Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-14 / 11. szám
11. oldal HOMOKI ERZSEBET LELKI KLINIKÁJA CSALÓDOTT — Kedves Homoki Erzsébet, nem is tudom, hogyan mondjam el a bajomat. 23 éves lány vagyok. Nem mai lány, amit úgy értek, hogy én teljesen távol állok a mai szokásoktól, amiért talán kinevetnek, nem vagyok kapható kalandra és amig férjhez nem megyek, lány maradok minden tekintetben. Lehet, hogy talán éppen ez a baj, de ettől függetlenül is eddig még minden esetben csak csalódtam. 20 éves koromban voltam először szerelmes, a fiúról kiderült, hogy egy autótolv^j-banda tagja. A második azt akarta, hogy már az esküvő előtt költözzek hozzá és egy félévig legyünk próbaházasságban. A harmadikról a nagy eljegyzés után megtudtam, hogy két év óta barátnőt tart, akinek gyereke született tőle. Ennyi csalódás után még mit várhatok? VÁLASZ — Semmiféle csalódás-sorozattól se hagyja megtörni magát. Az élet a gondok és bajok között nagyszerű meglepetéseket tartogat, amelyeknek öröme minden elszenvedett bajért kárpótol. Ha csalódott az udvarlóiban, ha balszerencse üldözi évek óta, higyje el, egyszer váratlanul megismerkedik a sorstól szánt igazi férfivel és szédítő iramban fut be a házasság révébe. A szerelem útja a legritkább esetben nyílegyenes. Ezer lány között talán egy akad, aki annak a férfinek lesz a felesége, akibe elsőnek szeret bele. Miért van ez? Talán azért, mert a boldogságért való küzdelmet is meg kell tanulni. Kissé regényesen hangzik, de mégis van abban valami igazság, hogy a kiharcolt boldogság értékesebb, mint az, amelyik minden küzdelem nélkül hull valakinek az ölébe és éppei, Ízért meg sem tud becsülni. PROBLÉMA JELIGE — Kedves Erzsébet, senkim sincs, akinek panaszkodhatnék a problémám miatt, mert árván, egyedül jöttem ki Magyarországról, a nagybátyám hozatott ki. Amikor megérkeztem, már beteg volt és egy hónap múlva meghalt szegény. A felesége, egy kanadai nő, a temetés után megmondta, hogy nála nem maradhatok, ő mindent elad és elköltözik. Ez kis város, a nagybátyám volt az egyetlen magyar. Szerencsére mielőtt kijöttem már hónapokon át tanultam angolul és miután jó nyelvtanuló vagyok már beszéltem is egy kicsit. Először háztartásba mentem dolgozni. Egyszer a főnöknörrr figyelmeztetett, hogy az lóságban hirdetésben jó megjelenésű divat és kozmetikai modellt keres egy montreáli áruház. Elhatároztam, hogy megjátszom ezt a tétet. Beutaztam, jelentkeztem és felvettek. A kozmetika miatt franciául is kellett volna beszélni egy kicsit, úgy hogy munka után késő estig franciát tanultam. Időközben megismerkedtem egy kanadai angol orvostanhallgatóval. Megszerettük egymást és megesküdtünk. Neki nem volt keresete, az én fizetésemből éltünk, de ezzel egyáltalában nem törődtem, most is csak éppen megemlítem. Két év múlva befejezte a tanulmányait és laboratóriumba ment kutatónak. Mindenki azt mondja, hogy zseni a szakmájában, én nem értek ehhez, de az itteni lóságok többször Írtak róla. Két év után már egy másik, nagyobb laboratórium vezetője lett, gyönyörű fizetéssel. Akkor azonnal kivett az állásból és nem engedte, hogy tovább dolgozzak. Mindennel elhalmoz. Szép nagy lakásunk van, boldogan élnék, ha nem lenne valami, ami nagyon bánt. Sokszor jönnek hozzánk vendégek, az ő ismerősei, csupa doktorok, professzorok, csupa művelt férfi és nő. Én Magyarországon nem jutottam magasabb iskoláig, aztán kijöttem ide, itt háztartásban dolgoztam, angolt, franciát tanultam, a kozmetikához is sokat kellett tanulnom, reggeltől estig dolgoztam, több tanulásra már nem jutott idő. így a vendégekkel csak arról tudok beszélgetni, amihez értek, divatról, kozmetikáról, az itthoni háztartásról, engemet csak ezek a dolgok érdekelnek. A férjem emiatt folyton szid, azt mondja, hogy szégyelli magát miattam. Megérdemlem ezt? Legyen szives irja meg őszinte véleményét erről a problémáról. VÁLASZ — A férje részéről alapos túlzás szidni és azt mondani, hogy “szégyelli magát”. Ha egyik házastárs műveltségi foka nem elég magas, a másiknak nem szidás a dolga, hanem az, hogy tapintattal, szeretettel előbbre segítse. De azért valami mentséget is lehet találni a férje részére. Ahogyan a levelében leírja őt, jó férjnek látszik. Valószínűleg csak idegességében ragadtatja magát ilyen kifejezésekre. Megvallom őszintén, nekem is az idegeimre menne olyan házastárs, akinek csak a divat, a kozmetika és a háztartás a témája. Egyébként azt hiszem, maga is érzi, hogy ezeknél jelentősebb dolgok is vannak a világon. Nem kell iskolába menni és tanulni. Tájékozódjon. Olvasson újságot, jó könyveket. Egyszer-egyszer lapozgasson bele a férje szakkönyveibe, hogy lássa, tulajdonképpen mivel foglalkozik. Az ő laboratóriuma is biztosan van olyan érdekes, mint a maga konyhája. Üzenetek — 1. Kiváncsi. A kékszakáll elnevezés eredete érdekli. Francia eredetű nőcsábitó mesehős. A legenda szerint 6 feleségét megölte, mert parancsa ellenére belopóztak titkos kamrájába. Hetedik feleségét a fivérei megmentették és megölték kékszakállt. A monda 500 éves: az 1440 körül kivégzett Gilles de Rais életében gyökerezik. — 2. S.T. Hiábavaló fáradság keresni. Ernst Lajos, a budapesti Ernst Muzeum megalapítója már régen nem él. Annakidején öngyilkos lett. — 3. Politika jelige. Azt kérdi, hogy a baksis kifejezés politikában sértő-e. A perzsa származású török szót eredetileg arra használták, hogy ajándék, adomány, borravaló. Ma már megvesztegetésre is értik. Nem tudom mire gondol, de ha egy politikusról az azt mondják, hogy baksisért csinált valamit, azt biztosan sértő szándékkal mondják. — 4. Mrs. C.D. A lélekelemzést magyarországon már az első világháború előtt ismerték, gyakorolták, használták. Dr. Ferencsi Sándor idegorvos, későbbi egyetemi tanár honosította meg. Ö alapította meg a Pszichoanalitikai Egyesületet is. Télvégi dal Havas ágra szállt a veréb, pity-pity, pityereg: Elvihetné aki hozta, már el a telet! Sehol egy árva cirokmag se meggy, se kökény. Nyáron bezzeg vigan éltem a tarlók ölén. Ősszel is volt körte, szőlő, dió, mogyoró. Csak ez az egy, ez a hosszú tél, mire való? Még szerencse, hogy szűnik már; hogy olvad a jég. S fényes arany napot nyit a márciusi lég. Demény Ottó • • Üzenet az Írástudóknak (s egy kicsit az olvasónak is) Irta: FLÓRIÁN TIBOR Ahogy nőnek az évek és szaporodnak az idő ráncai arcunkon, úgy ritkulnak egyre ünnepnapjaink. Kisebbednek és lassan eltűnnek vágyaink. Felhőket súroló gondolataink — mint a törött szárnyú madarak — egyre inkább a földön járnak. Álmaink élénk színei, kopott szövetként, elfakulnak. Mégis, a hétköznapok ünnepet porlasztó és élményeket szürkitő szorításából hitemet szeretném szétsugározni az írástudóknak, és közöttük is, különösen azoknak, akik korunk egyre mélyülő árnyékában a remény derűjét és hitüket a jóra és igazságra törekvő emberségben elvesztették. 28 külföldön töltött, küzdelmes év vissza-visszatérő honvágyának, fájdalmainak, megpróbáltatásainak üllőjén edzettem acéllá hitemet. Hitemet a tobzódó hazugság ellenére az igazságban. Hitemet árnyékbaborult életünk fölött a földerülő fényben. Hitemet a gyűlölet korszakában is a szeretetben, amely megválthat minket. Hitemet, nemzet- és embervoltunkat megalázó körülmények között is, a mindnyájunkat magasra emelő emberségben. Szeretném, a szeretet alázatával, átnyújtani a távolságtól és az egyre növekvő időtől megingathatatlanná erősödött hűségemet szülőföldem és népem iránt. Szeretném felmutatni, mint áldozati ostyát, mint úrvacsorán a kenyeret és a bort, a két háború közötti kisebbségi sorsban és egy földemtől és európai életszemléletemtől idegen világrész gyökértelenségében is, léggyökerekből táplálkozó, és mégis, csak azért is növekvő magyarságomat. Nyelvek bábeli zűrzavarában tanultam meg egyre inkább tisztelni Arany János, Vörösmarty, Petőfi, Ady, Kosztolányi, Tóth Árpád, Babits, Aprily, Illyés Gyula, Radnóti, Weöres Sándor és nyelvünk szépségét tisztán megőrző uj költőink nyelvét. Idekint tanultam meg, hogy csak az öntudattal vállalt magyarsággal lehet tiszteletet érdemelni. Itt tanultam meg, hogy csak szigorú önmegismeréssel és önkritikával lehet jobbá lenni. 22 éves kisebbségi sorsban és 28 év külföldi tapasztalatai által erősödött meg az a meggyőződésem, hogy emberség és mások megbecsülése nélkül nem lehet a tisztultabb magyarság magaslatát elérni. Itt tanultam meg igazán, hogy világpolgársággal csak elveszni lehet, s aki levetette magyarságát, az — gyökértelenül — nem tud sohasem ember lenrtl. Őrizzétek meg hűségeteket! Őrizzétek meg tisztán nyelvünket és világítsatok a nélküle sötétségbe merülőknek! Tisztítsátok magatok körül a burjánzó bozótot, mely nélkületek lassan elborítaná útjainkat. Legyetek a fölemelt kéz, mely nemcsak tiltani tud, hanem utat mutatni és a nemzet 8 törzsével — külföldön, kisebbségben, vagy csonkaságra ítélt hazánkban — bátran közösséget vállal! Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden írástudónak a szivébe derűt és békességet s az olvasók megértését és lapjainkat fenntartó, egyre növekvő szeretetét!
