Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-02 / 31. szám
8. oldal AKIK FELGYÚJTOTTÁK A VILÁGOT írta: SÁGI PÁL Van egy szó, amelyet a történelem nem ismer: “ha”. Mi történt volna, ha? ... Mégis elgondolkoztató kérdés: mi történt volna, ha néhány fanatikus szerb fiatalember nem öli meg 1914-ben Szarajevóban Ferenc Ferdinánd trónörököst és nem robbantja ki vele az első világháborút, amelynek jófomán csak kis közjátékkal folytatása volt a második. Bolsevizmus, fasizmus, nácizmus: ismeretlen marad. Lenin valahol Svájcban egy olcsó, kopott szállodai szobában fejezi be bujkáló, hivatásos forradalmár életét. Sztálin tovább is jelentéktelen helyi olajmunkás sztrájkokat szervez. Mussolini a szocialista újság munkatársaként vonul nyugdíjba. Hitler, az elfecsérelt festőművész, visszatér eredeti békés foglalkozásához a szobafestéshez. Semmi esetre sem lennénk ott, ahol ma vagyunk. Igaz, hogy a politika boszorkánysütőjében már régen ott fortyogott a háború mérges kotyvaléka, de az üst fedelét a szarajevói merénylők emelték fel: ők gyújtották fel a világot. Ezért volt érd^fes olvasmány mindenkinek az Amerikai Magyar Világ múltkoriban megjelent tudósítása arról, hogy a merénylet egyik résztvevője, Vaso Cubrilovic egykori diák ma is él, 77 éves, történész és a belgrádi akadémia osztály-igazgatója. Annakidején 16 évre ítélték, de amikor a monarchia összeomlott és Jugoszlávia megalakult, kiszaadult a fogságból, aminthogy a merénylőket nemzeti hőssé avatták. Kik voltak ezek a fiúk, hogyan zajlott le a merénylet és hogyan tárgyalta az ügyüket a bíróság. Pásztor Árpád a neves újságíró, Eöttevényi Olivér történész-jogi író, Tiszaváry Miksa határőr-ezredes és mások emlékezései idézik a történteket. Ferenc Ferdinánd hadgyakorlatokra ment Boszniába, ahová külön követte a felesége Hohenberg Zsófia hercegnő. Szarajevó mellett Ilidzse fürdőhelyen laktak. Június 28-án reggel vonaton a szarajevói pályaudvarra utaztak és onnan vonultak be ünnepélyesen 6 kölcsönzött, meglehetősen rozoga magánkocsiból álló autókaravánnal a városba. A városházára tartottak. Az útvonalon elszórva sorakoztak a bombával és revolverrel felszerelt merénylő-jelöltek: Vavrilo Princip, Vaso Cubrilovic és Trifko Grabez diákok, valamint Cabrinovic nyomdász. Mikor a menet a rakparton haladt, Cabrinovic bombát dobott az első autóra, amelyben a trónörököspár ült. Ferenc Ferdinánd példátlan lélekjelenléttel, kezefejével elütötte a feléje repülő pokolgépet. A bomba a földön robbant és megsebesített több embert, köztük a második autóban ülő Merizzi alezredes szárnysegédet. Cabrinovic a magas rakpartról a vízbe ugrott. Atömegből Marosi Károly magyar fodrász utánaugrott és lefogta. (Marosinak akkor fűt-fát ígértek jutalmul, de a végén semmit sem kapott.) A menet rövid megtorpanás után a városházára ért. Ott még megtartották az előírt fogadási ünnepséget. Utána a trónörökös meg akarta látogatni megsebesült szárnysegédjét, akit a helyőrségi kórházba vittek. Az autósor ismét útnak indult. Az útvonalon elsőnek Cubritovic előtt haladtak el. Ez úgylátszik az utolsó pillanatban megijedt és nem dobta ki a bombáját. Nem messzire innen azonban egymás közelében várakozott Princip és Grabez. Princip kétszer lőtt a revolverével. Egyik golyó szétroncsolta Hohenberg Zsófia hasi ütőerét és azonnal megölte. A másik golyó-a trónörökös nyaki főütőerébe fúródott. Az autó a kormányzósági palotába ért vele, de mindössze negyedóráig élt. A bűnügy tárgyalása októberben kezdődött Szarajevóban. Svara, egy szerb származású ügyész képviselte a vádat. Egy lágy, nőies külsejű, dalmát származású bíró, Curinaldi ült az elnöki székben. Szerb nyelven folyt a tárgyalás. A pernek 3 fővádlottja volt: Princip, Cabrinovic és Grabez. Princip 18, a másik kettő 19 éves. A többiek ellen a bűnsegédig bűnrészesség vádját emelték. Vallomásukból kiderült, hogy Szarajevóban és Belgrádban a kávéházakban már hetek óta hangosan tárgyalták: Ferenc Ferdinándot megölik, ha lejön a hadgyakorlatokra. Princip és társai Szerbiában kapták a bombákat és a revolvereket. A mongolos orrú, elálló fülű, hosszúnyakú, abnormis fejalkatú Princip dicsekedve mondotta az elnöknek, hogy meg akarta ölni a trónörököst. Grabez, a másik diák is hencegve kiabálta, hogy igenis ölni akart. Cabrinovic, a félművelt nyomdász azt fejtegette, hogy anarchista és délszláv köztársaságot akar alapítani. Végeredményben mind egyforma célt hangoztattak: Boszniát Szerbiához csatolni, "felszabadítani” minden szerbet és megteremteni Nagy-Szerbiát. Curinaldi, a puha elnök közvetlen hangon beszélt a vádlottakkal, akárcsak a csínytevő suhancokkal. Cubrilovicnak például szinte kedélyes stílusban mondotta, mintha valami érdekes kaland elbeszélését kérte volna tőle: — Mesélje el nekünk, hogyan jutott eszébe, hogy Ferenc Ferdinándot megölje. — Mit meséljek magának? Amit elmondhatok, azt a vizsgálóbírótól úgyis tudja már — hangzott a rövid, szemtelen válasz. Általában milyen szemtelenül viselkedtek a fővádlottak, olyan lágy volt az elnök. Eöttevényi Olivér szerint részint talán azért, mert az ágyuk a várostól 60 kilométerre dörögtek, még nem lehetett tudni, hogy ki győz és osztrák hivatalnok-eszében az a gondolat járt: nem éget fel maga mögjött minden hidat. Ké .ieti árgy .lás után lirde ték i az (életet Pi mcip, Cabrino\ c és Grai >ez büntetése fe ,enkén 20 év, minden hónapban egynapi böjttel és minden évfordulón sötét zárka, kemény fekvőhellyel. Halálra ítélni nem lehetett őket, mert egyik sem töltötte be huszadik évét. A bűnsegédi bűnrészesekből többet börtönre, négyet pedig halálra ítéltek, ezek közül egyiknek a büntetését 20 évre enyhítette a fellebbezési bíróság. A második hármat kivégezték. Princip, Cabrinovic és Grabez a csehországi Theresienstadba, az ottani börtönbe került. Tuberkolózist kaptak és a börtönben haltak meg. Sok hiba is közrejátszott, hogy a merénylet sikerült. Abban az időben a Szerbiából fűtött boszniai szerbek között forrongó politikai hangulat uralkodott. Mikor Bécsben elhatározták, hogy a trónörökös Boszniába megy a hadgyakorlatra és utána díszmenetben vonul Szarajevóba, gróf Tisza István akkori magyar miniszterelnök bizalmas úton felajánlotta, hogy előbb budapesti detektívek bevonásával tisztítsák meg a várost a gyanús elemektől. Potiorek Oszkár tábornok, Bosznia tartományi fő-Amerikai turista Párisban — Ne ijedjen meg asszonyom, nem a konyak volt erős, hanem az ára! nöke elutasította az ájánlatot. A katonaságnak tartott fenn minden intézkedési jogot. Potiorek június 28-ra tűzte ki az ünnepélyes bevonulást. Hiába figyelmeztették, hogy ez a szerbek nagy nemzeti ünnepe, Vidovdan, azaz Szent Vitus napja, a rigómezei csata évfordulója és provokálja vele a szerbeket. Megelőzhették volna a halálos merényletet azzal is, ha a sikerteeln első bombarobbanás után kiürítik az útvonalat, abbahagyják az ünnepséget, nem indulnak a trónörökössel beteglátogatásra, hanem erős rendőri és katonai fedezettel a kormányzóságra kísérik. Potiorek azonban nem volt beszámítható: Boszniában egy gyengeelméjű generális dirigált, aki az első háborús hónapokban szégyenteljes szerbiai vereségünket okozta és utóbb agybajban halt meg. Ferenc Ferdinánd szarajevói útja amúgyis rossz előjelekkel volt kirakva. Szinte a végzet sodorta a sorsa felé. Csehországból, chlumetzi kastélyából indult Boszniába a hadgyakorlatra. Az állomáson azzal fogadták, hogy a vasúti szalonkocsi tengelye átforrósodott, másik szalonkocsi nincs, egy elsőosztályú külön fülkében kell utaznia. — Átforrósodott tengely, ezzel kezdődik és valami mással folytatódik — jegyezte meg epés hangon. Bécsbe érve udvari fogaton a délivasúti pályaudvarra hajtatott. A lovak megbokrosodtak, a kocsis alig tudta megfékezni őket. Alighogy beszállt a várakozó udvari szalonkocsiba, kialudt a villany. Az állomásfőnök gyertyákat gyújtatott. Gyertyák lobogó lángja vetett hosszúra nyúlt árnyékokat. — Mintha kriptában lennék — mondta a trónörökös és utazása valóban kriptában végződött, de halála tűzbe-lángba-vértengerbe borította a világot. ‘‘Hagyjuk a többieket fetrengeni a Watergateügy szennyében. Mi nézzünk a magunk dolga után.” — Ekként látott munkához Nixon elnök, amikor betegségéből felépülve ismét megjelent a Fehér Házban. Az elnök dolgozik, mintha remélné, hogy munkájával csendben eltemetheti a Watergate-ügy megválaszolatlan kérdéseit. Eltökélten bízik még mindig az elnöki méltóság érinthetetlenségében, noha azon már esett itt-ott csorba is. Nem is olyan rég erélyesen jelentette ki, hogy közvetlen munkatársai közül senkit sem enged tanúskodni az ügyben. Ma ezek a munkatársak egymásnak adják a széket a tanuk padján. Érdemes idézni Sam Ervin szenátor szavait, aki a napokban azt a súlyos kifejezést tette, hogy Nixon elnök nem rendelkezik kellő erkölcsi alappal a nemzet vezetéséhez, s hogy a lehallgatóbotrány Amerika történetében felülmúlja a polgárháború tragédiáját is: “A polgárháború hazánk legnagyobb tragédiája volt, de emlékszem, hogy néhány jelenség mégis kárpótolt bennünket érte, éspedig az, hogy mindkét oldalon találkozhattunk az önfeláldozó hősiesség szellemével. A Watergate-ügyben ilyen szellemmel nem találkoztunk ...” Súlyos szavak ezek, amelyekkel elnököt nyilvánosan még nem illették. És amikor a héttagú bizottság egyöntetűen megszavazta a Nixon által visszatartott bizalmas feljegyzések és hangszalagok beidézését, Ervin nyomatékkai hangsúlyozta: “Szeretem a hazámat és tisztelettel meghajolok az elnöki hivatal előtt. Éppen ezért leghőbb vágyam, hogy tisztázódjon az ügy, mert ennek az országnak ebben az időben ő az egyetlen elnöke .. .“ Tisztán látni a Watergate-ügyben — ez a leghőbb vágya most minden becsületes amerikainak. És Nixon elnöknek tudnia kell, hogy nemcsak egyesek, hanem az egész nemzet a Watergate-botrány szennyében fetreng ipindaddig, amig nem változtat magatartásán, s nem járul hozzá önként az ügy tisztázásához. SÁGI PÁL
