Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-05 / 27. szám
9. oldal A MACSKAFAROK TITKA Irta: SÁGI PÁL Nagy a panasza a new-yorki állatvédők egyesületének. A televízió is közvetítette panaszukat, hogy egy parfüm-gyár telepén ázsiai ázsiai cibetmacskákat tartanak rabságban és a farkuk alatt lévő zacskóból fejik ki a parfümhöz szükséges váladékot, ami nagy fájdalmat okoz az állatoknak. Megjelent a képernyőn a gyár vezetője is. Nyilatkozatában természetesen tiltakozott az állatkínzás vádja ellen. Megjelentek a képernyőn a rabságban tartott ragadozó cibetmacskák is, ezek azonban nem tudtak nyilatkozni. így máig sem tudjuk: kinozzák-e őket, vagy nem. Annyit azonban megtudtunk, hogy egyik-másik parfüm, amivel a hölgyek illatosítják magukat, nem valami illatos helyről, magyarán kimondva a cibetmacska végbélnyílása mellől származik. Persze, mire a váladéknak egy nagyon pici, számmal nem is jelölhető hányada a parfümós üvegbe kerül, többszörös szűrésen megy át. Nem utolsósorban a parfümkóstolók szűrőjén. A szakmában úgy hívják őket, hogy: “nagy orrok”. Nem azért, mintha terjedelmesek lennének, hanem azért, mivel nagy a tudományuk: az a hivatásuk, hogy soktucatnyi illatból uj meg uj illatszereket varázsoljanak. L Orvosi megállapítás szerint az átlag emberi orr 500 .különböző szagot tud érzékelni. Az 500 közül azonban csak néhányat tud megjegyezni. A különleges képességű orrok 1000 illatot is érzékelnek és ebből szájat tudatosán megjegyeznek. Erre szükség van a parfümgyárakban. Remekül fizetik is őket. Egyébként ma Franciaország a parfümgyártás Mekkája, holott az illatszer világtörténelme oly távoli időkre nyúlik vissza, amikor Franciaország még nem is volt. Üsse csak fel akárki a Bibliát, Eszter könyvében megírva találja: — Mikor pedig eljött az ideje minden lánynak, hogy bemenne Ahasverus királyhoz, miután aszszonyok törvénye szerint 23 hónapig bántak vele, mert annyi időbe telik az ő szépítésük, 6 hónapig illatos szerekkel . . . Az egyiptomiak istenszobrot állítottak az illatnak, a klasszikus görög áradozva dicsérték a feltalálójáról, Megállósról elnevezett fahéj-illatú parfümöt, a Megaillont. Rómában kerek 2000 évvel ezelőtt nyitotta meg boltját Nicero parftimárus és annyit adott el portékájából, hogy amikor a hölgyek bevonultak a cirkuszba egy kicsit szórakozni a tömegmészárlásokon, illatuk betöltötte az arénát és néha még a gladiátorok kiömlött vérének szagát is elnyomta. A franciák végeredményben az olaszországi Firenzéből származó Medici Katalin királynéjuknak köszönhetik, hogy 400 esztendeje uralkodnak a parfümpiacon. A szép Medici Katalin nemcsak arról hires, hogy a Bertalan-éjszakán 20 ezer hugenottát ölet'ett le. “Dicsőségéhez” tartozik az is, hogy Firenzéből magával hozta Rene Florentin mestert, minden idők legnagyobb illatszakértőjét, aki azután átadta tudományát a franciáknak. Főként a királyi udvar úsztak illatárban. Például Madame Pompadour 1 irályi szerető, évi félmillió frankot költött ,, . -mre. XV. Lajos udvarában a hivatalos etikett előírta, hogy minden nap más-más parfümöt kell használni. A hölgyek fiaskószámra öntötték magukra. Rossz SÁGI PÁL nyelvek szerint szükségük is volt rá. Akkoriban ugyanis a dámák piperézték magukat, viszont keveset fürödtek. Inkább csak az olyanfajta macska-mosdás divatozott. A parfüm azonban kellett, márcsak a szex miatt is, mert a szex a Lajosok udvarában már akkor is nagy divat volt. Mondta is egy francia lélekbúvár: — A férfiak jobban emlékeznek arra, milyen illatszert használt az imádott nő, mint arra, hogy milyen ruhát viselt, illetve milyen ruhát vetett le .. . Nem is csoda, hogy annyi francia irót és költőt ihletett meg az illat. Emile Zola annyira rajongott az illatokért, hogy tanulmányt is Írtak róla, összegyüjötték benne, hogy müveiben hányezerszer emlitette az illatokat. Párist egyszer veszély fenyegette: London megpróbált versenyre kelni vele. Egy időben európai hírre vergődött Charles Lilli londoni parfümboltja. Illatos kesztyűket is árult és készítményeiről azt beszélték, hogy szerelmet ébresztenek. Lilli mégis hamarosan kiment a divatból egyrészt azért, mert állítólag kiderült, hogy gyártmányait trágyadombba ásta be, úgy érlelte, márpedig ez nem tetszett a finnyás hölgyeknek. Lilli és vele London megbukott, azóta is hiába próbál vérsenyeznf Anglia, Amerika, Közép-Európa: ma is a franciák vezetnek. A Riviera a parfümközpont. Grassy a £is városhatárában 35 ezer hektáron termesztenek virágot a gyáraknak. A hires parfümök alapanyagát évszázadokig virágok és állati anyagok adták. A virág, a növényi és az állati anyag ma is kell, de a parfümgyártás is halad a korral, főként vegyi utón termelik. Egyik magyarázata: 1 liter rózsaolajhoz 10 ezer kiló rózsaszirmot kell kipréselni, a vegyészeti ut könnyebb, gyorsabb, olcsóbb. Azok a bizonyos “nagy orrok” 40—45 féle anyagból két hétig tartó szaglással kreálnak egyegy parfümöt a hölgyek örömére, férfiak elbóditására, legfeljebb hozzátesznek egy kevéskét abból a bizonyos anyagból a cibetmácska farka alól. Uj idők és fogalmak o A vilóg bármennyire is halad, a bölcs megmondta: nincs új a nap alatt! Azt hiszed tán, hogy vannak új sztorik? A vicc csak árnyalatban változik. Lássunk egy példát. Hogy szól a régi vicc, amelyből okulást merítsz? Ebédidő. A gyerek jön haza, nagyon várja már papa és mama.- Jó volt a fürdő? — Mondhatom, remek! S mily sokan voltak! - mondja a gyerek.- Fiúk vagy lányok? - kérdezi az apjuk.- Mit tudom én, hisz nem volt ruha rajtuk! © E nyájas viccben ma már más a helyzet, a modern idő más divatot kerget. Ma más szokások, más emberek élnek, s a gyerek most egy ünnepségről tér meg.- Oly sokan voltok! - meséli hadarva.- Fiúk vagy lányok? - kérdezi az apja. A gyerek töpreng. Annyi mindent látott . . . a lányokon egyenes csőnadrágot . . . oly egyformák voltak mind egymás mellett . . . a fiúk csipkés ingeket viseltek . . . hajuk kisütve . . . ékszeres a karjuk . . .- Mit tudom én — szól —. hisz ruha volt rajtuk! Lovászy Márton EMBEREK ÉS ESETEK: MINDENKIT ÉRHET ÜVEG! Fiatal koromban Amerikában majdnem mindennel foglalkoztam, az ott annyira divatos bankrabláson kívül. Egy időben fényképnagyitásokat árultam. Ez a jövedelmező foglalkozás abból állt, hogy Amerika magyar negyedeiben felkerestem a honfitársakat, s egy régi kis fényképből — anyja, vagy ő maga katonakorában — vadonatúj óriási fényképnagyitást csináltam, gyönyörű keretben, meglepően drágán. Az üzlet simán folydogált, néha azt mondták, hogy nem hasonlít a nagy festmény a kis fényképhez, néha a keret sem tetszett, de egy kinos napon meglepő dolog történt. A vevő nem akarta átvenni a képet, mert azt mondta az üvegre, amely a képet borította, hogy fa. Vita volt. Minden érvet felhoztam, ami csak van a földön, már azzal is érveltem, hogy a fa nem átlátszó, semmi sem használt. Végülis imigyen szóltam: — Van egy kalapácsa, Kovács ur? — Van. — Adja ide. Ha ezzel a kalapáccsal ráütök erre az üvegre, ami maga szerint fa, s összetörik, akkor elhiszi, hogy üveg az üveg? — Akkor igen. Ütöttem. Az üveg összetört. Kifizette. De akkor már rongyokban hevertek az idegeim. Azóta sok ilyen üveg ért engem is, mást is, nem szabad összeesni tőle, hanem kacagni kell rajta, mint a macska szokott az egérrel. Pesten is volt egy ilyen üvegem. Volt egy nagyon rokonszenves főszerkesztő. Megbízott valakit, hogy szerkessze meg a lap egy részét, kérjen cikkeket ettől is, attól is. Tőlem is kért. Ha kéri,ggondoltam, odaadom. Odaadtam. Erre a rokonszenves főszerkesztő azt.mondta, hogy olyan cikket nem közöl, amit én ijjok. Döntését igy magyar ; rázta: — Egyszer protezsálni akart valami színésznőt, vágyik annak a fényképét a lapomban. A képet és a nőt nem fogadtam el, azt mondtam, fizesse meg az illetőt, de ne az én lapomban akarja elhelyezni a képét. Meglehetősen rossz memóriám van, de az bizonyos : soha senkinek a fényképét nem akartam elhelyezni. De nem vitáztam, mert eszembe jutott az amerikai üveg, s attól féltem, hogy ellenfelemnek nincs is kalapácsa. Veszteni is tudni kell. Tudom, hogy mindenkinek, legalábbis minden jobb embernek van egy-egy avagy több ilyen üveg-története, egy eset, amikor reménytelenül magyarázta az igazát, holott igaza volt, de az igazság nem elég; ha igazságtalanság éri az embert, nem szabad mellre szívni, nem kell csodálkozni, mert mindenkit érhet üveg. Ám van kellemes üveg is, vagyis kellemes igazságtalanság. Például nem tudom, emlitettem-e már, drága néhai barátom, Charles Vidor világhírű és milliomos filmrendező volt, de — a baj nem jár egyedül — még el is vette az ugyancsak milliomos filmproducer Jack Warner leányát, Dov rist. Engem kért fel Vidor, hogy legyek a gagman és zenei szakértő az akkor készülő Lisztfilmben. El is utaztam Bécsbe, ahol a felvételek folytak, Bogarttal a főszerepben. Aki nem tudná rólam, az vegye tudomásul, hogy semmit sem értek a zenéhez. Éppen Bécsben volt akkor egy drága barátom, Ferenczy György, a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára és Liszt legjobb tanítványa tanította őt zenére. Kértem Vidort, hogy vegye fel Ferenczyt zenei szakértőnek. Vidor ezt mondta: — Nekem te vagy a szakértő . . . — De én nem értek a zenéhez, Ferenczy pedig zenei zseni. Nem érdekel, te vagy a szakértőm és kész. Megint üvegnek mentem, s nem volt kalapácsom. Királyhegyi Pál l
