Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-21 / 8. szám
14. oldal AMIKOR JÓTÉKONY SZELLEM KISERT Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Dohnanyiné Zachár Ilona Mai sötét napjainkban jóformán mindig csak gonosz szellemekről hallunk, kik megrontják az emberek életét és akikre kétségbeesetten panaszkodnak, úgyhogy ördögűzéssel próbálnak megszabadulni tőlük. Ezúttal azonban egy jótékony szellem áldásos működéséről van szó, aki Florida HOMESTEAD nevű városában tevékenykedik. A TAMPA TRIBUNE január 29-iki számában cikket közöl arról, hogy Homestead városban egy szellem tartja érdeklődésben az egész környéket; meg bírja hajlítani az acélt, fel bir emelni olyan súlyokat, melyeket még a leghatalmasabb emelő is csak nehézséggel mozdít meg és képes minden baj nélkül közlekedni olyan vad házőrzők közt, melyek arra vannak oktatva, hogy széjjeltépjék azt, aki az általuk őrzött telepre merészkedik. Á szellem éjjelente ellátogat a Davis Developement Corporation épitési telepre, ahol nagyon különös működést visz véghez. Nem azzal foglalkozik, hogy halálrarémitse és megrontsa az embereket, vagy hogy ingóságaikban kárt okozzon, de inkább azáltal vált ismeretessé, hogy olyan cselekedeteket visz véghez, amelyek a telep hasznára válnak. A hivatalnokok szerint a láthatatlan egyén kedve főleg abban telik, hogy súlyos építőanyagot emelgessen és rendeltetési helyére átcipelje, miáltal a vállalat nemcsak munkaerőt nyer, de nagy költségeket is megtakarít. Jim Ward, aki a telep nevében nyilatkozott, és a történtekről beszámolt, lelkesen hirdeti: “Bár tiz ilyen szellemünk lenne!” Aztán elmondja, hogy a szellem éjjelente végzi munkálkodását. Legutóbb reggel a munkások óriási halmaz építőanyagra bukkantak, melyet a szellem egyszerűen a telep másik végébe helyezett át, majd fények lángoltak fel és újból elsőtétedtek, még egy fecskendező szerkezet is működésbe lépett és midőn rendeltetését elvégezte, egyszerűen leállt. “A tárgyak, melyek helyűkről elmozdultak,” mondja Ward, “ csaknem mindig a helyes irányba, rendeltetési helyükre kerültek, ami a mi hasznunkra vált. Többek közt száraz faldarabok kerültek épen oda, ahol szükség volt rájuk. Valóban barátságos szellemmel van dolgunk.” Ward szerint egy szombat éjszaka a szellem két súlyos, hatláb magas vaskaput szakított ki sarkából, HETI NAPTÁR FERIII ÁR (VÍZÖNTŐ HAVA) 25— Hétfő: Géza 26— Kedd: Sándor 27— ^Szerda: Ákos 28— Csütörtök: Elemér MÁRCIUS (KOS HAVA) miközben semmiféle jelét nem hagyta hátra annak, hogy bármiféle szerszámot is használt volna. A három vad farkaskutya azonban, mely a telepet őrizte, egyszerűen eltűnt, mintha a föld nyelte volna el őket. A Dél Floridai házőrző kutyák egyesületének alelnöke, Curtis Edgirly szerint ezeket a kutyákat semmiféle módon sem lehetett volna élve elcsalni vagy elkergetni a telepről. Inkább elpusztultak volna, mintsem hogy kötelességüket elmulasszák. Most mindenfelé kerestetik őket, de mindeddig nem sikerült nyomukra bukkanni. Ward azt is elmondta, hogy Thurgood Fullmore parapszihologus saját kívánságára beható vizsgálatot inditott meg a rejtély kinyomozására. Mindeddig azonban csak annyit tudott megállapítani, hogy lehetetlen meghatározni, hogy ez a rejtélyes biolkozmikus energiaerő, melyet szellemnek neveznék, élt-e valaha is ezen a földön emberi testben, emberi tulajdonságokkal birva. Ward szerint a hivatalnokok megpróbáltak fotókópiát készíteni a leletekről, de a gép nem működött. Akkor másfajta papirt használtak és ez alkalommal jobb eredményt értek el. A furcsa rejtély az egész telep munkásait foglalkoztatja. Nem rettegéssel beszélnek róla, inkább az egész esetet nagyonis érdekesnek és mulatságosnak találják, és nagyban igyekeznek azt kibogozni, miközben szívből kívánják, bár állandóan alkalmazhatnák ezt a szellemet ennek a hatásos munkának az elvégzésére. IMÁDSÁG MESSZIRŐL... Uram, add, hogy valamivel több irgalom legyen a szivünkben. Ne kérjünk tőled a kelleténél többet, és amíg cipőt huzhatunk lábunkra, tudjunk imádkozni azokért, akiknek a lábuk is hiányzik. Legyen végre erőnk ahhoz, hogy megoszthassuk mindenünket azokkal, akiknek semmijük sincs már. Uram, neked tudnod kell rólunk! Tudnod kell azokról, akiket a világon mindenből kisemmiztek, és azokról is, akiknek az égvilágon mindenük megvan: kocsi, luxusvilla, töméntelen pénz. Neked tudnod kell rólunk, akiknek kopog a szeme az éhségtől, és azokról, akik ebédjük felét a moslékba öntik. Tudsz a milliókról, akiket megfojt az igazságtalanság, és azt is tudod, hogy véres verejtékünk árán napról napra hányán erősödnek és gazdagodnak. Pedig hát mindannyian a Te gyermekeid vagyunk, mindannyiunknak egyformán van szüksége rád, mindegyikünk egyformán éhezi a Te jóságodat, hogy végre mi is egyformán szerethessük egymást. 1— Péntek: Albin 2— Szombat: Lujza 3— Vasárnap: Kornélia Uram, add, hogy legalább egy kicsivel több irgalom legyen a szivünkben! Amen. Alfonso Pereira PESTI KRIMI (Folyt, a 12. oldalról) ján. Pár lépés után azonban a bankárnak hirtelen eszébe villant valami. Néhány nappal előbb olvasott az újságban a zsebmetszők uj trükkjéről: akarattal nekiütköznek az embereknek, udvariasan elrebegik, hogy pardon, közben azonban ügyes mozdulattal a láncnál fogva kiemelik az óráját. Akkoriban ugyanis a legtöbb ‘ férfi a mellényzsebében vagy ha nem viselt mellényt, a nadrágja órazsebében tartotta az óráját, a zsebből kifityegő láncon. Önkéntelenül a mellényzsebéhez nyúlt: az aranyórájának aranyláncostul csak hűlt helye. Terringettét! Az “összeütköző” kiemelte. De még nem késő. Megfordult, néhány hosszú lépéssel utolérte, megragadta a nyakánál fogva és rákiáltott: — Hé, nyomorult, ide az órát, különben agyonverlek, — és emelte is az öklét. Az “összeütköző” a szálfatermetű embertől, a menydörgő hangtól, a hatalmas ököltől úgy megszeppent, hogy kukkot sem mert szólni, csak átnyújtott neki egy aranyórát, fityegő lánccal. A bankár zsebrevágta: — Kotródj az utadra, de mégegyszer meg ne lássalak, mert élve nem szabadulsz — ezzel elengedte, ez pedig futásnak eredt Pest irányába. Öt perc múlva, amikor a bankár hazaérkezett, az asztalán üzenetet talált: a Lipótvárosi Kaszinó portása telefonált, hogy játék közben kitette az óráját a kártyaasztalra és ott felejtette, megtalálták, eltették, jöjjön be érte. Rémülten vette ki zsebéből az Alagutban “ellopott”, de visszaszerzett órát. Idegen óra volt, nem az övé. Vagyis egyszerűen kirabolt egy embert és ráadásul majdnem agyonverte. Taxiért telefonált és sietett át a Zrinyi-utcába a főkapitányság központi ügyeletére, ahol ilyenkor éjszakánként 5-6 rendőrtiszt tartott ügyeletes szolgálatot. A kapuban megkért egy rendőrt, hogy kalauzolja valamelyik ügyeleteshez. Ahogy benyitottak az egyik szobába, kit látott ülni a rendőrtiszt Íróasztalánál? Az alagutbeli “Összeütközőt”. Éppen jegyzőkönyvbe mondta a panaszát, hogy az Alagutban egy óriás megtámadta és kirabolta. Mikor meglátta az óriást rendőrkisérettel, tátva maradt a szája a bámulattól: ilyen gyorsan elfogták a rablót. Rendőrök között most már bátrabb volt, mint az Alagutban. Mint mondani szokás, megjött a hangja. Felpattant a székről és odaállt elébe: — Te piszok, rabló, bitang, mehetsz a börtönbe, azonnal add vissza az órámat — és dühében már ment is neki, hogy lehúzzon egy pofont. Olyan kiabálás, kavarodás támadt, amilyenre még nem volt példa a központi ügyeletén. De csak pár percig tartott. Minden gyorsan kiderült. Az “összeütköző” nem zsebmetsző volt, hanem gazdag ékszerész, ott lakott szemközt a Gresham palotában. Este szalmaözvegyként egy tabáni vendéglőben vacsorázott. Vidám társaságban, zeneszó mellett hamar elfutott az idő. Asztaltársai mind budaiak lévén, egyedül indult haza. Akárcsak a bankár, ő is kedvet kapott egy kis májushajnali sétához. így hozta össze őket a sors az Alagút kellős közepén, ahol véletlenül összeütköztek. “Zsebmetsző” és “rabló” a végén a rendőrökkel együtt hasát fogta a nevetéstől. Holtig tartó barátság lett a rablókalandból. Heti fohász Istenünk, vondd gondolatainkat és cselekedeteinket uralmad alá. Indits minket, hogy követésedben járva lehessünk szereteted eszközévé mások és a világ életében. Ámen.
