Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-05 / 27. szám
10. oldal SIKOLY A RÁCS MÖGÜL Irta: HALÁSZ PÉTER Két részből álló cikkében az egyik legtekintélyesebb angol uj ságiró, Bemard Levin, nevekkel és adatokkal alátámasztott, megrázó jelentést tett a londoni Timesben azoknak a személyeknek sorsáról, akiket a szovjet hatóságok (a hivatalostól eltérő nézeteik miatt) többé nem börtönbe, vagy koncentrációs táborba, de elmegyógyintézetbe zárnak. A magyarázat erre az, irja Levin, hogy ez a legegyszerűbb megoldás: ilymódon nincs tárgyalás, vádbeszéd, védbeszéd, felszólalás az utolsó szó jogán, az elmegyógyintézet falai elnyelik az okvetetlenkedőt és különbenis, aki egyéni és meg nem engedett nézeteket vall, az normális nem lehet. Három szovjet pszichiáter neve bukkan fel újra meg újra a Szovjetunióból kiszivárgó hirekben, Levin közli nevüket: Daniil Lunts, Georgy Morozov és Andrey Snezsnyevszkij. Ok az áldozatok főkihallgatói, pribékjei, megfélemlitői. Lunts igy határozza meg saját diagnosztizáló módszerét: “Ha én azt állítom egy emberről, hogy skizofréniás, akkor az skizofréniás, ugyanúgy, mint ha azt mondom egy hamutartóra, hogy skizofréniás, akkor az skizofréniás!” A kezelés? Az őrültnek nyilvánított személy állandó kábítása és a foglyok által “begöngyölés”-nek nevezett kínzás: nedves lepedőbe csavarják az áldozatot, amely mind szorosabbá válik, ahogyan a vászon szárad. Aztán a pszichológiai szorító következik: közlik az áldozattal, hogy sohsem szabadulhat, ha be nem vallja, hogy elmebeteg és eddig vallott különvéleménye tébolyának tulajdonítható. Akik ezt megtagadják, éveket töltenek a hírhedt Serbsky Törvényszéki-Pszichiátriai Intézet zárt osztályán, vagy a Csernyakovszki börtön elmekórházában. Levin neveket sorol: Vlagyimir Bukovskyt elsőnek, kinek kálvirája ma már jelképe e szörnyű módszernek. 1963-ban zárták elmegyógyintézetbe először, kiszabadult, újra bezárták. 1970-ben, rövid időre szóló kijutásának napjaiban nyilatkozott egy amerikai televízió-riporternek, Bili Coles-nak, arról, amit odabent tapasztalt, és beszélt azokról a százakról, akik már addig tökéletesen ép elmével megjárták a holtak házát. Bukovsky azóta újabb 12-esztendős büntetését tölti. Nikolaj Samsonov, a kiváló geofizikus, nyolc esztendei gyötrés után ‘‘bevallotta”, hogy őrült. A vallomás okát már csak az “Események Krónikája” cimü földalatti lap róla szóló nekrológja közli: nem akart a leningrádi Különleges Pszichiátriai Kórház falai között meghalni. Grigorenkó generális állapota is rohamosan romlik: félszeme látását elveszítette, orvosi ápolásban nem részesül, szabadlábra mindaddig nem kerülhet, amig meg nem tagadja elveit. Grigorenkó azonban erre nem hajlandó. Sorra következnek a nevek Levin drámai Times-cikkében: Leonid Plyushch, a kibernetikai tudós, Yuri Shikhanovics, a matematikus, Alexander Esenin-Volpin, akit ötször zártak elmekórházba, mig tavaly végre távozni engedték, Levies professzor fia, akit pszichiátriai klinikára zártak, mert kivándorlási engedélyért folyamodott és ott őrzik máig. Egy Gershuni nevű kőműves, aki koncentrációs táborokban töltött esztendők után immár harmadik éve van bolondokházában, minthogy ivet körözött Grigorenko védelmében. Második cikkében Bemard Levin a nyugati világ pszichiátereit számoltatja el: mit tettek eddig annak érdekében, hogy presztízsükkel és tekintélyükkel megakadályozzák hivatásuk ilyetén való meggyalázását a Szovjetunióban? Tájékozatlanságra többé nem hivatkozhatnak. Szervezeteikhez levelek, petíciók, kollektiven aláirt táviratok érkeznek. Nos, nem sokat, irja Levin. Az angol elmeorvosok országos szövetsége tiltakozott. A kanadai pszichiáterek társasága is. De az amerikai pszichiáterek szövetsége megtagadott minden közbenjárást. Vállvonással a Pszichiátriai Világszövetségre hárította az ügyet. A Pszichiátriai Világszövetségnek angol főtitkára van: dr. Denis Leigh. Aki egyébként, közli Levin, az angol Nemzetvédelmi Minisztérium pszichiátriai tanácsadója. Leigh doktor elutasította, hogy sze-Különös olvasztótégely az emberi lélek, képes az aranyból salakot, a salakból aranyat alkimizálni. Szép vonásai eltorzulhatnak, eredendő rossz tulajdonságai erényekké nemesedhetnek, máskor hibáit foghatja be hajtóerőnek lappangó jó tulajdonságai felszínre lökéséhez. Erről az utóbbiról volna néhány töredékes gondolatom. Öntetszelgés, hiúság: van, amióta tócsa van és emberi arc. Póz, szerepjátszás; kizárólag rosszértelmű szavak. Megérdemelnék pedig a részleges rehabilitációt. Régóta gyanítom, hogy a magunknak-tetszés hasznos baktériuma életünk, sorsunk televényének. Egészen közönséges hétköznapi példákkal bizonyithato-m. Melyikünkkel nem esett meg, hogy félt? És melyikünkkel nem, hogy valaki mellette mégj óbban félt? Ilyenkor a kevésbé félő lassan bátorodni kezd. Még hőssé is válhat. Lehet, hogy a hősiességnek ez az alapmotívuma. Bizonyos, hogy a magunk-tetszésnek jókora szerepe van benne. Ismertem egy fiatal lányt. Családi körülményei olyanok voltak, hogy egyszercsak felfedezte: a családban ő a legerősebb. Nem volt pedig erős. De szörnyen megtetszett neki a szerep. Fölvette, mint egy ruhát, próbálgatta. Lötyögött rajta. De aztán belenőtt. Inkább belenőtt, mintsem levesse, mert mondom, nagyon tetszett neki. És ismertem egy fiatal embert, aki a vér, a szenvedés puszta említésére is szédelegni kezdett. A fronton bombázás után roncs testeket kényszerült segélyhelyre cipelni. Az önmaga legyőzésének nagy élménye a “semmitől nem irtózom” hősi pózát áhittatta meg vele. Orvos lett, sebész, hivatásának szerelmese. így növünk bele néha a másakhoz való jóság, önzetlenség, a türelem, a mindent vállalás és mindent kibirás nem ránkszabott, de megkívánt .és egyszer felöltött szerepébe, ahogy — mint Hamupipőke meséjében a mostohatestvérek a lábukból — inkább a magunk rossz részéből szabjunk le egy darabot, semhogy levessük, amiben olyan szívesen illegünk a tükör előtt. Egy darabig. Mert aztán hétköznapi viselő ruhánkká idomul, követi testünk minden mozdulatát, szinte bőrünkké válik. A fontos csak az, hogy jó pózt válasszunk. Jó és hasznos pózt. A derűs magány póza is ilyen. Nem tudom, mi az oka, hogy ezt szedik ki legritkábban a kelléktárból. Pedig sok mindenkit megválthatna. Különösen a nők közül. A legtöbb magányos nő több-kevesebb sértődöttséggel cipeli életformáját. A sértődött magatartás viszont végül csakugyan kopár magányba löki, végzetes törvényszerűséggel. Ha gyökerei kiszakadnak a talajból — nem is a saját talajából, hiszen legtöbbször azt vállalja, hogy idegen mélyesen találkozzék a petícióval jelentkezőkkel és azt tanácsolta, hogy panaszaikkal forduljanak a — Szovjet Pszichiáterek Szövetségéhez. Leigh doktor ennek megfelelően a szovjet idegorvosok társulatának tiszteletbeli tagja lett. Erről szóló oklevelét a Szovjetunió londoni nagykövetségén háziünnepség keretében nyújtották át. Bemard Levin azonban reménysugárral fejezte be cikksorozatát a londoni Times-ban. Rövidesen kongresszusukat tartják a norvég pszichiáterek Oslóban. Ők magukévá tették a szovjet elmekórházak rabjainak kálváriáját és készséggel nyújtanak fórumot a sorsukról szóló autentikus beszámolóknak, tájékoztató iratok, pamfletek. dokumentumok kiállításához és szétosztásához. A norvég pszichiáterek tehát segíteni akarnak. Alul érthető, ha meggondolja az ember, hogy Norvégia milyen erős, hatalmas ország. anyagú talajban ered meg —, tüskésen merednek a semmibe, vagy aléltan fonnyadoznak. A szerencsés kivételekről most nem beszélek. Itt segítene rajtuk a hasznos kis emberi gyarlóság: az öntetszelgés. De nem a mártirpózban, hanem a hősi szerepben. Hogy tessenek maguknak a “magam is boldogulok” szép, nehéz szerepében. Később a hétköznapok nőnemű kis musz4i- Herkulesei megszeretik pózukat, megtanulják a magány tudományát és benne az öröm tudományát, mert az is megtanulható. Különben is: mi a magány? Az, ha kirekesztjük magunkból a világot. Ritka ember gyengül idáig, de még azok számára is van segítség. Az egyedül élők magányánál sokkal kietlenebb a szerencsétlen társulások kettesben cipelt magánya. A van, de mégsincs keservesebb, mint az aktivitásra serkentő, egyértelmű nincs. Kezdeni annál könnyebb, minél nehezebb múlt koloncától szabault meg a kiszakadt gyökér. Segítség az is, hogy a magunkra utaltság lépfennyomon kínálja a sikerélményeket, amelyek fontosságáról annyi szó esik mostanában. Valamit elintéztem. Nem szorulok senkire. Önmagamért is becsülnek. Magam irányítom sorsomat. Nem törvényszerű az egyedül élő embe megkeseredettsége. Ellenkezőleg. Annak, aki egyedül van, könnyebb befogadnia a világot. Utat találnia, ajtót tárnia mások felé. Bocsáttassék meg nekem, hogy a magam verséből idézek, azért teszem csak, mert pontosabban nem fejezhetném ki mondandómat. ‘‘Az én nyitott, üres kezem / már semmit sem kuporgat. / Nincs semmi / rakott falakkal elzárni valóm. / Ezért én már egyedül nem leszek / soha.” Ezt üzenném a keserű arcuaknak, a dacosoknak, az önsorsrontóknak, az öröm nélkül élőknek, a megbántottaknak. Keressék meg, válasszák ki azt a jó kis szerepet amelyben a legjobban tetszenek maguknak és vallálják. Meglátják, egy idő múlva bátran és természetesen állnak majd a tükör elé. Rab Zsuzsa SZILÁNKOK Két ismerős találkozik: __ Mi van magával? Állandóan azt hallottam, hogy mindig veszekszenek Müllerrel. De most csend van. Elásták talán a harci bárdot? — Nem a bárdot. Müllert. =•= A törzsvendégnek szól a csapos: — Ne haragudjon, de tegnap este egy pohár sörrel kevesebbet fizetett. — Érdekes . . . Milyen gyorsan elterjed minden. Este rendőr szedett össze, s már azt mondta, hogy egy pohárral többet ittam . . . Halász Péter NŐI SAROK: AZ ÉLET SZÍNPAD, JÓL VÁLASSZUK KI SZEREPÜNKET!
