Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-02 / 31. szám
12. oldal AZ UBORKÁSITOTT HAGYMA ÉS a zsírból készült ehető jég... írta: HALÁSZ PÉTER Az angolok íz-konfliktusba kerültek a közös piac brüsszeli központjának azzal a főosztályával, amelynek feladata, sőt kötelessége, hogy sztenderdizálja és harmonizálja azt, amit a kilenc tagállam népe eszik. Nem arról van szó természetesen, hogy mostantól fogva a brüsszeli ellenőrök rendszeresen ellátogatnak kilenc ország népének összes konyháiba s fölemelik a fedőket, hogy megnézzék: mi fő a fazékban? Minthogy azonban most már a kilenc ország vám- és többékevésbé kontrollmentesen kereskedig egymással, hasznos volna, ha az élelmiszerek nevei olyan-jellegű és minőségű készítményeket jelentenének egyik országban, mint a másikban. Az ember azt hinné, hogy ez így van. De távolról sincs így. A Római Szerződés 43. és 100. paragrafusa utasítja az illetékeseket az élelmiszerek harmonizálására. Ennek megfelelően elemzés alá vették a különböző készítményeket. Meglepő fölfedezésre jutottak. Az angolok nem ugyanazt eszik, mint a többi országok népe. Olyasmit esznek, de nem ugyanazt. A kolbászba és a szalámiféleségekbe például kén-dioxidot tesznek. Fölmerül a kérdés, hogy minek a kén-dioxid a kolbászba? A válasz viszonylag egyszerű: tartósítja azt. A brüsszeli ízharmonizálók szerint azonban ez tarthatatlan. Ha egyszer a közös piac tagállamai csereberélik élelmiszereiket és igényt tartanak egymás piacaira, akkor (például) a párizsi, vagy koppenhágai háziasszony joggal várja el, ha vásárol egy szép szál brit kolbászt, hogy abba ne legyen kén-dioxid. Kén-dioxidos kolbászhoz ugyanis más népek nincsenek hozzászokva, csak az angolok. De, ha csak a kolbászt készítenék ilyen eredeti módon, még hagyján volna. A szalonnát például befestik. Miért festik be a szalonnát? A szalonnát azért festik be, mert befestve szebb és jobban kelleti magát. A virslibe ugyancsak kémiai anyagokat tesznek tartósítás céljából, a kenyérbe pedig potassium bromátot kevernek, ami kevésbé elegáns megjelöléssel nem egyéb, mint brómsavas sóval elegyített kálium. Ennek ugyancsak az a rendeltetése, hogy hosszabb időre tartsa frissen a kenyeret, de azonkívül az angolok szeretik az ízét is. Nem a kenyérnek. A brómsavas káliumnak. A konfliktus ütközőpontjába került az uborka ügy is. A brüsszeli hivatalos személyek huzamosabb idő óta dolgoznak azon, hogy közös nevezőre hozzák az európai uborkát. Munkájukkal jó ütemben haladtak, amikor az angoloknak a közös piacba való belépésével kitört az uborkaválság. Az angolok ugyanis nem uborkát esznek, de uborkásított hagymát. Milyen az az uborkásított hagyma? A hámozott hagymát különböző fűszerekkel ízesített ecetben pácolják. Ezt úgy nevezik, hogy pickled onion. Az európaiak azonban egészen mást értenek savanyúság alatt. Önmagában véve az uborkásított hagyma még nem volna ellenszenves nekik és koktélok mellé készítenek is különböző méretű, bár inkább apró hagymákat. Ezek sorában helyet kaphatna az angol uborkásított hagyma is. De mire jöttek rá, amikor közelebbi elemzés alá vették? Arra, hogy az angolok ecetsavban pácolják a maguk hagymáját. Mivel a közös piac többi országaiban borecetben pácolják a koktél-hagymát, azt mondták, hogy az ecetsavnak mennie kell. Az angolok erről hallani sem akarnak, ők nem szeretik a borecetet. Ők az ecetsavat szeretik. Nem kevésbé drámai a fagylalt helyzete. A fagylaltot (mint tudjuk) angolul úgy nevezik, hogy ice-Halásx Péter cream. Ebből arra lehet következtetni, hogy az krémből készül, tejkrémből. Abból készül, igen, Franciaországban, Németországban, Dániában és Luxemburgban, de nem Angliában. Miből készül Angliában? Növényi zsiradékokból. Nincs benne egy grammnyi tejtermék sem. Mire a brüsszeli hivatalos személyek azt mondták, hogy ez részükről rendben van, de akkor az angol fagylaltot ne nevezzék ice-creamnek. Hát minek? Szabatosan megfogalmazták: "növényi zsiradékból készült ehető "jég”-nek. Az ugyanis. És nem ice-cream. Az angolok szerint ez képtelenség. Lehetetlen azzal lépni oda a fagylaltoshoz, hogy — Adjon egy tölcsér növényi zsiradékból készült ehető jeget! Amikor a különböző gyümölcslevek sztenderdizálására került sor, az angol delegátus szót kért és kifogásolta, hogy a tiszta citromlé nem szerepel a gyümölcslevek listáján. — Azért nem szerepel — mondotta a brüsszeli bürokrata —, mert Európában senki sem iszik tiszta citromlevet. Sőt: akinek ép esze van, annak eszébe sem jutna, hogy tiszta citromlevet igyék. Mire a brit delegátus az asztalra helyezett két üveg tiszta citromlevet. — Nálunk isznak — mondta diadalmasan — évenként többszázezer üveggel. A brüsszeli íz-harmonizáló megkóstolta az üveg tartalmát. Arca eltorzult. És csak annyit tudott kinyögni: — Igaza van. Maguknál isznak ... VIDÁM SAROK ATYAI KÖTELESSÉG — No jó. Hát akkor miért nem viszed a borbélyhoz? A megjegyzés feleségemtől származott, egy hosszú beszélgetés végén, amikor meggondolatlanul kiejtettem a számán: "Talán már le kellene vágatni a srác haját.” A fiú hatéves, s még mindig nem ismeri a különbséget, ami a borbély és az orvos között van. Mindketten fehér köpenyt hordanak, mindkettőnek tucatnyi kínzószeköz áll rendelkezésére. Amikor fiam először ment borbélyhoz, lehúzta a nadrágját, s várta az injekcióstűt. Máskor meg az orvosnak azt mondta, egész rövidre vágja a haját. Röviden annyit, hogy kereken meg szokta tagadni az együttműködést, legyen az borbély, vagy orvos. Édesanyja nemrég mutatott nekem egy nőújságot, amelynek vezércikkében egy ismert gyermekpszichológus azt bizonyította, hogy akaratos szülők gyermeküket bolondházba vagy korai házasságra kényszerítik, ha — bármilyen jó szándékkal is — mereven rá akarják erőltetni elképzelésüket. A folyóirat arra is rámutatott, hogy az atya kötelessége a férfinemű gyermeküket elkísérni a borbélyhoz. A hajvágás szoros összefüggésben van a férfiassággal, s ha a gyerek nyakába terítik a fehér körgallért, tudat alatt nem a borbély ellen lázadozik majd, hanem anyja ellen. Na. Mindenesetre a mai világban, modern korunkban semmi jó sem származhat abból, ha ellentmondunk a gyermekpszichológusnak, s kifejezem egyetértésemet, elviszem a gyermeket, hajat vágni. Azt lehetne hinni, hogy a fiú boldog volt, amikor ezt megtudta. Nem így történt. Aztán megmutattam neki az említett újságcikket, mire ő azt csinálta, amit eredetileg nekem kellett volna. Kitépte az újságoldalt, s darabokra tépte a cikket. Be kellett vetnem a teljes szülői szigort. — Ha eljösz velem a borbélyhoz, kapsz egy új játékot. — Milyen játékot?. —krédezte, éreztetve, hogy ő került a jobb tárgyalási pozícióba. — Egész, egész nagyot! — kiáltottam. — Csak nem tartasz fukar embernek?! — Kap játékot Jennifer és Connie is? — mindig szerettem benne, hogy kiáll kisebb testvérei érdekeiért. — Hogyne! Utána elmegyünk a legelőkelőbb ékszerészhez, s anyádnak veszünk egy nyakéket gyémántokkal, majd vásárolunk egy új autót a háztartási alkalmazottnak. Másnap reggel, korán, elindultunk a borbélyhoz. Fiam ragaszkodott ahhoz, hogy az én borbélyomhoz menjünk. Az én emberem azonban, nem tudni mi okból, csak előzetes jelentkezés után fogad el vendégeket. Nehezebb az ő üzletébe bejutni, mint az egyetemre, s körülbelül ugyanannyiba is kerül. Amikor bementünk a borbélyszalonba, a mester nagyon meg volt lepve. Izgatottan lapozgatta a naptárt: — Mintha nem állapodtunk volna meg... — mondta. — Nem rólam van szó, hanem a fiamról. A mester elfehéredett a rémülettől: — Uram, én nem járok kültelki kocsmákba, nem hajtok 80 kilométeresnél nagyobb sebességgel, kapualjban nem kötök üzleteket és nem vágok hajat gyerekeknek. Öt frankot nyomtam a markába. — Ugyan már, tegyen most az egyszer kivételt. Eltette az öt frankot, de felkiáltott: — Hogy kivételt tegyek! Könnyű ezt mondani. Minden szomszédom megtudná, hogy gyereknek vágtam hajat. Megtudná az orvos, aki a harapást kezelné a karomon. Észrevenné a következő vendég, aki a gyerek után ülne a székbe. Kérem, menjen máshova. Űjabb öt frankot nyomtam a kezébe. — Még sohasem kértem szívességre, kedves mester. Vendégeket küldök majd magához, fényképét leközöltetem a legismertebb amerikai lapokban, vasárnap elmegyek magához, autóját lemosom, de kérem... — Rendben van. De csak most az egyszer. Mielőtt meggondolhatta volna magát, felragadtam fiamat, belenyomtam a székbe és erősen odakötöztem. Abban a pillanatban, amikor megcsattogtatta ollóját, fiam olyan ordításban tört ki, hogy a Köztársasági Gárda közeli laktanyájából három teherautónyi legénység érkezett, azt hitték, megint tüntetés van. Fiam szívósan küzdött, mint a legállhatatosabb tüntetők, a borbély sehogyan sem tudta megközelíteni a fejét. — Talán — javasolta a mester — talán megnyugszik, ha ön egyedül hagy minket. Jöjjön vissza egy félóra múlva. Vettem egy képeslapot, beültem a kávéházba, s nézegettem a tisztességtelen fotókat. Félóra múlva visszamentem. A borbély éppen elkészült. A fiú nevetett, semmi baj sem volt. — Képzeld — újságolta — kaptam olajat, lotiont, szeszt, pomádét, kölnit... Az egész kitett 21 frankot. Aztán elmentünk a játéküzletbe, ittunk narancslét. Kiadtam tíz és fél dollárt. Ez az ,amit a gyermekpszichológusok elfelejtenek megemlíteni. Még egy megállapítást javasolnék nekik: ha a borbélyárak így emelkednek, ez kitörölhetetlen nyomot hagy — nem a gyerekekben, hanem az apákban. ART BUCHWALD TÖRŐ ISTVÁN: Szünet Az éj vizén a fodrozás hirtelen hideg lesz, siess! az út már lehűlt nem fogja fel a léptedet a torony fölé ágaskodik egy leskelődő nyári folt belélegzed az éjszakát s nem tudod mi volt.
