Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-07 / 10. szám
8. oldal Teen-agerek és követőik Irta: VAJDA ALBERT A napokban egy 25 éves öregemberrel beszélgettem a modem élet kérdésiről. Jól értették: 25 éves öreggel váltottam szót, nem 75 esztendőssel. Annál is inkább, mivel egy 75 éves férfiról igazán nem merném azt állitani, hogy öreg, de a 25 évesre nyugodtan mondhatom. Előzőleg ugyanis egy barátom 14 éves kislánya határozott hangon közölte velem, hogy az ő szemében egy 25 éves férfi öreg, divatjamúlt és semmi köze a mai, modem élethez. Ezután, mélyet szippantott a cigatettából, amellyel édesapja megkinálta. Elgondolkodtam azon, mennyi ellentmondást hozott felszínre ez a mi sokat szidott, de azért belül mélyen mégis szeretett századunk. Az orvostudomány meghosszabitotta az emberi életkort, a divat megfiatalította a 70-80 éveseket, ugyanakkor azonban korábban megérlelte az egészen fiatalokat. így következett be az a fejtetőre állított helyzet, hogy egy 14 éves szemében a 25 éves öregnek számit, de ugyanakkor a 60 esztendősek éppen csak hogy középkoruaknak tartják magukat. Mi lesz ebből? Az, hogy a generációk közötti szakadék egyre mélyülni fog. Nem is olyan régen, mondjuk 30-35 évvel ezelőtt, mindenki gyereknek számított, aki középiskolába járt. Persze az akkori 13-14 éves fiuk és lányok sem hitték magukról, hogy ők gyermekek. Felnőtteknek tartották magukat, épp úgy mint a mai teenagerek és a 25 éven felülieket mind öregnek és hülyének. Csak éppen...csak éppen ennek a véleményüknek nem adhattak nyíltan hangot, mert az akkori felnőttek nyaklevessel válszoltak volna az ilyen inzuk tusra. A harminc évvel ezelőtti fiatalok nem vonultak ki az utcára, nem voltak külön teenager-báijaik, hanem magukban morogva, dohogva nyugodtak bele abba, hogy csak a középiskola elvégzése után léphetnek ki amúgy Isten igazában az életbe. Bár az akkori iskolákban nem voltak szex-felvilágositó órák, ez a harminc évvel ezelőtti fiatalság azért mégis magától rájött a titok nyitjára, amit már az is sejtet, hogy az emberiség nem halt ki, sőt... A mai 13-14 éves diák éppen úgy teljesen felnőttnek tartja magát, mint harminc esztendővel ezelőtti kartársai. A különbség csupán annyi, hogy a mostani teenagereket a felnőttek társadalma is felnőttnek ismeri el. A biológiai órákon a tanárok részletesen megmagyarázzák a test fejlődését, a különböző nemzési módszereket, csupán azt mulasztják el megjegyezni, hogy az agy fejlődése, a legtöbb esetben, nem áll egyenes arányban az izomzat és a szervek fejlődésével, növekedésével. A testi érettség nem jelenti egyben a szellem érettségét is. Egy 14 éves fiú lehet 2 méter 5 centi magas, futhatja rekordidő alatt a száz méteres távot, de ettől szépen fejlődő koponyacsontja még gyermeki agyvelőt takarhat, nem lehet tehát minden szavát olyan áhítattal fogadni, mint ha Schopenhauert, vagy Voltairet olvasna az ember. Ha tehát a mai tizenegynéhány évesek ellentmondást nem tűrő hangon nyilvánítanak véleményt elevenekről és holtakról, divatokról és művészetekről, akkor ezt azért nem kell szentirásnak tekinteni. Ha egyik pillanatban csőnadrágot hordanak, magasnyaku pulloverrel csak azért, hogy a következő másodpercben oőszáru matrózgatyát rántsanak magukra, olyan szivárványszínű zakóval, amelyet valamikor régen csak a jobb bohócok viseltek a cirkusz porondján, akkor az érettebb generációnak nem kell azonnal, áhitatosan cövetnie ez ízléstelen példát. Tudom, nem könnyű szembefordulni a kor különböző áradataival. Ha teenagerek kitalálják, hogy hajmosás és hajvágás helyett sokkal modernebb a homlokot, fület, nyakat eltakaró, gondozatlan, hajkoroha, akkor a középkorú férfiak egy része, — fel egészen a 70-75 évesig, — nyomban azt hiszi: csak úgy tud lépést tartani a korral, ha megnövesszti haját, amely persze csak oldalt és hátul nő, de elöl és a fejtetőn nem. Ne haragudjanak meg érte, de nekem mindig nevetnem kell, ha meglátok egy erősen cukrozott mákostészta-haju férfit, akinek tincsei dúsan eltakarják a fülét, de közben a homloka leér egészen a tarkójáig. Érzésem szerint itt lenne az ideje, hogy a fiatalok és az öregek leüljenek egymással egy kis rögeszme-cserére. A teenagereknek be kellene látniok, hogy szellemileg azért annyira még sem érettek, mint gondolják. A meghosszabbított életű felnőtteknek pedig ideje lenne rádöbbenniük arra, hogy attól, mert gyermekdeden öltöznek és viselkednek, nem lesznek újra 16 évesek. Ha ez a kétoldalú belátás véletlenül bekövetkeznék, akkor az emberiség történelme során első Ízben megtalálná a világ legnehezebben követhető útvonalát: a középutat. KI FEDEZTE FEL AMERIKÁT? Angol archeológusokat, térképészeket, világjárókat, sőt még a British Múzeumot is érzékenyen érinti a hir, hogy amerikai tudósok legújabb megállapítása szerint az úgynevezett Vinland-térkép, amelyet feltevés szerint egy rajnavidéki szerzetes rajzolt 1440-ben és ábrázolja az északamerikai partvonulatot is — 52-esztendővel azelőtt, hogy Columbus hajói elhagyták Spanyolországot — hamis. Elektronikus mikroszkóppal végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a festékanyag, amelyet a térkép rajzolásához használtak: titanium dioxide részecskéket tartalmaz, egy olyan szinezőszubstanciát, ami 1920 előtt ismeretlen volt. A papír eredetisége iránt nincs kétség, az csakugyan az 1440 körüli időkből származik. A leleplezés nagy felbolydulást eredményezett kartographusok körében. A térkép 1957 óta foglalkoztatja és nyugtalanítja a kutatókat. Abban az esztendőben történt ugyanis, hogy egy Davis nevű londoni régiségkereskedő, a Davis and Orioli cég társtulajdonosa spanyolországi utazásai során Enzó Ferrajoli de Ry barcelonai könyvkereskedő boltjában a térképre bukkant. Bár jelentőségével nem volt tökéletesen tisztában, azt tudta, hogy ritka érdekességű dokumentum került a kezébe. A térképet az tette oly jelentőssé, hogy nem csak a középkorban ismert világot ábrázolta, de Izlandot, Grőnlandot és Izlandtól nyugatra egy nagy-kiterjedésű szigetet, amit Vinlanda Insula néven jelzett. Brémai Adám szerzetes 1075-ben Írott munkájában, de a skandináviai ságák s különböző korai izlandi följegyzések szerint is norvég hajósok Vinland-nak, Szőlőskertnek nevezték el Amerikát, az ott talált vadszőlők után. A tudósokat tehát az hozta akkora izgalomba és azért nevezték a londoni régiségkereskedő leletét a barcelonai könyvesboltban a század legnagyobb kartographiai fölfedezésének, mert — ha csakugyan eredetinek bizonyul — akkor az első térkép — bizonyíték nem csak arra, hogy az izlandi Leif Ericson ötszáz évvel Columbus előtt fölfedezte az északamerikai kontinenst, de arra is, hogy a norvégek már akkor körülhajózták Grőnlandot. Ami azonban még izgalmasabb kérdés: ha 1440-ben már készült az északatlanti óceánt ilymódon részletező s északameri(Folyt. a 11. oldalon) IN MEMÓRIÁM! . ÁCS TIVADAR 1902-1974 Lapzártakor vesszük a szomorú hirt, hogy lapunk budapesti munkatársa, Ács Tivadar hosszú szenvedés után 72 éves korában meghalt. Temetése február 28-ikán ment végbe. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Halálát, 38 éven át hűséges házastársa sz. László Erzsébet gyászolja. Ács Tivadar életének jó részét a magyar kivándorlás történetének a felkutatásában és megírásában töltötte el. Könyveinek, cikkeinek sorozata foglalkozott az észak- és dél-amerikai magyarság eredetével, sikereivel, kimagasló vezéralakjaival. Kutató munkáját félbeszakította betegsége, amely meggátolta az összegyűjtött adatok jórészének feldolgozásában. Egyideig a Magyarok Világszövetségnél titkári állásban dolgozott és egyengette az óhazai és kivándorolt magyarság közötti kapcsolatokat. Lapunkhoz több évtizedes munkatársi viszony kötötte és ha betegsége miatt az utóbbi TOŐben csak nagy ritkán jelentkezett érdekes és értékes ásásaival, érdeklődése nem csökkent a külföldön, főleg az Egyesült Államokban letelepedett honfitársai iránt. Életének befejezetlen nagy munkájára pontot tett a halál. Szerkesztőségünk és olvasótáborunk osztozik az özvegy gyászában.Reméljük, hogy a közeljövőben módunkban lesz hátrahagyott írásainak közlésével áldozni a kiváló magyar iró, Ács Tivadar kollégánk emlékének. S'Z'E'M'M A közvéleménykutatók szerint Nixon elnök népszerűsége az utóbbi hetekben némileg emelkedett. Különösen az állam helyzetéről mondott beszámolója után, amelyben olyan törvényjavaslatokat helyezett kilátásba, amelyeket eddig a liberáüs politika képviselői sürgettek és amelyeket az elnök eddig vétóval fenyegetett. Ilyen pl. a minden amerikai lakosra kiteijedő betegbiztosítási javaslat, amely a nagytömegeknél és a baloldali politikusok körében bizonyára enyhítette az elnök ellen megnyilvánuló ellenszenvet. Általában az a nézet, hogy a kongresszusban balfelé tolódott, ami azonban nem mondható el a kongresszuson kívüli magatartásáról. Nem kétséges ugyanis, hogy legutóbbi alabamai látogatása, amely alkalommal Wallace kormányzóval együtt jelent meg a nyilvánosság előtt, az un.“déli stratégia” felelevenítését szolgálta és nyilvánvalóan a konzervatív déli demokraták rokonszenvének visszanyerését célozta. Ugyanígy egyre gyarapodó nyilvános szereplése is a régi nixoni magatartást idézi és az un. “néma többség” érzelmeire appellál. Mindez azt látszik bizonyítani, hogy az elnök egyre jobban bízik abban, hogy kikerül a Watergate -hullámvölgyéből és úgy látja, hogy sem a szenátusban, sem a kongresszusban nem tudják majd összeszedni a közvádemeléséhez szükséges szavazatokat. Ezenkívül a kedvező orvosi vizsgálat is felvillanyozta és szilárdan hiszi, hogy nyugodtan végigkormányozza a hátralevő 3 évet, hármas jelszava a “béke, jólét és haladás” jegyében. Nixon mindenesetre csodálatot kelt makacs erőfeszítéseivel még ellenségeinek sorában is. Azt mondják, az elnök olyan mint a parafa, hiába nyomják a vizalá, csak felbukkan újra. Mindjárt hozzáteszik azt is, hogy nem szabad lebecsülni ezt az ellenálló képességet és kemény küzdeni tudást, amilyet hasonló helyzetben még egyetlen amerikai elnök sem produkált.
