesek voltak. “Ekkor tanultam meg, hogy mi is az a sokat emlegetett magyar lovagiasság,” — szokta mondani. Bár francia származására és nemességére mindig büszke volt, Kápolnásné annyira megszerette Magyarországot, hogy ott élte le csaknem egész életét és a második világháború alatt, és azt követően valahányszor alkalom nyilt rá, viszonozta a magyar vendégszeretetet. Attól fogva, hogy — miután férje tüdőlövéssel, rokkantként került haza az első háború végén a Kárpátokban vivott harcokból — az első világháborúnak vége lett, a budapesti belga követségen dolgozott, francia nyelvtudása miatt. Sokat tett, hogy segíthessen azoknak, akik menekülni próbáltak az akkor már egyre erősödő német nád terror elől. A háború után meg az egyre erősödő orosz kommunista nyomás elől menekülő magyaroknak segített, vizűm kiadásával. (Ekkor már szinte közismert volt “Gaby néni”, aki a Vörös Kereszt nemzetközi segély egylet tisztjeként a német hadifogoly-táborokban sínylődő amerikai, francia és belga hadifoglyoknak küldte szeretet-csomagok ezreit.) Annakidején sokat foglalkozott a magyar és belga sagtó az azóta elhalálozott aranyszívű asszony személyével és azóta is nem egyszer találkozunk olyanokkal akiknek Amerikába-jöveteli kezdeti kiindulópontja az ő segítése volt. Valamikor én is Írtam már róla és hogy most — idestova négy esztendővel halála után — ismét felidézem emlékét, annak az az oka, hogy egy kedves barátnője költözött el az élők sorából. Szomorúan értesültem róla, hogy nemrégiben elhunyt Slachta Margit, Szent Domonkos rendi apáca, akivel valamikor együtt küldték a szeretet-csomagokat a háború áldozatainak, faji vagy vallási megkülömböztetés nélkül. “Margit nővér”-rel, aki kassai születésű volt és a két háború között Budapesten is élt, magam is találkoztam annakidején. Országszerte közszeretetnek örvendett, nemcsak nemes szivéért és segíteni akarásáért, hanem azért a feledhetetlen cselekedetéért, hogy 1923-ban megalakította Budapesten a “Szürke Nővérek Segítő Szervezetét.” Ez az egyesület, amelyet Amerikában “Grey Ladies” néven ismernek, önkéntes női tagokból áll. Nincs tagsági dij és nem fizetésért dolgoznak kórházakban a tagok. A cél az, hogy mindenki annyi időt szenteljen a betegek megsegítésére, felviditására, amennyire ideje megengedi. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy például egy vidékről — családjától távol levő — Budapestre került betegnek segítségére voltak levélírással, apró-cseprő bevásárlásokkal, hivatalos ügyek lebonyolításával, olvasni-valól juttatásával, felolvasással, stb. Például, olyan egyedül-álló betegek, akiknek különben nem lett volna látogatójuk, egy pár órára elfeledkeztek gondjaikról-bajaikról a “szürke nővér” látogatása alatt. 89 éves korában hunyt el Schlachta Margit a Buffalo állambeli Saint Francis kórházban. 1908-ban avatták Szent Domokos rendi apácának és 66 éven keresztül végzett emberbaráti és jótékonysági munkát. Az első és második világháborút követően a politikába is bekapcsolódott. Utolsó magyarországi ténykedése, mint országos képviselőnő, a Magyar Katholikus Női Tábor megalapítása volt. Nem tudom, létezik-e még a Szürke Nővérek segítő szervezete Magyarországon. Annakidején legtöbbnyire arisztokrata, gazdag, de legalábbis jómódú asszonyok vitek vezető szerepet benne: nekik volt a legtöbb ráérő idejük. Ma már az ismét divatbajött és megbecsült nagymamák az unokáikra felügyelnek, mialatt a fiatal házaspár kenyeret keres az üzemekben,gyárakban. Azt sem tudom, ki emlékszik még “Róbert bácsi”ra, az igazi emberbarátra, aki a világháborút követő nyomorban afféle szükség-konyhát állított fel. Budapest uccáin osztotta az ételt annak aki éhes volt. Nem kérdezte az illető nevét, vallását, vagy nemzetiségét. Aki éhes volt, annak enni adott. Hát igy vagyunk a jó emberekkel! Ha külön említés nem történik róluk, akkor sokan azt gondolják, hogy ez az emberfajta már nem létezik a Huszadik Században. A GYŐRI SZERELEM (Folyt, a 12. oldalról) getlenségteket. Fogadjátok el a békességet, amelyet ajánlok...Semmit sem kívánok én ti tőletek, egyedül csak azt akarom látni, hogy szabad és valósággal független nemzetté legyetek...Szerezzétek most vissza nemzeti lételeteket, légyetek újra akik valaha voltatok! Válasszatok királyt magatoknak, olyan királyt, aki ti érettetek országoljon, aki hazátoknak kebelében ti közöttetek lakjék és akit a ti polgártársaitok s katonáitok végyenek körül! Gyülekezzetek ezért összve Rákosmezejére, régi őseitek szokása szerént, tartsatok ott igaz nemzeti gyűlést! És adjátoktudtomra végzéseiteket. Napóleon. A proklamációnak ezúttal sem volt lényeges hatása. A néphez nem jutott el. Különben is a politizáló nemességnek szánták. Azok közül sem túl sokan olvasták. A hű vármegyék egyszerűen elsikkasztották, mint Kisfaludy Sándor a költő később megírta. A rosszul felszerelt nemesi felkelés egy hónap múlva Győrnél kiállt Napoleon jól felszerelt, kitünően gyakorolt seregével szemben. A következmény: teljes vereség. Mi történt volna, ha Napóleon kiáltványa sikert arat, a magyar nemesség szembefordul Béccsel és Győrnél Napóleon mellett Harcol? Valóban függetlenséghez jut az ország? Ki tudja. Csak egy biztos. VARGA ÉVA Napóleon politikából és nem szerelmi jutalomként szánta Magyarországnak a függetlenséget. Nem is egy grófné férjét, hanem az akkor 44 éves dúsgazdag, nagytekintélyű Eszterházy Miklós herceget szerette volna a magyar trónon látni. Márpedig annak a felesége életében nem járt sem Győrben, sem Napoleon főhadiszállása táján. De hát Hollywood, ha romantika kell: kicsire nem néz. Mi sem nézünk. NYUGALOM Fáradt már kezem, elmém és szivem. Fegyvereimet most már leteszem. Lepihenek, mint célhoz ért utas, (igaz, a cél nem is volt túl magas) nekem elég ez!...Vágyam mind betelt, gyarlóságom ennyit sem érdemelt. Szép család, hírnév, siker is akadt, kidaloltam, mi szivemből fakadt. Rang, cim, szerencse sosem érdekelt, de szám prófétáit, szivem énekelt számítás nélkül, bátran, szabadon, s boldog könny, derű támadt szavamon. Hiszen, megemlegetnek akkor is, ha hamvaimmal a szél 'messze visz. Nem irigylem, ki magasabbra ért, mit fizetett, s mit fizet még ezért? a hajsza, törtetés bére ma már sokszor idegbaj, trombózis, halál... Amim volt s van, mindent az Ur adott, ezért hálás s elégedett vagyok, kegyelme hordott és az visz ma is, s boldog vagyok, mert boldog az, ki hisz. Bódás János Akik 'megérezték” Rudolf halálát (Folyt, a 9. oldalról) örökös folytatni fogja könnyelmű életét, erőszakos halállal fog meghalni. A főhercegnő szerint az apácának már máskor is voltak ilyen látomásai, amelyek később beteljesültek. A tragédia után Ferenc József is értesült az epizódról és magához kérette az apácát, aki azonban nem ment el, hanem azt üzente, hogy: Nem mehet, mert igen sok olyan kérdést tennének fel neki, amikre nem akar válaszolni. Azonban a gyászoló apának megnyugtatása céljából közli vele, hogy fia nem lett öngyilkos, hanem meggyilkolták. Rudolf haláláról még sokat fognak Írni. MÁR AKKOR IS — Higgye el, azoktól az átkozott parittyáktól lett ilyen szeszélyes az időjárás ...
